10

Teljes szövegű keresés

10
Másnap vasárnap volt, de nem szóltak az egri harangok. A vár és a város körül volt folyva törökkel.
A hegyeken és dombokon, széles messzeségben a sátorok ezrei tarkállottak. Vörös és fehér sátorok, helyenként zöld, kék, sárga és piros sátorok. A közemberek sátorai, mint a kettéhajtott kártyalap. A tisztek sátorai nyolcszögletű, magas és díszes alkotmányok. A tiszti sátorokon aranygombos boncsokokat és holdas zászlókat lenget a szellő. A felnémeti réten és a kistályai mezőn s mindenütt, ahol gyep van, a paripák ezrei legelnek. A patakban végig-hosszat fürödnek a bivalyok és emberek. A csengő-bongó népáradatból ki-kiemeli a nyakát egy-egy teve, s ki-kifehérlik egy-egy lovon ülő tisztnek a turbánja.
A színeknek ebből a hullámzó özönéből szigetként magaslik ki az egri vár s a pázsit a vár előtt meg a Királyszéke, az a napkeleti domboldal, amellyel szemben a legmagasabb falat építették.
Dobó a tisztjeivel megint a tetőtlen tornyon állott. Milyen jó, hogy építtette azt a két tornyot Szent István király: látni lehet róla, hogyan állít ágyút a török.
A vár háta mögött kerekedik egy nagy, gyepes térség, akkora, mint a budai Vérmező fele. Azon túl meg van egy szép szőlődomb. Íme, arra húzatott fel a török három öregágyút.
Még csak kasokat sem állítanak mellé. A harminc bivalyt se hajtották messze, csak a domb alá, a pázsitra. Ott legelnek. Most már csak a tevék vannak az ágyúk mellett. Azoknak a háta fekete zsákokkal van megrakva.
- Bőrzsákok - magyarázza Dobó. - Azokban tartják a puskaport.
Ott forgolódnak az apró termetű, vörös turbános topcsik a várbeliek szeme előtt. Az ágyúk fekete szája most még némán tátog a vár felé. A topcsibasa le-leguggol, és végignéz rajtuk. Igazgatja jobbra-balra, följebb-lejjebb.
Az egyik ágyú a két toronynak fog szólni, a másik a középső északi bástyának, amely a palotát takarja.
- Látjátok, hogyan céloz? - mondja Dobó. - Nem az ágyú elejével céloz, hanem a hátuljával.
Egy pattantyús legény dugja föl a fejét a torony ajtaján, és szól:
- Kapitány uram!
- Gyere ide - feleli Dobó.
A legény felmászik. Aggodalmas pillantást vet a török ágyúk felé, és megáll katonásan.
- Kapitány uram - mondja -, Balázs mester kérdezteti, hogy lőjön-e vissza?
- Mondd, hogy ne lőjön addig, míg én nem rendelem. Azután visszajössz ide.
A topcsik tovább tömték a három zarbuzánt. Bunkós végű vasdöröklővel verték a hasába a puskaport.
- Kedvem volna pedig közibük durrantani - mondotta tüzesen Mekcsey. - Mikorra elkészülnének, éppen szétvetődnének.
- Hadd mulassanak - felelte nyugodtan Dobó.
- Csak legalább rájuk üthetnénk! - mozgolódott Gergely is.
- Most ne - felelte Dobó. - Hadd lássuk, hogyan lőnek.
A topcsik már a fojtást gyömöszölték a zarbuzán torkába. A döröklőrudat már négyen fogták, és jelszóra verték az ágyúba.
- A pogány irgalmát! - szólalt meg Cecey is. - Kapitány öcsém, hát minek az ágyú?
- Kedves öregem, még kegyelmed is pözsög ellenem! Hát majd holnap megtudja, hogy miért nem lövök.
A topcsik bőröket szednek elő egy zsákból. Kettő fogja, egy keni faggyúval. Azután megfordítják, és a faggyútlan felébe beletakarják a golyót.
- Ezek tán tojással lőnek! - kérdezte Zoltay gúnyolódva.
Akkor érkezett vissza a pattantyús legény.
- Állj ide elém - mondotta Dobó. - Az előbb láttam, hogy félsz. Hát nézd: ide lőnek, énrám. Ide állsz elibém!
A legény elvörösödve áll Dobó elé.
Dobó lenézett a toronyból, s hogy Petőt meglátta, leszólt neki:
- Gáspár fiam! Neked jó torkod van: kurjants egyet, hogy a török mindjárt lő: senki meg ne rettenjen. Az asszonyok, ha éppen félnek, a napsütéses oldalon járjanak.
A topcsik már mind a három ágyúba belenyomták a golyót. A három pattantyúsuk lángoló kanócot tartott a kezében. Egy topcsi mögötte megköpködte a tenyerét, s a tarkóját fölfelé simogatva nézett a vár felé.
A puskapor lobbot vetett, az ágyú füstöt és lángot, s földet rázó kilenc bum-bum hangzott el egymás után.
A vár megreszketett a dördüléstől. Aztán csend következett utána.
- Semmi - szólalt meg Dobó mosolyogva.
És akkor lekergette a legényt.
A füst lomhán szállt az ágyúkról fölfelé.
De hogy a manóba lehet három ágyúnak kilenc dördülése?
Úgy, hogy az Eger körüli hegyek nyomban ismétlik az ágyúlövés hangját; s minden ágyúszót háromszor.
No, lesz itt muzsika, ha majd a töröknek három-négyszáz ágyúja egyszerre megszólal!
Negyedóra múlva Pető felfutott a toronyba. Egy mészároslegény is cammogott utána. Két erős karján egy büdösen gőzölgő golyót cipelt Dobó felé.
- Jelentem alássan, itt a golyó - mondotta Pető. - A patakba esett. A vízhordó emberek hozták fel puttonyban.
- Mondd nekik, hogy hordják a vizet tovább. A várkaput nem csukjuk be.
- Mink nem lövünk? - kérdezte Pető is.
- Vasárnap van - felelte mosolyogva Dobó -, hogy lőnénk?
És tovább nézte, hogyan hűtik az ágyút, és hogyan töltenek újra a topcsik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem