14
14
Ha fával nem boldogulunk, boldogulunk földdel! - gondolta a török.
Ágyúzásba fogta a hordásra veszedelmes külső várat, és nappal duhogtatta, lövöldöztette, éjjel pedig hordatta a rőzsét meg a földet.
Meg is öntöztette.
Gergely aggodalommal látta, mint növekedik napról napra a meggyújthatatlan újabb út a bástya felé. Azon fognak feljönni százával, ezrével, mind az egész tábor.
Gondolkodva járt-kelt a várban.
Megnézett minden romhalmot, kőrakást, istállókat, vermeket, a halmokba rakott ágyúgolyót. S vakarta, rázogatta a fejét.
A sekrestye romjai között is megfordult. Végre a lakatosok zugánál állt meg. Ott a halomra hányt tömérdek magyar és török fegyver előtt egy nagy kerék feketéllett. Gergely megismerte, hogy az egyik szétvetett malomnak a kereke az.
A cigány a keréken ült, s egy nagy cseréptálból főtt húst evett. Rettenetesen fel volt fegyverkezve. A lábán piros karmazsin janicsárcsizma. Az övében fényes jatagánok. A fején lyukas rézsisak, amely szintén töröké lehetett.
A cigány, hogy katonának érezte magát, fölkelt. A tálat a bal karja alá fogta. A jobbjával szalutált.
Aztán újra nekiült a húsevésnek.
- Kelj fel csak, koma - mondotta Gergely. - Hadd lássam azt a kereket.
A cigány felállt.
A kerék meglehetősen ép volt. Két küllője volt csupán megtörve. Gergely ráállt, és egyenként megnyomogatta a küllőket. Csak egy mozgott.
- Hm - mondotta Gergely, az ujját az állára téve.
A cigány megszólalt:
- Tán tereket őrletünk, nagyságos hadnagy uram?
- Azt - felelte Gergely. - Szegezzétek meg szaporán, ahol laza.
A lakatosok letették a tálat, s kalapácsot fogtak.
Gergely Dobót tudakolta: merre látták?
- Járt ma erre tízszer is - felelte az egyik lakatos -, de már van félórája, hogy nem láttuk.
Gergely elindult, hogy megkeresse.
Elment a templombástyáig. Ott nincsen. Talán a földbástyán van.
Amint ott járkál tétován, a palota egyik nyitott ablakában női szempárt pillant meg. A szoba homályából néz reá az a szempár.
Megdöbben. Megáll. Pislog, mint aki erősebben akar látni.
De a női szempár eltűnt.
Gergely megkövülten mered az ablaknyílásra. Valami különös, meleg érzés futott rajta végig, mikor azt a két szemet megpillantotta, úgy, hogy egy percig meg nem bírt mozdulni.
- Eh, bolondság! - mormolta aztán a fejét megrázva. - Hogy gondolhatok ilyet!
De megint fölnézett mégis. Akkor már a kis török fiú arcát látta az ablakban.
A földbástya felől Dobó jött.
Gergely eléje sietett.
- Azt a malomkereket kérem, kapitány úr.
S a kezét a sisakjához emelte.
- Vidd - felelte röviden Dobó.
S befordult a palotába.
Gergely a konyhák elé ment, ahol a katonák hosszú sorban ültek a földön, s ecetillatos lencsefőzeléket ebédeltek.
Elszólított közülük tízet. A kereket a maga bástyája elé guríttatta.
Rozsdás és tört puskacső volt a várban bőven. Azokat tömette újra. Belekötöztette dróttal a kerékbe, úgy, hogy véggel kifelé álljanak. A csövek közeit megtömette forgáccsal, kénnel, faggyúval, szurokkal. Kétoldalt beszögeztette deszkával. Végül széles deszkatalpat csináltatott a keréknek körös-körül, hogy el ne dőljön.
Csodájára járt annak a pokolgépnek az egész vár népe.
Maga Dobó is megnézte egynéhányszor. A közepébe egy mozsarat adott.
- Ezt úgy igazítsd belé, Gergely, hogy legislegutoljára süljön el.
- Úgy lesz, kapitány uram.
- Kell-e még valami, Gergely fiam?
- Hát ha lehet, az üres hordókat kérem.
- A pincéből?
- Onnan.
- Van elég, csak hozasd.
Lent egyre növekedett a halom. Bent egyre csinálódott a hordó.
A hordókat is olyan mesterséggel töltötték meg, mint a kereket. Követ is tettek beléjük, alul, fölül, oldalt. Befenekelték erősen, csak a lyukon hagyták ki a gyújtózsinórt.
Dobónak volt szakállas ágyúja sok - háromszáz. A szakállas ágyú tulajdonképpen falba fektetett nagy puska volt, s diónál nagyobb golyó nem fért bele. Szakállasnak a külső végén lehorgadó vasnyúlványról nevezték. Azért kellett az a vasszakáll, hogy legyen, ami megtartsa az ágyút, mikor elsütéskor visszarugódik.
Hát a nagy hordókba a régi rozsdás szakállasokból is adott Dobó.
Valamit ötven olyan hordót készítettek el a törökök fogadására. Jól megabroncsolták, körüldrótozták, szögezték.
A török pedig buzgón építette, rakta éjszakánkint a szép meneteles utat a bástyára.
