MINT KEL A KERESZTÉNY LEÁNYT NEVELNI

Teljes szövegű keresés

MINT KEL A KERESZTÉNY LEÁNYT NEVELNI
Keserves panaszkodással említik sokszor a Proféták, mely kegyetlen és emberi szelídséggel ellenkező szolgálatokat kíván az ördög azokrúl, kiket birodalma-alá hóldoltat és engednek néki; Istennek pedig kegyes, künyű parancsolatit szemtelenűl megvetik.
Tudta az ördög, hogy Isten azzal próbálta az Ábrahám engedelmességét, hogy eggyetlen-egy fiát kívánta tőlle áldozatra. Azért követni akarván az Isten hasonlatosságát, melyre vágyódott, mikor azt mondotta, Similis ero Altissimo, hasonló lészek a felségeshez; azt kívánta szolgáitúl, hogy gyermekek megölésével kedveskedgyenek néki.
A pogányokat arra vitte hogy, Carthagienses a pauperibus emtos pueros, Saturno sacrificabant, tamquam agnos. Adstabat mater rigida et absque gemitu. Si autem ingemuerat, aut lacrymaverat, oportebat eam honore privari: puer autem nihilominus, sacrificabatur; az annyok jelen-létében, mint a bárányokat, úgy áldozták az apró gyermekeket; és ha megjajdúlt vagy sírt az annya, tisztessége-vesztett vólt; de azért a fiát ugan megölték. És, hogy az ártatlan gyermek sírása ne hallatnék, dobbal, síppal, kiáltásokkal eltemették a gyermekek jajgatásit.
A sidókrúl-is sok helyen olvassuk, hogy Immolarunt filios suos daemoniis; effuderunt sanguinem filiorum et filiarum suarum, quas sacrificaverunt sculptilibus Chanaan; magok fiait, leányit megölték az ördögöknek: kiöntötték és bálványnak áldozták ártatlan vérét gyermekeknek. És, a mint Isaiás proféta írja, Edificaverunt excelsa Topheth: ut incenderent filios suas et filias suas igni; magas helyeket éppítettek; azokban fiokat, leányokat megégették. Azért a királyok könyvében sokszor említi a Szent Irás azokat, kik tűzre vitték gyermekeket, hogy ördögnek kedveskedgyenek, mellyért kemény panaszt tészen Isten a sidók-ellen Ezechiel Profétánál: Tulisti filios tuos et filias, quas generasti mihi et immolasti eis; immolasti filios meos, eis; hogy a mely fiakat Istennek szűltenek, ördögnek áldozták. És az Isten fiai megölettek, hogy az ördögöknek kedve tellyék.
Adná Isten, keresztyének, ne vólnának most oly hívei az ördögnek, kik fiokat, leányokat néki áldoznak. Nincsenek bezzeg, kik gyermekek teste ölésével kedvét keressék a sátán-nak; de jaj, ki sokan vannak, kik fiok, leányok lelkét veszedelmesben áldozzák, hogy-sem ha testét megölnék? Valaki rosz erkőlcsökben neveli, isteni félelemre és aítatosságra nem szoktattya gyermekét, mit mivel egyebet, hanem azok lelkét ördögnek adgya?
Nem elég a keresztyén szülék hivatallyára, hogy fiok, leányok betegségében körüllök vígyázzanak, orvosokat keressenek, halálokon síránkozzanak, mint a mái Evangeliomban említett fejedelem, hanem kötelesek azt érteni, hogy a kiket test-szerént szűlnek, azokat Istennek szűlik, és kemény bűntetés-alat tartoznak azzal, hogy Isten akarattya-szerént nevellyék őket.
Látom, hogy a fiak nevelésére vagyon az atyáknak valami gondgyok mert iskolákba és udvarokba kűldik, lovagolni, vadászni, puskázni tanítgattyák őket; de a lányok nevelésében nagy gond-viseletlenség vagyon; mert csinnyosgatás, ruha-czifrázás, gangoson-lépés, az-az kevélységre-való tanítás minden nevelések. Maga úgy tetczik, igazán írta Aristóteles, hogy a leányok jó neveléséből ál fő-képpen az országok böcsülletes állapatja, nem-csak azért, Nam mulieres, media pars sunt, hogy fele az ország lakosinak aszszony, hanem azért is, hogy a férfiak jó nevelése nagy részre az aszszonyoktúl vagyon. Mert a kiktűl születünk és kisdedségünkben neveltetünk, azoktúl szopjuk téjjel-együtt az erkőlcsöket, mellyek az új edényben legtartósbak. Erre-nézve merem mondani, hogy tellyes életünk tekélletes vagy feslett állapattya az aszszony-emberek nevelésétűl árad, mivel első nyólcz esztendőnket, az-az leggyengéb és hajlandób üdőnket, aszszony-emberek gond-viselése-alat tölgyük. A minémü vélekedéseket és erkőlcsöket akkor belénk csepegetnek, azoknak sinóra-után futamodik töb életünk. Ennek-felette a szent házasság csendesz állapattya a leányok nevelésén ál; mert a roszszúl nevelt leány menyegzője hóltig-való galyiba.
Innen vagyon, hogy valakik a pogány bőlcsek-közzűl az országok bóldog állapattyárúl írtanak, úgy-mint Aristóteles, Plátó, Xénofon, a leányok nevelésére kiváltképpen vígyáztak és arra-való tanuságokat adtak. Az Anyaszentegyház nevezetes Doktori-közzűl nem tudom, ha vagyon, a ki könyvet nem írt vólna a leányok nevelésérűl és oktatásárúl. Tertullianus, Cyprianus, Athanasius, Nazianzénus, Basilius, Chryssotomus, Nissenus, Jerónimus, Ambrosius, Augustinus, Fulgentius és egyebek könyvei kezünk-közöt forognak, mellyek a leányok nevelését taníttyák.
Én-is azért Isten segítségével az Evangeliomban említett fejedelem leányára-való gond-viselésből okot vévén, ez jelenvaló órában csak azt akarom tanítani, mint kel a keresztyén embereknek istenesen nevelni és minden tekélletességre oktatni leánykát, kisded-korátúl-fogva férjhez-adásáig. Nem szóllok most arrúl, a mire kötelesek a szűlék közönségesen minden gyermekek nevelésében, mert errűl immár bévségesen emlékeztem, hanem, mivel a leányok nevelésében sok magán-való tulajdon gond-viselések kívántatnak, csak a leányok nevelésére határozom tanításomat.
Ne csudállya senki, ha én, a ki soha leányokat nem neveltem, a leányok nevelésérűl tanuságot adok: meg ne botránkozzék senki, ha az ördög íncselkedésit és a világ feslett szokásit világosban említem, mert én semmit magamtúl nem mondok, a mit a Bibliá-ban és eléb említett Szent Doktorok irásiban olvastam, azt egybe- és rendbe-hozom; az-az nem magam gondolatit mondom, hanem a Szent Lélektűl viseltetett Atyák irásiból egybe-szedem és előtökbe terjesztem az igazságot. És mivel, a Szent Pál tanítása-szerént, ebben a helyben éktelenséget nem illik említeni, hogy a szemérmetesség meg ne sértődgyék, mikor a világ szabados feslettségirűl emlékezem, többet ércsetek azon, a mit mondok, és legyetek figyelmetesek.
Igazán írja Plutarchus, hogy, Fons et radix virtutis et honestatis, est proba institutio; kút-feje és gyökere a tekélletes jámborságnak a jó nevelés. Azért a szüléktűl, Educatio maximam diligentiam disderat, facile enim est teneros animos componere; di fficulter reciduntur vitia, quae nobiscum creverunt; nagy vigyázást kíván a gyermek-nevelés, mert noha künnyen jóra hajol, a mi gyenge; de velünk-nevelkedett vétkeket nehéz kigyomlálni. Azért azt kívánnyák a bőlcsek, hogy miképpen a kegyetlen medve éktelen kölyköket hoz, de nyelvével, mint gyaluval, kölykeinek külső tagait úgy rendeli, Ut non genuisse tantum catulos, sed et opificis more finxisse videatur, hogy nem-csak szűli, hanem mesterségesen ékesíti fajzásit, azon-képpen a jó szűlék, a kiket e világra hoztak, azokat nevelésekkel jóra-is oktassák. Mert nem a születésből, hanem a nevelésből vagyon jó vagy gonosz erkőlcsük. Ezt akarván ismértetni Licurgus, azon alomból két agárkölyköt nevele: eggyikét konyhához, másikat vadászathoz szoktatá. Mikor eggyüt vólnának a Lacedaemon-várasiak, elő-hozatván az agarakat, egy tál abárlást és egy eleven nyúlat letétete. Eggyik agár mingyárt a nyúl-után indúla, másik a moslékba kapa. Ezzel hiteté, hogy a nevelésből vagyon az erkőlcsök külömbözése. Annak-okáért miképpen Diógenes nem az erkőlcstelen gyermeket, hanem tanítóját bűntette, úgy a Lacedaemon bírái nem az egy-mással veszekedő atyafiakat bűntették, hanem az apjokat, hogy nem jól nevelte fiait.
Quintilianus ékesen-szólló embert akarván nevelni, gyermekségén kezdi tanítását. És azt kívánnya, hogy oly dajkája légyen, a ki ékesen szóllyon. Mert ha annak vétkes szóllása a gyermekbe avik, künnyen ki nem tisztúl belőlle. Szent Jerónimus azt parancsollya az anyáknak, hogy, ha tekélletes-erkőlcsü leányt akarnak nevelni, részeges, fajtalan, haragos, nyelves dajkára ne bízzák gyermekeket, mert bizonyos, hogy nem-csak betegségeket, de sok alkalmatlan erkőlcsök hajlandóságit dajka tejével-eggyüt szopják a gyermekek. Próbált dolog, hogy a mely gyermeket disznó-téjen neveltek, mindenkor sárban akart heverni. És a mint Gellius írja, ha kecske-tejet szopik a bárány, kemény gyapja lészen, mert Ad fingendas animi ac corporis similitudines, lactis proprietates valent; a téjnek ereje vagyon az erkölcsök tulajdonságára.
Láttam olyan őzet, mellyet az eb szoptatott és eb-erkőlcsöket viselt. Így a részeges-, buja-, dühös-természetü dajkáktúl hasonló erkölcs hajlandóságát szopja az ártatlan gyermek. Annak-okáért javallya Szent Jerónimus, hogy ha az anyának ereje és egéssége szenvedi, maga szoptassa leánykáját.
A természet nem egyébért adott az anyák mellyébe tejet a szülés után, hanem, hogy a mely vérrel méhekben táplálták magzattyokat, azzal nevellyék. Egésségesbek-is az anyák, ha magok szoptatnak, mely tejek bévségét künnyebbítik. És nem csak a gyermek vastagb és egésségesb azzal a vérrel melyből alkottatott, hanem az anyák-is inkább szeretik, a kiket fáratságos bajlódással magok neveltenek. Azért az anya (ha lehet) maga erkőlcsét csepegesse leányába, és a kit méhében viselt, ölében hordozza, téjjé lett vérével nevellye, első mosolygásit és akadozó szóllásit, kedves csókolgatásival bátorítcsa. Ha pedig a kételenség más nevelőt kíván: oly dajkát válaszszon, mely nem-csak egésséges, hanem erkőlcsében is dícsíretes légyen.
Mihent a téjtűl elfogják és szóllani s járni kezd a leány: futosson és jádzék magához egyenlő-üdős leány-gyermekekkel; de úgy, hogy az annya vagy más megért aszszony reá vigyázzon. Játczodozni a férfi-gyermekekkel vagy akár-mely kicsiny-korokban-is azokat ölelgetni-csókolni ne engedgyék a szűlék, mert a kik társalkodásához kicsiny-korokban szoknak, azok emlékezeti és szeretése alig ha hótig nem tart. Azért Bőlcs Plátó törvénnyel parancsolta, hogy hat esztendős korában a leányt a férfi-gyermekek nyájaskodásátúl elfogják: hasonló leánykákhoz szoktassák.
Mindenek-felet arra kel vígyázni, hogy a gyermek semmi feslettséget ne lásson, mert a gyermeki tudatlanság a mit lát, azt mint a tűkör, követésével kiábrázza. Azért nem kel néki ollyat látni, a mit nem kel követni. Jusson eszünkbe, hogy Eleazar inkáb halált szenvedett, hogy-sem az ifiak-előtt tettené a tilalmas hús ételét. Christus jobnak mondotta, hogy malomkövet kössön ember nyakára és tengerbe hallyon, hogysem egy kisdedet megbotránkoztasson. Ama pogány Cáto kivete a tanácsból egy fő embert, csak azért, hogy leánykája jelen-létében feleségét megcsókolta; mert bizonyos, hogy parancsolatnak tartyák a gyermekek, a mit szüléjektűl látnak. Azért Vulgo proverbium; sicut mater, ita et filia ejus; példa-beszéd az, hogy annya minémű, leánya meg-ollyan.
Ne csak ne lásson, de ne hallyon illetlen szókat a leány, és oly távúl járjon a gonosztúl, hogy azt ne-is tudgya. Ne ércse a fajtalan szókat; szerelmeskedő beszédeket senki előtte ne említsen: hanem isteni félelemre és szeretetre gerjesztő históriákat ólcsanak elméjébe; aítatosságot csepegessenek szívébe; estveli és reggeli imádkozásokra szoktassák akadozó nyelvét; a templomba-menésre édesítcsék akarattyút; a mennyei dolgok böcsüllésére vidámítcsák értelmét.
Ha esztendős-korban mit kel mivelni a leánynak, megírja Szent Jerónimus, mikor azt parancsollya Laeta aszszonynak, hogy a leányát, Paulát, ama világ-bíró Scipiók és Gracchusok maradékát, orsó, rokka forgatásra, szövésre, fonásra, reczekötésre, mesterséges varrogatásra tanítcsa; hogy ezekben idejét tisztességesen, gyönyörüségesen hasznoson tőlthesse. Salamon, az okos aszszony dícsíreti-közöt, elől-tészi azt, hogy a szösztűl és lentűl nem kímélli kezét. Szent Nazianzénus-is azt írja, hogy az aszszonyok tiszti, Domi ut plurimum manere, colloquium cum divinis oraculis habere, fuso ac lanae operam dare; az otthon-ülés, Istennel-való beszélgetés, orsó-pergetés. Paradicsomban-is azt akarta Isten, hogy az únalmas tunyaság távoztatásáért az ember, Operaretur, munkálkodnék. És ha Augustus császár azt akarta, hogy az ő leánya és unokája szőni, fonni tanúllyanak; ha világ-bíró Sándor dicsekedve mutogatta a Persia-beli aszszonyoknak annya és mennye kezével szőtt ingeket: nem okoson gondolkodik, a ki úri személyéhez illetlennek véli a szövést, fonást.
Sőt, hogy nagyobb kedvet talállyon mind leány-korában szüleinél, mind házassága-után szerelmes uránál, szükség, hogy a leány tanúllyon étkecskéket-is főzni. Nem tudom, ha vagyon foganatosb dolog, mellyel magát kedvesbe tehesse az aszszony, mint ha urát betegségében maga kezével főzött gyenge étekkel kínállya. Mocskosb az aszszonyember keze mikor más férfiútúl szorongattatik, hogy-sem mikor az urának-való főzésben fazék fogástúl kormoztatik, éktelemb a tánczban vagy koczka-jádzásban a leány úja, hogy-sem az étek abárlásban.
Tudom, a kösségnek nagy része azt itíli, hogy nem jó írnyia és olvasni tanulni a leánynek, mert félő, hogy az olvasásból gonoszt tanúllyon: és ollyakat ne írjon, a miket nem kellene. De én üdvösséges dolognak itílem, hogy a keresztyén leány mingyárt kisded-korában vagy értelmes öreg aszszonytúl, vagy élemetes, jámbor, isten-félő embertűl olvasni tanúllyon és a szép dolgok olvasásából tekélletes erkőlcsöket vegyen.
Először: mert minden üdő-béli példák arra visznek. A pogányok-közöt, nem-csak könyveket írtak, hanem iskolában tanítottak Corinna, Theano, Diotima, Aspasia és egyebek sokan. Sócrates nem-csak gyakorta hallgatta az Aspasia tanítását, de Diótimát mesterének hítta. A kereszténységben, Szent Jerónimus-idét. Paula, Laeta, Eustóchium, Fabiola, Marcella Fúria, Demétrias, Salvia, Herontia és töb úri aszszonyok nem-csak tanúltak, de oly tudósok voltak, hogy akár-mely írás-tudó doktorral vetekedhettek, mint azokból a mélységes, bőlcs kérdésekből kitetczik, mellyek fejtegetését Jerónimus-túl kívánták Szent Borbálát, Origenes tanította. Alexandriai Szent Katalin, Eudoxia, Theodósius császár felesége, Hildegardis, Senás-béli Szent Katalin; Elpis a Boëtius felesége és sokan egyebek bőlcs írásokat hadtanak.
Másodszor: könyvek olvasása-nélkül-is megtanúllyák az emberek a gonoszt, mert a belső indúlatokhoz és ördögi incselkedésekhez járúlván a minden-napi példák, künnyen megejtik a gonoszra-hajlandó természetet, kivált-képpen az ifiuság síkos úttyán, ha sok szent példák és üdvösséges tanítások olvasásával nem támogattatik. Mivel azért ennyi botránkozások-közöt, mellyek naponként szemünkbe és fülünkbe-ütköznek, senki úgy nem élhet, hogy a gonoszt olvasás-nélkül is meg ne tanúllya, igen kívántatik minden rendekben, hogy a tekélletes élet példáját és oktatását szent és üdvösséges könyvek olvasásából bévségesen vegyék, mellyekkel az eláradott gonoszságok folyását vastagon meggátollyák. De, a mint Seneca írja, és nem egy helyen írja, legnagyobb szüksége vagyon erre az aszszonyoknak: mert, Femina, impudens animal: nisi scientia accesserit, et multa eruditio, ferum, et cupiditatum incontinens; az aszszony szelídűlhetetlen és mértéktelen, ha bőlcsességgel és szép tudományokkal nem ékesíttetik és ezek oktatásával nem szelidíttetik.
Harmadszor és utólszor: nem-csak a tánczolástúl, csevegéstűl, heában-való játékoktúl elvonsza a leányt a tanúlás, de a szép, üdvösséges historiák és oktatások olvasása úgy bétőlti kedvét és gondolattyát, úgy felemeli akarattyát a tisztességes élet kívánságára, hogy minden éktelen és csintalan indúlatokat fáratság-nélkül megfojthat pásittyában.
Soha egy aszszony sem vetemedett gonoszságra, hanem csak a ki nem értette, mely drága kincs a tiszta élet; mely veszedelmes az emberek szívét és fohászkodó kivánságát maga-után vonni; mely gyalázatos a rövid gyönyörűségért holtig-való gyalázatot viselni. Ezeket és ezen-kivűl valami tartóztathat a gonosztúl, valami a jóra izgathat, künnyen megtanúllya, a ki könyvet olvas. Mert miképpen írva hadta Szent Ágoston: egy fertály óráig-való olvasása a Szent Antal életének, tellyes életre-való szentség tüzét gerjesztette sokakban.
Annak-okáért, az én itíletem-szerént, igen-is tanúllya a gyenge leányka az olvasást, csak arra vigyázzanak a szűlék, hogy ne valami hiuságot és feslettséget olvasson, hanem imádságos könyveket, aítatos tanuságokat, Christusnak és az ő Szentinek életét. Egy-szóval, egyebet ne olvasson, hanem a miből erkőlcsét jobbíthassa.
Bolondság az aszszony-embernek hadakozó dolgokat olvasni, kárhozat a szerelmes históriákat forgatni, mellyekből halálos méregnél, az-az veszedelmes gonoszságnál egyebet nem vehetni. Ah! mely nagy esztelenség az atyáktúl vagy férjektűl, ha virág-énekeket, szerelmeskedésről írt könyveket adnak feleségek, leányok kezébe? Olajt öntenek ezek a tűzre, mellyel felgerjed a bujaság. Mérget osztogatnak, mellyel megöletik a lélek. És hogy nyilvábban szóllyak, a kik szerzik, a kik éneklik a virág-énekeket, országos kerítők, közönséges kútakat mérgesítők. És mivel nem elégedvén magok gonoszságával, egyebeknek tőrt vetnek, mind-azokban a gonosz indúlatok vétkeiben részek vagyon, mely-mely az ilyen ének-hallásból vagy olvasásból gyuladoznak, és nincs oly bűntetés, melyet nem érdemlenek.
Mennyünk továb; idején, gyermek-korában az aítatos imádkozáshoz szokjék a leány. Estvéli fektét, reggeli őltözetét szokott könyörgések kísérjék. A templomba-való menetelhez és a Szent Mise halláshoz idején szokjék. Lelki-pásztora vezérlését kövesse a gyónás és Úr-vételének gyakorlásában. Arra figyelmetes vigyázása légyen, hogy a mely Szentnek nevét viseli, annak életét elméjébe kapcsollya, és Istentűl segítséget kérvén, tellyes igyekezettel erőlködgyék, hogy nevén-való Szenti példáját kövesse tekélletes erkőlcsökkel és gyakran eszébe juttassa, mely gyalázatos, ha szent Katalin, Margit, Borbála nevét viselvén, életével és erkőlcsével megrútíttya a Szent nevét. Egyéb Szent Szűzek históriáit olvasván, azok életének tüköréből maga erkőlcsét ékesgesse: kövesse azok alázatosságát, szelidségét, engedelmességét, szemérmetességét.
De mindenek-felet szűzessége tisztaságát szeme fényénél inkáb böcsüllye és óltalmazza a leány, mert annál nagyobb kincse nincsen. Az pedig oly dolog, hogy ha egyszer elveszti, mászor fel nem talállya. Még a pogányok-is nagy böcsüllettel tisztelték a szűzességet, mint a vestális leányok állapattyából kitetczik, ki-előt minden fejedelmek felkőltek, sőt úttyukból-is kitértek. A mí ártatlan Bárányunk a mennyei bóldogságban szűzeket választott, kik mindenüt utánna járjanak, és amaz új éneket mongyák, mellyet a szűzeknél egyéb senki nem mondhat. De azért mennél böcsülletesb a leány a szűzességgel, annál gyűlölségesb és útálatosb, ha gyalázattal elveszti szűzességét. Mert azzal attyafiait, édes szűléivel-egyetemben, keserves sírásokra indíttya és halálos szomorúságba ejti, vér-szerént-való jóakaróinak szerelmét gyűlölségre fordíttya, mivel azok, mint nemzetségek rútítóját, vérek árulóját, pökik és rágalmazzák, szomszédi és ismerői gyalázzák, szidgyák, elkerűlik, leány-baráti-közzül senki nem akar vélle szóllani, sőt, mint a merigyes emberhez, közel sem mennek, mivel a tisztesség-szerető anyák tílalmazzák leányokat, hogy ne beszéllyenek a szűzesség-gyalázó tisztátalannal. Egy-szóval, csudálom, hogy illyen szégyen- és gyalázat-közöt, illyen keserves szomoruságokban és pironságokban élhet a leány, mely egy rút gyönyörűségért ily nagy gyalázatba ejtette magát.
Ha titkon maradna és soha ki nem tudódnék-is az eset, de lelkiisméret oly kemény furdalásokkal fárasztya szívét az elesett leánynak vagy aszszony-embernek, hogy halált kellene inkáb szenvedni, hogysem ennek a házi-hóhérnak szűnetlen kínzásit viselni. Ha valaki szemét reá veti, mindgyárt szívébe ütközik, hogy talám ért az valamit gonoszságában. Ha láttya, hogy súgnak, ottan azt gondollya, hogy az ő vétkéről suttognak. Ha szó esik a feslett életrűl, azt álíttya, hogy ő-rólla példáznak. Egy zördűlés légyen a házban, azt tudgya, hogy kiterjedett dolga és ő-reá vígyáznak. Mindenekkel félbe beszél, a kirűl gyanakodik, hogy megsajdította vétkét, retteg mindenkor tőlle, hogy szemére ne vesse feslettségét. Egy-szóval, halál az ő élete, mely mindenkor retteg, mindenkor kedvetlen és bátortalan. Ezek a belső kínzások, noha a gonosz férfiat-is sújtogyattyák, de sokkal inkább leányt és aszszonyt; eggyért azért, mert természet-szerént félelmes az aszszony. Másért azért, mert sokkal rútab a fajtalanság az asszonyban, hogy-sem a férfiban. A férfiban sok jóságok lehetnek, úgy mint vitézség, okosság, tudomány, mesterség, igazság, tiszta élet; ezek közzül ha egybe megfogyatkozik-is, csak légyen a többiben tekíntete tűrhető. Az aszszony-emberben pedig a tiszta szemérmetesség az szükséges, hogy bár se szép, se gazdag, se gond-viselő ne légyen, böcsületessé tészi őtet a tisztaság; de ha e nélkül találtatik, nincsen semmi bőcsülletes benne. Innen vagyon, hogy nem-csak a keresztyénségben, hanem a temérdek vak pogányságban-is sok leányok és aszszonyok tűzzel, fegyverrel, istrángal megölették magokat, hogy tisztaságokat megtarthassák.
A keresztyén leányzó ne csak emberek-előt éppen tartsa teste szűzességét, hanem eszébe forogjon, hogy Christus-nak jegyeztetett, azért Isten szemei-előt-is lelke és akarattya szűz és minden fajtalan kívánságoktúl üres légyen. Ez pedig nagy és szorgalmas gondviselést kíván. Mert elsőben szükség, hogy Istentűl gyakorta kérjen segítséget a tisztaságra, mivel Isten ajándéka-nélkül senki tiszta életet nem viselhet. És azt akarja a mí Istenünk hogy őtet ismérjük, Ducem virginitatis, szűzesség hadnagyának, mivel ebben a hadban senki győzedelmet nem vehet Isten vezetése és óltalma-nélkül. Annak-utánna KÉT dolog kívántatik fő-képpen, hogy a szűzek macula-nélkül viselhessék a tiszta életet, mellyek-nélkül senki nem remélheti hogy a test kelepczéjét elkerűlhesse.
Első az: hogy rejtve és magán maradgyon, szem-előt és férfiak közöt ne forogjon a leány. Oly hatalmat vett az ördög a világon, oly sokan fogják pártyát és segítik az ő gonosz szándékát, hogy mihelyt emberek-közé lépünk, minden érzékenségünk ablakán, Mors ascendit, halál mégyen lelkünkre, mert mindenüt példát látunk a gonoszra esztent a feslettségre. Azért mindenkor úgy kel vígyáznunk, mint a szállott várban, hogy bé ne lopja magát az ellenség; sőt, mivel az ember élete vitézkedés, minden órában úgy kel őrizkednünk, mint-ha harczon vólnánk. Ha minnyájan ily veszedelemben forgunk, mentül-inkáb a gyenge leány? A Jákob leánya, Dina, látni akarta: de megláttaték és maga tisztessége vesztésével sok száz embernek halált szerze. A sidóknál a leány neve Alma, az-az elrejtett; mert addig leány, míg rejtve marad, és a mint Plutarchus mongya, Prima laus feminae de qua foris minimus est, vel in bonum, vel in malum, sermo: ut enim corpus, sic fama bonae mulieris, domi inclusa esse debet: legjobb és böcsülletesb aszszony, a kit dícsírnek, sem gyaláznak, hanem mint testét, úgy hírét benn tartya, hogy ő-rólla se jót, se gonoszt ne tudgyon a szomszéd. Mert, Gloria feminae est, si ore viri celebrari erubescat; a böcsülletes aszszonynak szégyenleni kel, ha férfiútúl dícsírtetik.
Nem kívánkoznék bezzeg a leány-aszszony piaczra vagy lakodalomba menni, ha meggondolná, hogy ítílő-mesterek-eleibe mégyen, kik erkőlcsérűl és tisztességérűl törvényt tésznek. És soha magát úgy nem viselheti, hogy kárhoztató sentencziát ne nyerjen. Ha keveset szól vagy halgat, parasztnak itílik, szaporáb szaváért csácsogó neve. Ha egy-ügyűn beszél, tudatlannak, értelmes szóllásáért álnak- és csalárd-nak mondatik. Ha nehezen felel, roszszúl nevelt; ha künnyen szónak adgya magát, szerelmeskedő; ha szemérmetesen halgat, képmutató; ha szépen őltözik, kevély; ha az őltözettel nem gondol, ocsmány; ha valahová néz, azt mongyák, hogy oda-hajol szíve, a hová néz szeme, mivel Oculos cor nefarie sequi solet, a szem-után jár a szűvek gonoszsága. Egy-szóval, soha ollyat nem mívelhet a leány, hogy meg ne szóllyák, meg ne itíllyék, ne kárhoztassák. A mi pedig egyszer reáragad, künnyen le nem mosatik; csak-nem hóltig rajta-marad. Micsoda okosság tehát, hogy a leány szem-eleibe kívánkozik?
Othon üllyön, és ha a szükség kívánnya, hogy kimennyen, annyával mennyen; és a férfiak-közöt úgy légyen, mint-ha ellenségi-közöt vólna, kik legdrágáb kincsétűl meg akarnák fosztani. Férfi-emberrel, akármely közel-való atyafi légyen, egyedül sohúlt ne maradgyon. A Szent Dávid házában Amnon megszeplősíté húgát, kivel atyúl egy vólt; Loth a maga leányit, még pedig kettőt egy-más-után meg-terhesíté. Nem oknélkül íratta Isten könyvébe ezeket a rút cseleket, hanem tanuságot akart adni, hogy a tisztaság óltalmában senkitűl bátorságot ne igérjen senki magának.
Ennek-felette ne szenvedgye a leány, hogy férfiú illesse őtet, akármi okon és módon, mert régi mondás, hogy, Non est virgo, quae saepe tangitur; nem szűz, a kit gyakran tapogatnak. Ő-is pedig semmi okkal férfihoz ne nyúllyon, meg-emlékezvén, hogy Isten az aszszony-emberben, ura élete óltalmáért sem szenvedte a szemérmetlen illetést. Ajándékocskákat ne kűldözzön, se ne vegyen, mert példa-beszéd az, hogy, Femina quae dat, se dat: quae accipit, se vendit; az aszszony, ha ajándékot ád, magát adgya; ha ajándékot vészen, maga árrát felvészi. Mihent szerelmeskedő szókat kezdenek mondani, azt cselekedgye a leány, a mit csudálkozva említ Plutarchus egy Clitómachus-nevű szemérmes jámborrúl, ki, Quum amatorius sermo inferretur, surgens discessit, mihent szerelmeskedő szókat hallott, felkőlt és elment.
Kimondhatatlan boldogságokat látunk néha a leányokban. Némellyek, mint-ha házasság reménsétűl viseltetnének, ifiú legényekhez adgyák magokat, és a szép hízelkedő szónak, ajándékocskának, írogatásoknak és izengetéseknek helyt adván, nyilván-való szerelmeskedésbe esnek. Mert igazán írja Nazianzénus, hogy, Delectat te, qui tua forma delectatur: aspectum aspectui rependes: mox risus, mutuumque colloquium: fortivum primum: deinde liberum: hogy a szeretet kezdeti az egy-más szépségének szemlélésén kezdetik; az-után egy-másra mosolygás, suttogás és végre bátorságos nyájaskodás következik. Mivel pedig a szeretet akarva kezdetik; de, ha meggyökerezik, akarva mingyárt le nem tétetik: annyira mennek a bolond leányok, hogy csaknem mi férjekkel, oly bátran nyájaskodnak szeretőjökkel. Nem vészik szekbe hogy ezzel házasságok szerencséjét bégátollyák. Mert, mihent eszel vészi a legény, hogy enged annak, a ki nem ura: ottan által-érti, hogy házasság-után-is künnyen máshoz szokik. Azért, nem hogy feleségi venné, ha kedve tőltése-után meggyűlőli és csúfollya. Annak-okáért keresztyén leánynak tudni kell, hogy senkivel nem szabad néki szerelmeskedni, hanem csak férjével. És mikor hízelkedő beszéddel hazudoz az ifiú legény, hogy halálra szereti őtet: bizonyoson hidgye hogy nem őtet szereti, hanem a maga gyönyörüségét, mellyet bé akar tölteni. Mint marad az-után a szegény leány tisztessége, és ha pokolba mégyen-e vagy Meny-országba, semmi gongya arra; csak ő tölthesse kedvét búja kívánságiban. Azért a keresztyén leány úgy hallya az ifiak dícsíretit, mint ördög incselkedésit, ajándékit úgy nézze, mint kígyó fúlákit: és ha veszni nem akar, minden tehetségét arra fordítcsa, hogy idején kiadgyon tisztessége rontására-igyekező ellenségén. Mely dologban adná Isten, vólnának sokan oly okosok, mint ama dícsíretes aszszony, ki, hogy szeretőjét elidegenítené, büdös káposztát tartott sok ideig szájában, és az iszonyú rút szaggal úgy elkergette incselkedőjét, hogy azután feléje sem ment, gondolván, hogy természetből oly dohos a szája.
Némellyek a leányok-közzűl elkerűlik a szemtelen szerelmeskedést, de eszek, kedvek tánczra vész. Ezek is oly közel járnak az esethez, hogy közelebb nem lehetnek. Szent Antoninus írja, hogy ritkán lehet a tánc halálos bűn-nékül. Okát adgya Petrarcha, mert, Choreae si delectent, propter aliud delectant, per se enim, tota quidem insulsa res est, saltare; senki a tánczot csak szökdösésért nem szereti, hanem a kéz-fogások és szorítások, ölelések és tapogatások, a lassú bezélgetések tetczenek mellyekből ollyat tanúl az egy-ügyű leány, hogy tellyes életében megsirattya.
A pogányok-közöt, noha, Virilem in modum tripudiare, férfiú-módon ugrándozva a testet gyakorlani dícsíretes vólt, de jó-lakásban aszszony-emberekkel tánczolni, gyalázatosnak itíltetett. Azért dícsíri Plutarchus a persákat, hogy, Non cum uxoribus, sed pellicibus inebriantur et saltant. In convivis persarum, adhibentur reginae, verum, ubi ludendi et inebriandi incessit voluntas, eos amandant et pellices advocant; mikor részegeskedni és tánczolni akartak, feleségeket elkűldötték és feslett-életü aszszonyokat hívattak, ismértetvén ezzel, hogy az ital- és táncz közöt nem bátorságos az aszszony tisztessége. Tiberius császár kiűzte Rómá-ból a táncz-mestereket, fejek vesztése-alat tilalmazván, hogy senkit tánczolni ne tanítcsanak. Domitianus császár, Quaestorium virum, quod saltandi studio teneratur, nagy úri embert kivetett a tanácsból, csak azért, hogy tánczban gyönyörködött. Salustius Catiliná-nak, Cicero Gabinius-nak gyalázattal szemekre vetették, hogy tánczot jártak, mert, Nemo saltat sobrius, nisi qui insanit, senki nem tánczol, hanem vagy részeg, vagy bolond. Azért okoson cselekedtek az asiai követek, kik látván, hogy a spanyolok tánczba kerekedtek, megijedtek és elfutottak, azt álítván, hogy a tánczolók megbolondúltak.
A szent atyák csudálatos kemény szókkal tiltyák a menyegzős tánczokat. Arany-szájú Szent János magyarázván, mely tisztességesen szolgáltattak menyegzőket a Szent Patriarkák, azzal magasztallya, hogy, Non erant tunc diabolicae choreae; nem vóltak akkor a menyegzők lakodalmában ördögi tánczolások. Másut azt írja, hogy a táncz nem egyéb, hanem, Satanae spectaculum, diaboli barathrum. Ubi saltus lascivus, ibi diabolus certe adest; ördögnek múlatságos játéka és pokolra vívő eszköze, mert valahol csintalan tánczolásokat látsz, bizonnyal hidgyed (úgy-mond), hogy az ördög ot vagyon. Azért, a mely aszszony tánczol. Communem feminarum sexum deturpat, megmocskollya és rútíttya az aszszonyok nemét. Szent Ambrús nem egyszer írja, hogy Deliciarum comes et luxuriae ludibrium est lasciva saltatio; a tánczolás társa a dobzódásnak, tréfája a bujaságnak.
Azért az isten-félő keresztyén leány mint ördögi kísértetet, úgy távoztassa a tánczot.
Második szükséges dolog a szűzesség óltalmára az, hogy testének ne kedvezzen, a ki szereti a szűzességet, hanem ifiuság tüzét szűnetlen bőjtöléssel vigyázással, ostorozással és egyéb testi sanyargatásokkal. Azt-is tanácsollya Szent Jerónimus, hogy a régi római szokás-szerént bort ne igyék a leány, míg férjhez nem mégyen, job, úgy-mond, a gyomor szenvedgyen, hogy-sem a tisztaság. Mert, Non aetnaei ignes, non vulcania tellus, tantis aestuat ardoribus ut juveniles medullae vino plenae et dapibus inflammatae; nem égnek annyira az Etna tüzei, mint gyúladoz az ifiak vele, mikor a bortúl és a jó étkektűl megmelegszik.
A testi őltözetet a mi illeti, arról törvényt szabott Isten, mikor Apostoli-által azt mondotta, hogy nem a hajok fodorgatása, aranyak fényeskedése, őltözetek czifrasága ékesíti a keresztyén aszszonyt, hanem a szűnek Isten-előt-való tisztasága, Pietas, per opera bona; az aítatosság és tekélletes cselekedetek. Nem tiltya Isten a tisztességes őltözetet, sőt akarja, hogy az aszszonyok, In habitu ornato, ékes őltözetben járjanak, de úgy, hogy, Cum verecundia et sobrietate ornent se, szemérmetesen és józanon ékesgessék magokat.
Ne kennye tehát a keresztyén leány orczáját idegen festékkel, de tiszta vízzel szépen megmossa. Ne terítse verő-fényre festett haját, de baglyoson, csoportoson, korpáson és szennyesen se hadgya fejét. Pésmaszagokkal ne füstölögjön, de dohosságot se szenvedgyen maga-körűl. Értéke-felet drágában ne őltözzék, de a mibe őltözik, tiszta légyen. Tűkörbe a végre ne nézzen, hogy magát czifrázza, de, hogy fején vagy orczáján disztelen és illetlen valami ne légyen, megtekincse tűkörében magát. És ha szép, eltekéllye, hogy meg nem rútíttya feslett élettel ékességét, ha rútacska, arra igyekezzék, hogy jó erkőlcsel szépegesse magát.
De a mellett hatalmas okok- és kemény fenyítékek-alat tilalmazzák a Szent atyák, hogy a keresztyén leány se kendővel ne mázollya, se czifrákkal ne ékesgesse magát. Tertullianus egy nehányszor írja és ő utánna Cyprianus, hogy, Oculos circumducto nigrore fucare, genas mendaci rubore inficere, mutare adulterinis coloribus crinem expugnare omnem oris et capitis veracitatem, apostatae angeli suis artibus prodiderunt; ördög találta és tanította a kendőket a végre, hogy a ki bűn-által megrútította lelkünket, külső festékkel az Isten alkotmányát ábrázatunkban elváltoztassa. Mali magisteri, mala docuerint necesse est; bizonyos, hogy jót nem tanított a gonoszság mestere. Bizonyos, hogy Divino operi, satanae ingenia superducere scelestum est; temérdek gonoszság, az Isten alkotmányát ördögi találmánnyal fedezni. Mert, a Szent Cyprianus mondása szerént, Manus Deo inferunt, quando transfigurare contendunt; mint-hogy Isten minket maga hasonlatosságára teremtett, Istenre támad és túdósbnak akarja mutatni magát a teremtőnél, valaki az Istentűl teremtetett ábrázatot idegen színekkel változtattya. Non placet Deo, quod non ipse produxit; nem tetczik Istennek, a mit ő nem alkotott, magáénak nem tartya a festett bálványt, mellyen keze munkáját nem isméri. Egy-szóval a régi atyák azt jelentik, hogy ördög zászlója és bélyege a kendőzés. Nem-is isméri Isten azokat magáénak, kik az ő hasonlatosságát szégyenlik és ördögi ál-orczával fedezik. Mert, Displicet istis plastica Dei. In ipsis reprehendunt artificem omnium, cum emendant, utique ab adversario sumentes additamenta. Impugnatio ista est divini operis, praevaricatio veritatis; a kinek nem tetczik az Isten alkotmánya és azt jobbítani akarja, az alkotót tudatlanságrúl dorgállya, ördögi tóldalékkal vesztegetvén alkotmányát. In resurrectione, artifex tuus et non cognoscet; dicet, opus hoc non est meum: nec imago nostra est, expugnata est mendacio, facies. Deum videre non potes, quando oculi tibi non sunt quos Deus fecit, sed quos diabolus infecit; Isten az itílet napján meg nem isméri és magátúl elkergeti, a kiben nem a maga képét, hanem az ördög festékét láttya.
Tovább: Szent Cyprianus írja, hogy a szűzek, Flos sunt ecclesiastici germinis: decus et ornamentum gratiae spiritaulis; illustrior portio gregis Christi; virági az Anya-szentegyház kertének; fényesebb részei a Christus nyájának. Azért tudtokra kel adni, hogy, Vestium insignia et formae lenocinia non nisi prostitutis congruunt: et nullarum fere pretisior cultus, quam quarum pudor vilis. Fugiant ergo castae habitus impudicarum, lupanarium insignia, ornamenta meretricum; a czifra őltözet, a festett orcza; kurvák és bordélyok zászlója. És a mint Tertullianus mongya: Lenocinia formae nunquam non conjucta prostitutió corpori; testét árúllya és ha vévőt talál, eladgya, valaki színét változtattya. Mert ura kedveért a házas-aszszony sem sem festi magát, hanem azért, hogy a külsők előt szebbnek láttassék és a férfiak szemét és szívét, sőt fohászkodását utánna-vonnya. Ura szeme-előt természetinek színe forog, mivel a mosdás- vagy izzadás-után elolvad a festék. Nem-is hon-ültében, hanem szem-eleibe menésbe kendőznek az aszszonyok. És ebben világi mód-szerént-is esztelenül cselekszenek; mert nem hogy szerettetné, de sőt utálatossá tészi őket a kendő, mely az aszszonyoknak gyenge bőrét össze-vonsza, megégeti, fogait oly feketékké tészi, mint-ha hólt-szén darabok vólnának; lélekzetit megdohosíttya, ábrázattyát töpörödteti, és ha e világon annál szeb aszszony nem vólna-is, a festék megrútittya. Egy-szóval, nem egyéb a festett orcza, hanem, Ignis juvenum, formenta libidinum, impudicae mentis indicium; ifiak tűze, bujaság táplálója, szemérmetlen szűzek czégére.
Azzal mentegetik némely bolondok kendőzéseket, hogy ezzel mátkát keresnek, azok szemének kedveskednek. Ah, ki nagy vakság ha azt itílik, hogy a kenőcsét rajtok meg nem ismerik! Ki nagy gondolatlanság, ha elhiszik, hogy a festéket szereti, a ki személyeket nem szereti! Job, férjhez nem menni, hogy-sem oly emberhez menni, kinek inkább tetczik a festék, hogy-sem a személy. Mert ha bolond vólna, aki lovat akarván venni, nem nézné a lovat, hanem őltözetit: annak sem lehet esze, a ki festékét nézi mátkájának, nem tekélletességét. Azért bolondok a férjek, kik feleségekben; a szülék, kik leányokban; a mátkák, kik jegyesekben szeretik és elszenvedik efféle büdös kendőzéseket. Mert a természettűl adatott színen-kivűl nagyobb ékessége nincs az aszszonynak, mint Mundus muliebris, a tiszta őltözet; Cultum dicimus, mundum muliebrem; Ornatum, immundum muliebrem dici convenit; azon-kivűl egyéb őltözeti és czifrája: rútítása; a többi ördög tőre, pokol horga, kárhozat lépes-veszszeje, az-az idegen tüzek gerjesztése, bolond ifiak csalogatása, veszedelemnek terjesztett hálója.
A keresztyén leányban nem elég, hogy maga nem vétkezik; tartozik azzal, hogy másoknak veszedelmet ne szerezzen, ördög eszköze ne légyen, a lelkek kárhozattyára. Mert, Impudice neminem conspicis; sed ipsa conspiceris impudice: oculos tuos turpi oblectatione non polluis, sed dum oblectas alios ipsa pollueris; ha te ment vagy a fajtalan tekíntetektűl, de egyebeket ingerelsz magad ékesgetésével: lelkedet mocskolod mások vétkével. Bóldog Aszszonyrúl régi Doktorok írják, hogy, noha szépséggel mindeneket megelőzött, de erkőlcse és maga-viselése oly aítatos vólt, hogy soha senki az ő terkintetiből fajtalan gondolatokra nem indúlt; sőt, mint a tüzes vas megaluszik a hideg vízben, úgy elóltattak minden testi képezések az ő-reá nézőkben. Ezt kel követni, erre kel igyekezni a keresztyén leánynak, hogy senki veszedelmének eszköze ne légyen czifrájával.
De úgy tetczik, a leányok nevelésérűl eleget szóllánk; két szóval házasításokrúl emlékezzünk.
Hogy az emberi nemzet tisztán és szentűl szaporodgyék, hogy az atyák éllyenek fiokban és az Isten népi világ végéig megtartassék, a házasságot rendelte Isten, és azt hirdette hogy a ki leányát férjnek adgya, nem vétkezik, Tantum in Domino, csak Isten-szerént légyen a házasság. Tizen-hét vagy tizen-nyólcz esztendős-korokban tanácsollya Plátó és Aristóteles a leányok házasítását, mivel akkor a szülésre és gyermek-tartásra elégséges erejek vagyon. A férfiak házasúlására pedig Aristóteles harmincz-hat esztendőt kíván.
Nehéz iga a házasság; azért, mikor a túdós emberek-közöt az a kérdés támadott vólna, micsoda rend és szerzet terhesb és nehezeb: némellyek azt mondották, hogy legnehezebb a Charthusianusok rendi mivel, mint némák, senkivel nem szóllanak; soha még betegségekben is, húst nem észnek; közel tíz óráig, éjjel és nappal a templomban énekelnek. Mások azt állatták, hogy sanyarúbb a Szent Ferencz szerzete. De egy, a ki minden állapatokat jól megvizsgált, azt mondotta, hogy nehezebb állapat nincs a házasságnál, mellyel hóltig köteleztetik ember; és ha roszszúl talál házasodni, semmi könnyebsége nem lehet; tűrni kel és szenvedni. Ez az oka, hogy, ha valamiben kívántatik, a házasulásban kívántatik a vígyázás.
A keresztyén leánynak nem szabad férjet keresni vagy házasságrúl szorgalmatoskodni, hanem édes szűléire bízza magát, kik őtet szeretik; kik a világ állapattyát tudván, meszszére néznek, és jobban gondolkodhatnak a szerencséjérűl, hogy-sem maga a leány, ki othon rekesztve élvén, nem tugya erkőlcsét és állapattyát a férfiaknak. Sőt, mikor a házasságrúl emlékeznek szűléi, Istenhez emellye szívét a leány és azt mongya Sárá-val: Tu scis Domine, quia nunquam concupivi virum; Ur Isten, te tudod, hogy férfi-után nem vetettem szívemet. Azért hadgya szűléire igyét, maga pedig szűnetlen könyörögjön Istennek, hogy adgyon oly férjet, ki őtet Istentűl el ne szakaszsza, hanem tekélletes szent életre vezesse.
A szűlék-is eszeken járjanak és úgy válaszszanak társot leányoknak, mint-ha magoknak választanák. Kövessék a Temistocles példáját, kirűl azt olvassuk, hogy mikor sok kérői vólnának leányának, Probum diviti praetulit: quod diceret; virum se malle, pecuniae, quam pecuniam, viro egentem; jámbornak adta inkáb, hogy-sem gazdagnak; inkáb akarván oly vőt a ki pénz-nélkül, hogy-sem oly gazdagságot, mely emberség-nélkül szűkölködgyék. Sokan a szűlék-közzűl pénznek adgyák, nem embernek gyermekeket, mivel csak arra néznek, hogy kedvek szerént-való vőt talállyanak ki, előkelő, gazdag, nemzetes légyen, arra pedig keveset vígyáznak, micsoda alkalmatos az ő leányoknak, kinek hóltig eggyüt kel élni jegyesével.
Ebből vannak gyakorta szerencsétlen házasságok, hogy magok hasznára kúfárkodnak és kereskednek gyakorta a szűlék, leányok házasításában. Bezzeg nem ezt mivelte amaz Isten-félő Noëmi, ki midőn Rut-nak férjet keresne, azt mondotta néki: Filia mea, quaeram tibi requiem: et providebo ut bene sit tibi: édes leányom, nyugodalmat keresek néked és gondot viselek, hogy jól légyen dolgod. Leányok nyugodalmára, leányok javára nézzenek a szűlék, mikor házasítani akarják. És elhidgyék, hogy, Grande opus faciunt, si filiam tradunt homini sensato; nagy dolgot cselekszenek ha leányokat értelmes embernek adgyák, házasíttyák.
A külső jók-közöt első és legnagyobb tekíntete légyen annak erkőlcsére és okosságára, a kinek akarják adni a gyermekeket. Az-után értékére és nemzetségére, csak, hogy felettéb nagyobnak (én tanácsommal) ne adgya senki leányát, ha szolgálóvá nem akarja tenni. Idejét és termetét-is kel a legénynek nézni; mert ha gyermek, nem tudgya megböcsülleni a házasságot; ha igen üdős, egyéb kedvetlenséget-is szerezhet, de hihető, hogy hamar özvegységben hadgya feleségét és árvaságban neveletlen gyermekit.
De mindenek-felet, Primum in conjugio, religio quaeratur. Quomodo potest congruere charitas, si discrepet fides? Saepe illecebra mulieris, decepit etiam fortes maritos et a religione fecit discedere. Ideo, vel amori cosule, vel errorem, cave; elsőben-is a religio-ra és vallásra nézzen a keresztyén leány: meglássa, hogy romai Anyaszentegyház engedelmes fia és tagja légyen, a kihez mégyen. Mert valamely okokért Isten erős parancsolattal kötelezte választott népét, hogy idegen nemzetek házasságába ne kötelezze magát: azon okok tartóztattyák a keresztyén leányt, hogy hamis-vallásu férjet ne válaszszon. Először: minden-napi kedvetlenségek, vesződések, háborgások, idegenségek félelme vagyon a külömb-vallásu férfiútúl. Másodszor: a bőjtök, innepek és egyéb egyházi parancsolatok megszegésére ok adatik a tévelygő házas-társtúl. Mert a Tertullianus mondása-szerént: Domino certe non ptest pro disciplina satisfacere, habens in latere diaboli servum, procuratorem Domini sui, ad impedienda fidelium officia: ut si statio facienda est, maritus de die condicat ad balnea: si jejunia observanda, maritus eo die convivia exerceat; si procedendum erit, nunquam magis familiae occupatio aderit; a ki-mellett ördög szolgája vagyon, Istennek nem szolgálhat a mint kellene, mivel ez akadékot szerez a keresztyén hivatalokban. Mikor a templomban kellene vígyáznod, förödőbe viszen; mikor bőjtöléssel tartozol, lakodalmat szerez; mikor processió-ba kellene menned, házi foglalatosságokkal terhel. De a mi ezeknél nagyobb, hittűl-szakadás félelme vagyon efféle idegen-hitü házasságban, mert a szép szó, a szeretet, a fenyegetés, a pántolódás; és ha ezek nem fognak, végre a vereség megcsallya és hiti vesztésére viszi sokszor az aszszonyt. Adná Isten, ezt példákkal ne próbálnók; Qui amat periculum, peribit in illo; valaki nem kerűli a veszedelmet, nyaka szakad benne. Senki magát ne bíztassa, hogy efféle veszedelmek ő-benne nem lésznek; mert ha Salamont vén-korában az aszszonyok szerelme bálványozására vitte, nincs egy aszszonynak-is bátorsága, hogy férjétűl meg ne csalassék. És az okos embernek nem kel üdvössége vesztését arra függeszteni, hogy talám efféle veszedelemtűl ment lészek, hanem arra kel nézni, a mi közönséges szokás efféle dologban. Tehát a ki férjhez mégyen, Nubat in Domino, Isten házában, Isten szolgájához mennyen. Végezetre: sok dolgokért elválasztyák és új házasságra szabadíttyák a mostani tévelygők az embereket, mert vélekedések-szerént, ódható az ő házasságok. A romai Anyaszentegyház vallása-szerént pedig semmi okon új házasságra nem mehet ember, valamíg él házas-társa. Ebből következik, hogy a pápista és calvinista emberek házasságában nagyob és erőseb kötelesség vagyon a pápista személyen, hogy-sem a calvinistán. Ellenkezik pedig a házasság kötelével, hogy egyik személynek vastagab kötelessége légyen, hogy-sem másiknak. Mit mongyak a fiakrúl, kiket veszedelmes állapatra szűlnek az anyák, ha tévelygőkhöz mennek? Az atyák szavából és példájából, egyházi rendek gyalázását; Anyaszentegyház szidalmát; az igaz tudomány rágalmazását tanúllyák a fiak és leányok. Tévelygő mesterek oktatásával veszedelemre vezettetnek és eretnekségben neveltetnek. Azért, job vólna hóltig a leány-koszorút viselni, hogy-sem Gehenná-ra menendő fiakat szűlni.
Meghallátok szűlék, mire kel a leányok nevelésében vigyáznotok. Azért gyakran eszetekbe jusson a mit Szent Pál mondott, hogy a szűlék üdvözűlnek, ha szentűl nevelik gyermekeket: kemény ostorozást szenvednek, ha szájokra bocsáttyák őket; mint a Héli pap példája kimutattya. Azért ne legyetek ollyanok, mint a kiket Isten szű-nélkül-való galamboknak nevez. Ha ki fészkéhez nyúl egyéb madaraknak hozzá-csapdosnak, körűlle-röpdösnek és minden tehetségekkel óltalmazzák fiokat: a galmb távúl nézi, feléje sem mégyen, mikor láttya, hogy fiait fészkéből szedegetik, és mihent azokat a konyhára viszik, mingyárt azon helyre tojik, mert nincs szíve és szerelme-fiaihoz. Távúl légyen ez a vadság a keresztyénektűl, hanem azon igyekezzetek minnyájan, hogy nevekedő leányotokat az ördögnek és világnak incselkedésitűl óltazmazván a mennyei vő-legény házasságának örömébe bocsássátok és Szent Dávid-dal abban dicsekedhessetek, hogy, Anima mea illi vivet, et semen meum serviet ipsi; nem-csak magatok lelke Istennek él, hanem maradékotok-is néki szolgál, melyre segítcsen benneteket az Atya, Fiú, Szent Lélek Isten. Amen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages