127. Constancinápoly, 21. septembris 1737
127. Constancinápoly, 21. septembris 1737
Elhagyók, néném, Rodostót, annyi esztendők múlva kibontakozánk onnét. De hogy? Csak herdiburdi módjára. A fejdelem csak kevesedmagával indula meg, de úgy, mintha az ellenség lett volna a hátunkon. Még csak annyi időt sem adott magának se nekünk, hogy a portékáit elrakják. E' talám csak arra való volt, hogy elmondhassa, amit nékem mondott: nem halok én itt meg, mint az apám. Nem felelék reá, de gondolám, hogy talám még Erdélyben sem. Elég a', hogy tegnap ebéd tájban a város mellé érkezvén, egy udvarházhoz vivének, ott a császár tisztei a fejdelmet megvendéglék. Ebéd után mind a fejdelem, mind mialánk paripákot adának. Onnét megindulván, pompával kísérék a császár tisztei a szállására, amely csak egy szőcs háza, de kényesen ellakhatik egy fejdelem benne. A házak mind fel voltak ékesítve az idevaló mód szerént a császár parancsolatjából.
Minthogy még itt igen újak vagyunk, azért semmi új dolgot nem írhatok többet, hanem csak azt írom idő töltésért, hogy olyan nagy állatot láttam, aki felől gyermekségemtől fogvást hallok beszélleni, és kívántam látni. Már ebből észreveszi kegyelmed, hogy az egy éléfánt. Ez a nagy állat egérszőrű, a feje olyan, valamint írják, a fülei, valamint az asszonyok legyezője; a szájából kétfelől két vastag fog nő ki, mint a karom. Azok pedig hosszak, az ételre azok néki nem használhatnak, de az is bizonyos, hogy a természet azokot néki hasznára adta. Az is bizonyos, hogy az esztergárosok sok szép drága munkára fordítják azokat. De amit leginkább csudáltam abban az állatban, az orrát, de orrnak nem mondhatom, mert az orra végiből jő ki egy olyan fityelék, valamint a pulykának, a' pedig hosszabb fél ölnél, és vastag mint a karom, az úgy hajlik, mint egy korbács. Annak a vége olyan mint a disznónak az orra, két lyuk megyen fel rajta mindvégig, valamint két szivárványon. Azon szíja fel a vizet, mikor iszik, vagy mikor magát mossa, azzal fecskendezi, azzal ád magának enni. A' neki olyan, mint nékünk a kezünk, ő azzal egy polturát felveszen, ő azzal egy csomó szalmát felveszen, és magát mindenütt legyezi, mert a farkának azt a hasznát nem veheti, aki pedig azzal megüt, meg vagyon ütve. Egyszóval, nem lehet kigondolni, azki azt nem látja, hogy mennyiféle hasznát veszi ő annak. A lábai mindenütt egyaránsú vastagságúak, mint az oszlop, vannak olyan vastagok, mint egy embernek a combja. A magossága 13 arasz volt, de e' még csak a kisdedek közül való. Csudálatos az Isten az ő munkáiban. Elég már arról a nagy állatról beszélleni.
