Népesség, népmozgalom | Tények Könyve

Népesség, népmozgalom

A 17. sz. közepétől lehet megbízhatóbb becslések segítségével megítélni a világ népesedési helyzetét. A világ népességszámát 1650-ben a különböző szerzők 545 millióra teszik, de ez nem tekinthető teljesen megbízhatónak. Száz évvel később a világ népessége 730 millió fő, 1800-ban már meghaladja a 900 millió főt, ami azt jelenti, hogy a 18. sz. folyamán a népesség átlagos szaporodása évente 0,4%-os volt.

Az ipari forradalom következtében a népesség növekedése elsősorban azokon a területeken indult meg, ahol az új városi-ipari életforma kialakult. Munkaerőre volt szükség. Ezt a mezőgazdasági vidékekről a városokba történő nagyarányú vándorlás, valamint az életmód megváltozásával módosult demográfiai trendek biztosították. A több évezred alatt kialakult természetes népesedési kép lassan módosult; a magas termékenység eddig mindig magas halandósággal párosult. A gazdasági-társadalmi változások hatására az ipari fejlődésbe legjobban bekapcsolódott országokban a halandóság elkezdett csökkenni, de ezt csak lassan követte a születések számának visszaesése. Ez a jelenség az eddiginél nagyobb szaporodást eredményezett.

E tendencia a 19. sz. első felében fokozódott: 1800 és 1850 között már évi 0,5%-kal nőtt a világ népessége, és 1850-re megközelítette a 1200 millió főt, tehát 200 év kellett a népességszám megkétszereződéséhez (1650-ben 545 millió). Az ún. „első demográfiai forradalom” hatásai még a 19. sz. második felében is hatottak, és összességében ebben az időszakban is megmaradt a század első 50 évében tapasztalt népességnövekedés. Így a századfordulón a Föld népességszáma meghaladta az 1,6 milliárdot. A – mai értelemben vett – fejlődő régiók népességfejlődése elmaradt a fejlett régiókétól: ez utóbbiakban 1800-1900 között már évi 0,93%-os népességnövekedést figyelhetünk meg, míg a fejlődő régiókban a népességnövekedés ekkor még csak 0,45%-os.

Kissé megváltozott a helyzet a 20. sz. első felében. Ekkorra már a fejlett területek – főleg Európa – népességnövekedése stagnált: az erősen visszaesett termékenység mellett főleg a két világháború jelentős emberveszteségei növelték a kormegoszlás miatt amúgy sem javuló halandóságot. Így az a kép alakult ki, hogy a 20. sz. első felében a fejlődő régiók növekvő szaporodása már magasabb a fejlett régiók évi 1,00%-os szaporodásánál.

A népesedési helyzet tényleges megváltozása azonban csak a II. világháború után következik be. Ekkor a fejlett régiók szaporodása csökken, de a fejlődő országok népesedése jelentősen módosul. Náluk a termékenység még megmarad hagyományosan magas szinten, mivel a gyarmatosítás megszűnte után sem következik be változás a gazdasági és a társadalmi helyzetben. Ugyanakkor a halandóság – elsősorban a jelentős egészségügyi változások, így főleg a járványok megállítása, új gyógyeljárások, oltások segítségével – gyors és nagyarányú csökkenésnek indul. Ez természetesen azzal jár, hogy e területen a hosszú ideig stagnáló, majd viszonylag kis mértékben növekvő népesség száma gyors növekedésnek indul, és ez a folyamat a 20. sz. végéig, sőt várhatóan tovább is tart. Így 1995-2000-ben a fejlődő régiók népességszáma évi átlagban 1,78%-kal emelkedik, ugyanakkor, amikor a fejlett régiókban 0,52%-ra süllyed a népesség évi átlagos növekedése. Mindez azt eredményezi, hogy a világ népessége, amely 1950-ben még alig haladta meg a 2,5 milliárdot, 2000-re – az ENSZ ún. közepes becslése szerint – eléri a 6,1 milliárdot. 2010-ben a 7 milliárdot, 2020-ban a 7,8 milliárdot, 2025-ben pedig már 8,2 milliárd lesz.

Az eltérő népességfejlődés következtében jelentősen módosult az egyes földrészek népességi aránya. Ázsia lakossága mindig a világ népességének többségét alkotta, de az 1650. évi 60%-ról 1800-ra a Föld lakosságának kétharmadára nőtt e földrész lakóinak száma, majd a többi földrész jelentősebb szaporodása következtében 1950-ben a világ lakosságának 55%-át, 1980-ban és 2000-ben 58%-a, 2010-ben 57%-a és 2025-ben 55%-a élt, ill. él itt Európa lakossága – a Szovjetunióval együtt – a 17. sz. közepén még csak a Föld össznépességének 18%-át képviselte, ez az arány 1800-ben 21%-ra, 1900-ban 25%-ra nőtt, majd a népességszaporodásnak a születésszám visszaesésével bekövetkezett csökkenése miatt 1950-ben 23%-ra, 1980-ban 17%-ra, 2000-ben 14%-ra, 2010-ben 12%-ra és 2025-ben 11%-ra csökkent, ill. fog csökkenni. Számottevő Amerika népességi súlyának növekedése, amit részben a jelentős bevándorlás okozott. A 17. sz. közepén e világrész lakossága az össznépesség 2%-át tette ki, 1900-ban már 9%, 1950-ben 13%, 1980-ban és 2000-ben 14% a súlya. Afrika lakói 1650-ben a világ népességének 18%-át képviselték, majd – főleg a népesség számának a rabszolgák elhurcolása miatti visszaesése, ill. a többi világrész jelentősebb gyarapodása következtében – ez az arány 1800-ban 10%-ra, 1900-ban 8%-ra csökkent, 1950-től – a halandóság csökkenése és a termékenység kisebb arányú csökkenése eredményeként – az arányszám 9%-ra, 1980-ban 11%-ra, 2000-ben 14%-ra, 2010-ben 17%-ra, 2025-ben pedig 20%-ra emelkedett, ill. emelkedik.

A változó népességfejlődés erősen növelte a világon a fejlődő országok népességi súlyát az 1750-ben még csak 78% volt, majd 1950-ben 67%-ra csökkent; 2000-re 79%-ra, 2010-re 81%-ra, 2025-ben pedig 83%-ra emelkedik.

Az utóbbi két és fél évszázad népességfejlődésének demográfiai képét akkor tudjuk jól megrajzolni, ha megvizsgáljuk, hogyan alakult 1750 óta a természetes népmozgalom két alapvető mutatója a születési és halálozási arányszám a világon.

A világon a születési arány (40‰) 1750-től 1850-ig nem változott. 1850-1900 között árnyalatnyit csökkent. Ezután a fejlett területeken az élveszületési arány csökkenése kezdődött, a fejlődő régiókban pedig továbbra is magas szinten volt, így a világon az élveszületési arányszám 1900-1950 között 36‰-ra, az 1980-1985-ös években 27‰-ra csökkent. Az egyes földrészek születési arányszámának sorrendje változatlan maradt, de a különbségek az eltérő időbeli fejlődés következtében fokozódtak. Továbbra is Afrikában becsülhető a legmagasabb születési arányszám: 46‰, itt nem következett be nagyobb visszaesés (1950-1955-ben 48‰). A többi világrészen lényegesen csökkent az élveszületési arányszám. 1950-1985 között a termékenység Ázsiában 36%-kal, Európában 30%-kal, a Szovjetunióban 28%-kal, Amerikában és Óceániában 25-25%-kal csökkent. 1980-1985 átlagában Ázsiában 27, Európában 14, a Szovjetunióban 19, Amerikában 25 és Óceániában 20 az 1000 lakosra jutó élveszületési arányszám.

Ami a népesség megoszlásának másik tényezőjét, a halandóságot illeti, e tekintetben jóval nagyobb változásoknak lehetünk tanúi. Az 1750-1800-as évektől az 1000 lakosra jutó halálozások száma 36-ról az 1850-1900-as évekre 35-re, az 1900-1950-es évekre 27-re, és az 1980-1985-os évekre 11-re esett vissza, tehát jelenleg kevesebb mint egyharmada a 200 évvel ezelőttinek. Figyelemre méltó, hogy a fejlett régiókat 1950-ig a halandóság folyamatos visszaesése, a 20. sz. második felében pedig ennek alacsony szintű stagnálása jellemzi. A fejlődő régiókban a halandóság 1950-ig folyamatosan magas volt, majd évtizedről évtizedre javult. Az 1750-1800-as években az 1000 lakosra jutó halálozások száma a fejlett területeken 34, a fejlődő területeken 37 volt, ez az arányszám az 1980-1985-ös évek átlagában a fejlett régiókban 9,6-ra, a fejlődő régiókban pedig 10,8-ra esett vissza. Az elmúlt 200 év alatt a halandóság a fejlett országokban 72, a fejlődő országokban 71%-kal csökkent.

A lényeges halandósági különbségeket a nyers halálozási mutatóknál jobban mutatja a születéskor várható átlagos élettartam összehasonlítása. A jelenleg születő gyermekek átlagosan 60 év megélhetésére számíthatnak ezen belül a leányok születéskor várható élettartama 61 év, a fiúké 58 év. Ez annyit jelent, hogy az 1950-1955-ös időszakhoz viszonyítva a születéskor várható átlagos élettartam 14 évvel nőtt.

A közeledés ellenére a világrészek közötti különbségek ma is jelentősek. A legrövidebb ideig a 80-as évek közepén az afrikaiak élnek, itt a születéskor várható átlagos élettartam 49 év; ez 11 évvel több, mint az 1950-1955-ös években volt. Ázsiában az érték 59 év, de itt a javulás még számottevőbb: 18 év Amerikában, Óceániában és a Szovjetunióban általában kisebb a növekedés: 7-9 év.

Az ENSZ készítette előreszámítások megközelítő alapot szolgáltatnak a jövőbeni népességi helyzet megítéléséhez. A legutóbb (1986-ban) kiadott előreszámítások 2025-ig vetítik előre a népességi helyzet valószínű alakulását. Az összes rendelkezésre álló adat arra utal, hogy a 20. sz. végén a világ népességének száma eléri a 6122 milliót. A növekedés aránya 1985-1990 között évenként 1,63%-os, ez 2000-2005 között évenként 1,38%-ra, 2010-2015 között évenként 1,18%-ra csökken, 2020-2025 között pedig az évi növekedés aránya 1% alá süllyed. Ennek ellenére a számítások szerint a világ népessége 2010-ben 7 milliárd, 2020-ban 7,8 milliárd és 2025-ben már 8,2 milliárd lehet.

(Táblázatainkban minden 1985-re vagy későbbre vonatkozó adat becslés, amely az ENSZ legutóbb közreadott hivatalos kiadványából származik. Ennek tárgya a világ népességének várható alakulása, számításait 1984-en készítették és 1986-ban adták ki.

A becslések általában három változatban – magas, közepes, alacsony – készülnek. Táblázatainkban mindig a közepes változatot adjuk meg.

Az világ országait – ugyancsak az ENSZ kiadványát követve – táblázatainkban két csoportra osztottuk: 1. Iparilag fejlett országok (térségek): Európa, a Szovjetunió, Észak-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland és Japán; 2. Fejlődő országok (térségek); Afrika, Ázsia (Japán és a Szovjetunió kivételével), Latin-Amerika és Óceánia; Nagy-Britannia = Nagy-Britannia és Észak-Írország)

Dr. Klinger András

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem