Az Lutherista és Calvinista olvasónak istentűl minden jót kívánok
Az Lutherista és Calvinista olvasónak istentűl minden jót kívánok
Gyakran panaszolkodnak az Anyaszentegyház Doctori a régi tévelygők-ellen, hogy sokan közzűlök pökték és szidalmazták a keresztyén hitet, noha miben állana az igaz tudomány, még csak ingyen érteni sem akarták. Az közönséges keresztyéni vallás, úgymond Tertulliánus, tudván, hogy jövevény ez földön, és az idegenek-közt könnyen ellensége találkozik: csak azt kívánnya, hogy azoktúl ne kárhoztassák, kik őtet nem értik. De sokan érteni nem akarják (mert ugyanis ha értenék, nem kárhoztathatnák), hogy könnyebben gyalázhassák az igasságot. Nincs hamissabb dolog, mint mikor az ember azt gyűlöli, a mit nem ért ha szinte gyűlölségre méltó volnais. Mert akármiis akkor méltó gyűlölségre, mikor megismérjük méltó voltát: mely isméretnélkül nincs igaz mentsége az gyűlölségnek. Ha jól megértenék, semmi-képpen nem gyűlölhetnejek. De csak ebbe restűl meg az emberi elmének nyughatatlan vólta; érteni sem akarják, a mit egyszer módnékül meggyűlöltek.
Szinte ezen-képpen panaszolkodhatunk míis némely keresztyén Atyafiak-ellen, kik csak ingyen érteni sem akarják az Régi közönséges gyöleközet vallását, mellyet ha derék-képpen értenének, tudom bizonnyal, hogy önnönmagok minden gyalázatos szidalomtúl megmentenének. De hogy bátrabban és nagyobb torokkal rágalmazhassák az igasságot, őkis bédugják fülöket, mint a kik Sz. Istvánt kövezik vala. És eléb elvégzik magokba, mit akarnak hinni, 's mit nem: azután osztán azon mesterkednek, hogy értelmeket akarattyokhoz szabják. Szinte mintha valaki eléb sokat vásárlana, és az-után akarná megitílni, ha jóé, vagy semmire kellő, a mit vásárlott. Mértékletlen, úgymond Sz. Hilárius, az eltekéllett szándéknak vakmerősége és meggyőzhetetlen az, viszszavonásnak kívánsága, mikor az értelem-alá nem vettetik az emberi akarat, és nem a végre tanúl, hogy tanúllyon, hanem a mit ímmár elvégezett, annak bizonságit keresi: az tudománt ahoz szabja, a mit akar. De ha az okosság-előtt nem járna az akarat, hanem az igasság értelméből indítatnék az igasság szeretetire; ha nem keresnénk tudománt az mi akaratunknak, de sőt inkáb az tudomántúl indíttatnék az akarat: minden viszszavonyásnékül feltalálnók az igasságot; mivelhogy nem a mit mí akarnánk, azt vitatnók igaznak lenni: hanem a mit igaznak itílnénk, azt akarnók.
Nyilva ez mostani Hitek sokaságának eggyik fő oka ez, úgy mond Calvinus, hogy Némellyek, vakmerőűl akarván követni, a mit tudatlanságból kezdettek, az Isten igéjébe keresik óltalmát tévelygéseknek. Itt felséges Isten, mit nem mívelnek? Mit nem változtatnak-el, hogy az önnön tetczésekre, nem lágyan hajcsák, hanem ugyan erővel csigázzák az Irást? Igazán mondá az Poëta: Furor arma ministrat, Az megdühűlt harag akár-honis fegyvert talál. Ezé az igasság isméretinek úttya, az Írást fel's alá forgatni, hogy az mi kívánságunknak szolgállyon és az mi értelmünk-alá vetessék? Ó ártalmas dögletesség! És mégis csudálkozunk, honnan légyen ennyi visszavonyás azok-közt kik, az Evangéliomot és az mostan született Isten igíjét hirdetik?
Hogy azért teis így meg ne csalatkozzál Keresztyén Olvasó, arra kérlek, és ha kérésem nem fog, lelked üdvösségére kénszerítlek: hogy ne szánnyad lelkedért s üdvösségedért ez kevés munkát, hanem csendesz elmével és Isteni félelemmel, félre tévén egy ideig minden vakmerőséget, megrögzött és eltekéllett vélekedést, olvasd-el mind végig ez rövid írásocskát. Ércs meg jól először mind az te vallásodat, s mind az mi tudományunkat: az-után szidalmazd, a' mit káromlásra méltónak alítasz.
De minek-előtte olvasni kezgyed ez könyvecskét, röviden KÉT dologrúl akarlak inteni.
ELŐSZÖR arrúl: hogy valamit ez könyvbe elő-hozok az Új tanító Atyafiak írásiból, azt én magam az önnön saját könyvökből írom-le; úgy annyira, hogy énis méltán azt mondhatom, a mit Eusébius az régi tévelygőknek: Nem az mi gondolatinkat és beszédinket, hanem azoknak tulajdon szavát írom, kik ő-köztük az Isteni tudományba fő vezérek vóltak; hogy senki azt ne itíllye, hogy megunktól költett regét és álmot beszéllünk. Titkos és elrejtett dolgokat nem írok, hanem csak a mit önnön nyilván tanítottak és nyomtatott könyvek-által mind az egész világ-előt mondottak. Ennek-fölötte, nem valami tudatlan paraszt tanító tudományát, hanem az Újonnan támatt Vallások közönséges értelmét és az ő fő kezdőinek derék tudományát hozom-elő, és a Tertulliánus mondása-szerént: Etsi varietate innoventur regularum facies, mihi tamen cum archetypis erit limes principalium magistrorum, non cum adfectatis ducibus passivorum discipulorum.
Tudom, hogy sok dolgokat találsz ez könyvbe, mellyeket soha az Lutherista vagy Calvinista tanítók Praedikációiba nem hallottál. Mert ugyanis természet-szerént, senki az maga rútságát nem fitogattya, hanem elhálóllya és béfödözi. Az mérget sem ürömbe, hanem édes mézbe szokták adni. De azt bizonnyal elhiggyed, hogy az Új tanítók írásiba oly iszonyú tudományok vannak, hogy mikor valamely okos ember ezeket olvassa, elálmélkodván ugyan nem hiheti, hogy efféle dolgok eszekbe juthassanak még az fene vadak-közt nevelt embereknekis. Annak-okáért, mivelhogy az régi bőlcsek itéleti-szerint Nosse haereses refutasse est: A ki az tévelygéseket jól megérti, ezeknek hamisságát mindgyárt eszébe veszi: az Új hit szerző fő Tanítók tulajdon könyvökbűl, tisztán és igazán, elő-hozom derék fondamentomit az mostani vallásoknak. Senkire semmit nem fogok, hanem a mit én magam az önnön írásokbúl feljegzettem, csak azt írom. Ha valamellyik könyve kezembe nem jutott, feljegzem, holot és minémű írásba olvastam, a mit előhozok; és ha valaki külömben talállya, ez-utánis bár orczámra térjen. Mert ugyanis sok üdőtűl-fogva olvasom az Új tanítók írásit: a végre, hogy minden tudományoknak és róka-lyukoknak végére mehessek; tudván, hogy a szent Irenaeus mondásaként: A ki meg akarja téríteni az eltévelyedteket, szükség, hogy jól megércse minden mesterségeket és bizonságokat: mert lehetetlen hogy meggyógyícsuk a beteget, ha nyavalyáját nem tuggyuk.
Azt penig senki ne itíllye, hogy ezek az Új tanítók könyvei, mellyekből bizonságokat támasztok, nem tulajdon Luther, Calvinus, Melanthon írási légyenek: hanem (mint valamely sült tudatlan gondolhatná) mí szerzettük ő nevekkel, avagy elváltoztattuk. Mert az Úr Isten, ki fejünk-fölöt áll, tudgya: és ebbe bizonságim ő magokis az Új Tanítók, hogy soha még csak ki sem nyomtatták ezeknek írásit a Régi hiten való Keresztyének; hanem a mint ő magok Lipsiába, Wittebergába, Jénába, Basileába, Genévába nyomtatták, míis úgy olvassuk. Az tévelygők szokása ez, hogy más ember nevével könyveket írjanak és elváltoztassák az hívek írásit. Igy olvassuk, hogy az Pelagiánusok a Sixtus Pythagoraeus Pogán könyveit Szent Sixtus Mártyrnak tulajdoníták. Az Corinthusbéli Sz. Dienes-is panaszolkodik, hogy az ő könyveit megszaggatták és elváltoztatták az tévelygők. Mi üdőnkbennis Calvinus 1534 esztendőben az ő Institutióit Alcuinus, az első Cároly Császár mestere neve-alat nyomtatá-ki, hogy nagyobb böcsűlleti lenne az tudatlanoknál. Conradus Schlüsselburgius Lutherista Superintendens és Generalis Inspector elő-számlál 1525. esztendőtűl-fogva egész 1582. esztendőig szántalan könyveket, mellyeket az Calvinisták avagy név nékül, avagy egyebek nevével nyomtattak minden esztendőbe. Az Lutherista Doctorokis gyakran vetik egy-más szemére, hogy ők az Luther írásiból, halála-után, sokat letörlöttek, sokat elhattak, sokat elváltoztattak. Luthernek egy fő baráttya így ír ez dologrúl: Szükség, hogy igen fényes oculárt tégyen-fel, a ki az Luther tudományát és a Smalchaldiai Articulusokat tisztán, igazán és változtatásnékül fel akarja találni. Más attyafia Luthernek így szól: Az Wittembergába nyomtatott Luther Tómusiból némely könyveket elhattak, letörlöttek és elváltoztattak, hogy meglágyítanák az ő mondásit. De ezeknél bővebben szól e dologrúl Schlüsselburgius. Philippus, úgymond, Luthernek csak egy könyvébőlis egy egész arcusnál többet hagya-el. És szán-szándékkal letörlé, valamint Luther a Zvingliánusok-ellen Filip mentségére íra, mikor azt hirdetik vala, hogy Melanthon vélek eggyet értene. Ez nem titok, hanem ez világ-előt nyilván vagyon; Mert Amsdor ffius Doctor egy német könyvecskébe, mellyet 1549. esztendőbe íra, reá bizonyítá ezt Filipre és az ő társaira az egész Anyaszentegyház-előt. És ugyan ottan sok dolgokat elő-számlál, mellyeket kivakara az Luther könyveiből. Resciusis bő beszéddel megmutattya az Illyricus, Wigandus, Gallus, Heshusius, Amsdor ffius írásiból, hogy Melanthon, az ő pártosival egyetemben, rútúl szaggatta, tóldozta, fóldozta az Luther könyveit. Annak-okáért szükség lőn, hogy minap Torgáviába két öreg könyvbe külön nyomtatnák Luthernek sok apró német írásit, mellyeket az Wittembergába és Jénába nyomtatott Tómusokba szán-szándékkal, csalárdúl kihattak vala az Újítók. A Centuriátorokis panaszolkodnak, hogy az Gallai Calvinisták meghamísították az ő írásokat. És a mint ez-után megmondom: még amaz rövid Augustána Confessiótis: az Melanthon locos communesit: ennihánszor megújították, elváltoztatták, tatarozták, aggatták, szaggatták az Újító Atyafiak. De efféle csalárd mesterség nem szükség az Igazság óltalmára.
MÁSODSZOR: jó lelki esmérettel tudománt tészek, hogy senkit akaratom-szerént nem igyekezém írásomba szidalmazni és gyalázni. Mivelhogy nem az Lutherista és Calvinista Atyafiak személye-ellen: hanem az ő tudományok és vallások-ellen írtam, valamit írtam, csak e végre, hogy az hamisságrúl levonassék az áll orcza, és az üdvösségnek úttya megesmértessék.
Tudom, hogy az Új tanító Atyafiak igen nehéz néven vészik, mikor valaki igazat mond nékik: és akár-mely lágy dorgálástis szitok-gyanánt vésznek: de ők e-mellet oly iszonyú szitkokat s káromlásokat szórnak fejünkre, hogy az emberi elme nagyobbakat ugyan nemis gondolhat úgy hogy míis méltán azt mondhattyuk nékik, a mit Optatus a Donatistáknak: Tekíncsétek meg Atyámfiai az ti kevély beszédeteket, az ti praedikációtokat. Nincs senki közűletek, ki tanítását az mi gyalázatunkal meg nem egyelítené. Az Isten igíjét kezditek magyarázni, de praedikációtokat az mi szidalmunkra térítitek: az Evangéliomot olvassátok, de az távuly-való Atyafiaitok szidalmán végezitek. Az ti halgatótok lelkibe gyűlölséget öntötök és tanítástok-által haragot indítotok.
Azok-közzűl, kik Magyarországba az régi keresztény vallásellen írtak, alég olvastam, ki mértékletesebnek téttetné magát Magyari Istvánnál: de hogy megércsed, mely tisztességesen szoktak nékünk szóllani még azokis, kik csendeszbeknek téttetik magokat, halhadsza, mely böcsűlletes neveket és titulusokat ád őis az Régi hiten való keresztyéneknek. Az Pápisták, úgymond, Evangéliom ellenségi és igasságnak győlölői. Az Pápisták fóltos hitirűl a Szent Irás semmi böcsűlletes emlekezetet nem tészen. Hittűl-szakattak az Pápisták, kik lassan lassan tellyességgel kiszabák az igaz tudományból magokat és végre amaz nagy Antichristusnak kezdék magokat jelenteni. Az Pápa Antichristus. Az Pápistaság tellyes Istentelenséggel, szentség töréssel, fertelmességgel, árulósággal és sok töb czégéres vétkekkel. Kompolárkodnak a szentségekkel. Fejekre rakhatunk az Pápához halgató sovány és ízetlen sokaságnak hat száz féle tévelygő bálványozásokat. A Pápát iszonyú lelki és testi paráznának, Átkozott bálvánnak; minket fejenként Bálvány imádó, Idegen Isten tisztelő embereknek nevez. Az keresztyén Fejedelmekrűl azt írja, hogy Gondviseletlenek. Az Pap Uraknak így szól: Ti kövér nyakú, vérben telhetetlen és kétségben esett emberek. Noha Nagyságosoknak hívattatnak, de csak egy halászó horgotis alég kellene reájok bízni, nem hogy lelkeket, oly tudatlanok. És azt meri mondani, hogy az Papok tanácsa oka Országunk romlásának. Az Barátok, úgymond, csak Istent boszontyák, kiknek Istenek az ő hasok. Kész kenyér evő, has-hízlalós lélek-vesztő, csalárd Atyák, Ország árúlók, fejedelem, étetők. És egy szóval: Az Clastromokba kész kenyér evő herék és két lábú szamárok vannak, etc.
Illyen szép böcsűlletes nevekkel ékesget minket fejenként egy tudatlan Colosvári taligás. És efféle, mind édes méz az Újító Atyafiaknál. Ha penig mí egy nehéz szót ejtünk, mindgyárt füstölög sokaknak az orrok, és azt akarják, hogy mint az Úr emberének, nékik minden szabad légyen, mí pedig csak vállal vonícsunk.
De jóllehet azokat, kik egyűgyűségek-mia tmegcsalattak, gyengén kel és keresztyéni szeretettel, In spiritu lenitatis, tanítani és szelídeden dorgálni: mindazonáltal az tévelygések tanítóit tartozunk a Szent Pál Apostol parancsolattya-szerént. Keményen megfeddeni, és a Salamon mondásaként Néha a bolondnakis az ő bolondsága-szerént kel felelni, hogy a mi csendesz halgatásunkból magának nagyot ne tulajdonícson. Ez az oka, hogy néha néha a Szent Irás igen kemény szókkal illeti az hamis tanítókat: úgy annyira, hogy őket Ebeknek, Néma oktalan állatoknak, Csalárdsággal tellyeseknek, Ragadozó farkasoknak, Az Christus kereszti ellenséginek, nevezi. Az ő gonosz erkölcsöket bő beszéddel megírja nem csak Sz. Judás Apostol, de Isaiás Prófétais; nem szidalmazásnak okáért, hanem a végre, hogy megismerjék az emberek, mely ártalmas és veszedelmes légyen az hamis tanítók és az tévelygések csaplári csalárdsága. Az régi Szent Atyákis gyakorta igen keményen szóllottak az Újítóknak. Mert hogy most egyebekrűl semmit ne szóllyak, Sz. Irenaeus Martyr az Valentiniánusokat tököknek és ugorkáknak nevezi, Marciont ördög első szülöttének, az Tatiánusokat ördög prókátorinak, Pandora perversissimos sophistas, nem embereknek, hanem emberi ábrázat-alat barmoknak. Közönségesen pedig az tévelygőket Hagymázba feküvőknek nevezi, kik mentűl inkább nevetnek és nem értik betegségeket, annál veszedelmesb nyavalyában hevernek. Másut azt írja, hogy ezek az Evangéliom mézibe az árúló kígyónak mérgét osztogattyák és téjgyanánt árúllyák az crétával megfejérített vizet. Az Ég ostromló Óriásokhoz hasonlíttya őket másut, kik, úgymond, annyira megszelesettek az felfualkodott kevélység-miat, hogy ez világ helleborussa sem tiszíthatná meg fejeket. Másutt hasonlíttya őket azokhoz, kik étetővel halásznak: mert őkis, úgymond, a szokott és kedves eledel-alat étetőt rejtnek-el: és az ő sárból csinált vallásokat fényes arannyal béfödözik.
Ezt a végre hozom-elő szerelmes Atyámfia, hogy ne csudálkozzál, ha néha míis megélesíttyük az penna orrát, megmelegíttyük az téntát, mikor ez mostani Új tanítókrúl szóllunk: és kerek szóval az hamisságot hamisságnak, az hazugságot hazugságnak nevezzük. De ha tanító nem vagy, magadra ne végy effélét. Mert az tudgya, a ki lát mindeneket, hogy efféle nehéz szók csak az vak tanítókat illetik, kiknek felfualkodott dagályokat néha meg is kel vágni, hogy kifollyon az genyetség: portis kel az fene-ötte sebekbe vetni, hogy megemésztessék az vad hús: a rosdátis fövennyel kel ledörgölni. Ha azért, úgymond Epifánius, néha az Eretnekségek-ellen-való igaz haragból némellyeket csalárd és eltévesztőknek nevezünk, megbocsássatok. Az kételenség vólt oka efféle szóknak, mellyekkel el akartuk az mi olvasónkat idegeníteni az hamisságtúl, és megmutattuk az tévelygések-ellen-való szabadságunkat. Néhult mégis kel csúfolni az hamisságot, azt írja Tertullianus. az önnön érdeme-szerént. Mert ugyanis sok dolgokat csak nevetséggel illik meggyőzni, hogy ne láttassunk nagyra böcsűlleni az hivságos dolgokat, mellyek csak nevetségre méltók. Az Igassághozis hozzá fér az nevetség, mert víg: és illik, hogy az ő ellenségivel néha játczékis, mivelhogy bizonyos az győzedelemrűl és bátorságos.
Mindazonáltal, ha ezzel meg nem elégszek, Keresztyén Olvasó, és nehezled, hogy néhult mégis sértettem az te tanítóidat, hald mit felel erre én képemben Optátus: A szabó, ha az elszakatt ruhát régi épségre akarja vinni, szükség, hogy az ép posztótis meglyuggassa. De azért nem illik panaszolkodni a szabóra, hanem arra méltób nehezleni, a ki elszakasztván az ép ruhát, okot ada a szabó munkájára. Jóllehet eltekéllett szándékom ez, hogy minden szitkot és átkot félre-hagyván, csendességgel és Isteni félelemmel erőssítcsem az igasságot; és (a mint szent Ágostonis szól) azoknak hagyom, hogy keményeb szókkal és haraggal írjanak az tévelygőkellen, kik nem értik, mely nehéz és tisztán csak Isten dólga légyen az belső szemnek megnyilatkoztatása, az Igasságnak isméreti.
Engedgye az mennek, földnek Istene, az mi Urunk Jesus Christus szent véréért, hogy az igasságot megismérvén, minden tévelygések Labyrinthusából kifesellyél, Amen.
