Bányászat és nyersanyagtermelés | Tények Könyve

Bányászat és nyersanyagtermelés

Egy évtizeddel ezelőtt a gazdasági szakértők még a világ nyersanyagkészleteinek gyors kimerülésétől féltek. Ez a jóslat nem igazolódott be. Manapság sokkal inkább a fémfelhasználás stagnálása és a folyamatos áresés jellemzi a világ fémpiacait. Kivételnek csupán az újonnan iparosodott országok – pl. Brazília és Dél-Korea – számítanak, ahol még erőteljesen nő a fémek felhasználása.

A 70-es évek elején még igen jó ára volt az elsődleges nyersanyagoknak, az akkortájt még erős dollárban számítva. A stabil és relatíve magas ár arra ösztönözte a termelőket, hogy újabb bányákat nyissanak, ill. növeljék a meglévők termelőképességét. Mire ezek a beruházások „beértek” volna, fenekestül felfordult a világ. Az olajárrobbanások stagnálásra kényszerítették a világgazdaságot. A termelés visszaesése miatt egyre kevesebb nyers-, ill. alapanyagra lett szükség, s emiatt a világ bányászata a 80-as évek elejétől mély válságban van.

A viszonylag drága nyersanyagok iránti kereslet csökkent. A technológiai fejlődés eredményeképpen ugyanis adott termékhez kevesebb nyersanyag szükséges, ezért a kitermelőipar helyzete még általános gazdasági konjunktúra idején sem javulhat lényegesen. A fajlagos fémfelhasználás csökkenése egyébként az elektronikai berendezéseket gyártó és alkalmazó ágazatokban a legszembetűnőbb. Ezenkívül a fémeket az utóbbi időben egyre inkább kiszorítják a helyettesítésükre alkalmas egyéb anyagok, többségükben műanyagok. Az egyes kormányok szubvenciós politikája is elősegítette a veszteséges termelés folytatását, s így közvetve növelte a túlkínálatot. Emellett az utóbbi években egyre nagyobb a másodlagos fémhasznosítás aránya, különösen azoknál a fémeknél, amelyeknek ércből való kinyerése kimondottan energiaigényes.

A rézpiacot 1986-ban a világpiaci túlkínálat és az egész évben stagnáló kereslet uralta, bár az utolsó negyedévben már mutatkozott némi jele az árak – esetleg hosszabb időn át tartó – emelkedésének. Az 1987-es árszint messze elmarad ugyan az 1978-82 között regisztrált, tonnánként 3100 dollárt közelítő rekordtól, de az 1986. évi 1400 dollár körüli átlagot mindenesetre meghaladja. Az alacsony árak sok új rézbánya megnyitását torpedózták meg. A világ jelenlegi, 8 millió tonnát meghaladó kitermelő-kapacitása – a kimerülő bányák bezárásával – feltehetően csak az évtized végére csökken, s ezzel együtt addigra várhatóan a jelenlegi 84%-ról 90% fölé emelkedhet a kapacitások kihasználtsága. A világ réztermelése 1986-ban összességében nőtt, és 1987-ben is további, bár igen mérsékelt ütemű bővülés várható. A finomítottréz-termelés ennek nagyjából megfelelő arányban, 7,45 millióról 7,5 millió tonnára nőhet 1987-ben. A finomítottréz-felhasználás ennél gyorsabb javulása segítheti a felhalmozott készletek csökkentését.

Az ónárak az 1987. évi 5500-6000 dolláros tonnánkénti szintről a következő 2-3 évben akár 60%-kal is emelkedhetnek. Az alacsony árak 1986-ban azonban még nem hozták meg a felhasználás nagyarányú fellendülését: a statisztikák szerint a kereslet az előző évihez képest mindössze 10-15 000 tonnával nőtt, elsősorban az európai szocialista országok jelentősebb importja következtében. Az óntermelő országok szövetségének (ATPC) tagjai 1987-re legalább 10 000 tonna együttes termeléscsökkentésben állapodtak meg. Az ATPC-országok ettől remélik, hogy sikerül 20 000 tonnára apasztani a világ jelenlegi, mintegy 80 000 tonnás fölös készleteit. Az ATPC-n kívüli öntermelő országok közül Brazília és Kína tett ígéretet, hogy 1987-től 1989 közepéig 21 000, ill. 5000 tonnára korlátozza éves ónkivitelét.

A színesfémpiacok egyik kiemelkedő drágulása 1986-ban az ólompiacon játszódott le. A piac erőssége azonban csak néhány hónapnyi távlatban igazolható a kereslet-kínálati helyzet változásával, hosszú távon továbbra is meglehetősen bizonytalanok az ólomtermelők kilátásai. Az 1986 végén tapasztalt áremelkedés mindenekelőtt a kínálat zsugorodására, nem pedig a kereslet jelentős javulására volt visszavezethető. A kitermelés az előző évihez képest 6%-kal csökkent, a felhasználás viszont mindössze 1%-kal nőtt. A korábban rendkívül nyomott árszínvonal az USA-ban jelentős bánya- és másodlagos feldolgozó-kapacitások leállításához vezetett.

Az év vége felé kifulladt az árjavulás az ólom ikerféme, a vele legtöbbször együtt bányászott horgany piacán 1986-ban. Az árakat ebben az esetben is a kínálat átmeneti visszaesése hajtotta fel. Összességében a piaci előrejelzések kedvezőbbnek ítélik meg a horganypiacot, mint az ólomét. A horganytermelés 1986-ban csökkent, a felhasználás viszont 5%-kal nőtt. Az 1987-re tervezett kapacitásbővítések azonban előreláthatólag ismét többletet eredményeznek a piacon is, újból összekuszálva az egyensúlyba lendült árakat.

Az 1986 szeptemberi mélypont után az év hátralévő részében ismét emelkedtek az árak a nikkel piacán, de minden valószínűség szerint csak átmeneti jelleggel. A hosszabb távon kedvezőtlen árkilátások hatására ezen a piacon is bányabezárásokról, ill. hosszabb-rövidebb munkabeszüntetésekről szóló hírek terjedtek el. A tőkés felhasználás 1986-ban egyébként 567 000 tonna volt, 3%-kal több, mint egy évvel korábban. Elsősorban Nyugat-Európában és a Távol-Keleten használtak fel több nikkelt az előző évinél. A Szovjetunió nagyarányú exportját ellensúlyozta a kubai szállítások csökkenése és a tőkés cégek szocialista kivitelének növekedése.

A kobaltpiac 1986 második felében tudott csak nagyjából kiegyensúlyozottá válni, az első félévben tapasztalt katasztrofális árzuhanást követően. Az év során összeomlott a világtermelés közel háromnegyedét adó két fő termelő, Zaire és Zambia által fenntartott listaár is, és csak jóval alacsonyabb szinten lehetett újat megállapítani. Az előrejelzések szerint a stagnáló felhasználás 1987-ben sem segít a kobaltpiac normalizálásában. Bár az űrhajózás és a repülőgépgyártás igénye bizonyára növekszik, ezt ellensúlyozza az olajipar részéről várható kereslet-csökkenés.

A világ bauxitbányászatában 1986-ban is a 6 nagy alumíniumtermelő multinacionális konszern játszott vezető szerepet, de szerepük fokozatosan mérséklődik, aminek fő oka, hogy a nagy bauxitlelőhelyekkel rendelkező fejlődő országok egyre inkább saját maguk veszik kezükbe a kitermelést és az elsődleges feldolgozást. A 6 nagy cég azonban még mindig a világ bauxit-kitermelő kapacitásának 34, a tőkés országok további 50 vállalata 26, míg a szocialista országok a kapacitások 12%-át mondhatják magukénak.

Az utóbbi években főbb bauxitbányászati beruházások Brazíliában, Guineában és Ausztráliában történtek. Az emelkedő szállítási és energiaköltségek miatt a fejlett tőkés országok egyre inkább kivonulnak a timföldgyártásból is, s ennek súlypontját mindinkább az olyan nagy bauxit-kitermelő országokba helyezik át, mint Ausztrália, Brazília, Venezuela.

A színesfémek piacához hasonlóan már több éve áreséssel küszködik a vasércpiac is. Ez a végtermék az acélféleségek iránti csökkenő kereslettel magyarázható. A kedvezőtlen piaci jelenségek az évtized végére több bánya bezárását vetítik előre, különösen azokét, ahol az érc ferrumtartalma alatta marad az 50%-nak. A fejlődő országokban a közelmúltban feltárt készletek ugyanis már a 65%-ot is meghaladják.

Az ipari fémeknél tapasztalható jelenségek – legalábbis egy ideje – nem vonatkoztathatók a nemesfémekre. A befektetők körében ugyanis egyre nagyobb a kincsfelhalmozó funkciójú fémek keletje. Ebben a dél-afrikai politikai feszültségek és a dollár árfolyamcsökkenése mellett más megfontolások is szerepet játszanak. Az Egyesült Államokban pl. arany- és platinavásárlásokra készteti a tőkebefektetőket az értékpapírok viszonylag alacsony hozama. A svájciakat, japánokat és az NSZK állampolgárait pedig az ösztönözte a nemesfémek fokozott vásárlására, hogy saját felértékelődő valutájukban kifejezve a nemesfémárak egyre olcsóbbak.

A két olajválság meghozta a szén reneszánszát. A jelenlegi becslések szerint az évszázad végéig szerepe növekedni fog az energiagazdálkodásban. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának előrejelzése szerint az ezredfordulóra mintegy 4-4,5 milliárd tonna lesz a világ évi szénszükséglete. Ebből félmilliárd tonna a nemzetközi kereskedelem csatornáin jut majd el a felhasználókhoz. Az azonban már most biztonsággal megjósolható, hogy bármerre is mozduljanak az olajárak, hosszabb távon a széntermelésben is csak az olcsón termelő, kedvező geológiai fekvésű lelőhelyeken lévő bányaüzemeknek van jövőjük. Egyébként a világtermelés több mint fele külszíni fejtésből származik. Ausztráliában pl. ez az arány 50, az Egyesült Államokban 60, Kanadában pedig 80%.

Változik a nemzetközi szénkereskedelem szerkezete is. A most még domináns exportőrökhöz – Egyesült Államok, Ausztrália, Dél-Afrika és Kanada – a közeli jövőben újabb országok – Kolumbia, Kína, Indonézia és Botswana – zárkózhatnak fel.

Növekedett a (kőolaj és a szén mellett) harmadik fontos alap-energiaforrás, a földgáz szerepe is. A földgáztermelés aránya a világ összes energiatermelésében 1960-ban 14% volt, napjainkban eléri 22%-ot. A termelés mintegy kétharmada két országban, az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban összpontosul. Piaci elemzések szerint a földgáz visszaszerezheti az olaj áresése miatt 1986-ban elvesztett részesedését, ha az OPEC képes lesz a nyersolaj hordónkénti árát a 15-18 dolláros sávban tartani.

A műtrágyák iránti lanyha kereslet miatt 1986-ban rendkívül nyomott volt a világ kálisópiaca. Ennek következtében különösen kiéleződött a harc a szállítok között: a nézeteltérések középpontjában a kanadai kereskedők állottak, akiket többször is dömpingvád ért.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem