Takesita Noboru

Teljes szövegű keresés

Takesita Noboru
„Villámhárítónak” vagy egyszerűen politikai menedzsernek tartja mindenki Japán új kormányfőjét. A 64 esztendős Takesita egész karrierje során igyekezett szerényen, a háttérből irányítani, egyeztetni. A Simane tartományból jött ifjú (a Vaszeda egyetem diplomájával és angol nyelvtudással vértezve) már 34 évesen bekerült a parlamentbe. A Liberális Demokrata Párton belül is kitartó munkával, csöndes szervezéssel küzdötte egyre följebb magát.
Volt a tokiói kabinet főtitkára, építésügyi miniszter és a költségvetési bizottság elnöke konzervatív pártja folyosói közvetítésben jártas vezetője, majd 1979-től pénzügyminiszter is. Amikor Nakaszone örökéért 3 politikus is versenyezni kezdett 1987-ben, a szakértők egyetértettek abban, hogy közülük alighanem Takesita a legszürkébb, ám a legbefolyásosabb. Őt támogatta a legerősebb pártfrakció, s őt választotta utódául végül Nakaszone is. A rendkívül színes egyéniségű Nakaszone után egyértelműen stílusváltást és az új kormányfő pénzügyi rutinjának hasznosítását várják Tokióban, hiszen a japán exporttöbblet folytonos visszhangot kapott az amerikai elnökválasztási kampány során is.
Takesita persze odahaza is bőven talál tennivalót – az öregedő népesség szociális gondjainak enyhítésétől az adórendszer fölülvizsgálatán át a kereskedelmi egyensúly folyamatos kereséséig. Az óvatos és kiegyensúlyozott politikus – talán kevesebb látványossággal – minden bizonnyal elődje irányzatát követi majd a II. világháború óta a Szovjetuniótól elvitatott Kurili-szigetek ügyében éppúgy, mint a kínai kapcsolatok rendezésében, a tőkés világgazdaság feszültségeinek tompításában vagy a csendes-óceáni katonai szerepvállalásban. A gyorsan változó Japánban persze híven őrzik a hagyományokat. És egy hagyományos „villámhárítóra” mindig szükség van, amikor a felkelő napot jócskán takarják fellegek. Ám a politikai meteorológiában fölöttébb jártas Takesita 1988. tavaszi nyugat-európai körútján is bizonyította: korántsem elégszik meg azzal, hogy folyvást csak az eget kémlelje: Japán növekvő világpolitikai szerepre törekszik...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem