10
10
Az idő hamar változott.
Hűvös, zúzmarás napok következtek az enyhe őszre, mely november elején második nyárnak indult volt.
Hópille és sűrű köd, az ablakokon jégvirágok, a kandallóban pattogó tűz, a városi hintók bakjain prémes cselédek, a divatárus boltok késő estig telve, a varróleányok nem találkozhatnak szeretőikkel, mert sok a megrendelt munka, a kaszinóban még több pipafüst, mint eddig, mindenütt zaj, a színházban nincs üres pad, a jurátusok kezdenek a Wurm-kávéház előtt az üzéreknek köszönni, jótékony célokra a koldulás szépen terjed, a kalendáriumok megjelentek, az Auróra már elhagyta a sajtót, a kisasszonyok táncról, zenéről s partikról álmodoznak, a kereskedők példás szorgalommal iratják könyveikből a kontókat, az utcán félig megfagyott csavargókat vezetnek hajdúink a dologházhoz, a hajóhidat kiszedték, a bérkocsisok gorombábbak, a kisgyerekek az angyalt várják aranyos babákkal, a táblabírónak sok ideje van a haza állapotjáról gondolkodni; a falun pedig a gazdasszony szemét a kémény visszavert füstje gyakran csípi, a háztetőn puszta gólyafészek, a sertésólban kevesebb röfögés, a konyhán feltűrt karú leányok, abárlókéssel kezükben, az ablakra cinege repked, az útszélekről komolyan néznek a hollók a vándorlegényre, vagy ha kíváncsiságuk ki van elégítve, fejüket szárnyaik közé dugják, a bojtár farkasnyomról beszél, s kuvaszai az ablak körül ugatnak, a tiszteletes előveszi tavalyi prédikációját a megváltó születéséről, faágakra a család fiatal reményei lépvesszőt akasztanak, s nyugtalanul várják a vörösbegyeket, a ringó bölcső előtt hosszú estéken át a guggadó dajka álmos éneke hangzik, a mest'uram a patrónus idvezletére tizenkétlábú verseken töri fejét, a természet még fehérebb köntös után vágyik, a láthatárnak ólmos színe van, a katangkórókat már mind letördelte a szél, a csárdában biztosan száll meg a betyár, a kelenföldi pusztán nagy vadászatok tartatnak; ez az évszak jelleme, s gondolhatják olvasóim, hogy a november 11-i lakoma óta már néhány hétnek kellett eltelni.
Tasziló csak egy rövid látogatásra jött Coraninihoz, s megint kimaradt.
Úgy látszik, őt gondatlan és illedelmetlen magaviseletének emléke nyomta, bár az, a külszín után ítélve, legkevésbé Coraninit érdekelhette.
Tasziló helyét azonban sokan pótolták.
Egészen új egyénekkel szaporodott a társaság.
Köztük Romvay tűnt fel.
Az ifjak körüle csoportoztak.
De a szép Sarolta most sokkal visszavonultabb volt, mint tavaly.
Senkinek sem óhajtott tetszeni.
Nyájasabb hangulatát sem eleveníté belső öröm, öltözeténél a fővárosban újabb divat is volt, s mindinkább azon rossz szokást vette fel, hogy figyelme, gyöngédsége leginkább a férjre volt halmozva.
Ez már többeknek feltűnt.
Még alig huszonhat éves, s már a lemondót akarja játszani - gondolá Oszkár - ...mily különös!
Ah, a férj egyebet vélt különösnek.
Mozdulatlan arcvonásokkal, de a lélek hiúz-szemeivel kísérte Romvay és Sarolta tekintetét, szavát, lépését, érzéseit.
Mély elméje, ha az irányt meglelte, az utolsó részletekig mindent akart és meg tudott fejteni.
Elvénél fogva a gyanú ki volt zárva szívéből, de ha óvakodásai mellett is be talált csúszni, nem késhetett sokáig a meggyőződés, a tisztába jövetel.
- Nőm elsápadt, midőn először látta Romvayt. Szeméből később neheztelést olvastam s félelmet is. Két tűz közt van, ha nem távozom és mégis kerüli Romvayval magára maradni. S ez szerencsés udvarlónak kedvetlen, visszautasítottnak igen önhitt. Mindketten a tiszta égen is zivatart látnak, melynek közelítésétől tartanak. A megaláztatás kifejezése most az egyik, majd a másik arcon villan fel... Ah, nőm nem boldog, nem szerelmes... s nem ártatlan. Semmi új vonzalom titkát nem őrzi keble, s mégis az örökre zárva akar előttem maradni. A sors kockája el van vetve. Isten veled öröm, házi csend, életnyugalom! Merészül játszottam, midőn a hiúságot és szerelmet, a tetszelgési vágyat és nőhűséget összhangzásba tarthatni hivém. A démonok győztek. Minden veszve. Szegény Sarolta!... Ah, a férfibüszkeség és önérzet!... El, el, vad eszmék! Mért ne kétkedjem a valóságban? Mért ne hunyjam be szememet a rémítő világosság elől? Hiszen álmodni akarok!
Coranini azt tette fel magában, mit a kihűlt szív könnyen teljesít, de a szenvedélyes mindig megszegett.
