19
19
Én a szabadban háltam, a katonák között.
Az ég felhős volt. A hold se világított, hát korán lefeküdtünk.
De nem bírtam aludni. Ma még nem vagyok rabszolga; ma még valami okon visszatérhetek. De mi történik velem, ha elhagyjuk ezt a partot, s beljebb bánom már meg, amit cselekszem? Akkor már nem lesz itt Vigilász, sem Eszlász: nem lesz, aki tanúskodjék, hogy nem vagyok szökevény rabszolga. Hátha majd beszegődök Csáthhoz, és onnan ugrok el? Hogyan jövök át a határon? Hiszen Atilla határőrei eleven láncként állják körül mind a birodalmat, és talán másutt is rómaiasan bánnak el a rómainak ismert szökevénnyel?
Az apokalipszis szörnyűségei gyötörtek. A homlokomat kiverte a verejték.
De ha arra a leányra gondoltam, rózsaszínűvé vált az éjszaka, s rémek helyett galambok búgtak körül. Van rá példa a történelemben, hogy előkelő nők rabszolgáknak váltak a rabjaivá.
Emberi törvényt az emberi szívre ráabroncsolni nem lehet. A szívnek törvényei külön valamik.
A rózsa kis papirosban rejtőzött a mellemen. Hervadt volt már, de az illata még érzett.
- A te lelked ez az illat, Emőke. Te adtad nekem ebben a rózsában a lelkedet.
