EGY BUJDOSÓ SZEGÉNYLEGÉNY
Idegeny földön jövevény,
Csak megvonta magát szegény,
Hogy ne is látná az napfény.
Ismérője, sem barátja,
Jó szerencséjét óhajtja,
Mert előmentit nem látja.
Rongyos fejér köpönyegje,
Megkopott tollas süvege,
Kidűlt csizmájának kérge.
Megvetkőzött farkasbőre,
Szorult csak egy göcsörére,
Nem sokat hajt mast szőrire.
Minden szerszáma megbomlott,
Vánkosábul toll kihullott,
Dolmánya, nadrágja foszlott.
Hó, zápor verte lódingját,
Rozsda megfogta puskáját,
Lova hullatta patkóját.
Meglátszik rajta az szügyér,
Kórószál ínyéhez nem fér,
Mert loboncot űznyi nem mér.
El köll tűrnyi, noha nehéz,
Mert az gyakran csak csupa víz,
Ritkán vagyon rajta boríz.
Pogány törökkel csatáznék,
Kövér borjút, báránt ennék,
Az fehér is ott jól laknék.
Fizetségben nyeresége,
Vitézségen előmente,
Tisztességes híre, neve.
Az jó szerencse megmozdul,
Katonacsillag földerül,
Zabot ő akkor nem koldul.
Két pénzt, garast ha ő elránt,
Nem sokat vét ő azeránt,
Az mint tanulta, csak úgy szánt.
Tíz avagy húsz, az ki bántja,
Vállát csak meg sem vonyítja,
Csak csöndeszen elmúlatja.
Van hozzá vastag nyaka is,
Biztatja magát azzal is,
Állapotra mehet úgy is.
Sok helyen ő megijede.
Sok helyen mást megijeszte,
Ekképpen járt ő élete.