23
23
A török csakugyan megszökött.
Varsányi, aki az asszony után egy órára jelent meg a várban, elmondta, hogy a basák még egy ostromot akartak, de a janicsárok, mikor ezt tudatták velük, a basák sátora elé csapkodták le a fegyvereiket. S dühösen kiáltozták:
- Nem harcolunk tovább! Ha mindnyájunkat felakasztattok is, nem harcolunk! Allah nincs velünk! Allah a magyarokkal van! Isten ellen nem harcolunk!
Ahmed pasa ott a sereg színe előtt sírva és a szakállát tépve szidta Ali pasát.
- Alávaló nyomorult! - üvöltötte a szeme közé. - Rossz akolnak mondtad Eger várát, juhoknak a bennük levő népet! Most vidd a császár elé ezt a gyalázatot magad!
És csak a bégek közbevetődésén múlt, hogy a két pasa össze nem verekedett a hadsereg színe előtt.
A tisztek között is nagy volt a hiány. Veli béget ágyon vitték el a harctérről. Dervis béget is félig agyonverten találták meg éjjel a falak alatt.
Olyan elkeseredés vett erőt a török hadon, annyi volt a tűztől s fegyvertől sebesült, hogy mikor a pasák kiadták a topcsiknak a visszavonulásra való parancsot, a többi még a reggelt se várta be. Otthagyták a sátorukat, poggyászukat, s útnak eredtek még éjjel.
Varsányi szavára mennyországi öröm szállotta meg a várbelieket. Az emberek táncoltak. A süvegüket a földhöz csapkodták. A török lobogókat kitűzték. Az ágyúkat kilőtték.
Márton pap a mindig nála levő kézi keresztet az égnek emelte, s az öröm őrjöngő hangján üvöltötte:
- Te Deum laudamus!
S térdre csuklott, földre borult, csókolta a keresztet. Sírt.
A harangot kiemelték a földből. A gerendát, amelyen függött, két oszlopra tették. A harangot megkondították.
Bim-bam-bim-bam!... szólt vígan a harang, s ahogy Márton pap a piac közepén a keresztet tartva énekelt, köréje térdelt a nép, maga Dobó is.
Még a sebesültek is elővánszorogtak a zugokból és föld alatti termekből, s odatérdeltek a többi mögé.
Azonban Nagy Lukács egyszer csak nagyot ordít:
- Utánuk! Azt a kutya irgalmát Mahomednek!
A fegyveres népnek Dobóra villan a szeme. Dobó beleegyezőn bólint.
Nosza, ahány ló van a várban, arra mind katona ugrik. Ki a várból. Elrúgtatnak Maklár felé a török után.
A gyalogosok is ki a várból a gazdátlanul maradt sátorokba. S hordják be szekereken.
Estére valamennyi lovas zsákmánnyal rakodottan tért vissza a várba.
A vár népéből háromszáz halott pihent már lenn a közös sírban, s nyolcszáz sebesült feküdt még szanaszét a szénán, szalmán a vár belsejében.
A főtisztek is mind sebesültek. Dobó, Bornemissza kezén-lábán, Zoltay fekszik, Mekcsey tetőtől talpig a sebek és ütések gyűjteménye, Fügedy három fogával áldozott Mohamednek. Buzogánnyal ütötte ki valamelyik török. De vígan szenvedte, mert a fájósat is kiütötték.
És seb nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony. Azazhogy mégis van: a cigány.
Sukánnak az utolsó jelentése így hangzott:
- Nagyságos főkapitány uram, jelentem, hogy a várba lőtt nagyobbfajta ágyúgolyókat mind összeszedtük és megolvastuk.
- Mennyi?
- Hát ha azt nem számítjuk, ami még itt-ott a falakban van, öt híján tizenkétezer.
