A megelőzés
A megelőzés
Az elsődleges megelőzés körébe tartozik minden olyan tevékenység, ill. gyakorlat, amely révén csökken a megbetegedések, egészségkárosodások veszélye. Napjainkban azért kap olyan nagy hangsúlyt az elsődleges megelőzés, mert a megbetegedési (morbiditási), ill. a halálozási (mortalitási) statisztikákban meghatározó szerepet játszó betegségcsoportok – szív-és vérkeringési betegségek, balesetek, daganatos betegségek – leküzdése nem képzelhető el kizárólag a gyógyító eljárások fejlesztése révén. E betegségek a fejlett civilizációjú országokban járványszerűen terjednek. Leküzdésük, akárcsak az elmúlt korok nagy fertőző járványainak a visszaszorítása, nem lehetséges a társadalom egészére kiható megelőzés szemlélete és gyakorlata nélkül. Hasonlóan a korábbi járványokhoz, e betegségek pontos okát sem ismerik, ezért is nehéz a hatásos gyógymódok kialakítása. De feltehetően a kórokok és kórfolyamatok eddiginél pontosabb ismerete sem fogja csökkenteni a megelőzés fontosságát. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint csak az egészséges életmód általánossá válása fordíthatná meg a jelenlegi tendenciát, javíthatna az igen kedvezőtlen egészségügyi adatokon.
Az egészséges életmód pillérei, alapelvei mindenkire nézve azonosak: a táplálkozás, a testedzés, a rendszeres fizikai aktivitás meghatározó jelentőségű az elsődleges megelőzésben.
Táplálkozás: az energiaszolgáltatás szempontjából a szénhidrátok és a zsírok bevitele meghatározó. E tápanyagok teljesen lebomlanak a szervezetben, így a molekuláikban hordozott egész energiakészlet hasznosul, míg a fehérjék nem bomlanak le totálisan szén-dioxiddá és vízzé, mintegy egyötödük nitrogéntartalmú anyagcsere-végtermékek formájában kiürül a szervezetből. A fehérjék tehát kevésbé gazdaságos energiahordozók, emésztésük is nehezebb, és az állati fehérjék – tej, tojás, húsfélék – a drága táplálékok közé tartoznak. A mennyiségileg szükséges energiabevitelből a fehérjék 12, a zsírok 28, a szénhidrátok 60%-kal részesednek. Az energiaszükséglet megállapítása az alapanyagcsere energiaszükséglete + napi tevékenységek energiaszükséglete számításon alapul. Szervműködéseinek nyugalmi fenntartásához egy felnőtt, egészséges férfi óránként 75 kcal (313,5 kJ), egy nap 1800 kcal (7524 kJ) energiát igényel. Az alapanyagcserének megfelelő energiatermelés kb. 60%-a a hőszabályozást, azaz a testhőmérséklet szinten tartását, további 40%-a pedig a nyugalmi szervműködéshez szükséges energiát biztosítja.
A táplálkozás, ill. a tápláltsági állapot jelentősen befolyásolja az alapanyagcsere-értéket. A tápláltsági állapotot – aszubjektív becslésen túl – a testtömeg jellemzi megbízhatóan. Felnőtt, egészséges embernél ma is elfogadható az a tapasztalat, hogy a cm-ben kifejezett testmagasság 100-on felüli értéke kg-ban felel meg a körülbelüli kívánatos testtömegnek. Ugyancsak tapasztalati tény, hogy a felnőtt, egészséges emberek testtömege különösebb ellenőrzés nélkül is többé-kevésbé állandó. Ez az állandóság azt jelenti, hogy a táplálékfelvétel és a szükséglet egyensúlyban van. Ez a tény ömagában feltételezi a testtömeg-szabályozás összetett mechanizmusát. Ennek láncszeme az alapanyagcsere alakulása. A táplálékfelvétel 10–15%-os változását – mindkét irányban – az alapanyagcsere gyorsabb alkalmazkodása (fokozódása vagy csökkenése) ki tudja egyenlíteni. A szükségletnél 10–15%-kal több táplálék felvétele tehát nem vezet testtömeg-gyarapodáshoz, ilyen mérvű elmaradás pedig testtömegcsökkenéshez.
Az alapanyagcserét legjelentősebben az izomtevékenység befolyásolja. Mivel a gyakorlatban az alapanyagcserét az oxigénfogyasztás mérésével határozzák meg, a kérdés úgy vethető fel: mennyire nő – különböző tényezők hatására – az oxigénfogyasztás.
A munkaélettanban könnyű, közepes és nehéz munkát különböztetnek meg.
Könnyű munka esetén az oxigénfogyasztás a nyugalmi érték kétszerese vagy annál kevesebb. A teljes oxigénfogyasztás tehát legfeljebb 0,5 l/perc, az energiatermelés 627 kJ/h (150 kcal/h). A foglalkoztatottak többségének munkája – figyelembe véve a munkafolyamatok gépesítését, automatizálását is – egyre inkább ebbe a kategóriába kerül. Az emberek többségénél a nap folyamán végzett egyéb tevékenységek sem emelik az oxigénfogyasztást a nyugalmi érték kétszeresére.
Közepes munkánál a teljes oxigénfogyasztás a nyugalmi érték 2–4-szerese, tehát 0,5–1 l/perc, az energiatermelés 627–1254 kJ/h (150–300 kcal/h). Az extra energiaigény tehát 313,5–940,5 kJ (75–225 kcal) óránként.
Nehéz munkában az oxigénfogyasztás a nyugalmi érték 4–8-szorosára emelkedik: az extra energiaigény tehát 940,4–2114,5 kJ/h (225–525 kcal/h). A nehéziparban, a mezőgazdaságban, a bányászatban mértek hasonló értékeket. A gépesítés révén az a cél, hogy a nehéz munkafolyamatok energiatermelése ne emelkedjék 1254 kJ/h (300 kcal/h) fölé. Ez az az érték, amit – tapasztalat szerint – fiatal, felnőtt, egészséges férfiak rendszeres munkavégzéskor még teljesíteni tudnak. Napi 8 órás munkaidővel számolva a teljes energiaszükséglet: 10032 kJ (2400 kcal). Feltételezve, hogy a nap további 16 órájában olyan tevékenységet végeznek, mely legfeljebb másfélszeresre növeli az energiaszükségletet, a napi szükséglet 16720–18810 kJ (4000–5000 kcal) érték körül alakul.
Abból az élettani alapismeretből, hogy az izommunka növeli leginkább az oxigénfogyasztást, következik mindenfajta sportolás alapanyagcsere-növelő hatása. A fizikai aktivitás általános háttérbe szorulása a civilizált társadalomban azzal a veszéllyel jár, hogy a oxigén felvételét, szállítását és felhasználását biztosító létfontosságú szervek, szervrendszerek, mechanizmusok (légzés, keringés, sejtanyagcsere) nem kapják meg azt a terhelést, azt az ingert, amely ideális fejlődésükhöz, működésükhöz szükséges. Az izomzat „alulterhelése” a szervek „alulterheléséhez” vezet. Mindez megbontja a szervezet természetes egyensúlyát és megteremti a későbbi keringési, légzési és anyagcsere-betegségek alapját. A megfelelő fizikai aktivitás biztosításához kimagasló fontosságú az iskolai testnevelés, általában az ifjúság testedzése és sportja.
A táplálkozás mennyiségi szempontjai mellett igen jelentősek a minőségiek. Magyarországon kifejezetten minőségi problémákkal találkozunk, miután a népesség túlnyomó részére az energiafelesleg-bevitel a jellemző, amit közvetlenül jelez az elhízottak növekvő aránya (férfiak kb. 30, nők 40%-a). E folyamat megállítása az elsődleges megelőzés egyik feladata. Ma nő a 6–18 éves korosztályokban is az elhízottak aránya.
Az energiaszolgáltató tápanyagok bevitelekor minőségi szempont: a fehérjék kétharmada teljes értékű fehérje –állati eredetű, ill. szója – legyen. A zsírbevitelnél a telített zsírok arányának csökkentése, a többszörösen telítetlen zsírok arányának növelése az egészséges táplálkozás követelménye. A szénhidrátszükséglet kielégítésekor ajánlatos a cukor arányát csökkenteni, a zöldség- és főzelékfélék, gyümölcsök, burgonya arányát pedig növelni. Ily módon a minimálisan szükséges napi 30 g rostbevitel is kielégíthető.
A minőségi igényekhez tartozik a vitaminok, ásványi anyagok és a folyadékszükséglet biztosítása. A vitaminok szerves vegyületek, amelyeket a szervezet nem tud szükséglete szerint előállítani, a táplálkozással kell őket bevinni. A vitaminok hiánya jellemző hiánybetegségeket okoz, ezek előfordulása a mi táplálkozási viszonyaink között valószínűtlen, a viszonylagos hiány (hipovitaminózis) azonban nem zárható ki, ez általános tünetekben – fáradékonyság, teljesítménycsökkenés – nyilvánul meg.
Az ásványianyag-szükségletet a normális, vegyes táplálkozás általában kielégíti. Nagyobb mennyiségben a nátrium, kalcium, magnézium, vas, foszfor és klór fontosak a szervezet számára. De egyre gyarapodnak ismereteink az ún. nyomelemek – cink, réz, jód, fluor, mangán, kobalt, molibdén – jelentőségéről.
A napi vízveszteség közömbös hőmérsékleten átlagosan 2,51, melyből 1,51 a vizelet mennyisége. A légzéssel 0,5 l, a bőrön keresztüli párolgással kb. ugyanennyi a folyadékveszteség. A napi 2,5 l vízveszteségnek csaknem a felét pótolja a táplálékok víztartalma, a többit folyadék formájában kell elfogyasztanunk.
A táplálkozáshoz hasonlóan a mozgás is életfeltétel és életszükséglet. De míg a táplálkozásra a létfenntartás kényszerít, a mozgás tekintetében nincs ilyen hajtóerő. A biológiai minimumot az urbanizált, civilizált, mozgásszegény életformában élő ember is valamennyire teljesíti. Annyira legalábbis, hogy a mozgáshiány káros következményei csak hosszabb idő után mutatkoznak meg. Az egészségestől eltérő táplálkozás és a mozgásszegénység negatív kondicionáló feltételt jelentenek – az alkati hajlamot is figyelembe véve – a különböző betegségek létrejöttében. A másik oldalon: az egészséges táplálkozás és a rendszeres, az életkornak, nemnek, testalkatnak megfelelő fizikai aktivitás növelik a szervezet ellenálló képességét. Az edzettségen, amely a rendszeres testgyakorlás következménye, a gyakorlat általában valamilyen tevékenység tartós, intenzív végzésére való képességet ért.
Az edzettség a szervezet olyan pszichofiziológiai harmóniája, amely egyidejűleg jelenti az ember optimális teljesítőképességét (sport), szilárd egészségi egyensúlyát (prevenció) és lelki-szellemi teherbírását (mentális hatás). Heti 2–3, 60–90 perces edzés már feltétlenül kiváltja az alkalmazkodási folyamatokat, ha megfelelő az intenzitás, az edzés jelentős részében a pulzusszám 120 fölé emelkedik, jelezve az oxigénhiányos (hipoxiás) fázis elérését. A hipoxia az alkalmazkodást kiváltó, mozgósító inger.
Az önellenőrzés legjobb módja a pulzusmérés. Az edzésélettan klasszikus ismerete a nyugalmi edzésbradycardia, a lassúbb nyugalmi szívműködés, a percenként 40–60 közötti pulzusszám. Terhelés hatására a pulzusszám érje el a 180 mínusz életkor (évek) értéket, ekkor megfelelő az intenzitás.
Az elsődleges megelőzésben játszott szuverén szerepe mellett növekszik a fizikai aktivitás – konkrét kórképekkel összefüggő – jelentősége a másodlagos és harmadlagos megelőzésben, azaz a gyógyításban és az utókezelésben. Többek között a cukorbaj, az asztma, szív- és vérkeringési betegségek, így a szívizominfarktus, allergiás betegségek, neurózisok kezelésében, utókezelésében jelentős tényező a testedzés.
Az orvostudomány fiatal ága az egészségnevelés. Kialakulását, fejlődését az a felismerés serkentette, hogy a modern orvostudomány eredményei nemcsak lehetővé, hanem kötelezővé teszik a lakosság bevonását – általában és konkrétan: a betegekét – a megelőzés, a gyógyítás és az utókezelés folyamatába. Ez gyökeres változás a korábbi, évszázadokon át uralkodó gyakorlathoz képest, amikor a beteg szerepe teljesen passzív volt, az orvosi utasítások végrehajtására szorítkozott. Ma még az egészségnevelés fontos feladata az is, hogy megnyerje az orvostársadalom konzervatív részét is a korszerű szemléletnek.
Az egészségnevelés módszertana magában foglalja a közvetlen beszélgetésektől kezdve – beleértve az orvos-beteg kapcsolatot – az ismeretterjesztés hagyományos formáin keresztül (előadások, kiadványok) a korszerű médiák minden ágát.
Sportversenyeken való részvétel életkor és ország szerint (%)
Sportklubtagság életkor és ország szerint (%)
Sportolási gyakoriság életkor és ország szerint (%)
Gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók egészségi állapotának néhány jellemzője (a tanév során vizsgált tanulók %-ában) (Pécs, 198…
Energia- és tápanyagfogyasztás Magyarországon (egy főre jutó napi átlag)
Adott testmagassághoz tartozó ajánlott testtömegértékek
