SIRALMAS ÉNEK AZ SZÖMÖREI HARCRUL

1.           Oh, fölséges Isten, igyünk mire juta!
          Az mi romlásunkat mind ez világ tudja
          És jól látja:
          Minémű nyavalya,
          Esék rajtunk az Isten ostora.

2.           Az gróf Forgách Simony mikoron hívatá,
          Nemest és nemtelent hadban parancsolá
          És meghagyá:
          Az ki nem akarná,
          Feje elvész és minden jószága.

3.           Jaj, mely veszedelem esék magyarokon!
          Sok jó élő gazda elvesze az harcon,
          Ki ustromon,
          Nem volt keze kardon,
          Nem is hitte, hogy akkor meghaljon.

4.           Apolló hogy hallá ezeknek halálát,
          Mindjárt ő lantjának mézzel folyó szavát,
          Citeráját,
          Könyveinek árját,
          Keservesen így kezdé el szavát:

5.           Oh, szomorú eset, oh, gonosz szerencse,
          Szegény magyaroknak miképpen fizete!
          Jót igére,
          Méreggel öntöze,
          Kivel megtölt mindeneknek szíve.

6.           Kiknek nem régenten kiáradott kedvek,
          Ő ellenségekre vala bátor szívek,
          Hogy értékek,
          Megmaradjon fejek,
          De változék gyászban burúlt szívek.

7.           Nagy Győr vármegyében az szentpáli mező,
          Biztonság lesz ebben ott közel Szömörő,
          Veszélyt szerző,
          Halállal fizető,
          Nagy sokaknak lőn fejek elvesztő.

8.           Ezerhétszáz fölött negyedik esztendőn
          Esék nagy vérontás szömörői mezőn,
          Jakab hóban
          Az hatodik napon
          Beburula Magyarország gyászban,

9.           Szörnyű! Apollónak zöngedező lantja,
          Szörnyű! Orpheusnak gyönyörű nótája
          Elváltoza,
          Ékes szép nótája,
          Méreggé lőn fülemüle szava.

10.           Haszternek tábora hogy felénk indula,
          Hírünkké nem lévén, készületlen kapa.
          Ki vigada,
          Készen sok ágyúja,
          Rendölt seregével megnyomata.

11.           Hull szegény magyarság szörnyű sokságával,
          Rajta az ellenség, lövi az ágyúkkal
          Pallosokkal
          Vágják hamarsággal,
          Gyalogságot tipratják az lóval.

12.           Úgy hever az holttest az mezőkön széjjel:
          Miként aratáskor sűrű kéve renddel;
          Piros vérrel
          Festetnek ott széjjel,
          Megárodtak, folynak sebességgel.

13.           Némelyet közülünk elevenyen nyúztak,
          Álgyúlövésekkel ízenkét szaggattak,
          És kínzottak,
          Rútul sanyargattak -
          Az sík mezők vérrel virágoztak.

14.           Szaladásra jutott félelem fejünkre,
          Tüzet gyultottanak bokrokban testünkre,
          Mely ránk ége,
          Ottan fölpörsöle,
          Maradásunk nem volt békességre.

15.           Égi madaraknak, vadaknak gyomrai,
          Megéhült ebeknek mardozó fogai:
          Emésztői,
          Löttek temetői,
          Számtolan sok férgek megevői.

16.           Oh, édes anyánknak föltartott magzatja,
          Mint hever az földön szegényeknek tagja!
          Nincs ki szánja,
          Vagy földbe takarja,
          Még olyan sincs, ki összvehordassa.

17.           Nem volt sohul senki olyan istenfélő,
          Ki holt teteminken lenne könyörülő,
          Eltemető,
          Az földrül fölszedő,
          Ruháinkat elég lőn elvivő.

18.           Oh, siralmas anyák, keseredett atyák,
          Bátyáink, öcséink és kedves húgaink,
          Hitvestársink,
          Mi édes özvegyink,
          Könnyezhettek szerelmes magzatink!

19.           Bételék országunk sok keserű gyásszal,
          Béburult nemzetünk sokféle panasszal
          És bánottal,
          Sok hírhallásokkal,
          Szemeink is bétöltek sírással.

20.           Mert egyfelől német rontja országunkat,
          Másfelől pogány rác pusztítja hazánkat,
          Jószágunkat,
          Elhordja marhánkat.
          Uram, szánd meg így nagy romlásunkat.

21.           Az víg öröm elmúlt, siralom érkezék,
          Sok víg szívek helyett szomorú érkezett,
          Mert elveszett;
          Nincs mivel életét,
          Táplálhossa nyomorult cselédjét.

22.           Azért nem hallatnak örvendetes hírek,
          Mert vannak még mast is rajtunk ellenségek,
          Kik kergetnek,
          Igen peresölnek,
          Sokat bennünk éhhel is megölnek.

23.           Azért, Uram, Jézus, kérünk mast avégre:
          Tekénts kegyes szemmel szegény nemzetünkre!
          Ne hadd végre,
          De adjad kezére,
          Ez országnak az mit kíván szíve.

24.           Szerzém ez éneket keserűségemben,
          Holt tetemek között való lételemben,
          És így szólván,
          Magamban gondolván:
          Nyugosztald őket boldogságban!

25.           Dicséret, dicsőség légyen az Atyának,
          Véle egyetemben az ő szent fiának,
          Ki hazánknak,
          Édes országunknak
          Adjon szabadulást magyaroknak!

Arcanum Újságok