15. §. Az ágostai veszedelemről.
15. §. Az ágostai veszedelemről.
Kevés idő multával osztán a magyarok községe Lélt és Bulcs-ot Németországba küldi, kik is midőn Ágostához érkezének, a Lech folyón túl a réten ütének tábort, a várost éjjel s nappal viadalokkal háborgatva. S miután azt gyors rohamokkal bevenni nem birták, Ulrik püspök és a polgárok a külvárosból megátalkodva nem akarván visszavonulni, a császárhoz követeket küldenek s buzdítják, hogy siessen a város alá, mivel az őket megszálló magyarok sokan vannak ugyan, de nem vigyáznak magokra, úgy hogy nagyon könnyü lesz őket leküzdeni. Megindulván tehát a császár ulmi udvarából s gyorsan és titkon megérkezvén, miután a magyarok állását és seregét kikémlelte, napkelte után három órával, mikor eső esett, rájok rohana és a városhoz közelebb eső egyik seregöket hirtelen legyőzé. Mit látván Lél és Bulcs futásban keresve menekülést hajóba veszik magokat s a Dunán aláereszkednek, hogy Magyarországba meneküljenek. Kiket is Regensburgon átkeltökben fogságba vetvén a császárhoz küldenek, s a császár őket akasztófára itélvén Regensburgban bitófán végeztette ki. Némelyek ugyan mesésen azt állítják, hogy másként végezték őket ki, hogy a mint a császár elé voltak állítva, egyikök kürtjével a császárt agyon ütötte volna: de bizony e mese a hihetőséggel ellenkezik, s a ki illyest hisz, elméje gyenge voltát árulja el; mert a bünös személyeket kötött kézzel viszik a fejedelmek színe elé. Igaz azonban, s a krónikás könyvekben is megvagyon, hogy vakmerőn szitkozódva sérelmesen szólottak a császárnak, mondván, hogy ha őket megöletendi, nemzetéből többé egy fogoly sem élhet, hanem vagy örök rabságra vetik, vagy minden itélet nélkűl megölik. Mi meg is történt. Mert a mint a magyarok meghallották, hogy a császár őket igy ölette meg, valamennyi német foglyot, még az asszonyokat és csecsemőket is, húszezerig valót leöldököltek.
