A „Waldheim-ügy”

Teljes szövegű keresés

A „Waldheim-ügy”
Amikor 1985 őszén az 1970 óta ellenzékben lévő konzervatív Osztrák Néppárt bejelentette, hogy Kurt Waldheim volt ENSZ-főtitkárt jelöli a következő köztársasági elnökválasztásra, az ötlet kedvezőnek és logikusnak látszott. Az 1918-ban született Waldheim, korábban hazájának külügyminisztere, majd tíz évig a világszervezet első embere, sokkal ismertebb és tekintélyesebb személyiség, mint a szocialisták jelöltje, Kurt Steyrer miniszter. Nem tagja ugyan a Néppártnak, de rokonszenvez vele, és – mint mondta – úgy vélte, hogy bőséges tapasztalatait hazája szolgálatába kell állítania.
1986 februárjában azonban néhány amerikai lap azt írta, hogy Waldheim náci szervezetnek tagja volt és háborús bűnökkel gyanúsítható. Annyi hamar kiderült, hogy az elnökjelölt életrajzában – Sinowatz akkori kancellár szavai szerint – „hanyagul kezelte a valóságot”: azt éreztette, mintha egy 1941-es sebesülés után nem tért volna vissza a frontra. Valójában – amint ez Jugoszláviában, az Egyesült Államokban és Ausztriában közölt dokumentumokból kiderült – egy később háborús bűnösként kivégzett tábornok törzsénél szolgált Jugoszláviában, sőt kitüntetést is kapott a horvát bábállam vezetőjétől. Kínos szócsaták kezdődtek. Waldheim hátrált és cáfolt: csupán lényegtelen dolgokat hagyott ki életrajzából, Jugoszláviában jelentéktelen irodai tisztséget töltött be, a kitüntetésről nem tud, partizánokkal nem találkozott és a zsidók deportálásáról fogalma sem volt. Évtizedek múltán ezek a dolgok nehezen tisztázhatók. A sajtó szinte naponta közölt újabb részleteket, ám a jugoszláv, sőt az izraeli kormány is mértéktartóan viselkedett. A vádakat bizonyítani kellene – mondták -, a jugoszláv kormányfő pedig kijelentette, hogy nem kíván osztrák belügyekbe avatkozni. A leköszönő államfő, Kirchschläger elnök az amerikaiaktól kapott dokumentumokat megvizsgálva azt mondta: vádat emelni ezek alapján nem lehetne, Waldheim valószínűleg nem követett el háborús bűnöket, de tudnia kellett a „megtorló műveletekről”, amelyek körülötte zajlottak.
Waldheim „Ausztria háború utáni történetének legnagyobb rágalmazási kampányát” látta az ellene felhozott vádakban. A Néppárt egyes körei azonnal a rivális szocialistákat vádolták a terhelő adatok kiszivárogtatásával. Sinowatz szocialista pártelnök, kancellár ezt visszautasította. A szintén szocialista Kreisky, a volt kancellár arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos amerikai körök – főleg a zsidó szervezetek – azért bizalmatlanok Waldheim iránt, mert az ENSZ-érvényes többségi határozatainak szellemében járt el főtitkár korában. Maga Waldheim is közel-keleti politikájának tulajdonította az ellenérzéseket.
A viták során felmerült: mielőtt Waldheim az ENSZ főtitkára lett, a Biztonsági Tanács állandó tagjainak hatóságai megvizsgálták életét és nem emeltek kifogást jelölése ellen. Mivel erre az érvre nehéz volt választ találni – az 1986-ban elővett dokumentumok már 1971-ben is léteztek -, a kérdés arra volt alkalmas, hogy az ügy kapcsán a Szovjetunió is kapjon egy oldalvágást: a főtitkár, úgymond a „szovjetek túsza” volt, mert ők ismerték a múltját, és ezért folytatott „a szovjeteknek kedvező” politikát a Közel-Keleten.
Volt osztrák belpolitikai oka is annak, hogy az egyébként többnyire kisebb érdeklődést kiváltó elnökválasztás ilyen vihart kavart. Egy politikus szavahihetősége, célzatos „feledékenysége” önmagában is fontos dolog, de még fontosabb az, hogy Ausztriában nem igazán dolgozták még fel a közelmúlt történelmét, az ország és a nácizmus viszonyát. A Néppárt – egyesek szerint sandán, mások szerint őszintén – azzal is óvott a Waldheim-vita kiéleződésétől, hogy ez növelheti az antiszemitizmust az országban, hiszen külföldi zsidó szervezetek robbantották ki az egész botrányt. Amikor Waldheim azt mondta, hogy „csak a kötelességét teljesítette” a Wehrmachtban, ezzel bizony sok osztrák szívéből beszélt, noha mások felháborodottan emlékeztek arra, hogy talán inkább az ellenállók teljesítették hazafias kötelességüket. Példának állították Kirchschläger elnököt, aki a nácik bevonulása után megszakította egyetemi tanulmányait, míg Waldheim még a hírhedt SA-val való kapcsolatba kerülését is azzal mentegette, hogy nem vonhatta ki magát az SA-ba később beolvadt diák-sportklubjából. Vagyis a vita az osztrák történelem és közgondolkodás sok, ritkán tárgyalt és nem eléggé tisztázott részletére is fényt vetett.
1986. május 4-én, az elnökválasztás első fordulójában Kurt Waldheim 49,7%-kal relatív – de nem elegendő – többséget kapott, a június 8-i fordulón pedig 53,9%-kal megválasztották köztársasági elnökké. Bizonyára szerepet játszott az a hangulat is, amit Gratz akkori külügyminisztere úgy fejezett ki, hogy „az ország elnökének megválasztása nyilvánvalóan egyedül az ország lakosságára tartozik”. Waldheim azonnal megbékélést hirdetett – különösen a választás előtt vele szemben állókkal –, és külön is nyilatkozatot tett az antiszemitizmus ellen. Ennek ellenére nyilvánvalóvá lett mind Waldheim hívei, mind ellenfelei számára, hogy Ausztriának gondokat fog okozni az új államfő. Több ország vonakodott meghívni Waldheimet – így a szomszédos Svájc is, amely hagyományosan az új osztrák elnökök egyik első úticélja -, aki a helyzetet enyhítendő közölte: nem is kíván külföldre utazni elnökségének első évében.
Váratlan fordulat: 1987 áprilisában az amerikai kormány a „nemkívánatos személyek” listájára helyezte Waldheimet, aki így magánemberként nem kaphatna beutazási vízumot az Egyesült Államokba. Ilyen intézkedést hivatalban lévő államfő ellen soha nem hoztak még, a közismerten szélsőjobboldali, gyilkos diktátorok ellen sem. Az osztrák kormánynak, amelyben 1986 ősze óta ismét jelen van a Néppárt, le kellett nyelnie a békát. Nem tehetett mást, noha az amerikai hatóságok nem voltak hajlandóak megindokolni döntésüket vagy bemutatni Waldheim elleni bizonyítékaikat. Ezen Vranitzky kancellár 1987 májusi washingtoni tárgyalásai sem változtattak.
Kurt Waldheim elnököt 1987. június 24-én fogadta II. János Pál pápa. Ez volt első külföldi útja, és a Vatikán – a különböző országok zsidó szervezeteinek éles tiltakozása ellenére – megtette ezt a gesztust, mondván, hogy ez a katolikus többségű osztrák népnek szól, amely demokratikusan választotta meg államfőjét. 1987 nyarán a krónikás nem írhatja: a Waldheim-ügy lezárult...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages