17. Minden jó, ha a vége jó
17. Minden jó, ha a vége jó
Murmuc látta azon a szomorú éjszakán, hogy kitől vette el a pénzt Piszliczár uram.
Iluci pedig ráborult az apjára, s zokogva csókolgatta élettelen kezét. A fejedelem jósággal intett neki.
- Ne félj, fiam, majd magához tér az, mire Kolozsvárra érünk. Fektessétek föl egy kocsira, Pipitér majd gondját viseli neki az úton.
Mikor a menet befordult a kolozsvári határba, a két gyerek pillantása legelébb is a temetőre esett. A temetőben is arra a sírra, amit legutoljára láttak Kolozsvárból.
Egészen befutotta azt már azóta a fehér vadrózsa. Levele se volt, csupa virág a tövétől a hegyéig, s úgy lobogott az esti fuvallatban, mintha annak a keze lobogtatna köszöntőben fehér keszkenőt, aki a vadrózsák alatt nyugszik.
- Isten hozott, isten hozott!
De nini, integet ott más is, nemcsak a vadrózsák! Valaki odatámaszkodik a diófa fejfára, s kiterjeszti a két karját, mintha ölelésre hívogatna. Egy kicsit megfehéredett a haja, egy kicsit megsárgult az orcája; de azért mégiscsak Szitáry Kristóf az. Úgy nevet a szeme, mint a napocska az égen, pedig tele van könnyel, mint az ég alja felhővel.
- Édesapánk, édes jó apánk!
- Nagy jó uram, édes gazdám!
- Én lelkem gyermekeim, kedves öreg szolgám!
Nem lehetett azt sírás nélkül megállni, ahogy ez a négy ember összeölelgette egymást. Még Buzáth uram is a keszkenőjét kereste, de sehol se találta. Jó szerencse, hogy Piszliczár uram is magához tért ezalatt, s odanyújtotta a maga piros selyem zsebbelijét.
- A lippai bég ajándika. Szip selem, finum selem, igazándi bizánti selem. Én már beléje siránkuztam. Csak meg nem állhatulja eztet a szip örvendezkedést könny nélkül a becsulátus ember.
Szitáry Kristóf karon fogta a két fiát, leborult a fejedelem előtt is, megköszönni neki visszaadott szabadságát. A fejedelem sietett felemelni.
- Szitáry uram - mondta neki -, erről majd beszélünk még egymással. Most sietős az utunk, mert a fejedelemasszony nagyon várja azóta a fiát, ezt a haszontalan gyereket, ni! Kelmed pedig menjen haza a maga családjával a Cseperke utcába, úgyis régen jártak otthon.
Reggel azután majd lássuk egymást.
No, az a reggel olyan szép reggel volt, hogy még esztendők múlva is emlegették Erdélyben. Éjszaka megjött az eső, a rég várt eső, s úgy szakadt az áldás, mintha öntenék. Reggelre azonban sima volt az ég, mint a két Szitáry gyerek arca, kék, mint az Iluci szeme, s úgy mosolygott a nap, mint a fejedelem őnagysága meg a tanácsosai.
Ott ültek a nagy bársony karosszékekben a tanácsteremben, egyik ragyogóbb ruhában, mint a másik. Közepén a fejedelem, mellette jobbról Teleki Mihály uram, balról egy üres szék. S amikor Szitáry Kristóf belépett a két fiával meg az öreg Pipitérrel, fölállt a fejedelem, s abba az üres székbe beültette Szitáry Kristófot. De még a nyakába is akasztott egy nagy aranyláncot.
- Kegyelmed sokat szenvedett irántunk való hűségének miatta s a mi tévedésünk miatt. Aki hibázik, ne restellje bevallani: mi bevalljuk, hogy hibáztunk, s íme, országunk tanácsosává teszünk.
Szitáry szólni akart, de a fejedelem csendet intett.
- Lépj elő, Szitáry Tamás! Hogy kívánságod ne támadjon még valaha a mi várainkat elszedegetni, íme, neked adományozzuk Sárvár várát. Légy te a kapitánya, s rongyos hadseregedet ruházd föl ebből a kétszáz aranyból, amit Piszliczár uram neked ajándékoz.
Most pedig Piszliczár uram akart szólni, de a fejedelem megelőzte:
- Tudjuk, mit akarsz mondani, jó ember. Azt akarod mondani, ugye, hogy hídalmási szép kastélyodat nekiajándékozod Szitáry Ádámnak, aki jobban szeret kertészkedni, mint hadakozni? Jól teszed, jó ember, csak várj még egy-két esztendőt, míg nől egy kicsit a kis Iluci lányod.
Míg a fejedelem beszélt, Pipitérnek, úgy hullott a könnye, hogy az éjszakai záporeső se különben. Hát még mikor a fejedelem feléje fordult.
- Téged pedig, öreg szolga, uradhoz való nagy hűségedért udvarunkba fogadunk, és gondunk lesz holtig való ellátásodra.
- Nem érdemlem én azt, nagyságos fejedelem - borult térdre az öreg -, inkább azt a kegyelmet kérem, hogy eresszenek engem vissza az Isten szigetére. Ott leszek már én otthon csak, az én nádasomban, az én vadmadaraim közt.
- Legyen a te akaratod szerint - mosolygott a fejedelem. - S ha szívesen látod a vendéget, mához egy hétre az egész udvarommal meglátogatlak azon a híres szigeten. Majd meglátjuk, tudsz-e csíkot főzni hajdúkáposztával. Előbb azonban azt nézzük meg, milyen ebédet tud főzni az udvari szakács, mikor a fejedelemnek jókedve van.
