NEGYEDIK JELENÉS
elébe megy, kezét megcsókolja. Hamar megjött, édes atyám.
Meg is izzadtak a szürkék! De hála az istennek, által-estem legnagyobb gondomon, Máli! Semmi újságot se látsz rajtam?
Háború lesz?
Elég zavar volt a világban, már békesség legyen; aztán úgyis rossz a kezem...
Szép paripát vett a bácsi?
Azt magam nevelek - feljebb!
Karját jobban érzi?
Igaz, azóta az sem fáj; megmondom tehát! Lakodalom lesz! Mennydörgő-rázta! Menyasszony van a háznál.
Kit vesz el, édes bácsi?
Van-e eszed? Én?
Igen.
Én a hatvan esztendőmmel? Mit gondolsz? Málira mutat. Itt áll a menyasszony!
magába tűzzel. Hah! Ezt hallani!
Máli! Te még nem is örülsz?
Örülök atyámuram jó kedvén!
Igazán? Nem tréfa, amit mondottam; te férjhez mégy.
Nekem is csak kellene arról tudnom.
Megtudod nemsokára.
Egy kis időt mégis enged, édesatyám?
Egy pillanatot sem; mindig válogatni! Egyik sem tetszik. Még utóbb úgy jársz, mint a mesében az ember, aki egy kertben pálcát akarván vágni, addig keresgélt és válogatott, míg egy görbe, görcsös bottal meg kellett elégedni.
Talán csak nem fog kényszeríteni, édesatyám?
Ha már magad által nem látod szerencsédet, tehát köteles vagyok mint jó atya arra kényszeríteni.
De ha boldogtalan leszek az által?
Eh! Minden a szokástól függ. Mikor én pipázni tanultam, eleinte émelygős és keserű volt a pipa, most már el sem lehetek nála nélkül.
Szép hasonlítás!
És már annyira terhére volnék, kedves atyám, hogy erővel ki akarna rajtam adni?
Egy szó annyi, mint száz! Férjhez kell menned; tovább veled nem bajlódom. Soha sincs nyugtom, a kérők szünetlen ostromolnak. Most is a városban minden ember azt kérdezte: És a kisasszony férjhez ment-e már? És hogy kit választottál? Mennydörgő-rázta! Pedig magam is csak annyit tudok, mint más. Nem! Többet nem engedek, férjhez kell menned.
Mégis, nemde azt fogadta, édes atyám, hogy szabad választást enged?
Válassz! De menj!
hirtelen. Szabad hát szívemet követnem? Ó, édes, drága, kedves atyám!
Válassz bátran, édes leányom, válassz a kettő közül.
Kettő közül? Nem értem.
A kérők közül.
De nekem csak sohasem hoz újságot, édes bácsi.
Reád is jön a sor.
A kérők közül?
Igen, minden órában vendégeket várok, Báró Szélházy úr felkeresett a városban, és téged megkért, még ma eljön háztűzt nézni.
félre. Én őt porrá töröm, kihívom, összevágom.
Lesz füst a konyhában.
És hogy jövök ily szerencséhez?
Kérdezd magát. Nekem csak azt mondotta, hogy el akar venni.
Az nem sok. És bácsi mit felelt?
Hogy vegyen bízvást.
Még nem is láttam.
Meglátod most.
Nem is ismérem.
Megismered, ha férjed lesz.
Akkor már késő! Hátha öszve se illünk?
Miért nem? A mértéket megüti, huszár is lehetne.
De ha nem tudom szeretni.
Az a legkevesebb; az megjön utóbb. Hány szegény legény fél a katonaságtól, és utóbb mégis örömmel szolgál.
Az egyiket tudjuk. Hát a másik?
Igaz, mennydörgő-rázta! A másik még a zsebemben van. Zsebjét keresi.
Mely könnyen hordozza bácsi a kérőket.
kihúz egy levelet. Itt van! Olvassátok.
elkapja. Én, én olvasom! Olvas. "Minthogy házi circumstanclik... úgy hoz..."
Hohó! mint van az? Károly, olvasd te!
félre. Még ezt is. Elveszi a levelet és olvas. "Spektábilis kapitány úr! Minthogy a házi circumstanciák úgy hozzák magokkal, hogy a házassági vinculumba lépjek, tehát voluntarie szemeimet a spektábilis úr kisasszonyára vetettem, és véle az élet tengerén keresztül navigálni eltökélém. Azért humillime jelentem, hogy első szeptemberre praefigáltam a terminust, amelyben in persona udvarlására leszek az egész úri háznak; és legottan az oculátát elvégezvén, a matrimoniális dokumentumokat mindjárt szolemnizálni és autentikálni fogom. Különben úri fávoriba magamat rekommen-dálván, vagyok spektábilis úrnak alázatos szolgája Perföldy Tóbiás Jakab, Juris utriusque et Philosophiae Doctor és felesküdt ügyész."
Hallod, lány?
Már ez bájos, ömledező levél; mely heves, mely forró szerelem lehel ki belőle! Valóban, Máli, ezen meg kell indulnod.
Hányadik van ma?
Első szeptember.
Mennydörgő-rázta! Hát az is eljön... annál jobb. Egyszerre mindent elvégezünk. Károlyhoz. Öcsém, mit gondolsz? Nemde szerencse, ha ily okos ember jelenti magát?
Igen... én... én örvendek... de mégis úgy vélem, hogy sem tudomány, sem érték nem elegendő mindenkor a szerencsére... különben... én... akadoz.
félre. Kisegítem. Baltafyhoz. Azt véli bátyám, hogy Máli minderről legigazabb ítéletet hozhat.
Úgy, úgy van, édes atyám!
Ily embert megvetni nem tanácsos, tudd meg, minálunk én egy pertől jobban félek, mint egy ágyúgolyóbistól; ez egyszerre öl, az lassanként emészt.
A kosárért pert nem indít senki, azzal hallgatnak leginkább a férfiak.
Már a leányom férjhez megy; ha most nem, tehát soha; mert tudd meg, hogy az én udvaromba több kérő nem jön.
hirtelen. Ne is jöjjön, csak reám bízza, bátyám, én mind eligazítom.
De ha már benne is van...
Lidi!
Szeretném azt látni! Hiszen az egész háznál csak hárman vagyunk férfiak, én, Ferkó és Károly. Mi ketten a Ferkóval, mennydörgő-rázta! már mi általestünk a határhalmon, már mi kosarat kapnánk, és ez - Károlyra mutat -, ez a levegőben keres magának hölgyet, könyveket forgat és verseket firkál.
De némelykor a földre is leszáll.
Lidi!
Aztán szegény legény! Pedig a legfelségesebb óda sem tartja ki a házat.
Az igaz, szegény vagyok; szívemnél nincs egyéb értékem, mást nem hagytak szüleim: de van akaratom tanulni és dolgozni.
Az mind szép - de mégiscsak jóakarat.
Minek őneki? Elég van minekünk.
indulattal. Máli! Máli!
Jól van, édes leányom; míg én élek, el nem felejtem, hogy ezeknek az atyjok leghívebb barátom volt, aki velem is jót tett, és éltemet megmentette. Mennydörgő-rázta! Gyermek, az volt ám a derék magyar ember! Midőn kezemet ellőtték, és én tehetetlen a földön hevertem, már az ellenség körülvett, már vezetni akart... mikor ő mint egy nyíl felém vágtatott. Rajta legények! - így kiáltá. - Ne hagyjuk pajtásunkat; és egy pillanat múlva hűlt helye volt az ellenségnek; azután tulajdon lován hátravezetett, és sebemre vigyázott. Nem, fiam, míg én élek, azt el nem felejtem.
megilletődve. Kedves bátyám! Azt a szolgálatot már kétszerezve meghálálta rajtunk; fiúi szívvel azt megismerjük.
Megelégszem veletek, édes gyermekeim. Én szerencsés vagyok; csak az bosszant, hogy leányom nem akar férjhez menni.
Hiszen még ráérek.
Ami ma meglehet, ne halaszd holnapra. Akarom tudni, kinek a kezére jutsz, ha én a másvilágra költözöm.
Mely gondolat!
Hallod-e, öreg a legény! Maholnap kiszólítanak, legalább a mars jó rendben találjon.
Atyai szorgalma arról gondoskodott, hogy utóbb is semmiben ne fogyatkozzam.
Mind nem elég; az igaz, van miből élned, szép jószágod; de a leánygazda a háznál olyan, mint a kard markolat nélkül. Aztán minő kifogásod lehet kérőid ellen? Szélházy szép ember, jó nemzetségből és világra való. Perföldy pedig egy érdemes, tudós és vagyonos úr.
Már úgy ismeri őket, édesatyám?
Az egyiket híréről, nevéről; Szélházyt magát most a városban láttam.
És oly igen megtetszett?
megszorulva. Hm! Úgy... úgy... mennydörgő-rázta! Biz én érette nem hazudok; nekem nem tetszik, azonban más a fiatalság ízlése.
Éppen azért mi jobban megválogatjuk.
Újra lehelek, ez már nem félelmetes.
De én egyiket sem láttam, sem ismerem, sem hallottam, és mégis...
Meglátod, megismered, meghallod, férjhez mégy és punktum.
Ebből semmi sem lesz, punktum.