8
8
...Éjfél után egy óra lehetett, mikor János visszaérkezett a faluba.
A falu csöndes volt és holdas. A torony árnyéka hosszú, fekete szőnyegként nyúlt keresztül a homokos úton. A ló átugrotta. Azt gondolta, hogy árok.
János a templom árnyékába vezette a lovát. Megkötötte a néhai Kömley báró keresztjéhez. Hadd legeljen.
Az éjszaka világos volt. Csak egy vékony felhőfátyol terült el hosszan az ég alján, mintha a holdnak elhagyott fátyola volna. Az augusztusi csillagok szelíden pislogtak.
János várakozott. A hold megtalálta a fátyolát, és beleburkolódzott. Akkor árnyék borult az útra is, amely a templomtól a kántorházhoz viszen.
János odaballagott.
Fölmászott a kerítésre. Hallgatódzott. Semmi nesz. Csak az öreg Keresztes kakasa kukorít egyet álmosan, valamelyik távol sötétlő eperfán.
Aztán újra csendes az éjszaka.
János átsiet a kerten, és a szélső ablak alatt a padra áll. Halkan kopog az üvegen.
Egy perc múlva megjelenik ott a Juliska bontott hajú, szőke feje. Az ablak kinyílik.
János megfogja az ablaknyitó kezet, és nem bocsátja el a tenyere alól.
- Juliska - mondja halkan, és szívdobogás minden szava -, letettem a reverendát. Elváltam az apámtól.
- Haraggal?
- Nem: szeretettel. És most búcsúzunk, kis virágom. Oh, ha együtt mehetnénk, mint két szálló galamb...
- Ha együtt itt maradhatnánk.
- Érted megyek el, érted jövök vissza. Talán egy év múlva.
- Egy év!...
- Egy örökkévalóság! De azalatt megbirkózok a pedagógiával. Apám is hozzászokik ahhoz a gondolathoz, hogy tanító legyek. Jobb szerettem volna itthon tanulgatni, de hát apám... ő is akaratos, én meg a fia vagyok...
- De hát hogy élsz meg? Miből élsz meg? Várj, nekem van egynehány forintom...
- Nem, nem fogadom el. Van pénzem elég, sok is. Fél évig is elég. Semmit se kívánok, csak azt az egyet, hogy hű maradj hozzám.
- Micsoda beszéd ez, János?
- ...hogy ha netalántán megkér valaki...
- János... János...
A fiú ráhajtotta az arcát a Juliska kezére.
- Te kedves! Te angyal!
Juliska gyöngéden megsimogatta a fiatalember fejét.
- Te kedves, te hős...
- Nem feledsz el?
- Mindig rád gondolok.
Átölelte a János nyakát, és megcsókolták egymást, miközben könny áztatta az arcukat.
- Áldjon meg az Isten!
- Áldjon meg az Isten!
Mikor a hajnal lila színű szürkesége földerengett az égen, János már messze járt a falujától. Valami nagy mezőn ballagdált a lova. Gilicebokrok piroslottak itt-ott. Gyönge szél rázogatta a gyalogbodzát. Aztán a szél megerősödött. János arra ocsúdott föl a gondolataiból, mikor a lova egy előtte elguruló ördögszekértől visszatorpant.
János megállította a lovat, és a nyakára veregetett. A ló megcsillapodott. János utánamélázott az ördögszekérnek, amit láthatatlan kezekkel mozgatott, hempergetett ide-oda a szél; s az meg gurult, gurult, futott által a mezőn, a hepehupás gyepeken, mígnem a földnek szürke sötét párázatában elveszett.
