4. Drinápoly, 7. novembris 1717.

Teljes szövegű keresés

4. Drinápoly, 7. novembris 1717.
Így szeretem, édes néném, hogy elűzze kéd azt a veszett restséget, és énnekem írjon. Éppen akkor vettem a kéd kedves levelét, amikor lóra kellett ülnöm. Megmondjam kédnek, hogy hová mentünk? Ahhoz a világiképpen való szerencsés és boldog kalmakányhoz, aki a császár leányával hál, amikor lehet. De annyiban nem irigylem szerencséjit, mert azt mondják, hogy nem szép. Azt elhiheti kéd, hogy nem láttam. Azt is elhiheti kéd, hogy nem kívánom úgy látni, valamint azok a kappan formában herélt emberek látják. Édes néném, nagy becsület, de nem nagy gyönyörűség a császár leányát elvenni. Micsoda keserűséggel kelletett megválni a gyönyörűséges szép feleségitől ennek a kalmakánynak, amidőn neki adták a császári leányt. A szívbéli szeretet nagyobb a gazdagságnál; nemcsak a gazdag házaknál lakik a jó házasság. Édes néném, tudom, hogy megcsúfol kéd, és azt mondja kéd nekem, hogy úgy beszéllek a házasságról, valamint a vak a világosságról, aki tudja, hogy vagyon világosság, de nem tudja, hogy micsodás a világosság. De ha szinte a kéd kis szája megnevet is érte, de énnekem minden tüdőm, vesém, májam azt tartja, hogy nem kell a kedves szegény feleséget a kedvetlen, de gazdag feleségért elhadni. Hát nem jól mondom? Nem beszéllek hát a házasságról, úgyis itt attól kétszáz mélyföldnire vagyok. Azt kell hát kédnek megírni, hogy minket a kalmakán jó szívvel látott, nagy pompával fogadott. Majd két óráig beszélgetett az urunkkal, egy szép paripával meg is ajándékozta, mikor pedig el akart tőlle búcsúzni, a felesége egynehány keszkenőt küldött. Ezeknek igen hasznos a barátságok, mert ha olyan közél volnék Zágonhoz, mint ez a vezérséghez, úgy a határjában volnék. Még semmit sem tudunk abban, amiért idejöttünk, de félek attól, hogy a mi hadakozásunk füstben ne menjen, mert a török örömest megbékéllik, ha megverik. Édes néném, annál tovább nem mehetünk, hanem az Isten akaratjára kell hadni magunkot, ő hozott ide, hadd vezérelje ő is dolgunkot.
De azt elhiszi-é kéd, hogy nehezen szokhatom ehhez az országhoz. Való, a törökök bennünket szeretnek; semmi fogyatkozásunk nincsen, senkinek semmi bántódása nincsen. De az idegen nemzetnek nehéz itt, mert semmi üsmeretséget, barátságot nem tehet. Ez a nemzet a keresztényt nem utálja, de megveti. Azt nem kell várni, hogy valaki a házához híjjon bennünket; bizony nincsen is az a nagyra vágyodásom, hogy valaki magához híjjon. Mert ugyanis miért? Ott ád egy pipa dohányt, egy fincsa kávét, azután egy-két szó után a hosszú hallgatás. Mikor pedig a füstölőt előhozák, már az arra való, hogy el kell vakarodni a háztól. Azt ugyan talám meg lehetnek kérdezni a gazdától, hogy mint vannak a kéd gyermekei, de azt kérdezni, hogy mint vagyon a kéd felesége, azt nem jovallom senkinek, mert botokkal kisérnék ki a háztól. Itt a gazdasszonyról nem is kell emlékezni, mintha asszony sem volna a világon. Micsoda nyájasságért kívánhatja hát valaki a török barátságot, hanem csak éppen valamily haszonért. A' való, hogy a nyelvnek nem tudása is okozhatja a hozzánk való idegenséget, mert csak nem lehetünk olyan jó szívvel ahhoz, akivel nem tudunk beszélni, mint akivel kimondhatjuk magunk gondolatját. Még eddig, édes néném, igen-igen keveset tudok törökül. Nem tudom, ezután mint lesz, de nékem úgy tetszik, hogy ezután is annál a két vagy három szónál, akit tudok, talám tudósabb nem leszek. Mert nem lévén semmi társalkodásunk a törökökkel, a töröknékkel pedig még annál kevesebb, és így nem látom semmi módját, hogy tudósabb legyek abban a nyelvben, amint vagyok. Ítélje el már kéd, hogy ha kell-é ész három szót megtanulni és megtartani? Itt még igen új vendégek vagyunk, amikor pedig jobban megüsmerem a dolgokot és a várost, akkor többet írok. És arra kérem kédet, hogy szeresse kéd ezt az új vendéget. A restséget félre kell tenni, és a papirosat nem kell kímélleni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem