Protoplasztfúzió
Protoplasztfúzió
A szexuális szaporodás megkerülésének nem a klónozás az egyetlen módja. Már több évtizede ismert jelenség, hogy a kémcsőben tenyésztett állati sejtek (testi sejtek) aránylag egyszerű mesterséges beavatkozással egyesülésre bírhatók. Ezek az ún. szomatikus hibridsejtek bizonyos ideig tenyészthetők, és segítségükkel sok érdekes biológiai probléma vizsgálható. Tekintettel azonban arra, hogy állati sejtek esetében a testi sejtből nem lehet egész állatot regenerálni, ennek a fúziónak egyelőre nincs biotechnológiai jelentősége (kivéve egy különleges esetet, a későbbiekben ismertetendő „monoklonális ellenanyag” technikát). Egészen más a helyzet a növényeknél, ahol ez a regeneráció lehetséges. Itt azonban a testi sejtek hibridizációja nem olyan egyszerű (a sejteket körülvevő vastag és merev sejtfal miatt). Az elmúlt évtizedek nagy felfedezése volt, hogy a sejtfal kíméletes eltávolítása után nyerhető ún. protoplasztok lényegében ugyanúgy egyesíthetők, akár az állati sejtek, s a fuzionált hibridsejtek képesek a sejtfal regenerálására, majd az egész növény kialakítására. A fúzió és regenerálás nemcsak azonos faj különböző tulajdonságú egyedei között végezhető el (ennek nem is volna különösebb jelentősége), hanem különböző, szexuálisan egyáltalán nem keresztezhető fajok sejtjei között is. Ez a lehetőség a növénynemesítés teljesen új útjait nyitja meg.
A sejtfal keménysége a baktériumokra és gombákra is jellemző: ezek a sejtek is – a növényekhez hasonlóan – protoplaszt formájában egyesíthetők. Erről különösen azért érdemes beszélni, mert e téren magyar kutatók voltak az úttörők; gombáknál először Ferenczy Lajos, baktériumoknál Alföldi Lajos és munkatársaik írták le a sikeres protoplasztfúziót és regenerációt. Tekintettel arra, hogy a mikrobiológiai ipar nagyszámú gomba- és baktériumfajt használ – elsősorban a különböző antibiotikumok előállítására – , a mikrobiális protoplasztfúzió ma a biotechnológia egyik legfontosabb eljárása új, előnyösebb tulajdonságú termelő törzsek előállítására.
