A mezőgazdaság szocialista átszervezése
A mezőgazdaság szocialista átszervezése
A magyar mezőgazdaság feudális jellegét az 1945. Évi földreform szüntette meg. Ennek nyomán az ország termőterületének közel felén 6 hektárnál kisebb birtokú földtulajdonosok gazdálkodtak. A 30 hektárnál nagyobb gazdaságok a földterületnek mindössze 8%-át foglalták le. A családi munkaerőre alapozott kisgazdaságok – személyes fogyasztásukat minimálisra szűkítve – néhány év alatt pótolták a II. világháborúban elszenvedett károkat. 1950-ben azonban az addigi lendületes fejlődést megtörte az erőszakos kollektivizálás elindítása, valamint a paraszti termelést szinte megbénító gazdaságpolitika. Ezt sodorta el az 1956. Évi belpolitikai válság s az utána kibontakozó politikai átalakulás, amely gyökeresen új feltételeket teremtett a mezőgazdaság fejlődéséhez.
Az 1957-ben kialakult új agrárpolitika felszámolta a parasztellenes intézkedéseket, reális mértékűre csökkentette az adóterheket, felemelte a mezőgazdasági termékek árait és – a szocialista országok közül elsőnek – megszüntette a kötelező beszolgáltatást. A termelőszövetkezetek 1959-től 1961-ig folyó, országos kiterjedésű szervezése a parasztság bizalmának megszerzésére épült. Ennek keretében a szövetkezetbe lépő gazdák teljesen szabadok választhatták meg vezetőiket, szövetkezetük gazdálkodási formáját, munkaszervezési rendjét, az állatállomány és a gazdasági felszerelés közösbe adásának ütemét. A megalakuló szövetkezetek központi tervutasítások nélkül, az árak, az adók, az értékesítési lehetőség ismeretében, a tagság érdekeiből kiindulva önállóan gazdálkodtak. Mindezeknek köszönhetően történhetett meg az, hogy a kollektivizálással egy időben a mezőgazdasági termelés is növekedett Magyarországon. Ez abból is fakadt, hogy a szövetkezeti tagok a közös gazdaságban végzett munkájukkal nyugdíjjogosultságot szereztek.
A 60-as évektől kezdve nemcsak a termelőszövetkezetben, hanem az állami gazdaságokban is erőteljesen fejlődött a növénytermelés és az állattenyésztés. A nagygazdaságok termelési színvonala, fajlagos hozamai már 1970 óta a világ mezőgazdaságának élmezőnyében helyezkednek el az új fajták, termelési módszerek és technika gyors elterjedése nyomán. Az eredmények egyik forrása az s, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői gyorsan cserélődtek, és szakmai képzettségük szintje rohamosan emelkedett: a 40 évesnél fiatalabbak aránya a vezetésben jóval nagyobb, mint bármely más népgazdasági ágban.
Az idősebb paraszti korosztályok hagyományos szorgalma és termelési tapasztalatai főleg a háztáji és kisegítő gazdaságokban hasznosulnak. E gazdaságokból származik a mezőgazdasági termelés mintegy harmadrésze. A sok kézi munkát igénylő zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermelés, valamint a sertés- és baromfitenyésztés területén a kisgazdaságok szerepe felülmúlja a nagyüzemekét. A két gazdaságtípus között gyümölcsöző munkamegosztás alakult ki, amelynek keretében a nagyüzemek termelik meg a gabonaféléket, a takarmányokat és az ipari növényeket, s ezen kívül a gépi szolgáltatások gazdag választékát kínálják a kisgazdaságoknak (talajmunkák, növényvédelem, szállítás, takarmánygyártás, termékek tárolása és feldolgozása).
A magyar gazdaságpolitika a mezőgazdaságot számottevő stabilizáló tényezőnek tekinti: ennek alapja, hogy a dinamikus fejlődés folytán a 10 milliós országban 1970 óta 14-16 millió ember táplálékát termelik meg, az átlagos európai élelmezési szintet meghaladó fokon. Az egészségre káros táplálkozási hagyományok azonban továbbra is tükröződnek az élelmiszer-fogyasztásban (főleg az egy főre jutó kalória felhasználásban, valamint a szénhidrátok és zsírok túlzott mértékű fogyasztásában). A 80-as évek derekán Magyarországon a napi tápanyagfogyasztás 13 500 -14 000 kilojoule. Az egy főre jutó fogyasztás évente több mint 30 kg zsiradék, 35 kg cukor, 106 kg liszt, ill. lisztesáru, 150 kg zöldség és gyümölcs. A fehérjefogyasztás fejenkénti napi 105 g, aminek valamivel több mint a fele állati eredetű. A káros étkezési szokások és a mozgásszegény életmód miatt a városi lakosság több mint egyharmada túlsúlyos. Ez is indokolja, hogy a belföldi piacra inkább minőségjavító és választékbővítő céllal érdemes növelni a termelést. Az export növelése viszont – versenyképes termékekből – mindaddig népgazdasági kényszer a mezőgazdaság számára, amíg az ipar külpiaci versenyképessége nem javul lényegesen.
1967 után Magyarország mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exportja gyorsan növekedett, s 1980-ig az összes magyar kivitel közel egynegyedét szolgáltatta. 1980 után az exportált agrártermékek folyamatos áresés miatt, az ország külkereskedelmi mérlegének egyenlegét a mezőgazdaság már csak kisebb mértékben tudta javítani, mint a 70-es években. De még így is: a mezőgazdasági kiviteli teljesítményei nélkül az ország nem tudná teljesíteni nemzetközi pénzügyi kötelezettségeit.
A magyar mezőgazdaság a 80-as években ugyanolyan beszerzési és értékesítési nehézségek nyomása alá került, mint a nyugat-európai és észak-amerikai országok mezőgazdasága. A mezőgazdasági termékárak növekedése ugyanis a felét sem érte el az iparból beszerzett termelőeszközök áremelkedésének. 1976-tól 1986-ig az ún. „árolló” erőteljes nyitása mellett nőtt az ipari és a mezőgazdasági jövedelmek különbsége is – a mezőgazdaság rovására. Ez jelentősen ösztönözte a költségcsökkentést a mezőgazdaság mindhárom szektorában: az állami gazdaságban, a termelőszövetkezetben és a kisüzemekben is.
Az 1980-at követő 5 esztendőben a mezőgazdasági termelés hatékonysága egészében erőteljesen javult. Különösen a nagygazdaságok hatékonyságjavító intézkedései hoztak kiemelkedő eredményeket, ugyanakkor a kisgazdaságokban a hatékonyság valamelyest romlott, a korszerű nagyüzemi technológiák hatékonysági fölénye a kézi munkára alapozott kisüzemi termeléssel szemben a 80-as évek folyamán egyértelműen megmutatkozott. Ezt a kisgazdaságokat is a gépesítés és a kémiai anyagok használatának fokozására ösztönözte. Összefügg ez azzal is, hogy a mezőgazdasági kisüzemekben a fizikai munkának sem az időtartama, sem az intenzitása nem fokozható tovább. A mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozók és az árutermelő kisgazdaságok munkás és alkalmazott tulajdonosai (fő munkahelyükön és a kisgazdaságokban együttvéve) a 80-as évek derekán évi 3000 órát meghaladó munkaidőt fordítottak a kereső tevékenységre.
A mai magyar falu a városoktól a települési mód, az infrastruktúra és a foglalkozási szerkezet tekintetében is különbözik. A falvakban élő lakosság túlnyomó része földszintes vagy egyemeletes házakban lakik, amelyeket 1000-3000 m2 területű kert és udvar vesz közül. Alig akad olyan kert, ahol a virágok és dísznövények mellett nincs vetemény és gyümölcsfa. Igaz, hogy ma már sokkal több autógarázs tartozik a házakhoz, mint tehénistálló – hiszen az ország szarvasmarha-állományának csak 22%-a található a lakások mellé épített istállókban -, de a falusi családoknak mindössze 10%-a nem tart baromfit, és majdnem minden második falusi udvarban akad néhány sertés. A ház körül nevelt állatállomány elsősorban a tulajdonos családjának háztartási szükségleteit elégíti ki tojásból és húsból, de piaci eladásra is szolgál. Zöldség- és gyümölcstermelést, valamint haszonállattartást nemcsak a mezőgazdasági dolgozók háza táján találhatunk, hanem a falun élő népesség több mint 60%-át képviselő munkások és alkalmazottak telkén is.
A magyar falvak hagyományos mezőgazdasági képe mégis egyre ritkább kivétel. A faluba érkezőnek többnyire már messziről szemébe tűnnek a templomtornyok magasságával versengő víztornyok, amelyek legtöbbször a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok gyárszerű állattenyésztő telepei, gabonasilói, ipari üzemei és műhelyei mellett helyezkednek el. A nagygazdaságok hálózati infrastruktúrája általában korszerűbb, mint a falusi lakosságé. Csupán az elektromos energia felhasználását mondhatjuk azonos színvonalúnak. Ezzel szemben a vezetékes gáz- és vízellátás előnyeiből a falusi lakosság közel egyharmada még nem részesül. Még rosszabb a helyzet a pormentes úthálózat és a telefonellátottság tekintetében. Megoldatlan gondja a falvakban élőknek a szennyvízelvezető csatornahálózat igen lassan haladó kiépítése is.
A falusi lakosság foglalkozási szerkezetében a 80-as évekre a valóban mezőgazdasági munkát (tehát növénytermelést vagy állattenyésztést) végzők száma csökkent, mivel a nagygazdaságok munkahelyeinek többsége is ipari típusú vagy kifejezetten ipari munkahely. A több mint 700 000 mezőgazdasági nagyüzemi kereső közül kevesebb mint 300 000-en végeznek kimondottan mezőgazdasági munkát, a többiek a nagygazdaságok ipari üzemeiben, javítóműhelyeiben, szolgáltató részlegeiben dolgoznak. Igazi parasztcsaládnak a 80-as évek második felében már csupán azok az idős házaspárok tekinthetők, akik az állami gazdaságokból vagy a szövetkezetekből mentek nyugdíjba, s csak csúcsmunkák idején kapcsolódnak be a nagyüzemek növénytermelésébe. E két- vagy egyszemélyes paraszti háztartások gyorsan fogyatkozó száma mellett a falvakban az uralkodó családtípus az ún. „vegyes család”, amelyben a pénzjövedelem nagyobbik hányada nem a mezőgazdaságból, hanem az iparból, ill. a szolgáltatási ágazatokból származik. Az ilyen családokban is számottevő a ház körüli kisgazdaság szerepe, mivel ez adja a falusi vegyes családok élelmiszer-fogyasztásának mintegy a felét.
A mezőgazdasági nagyüzemekben létesített ipari és szolgáltatási munkahelyek következtében a 70-es évek közepétől megszűnt az elvándorlás a mezőgazdasági régiókból, csupán az egészen apró falvak fiatal keresői települtek át a szomszédos nagyobb, fejlettebb községek valamelyikébe. Ilyenformán a lakóhelytől távoli tartós munkavállalás családbomlasztó hatása nagymértékben csökken, és szaporodik a gazdaságilag és társadalmilag egészséges, kulturált településképet nyújtó községek, falvak száma.
A magyar mezőgazdaság egész szerepét nemzetközileg is komolyan értékelik, és nem egy országban modellnek tekintik.
Márton János
A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya
Terméseredmények (t/ha)
A hústermelés alakulása (1000 tonna)
Az állatállomány alakulása (1000 db)
Néhány fontosabb mezőgazdasági termék felvásárlási ára (Ft/kg)
A zöldségtermelés szerkezete (tonna alapján, %)
A gyümölcstermelés szerkezete (tonna alapján, %)
Az alaptevékenységen kívüli tevékenység a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél (a termelési érték %-ában, folyó áron)
A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás részesedése a népgazdaság beruházásaiból (folyó áron, %-ban)
