Magyarország lakosságának időgazdálkodása
Magyarország lakosságának időgazdálkodása
Az időmérleg-vizsgálat speciális kutatási módszer, amely a lakosság életmódjának feltérképezésére szolgál. Magyarországon eddig három országos időmérleg-felvételt bonyolított le a Központi Statisztikai Hivatal. Az utóbbi kettőt (amelyek egymással összevethető adatokkal dolgoztak) 1977-ben és 1987-ben. A két felvétel adatainak elemzéséből, ill. összehasonlításából a lakosság időfelhasználásának (időgazdálkodásának) jellegzetességei – s ezek elmúlt évtizedbeli változása-változatlansága – bontakoznak ki.
Életünk alapvetően munkacentrikus. Egy átlagos, csak a statisztikai absztrakcióban életre kelthető, a valóságban nem létező magyar állampolgár, aki 15 évesnél idősebb, de 70 évesnél fiatalabb, egy átlagos, ebben a formájában szintén csak a statisztikában létező napon majdnem 4,5 órát tölt pénzkereső munkával (beleszámítva az ünnepeket, a hétvégéket, ill. a tanulókat, a gyesen lévőket, a háztartásbelieket és a nyugdíjasokat is), és újabb, csaknem 3 órát a háztartási teendőkkel. További 1 órát közlekedik. Hogyan tölti fennmaradó idejét? 8,5 órát alszik, együttvéve 2,25 órát fordít étkezésre, tisztálkodásra, napi 0,5 órát gyerekének(unokájának) szentel. Ennek az átlagos személynek ezen az átlagos napon marad még 4,25 órája; ebből 1,75 órát a tv előtt tölt (szórakozik, kulturálódik, családi életet él, pihen és ez idő alatt?), további 1 órában beszélget, vendégeket fogad vagy vendégségbe megy. A fennmaradó 1,5 óra a tanulásé, olvasásé, színházé, mozié, ez időbe fér bele kedvenc hobbija és a kedvtelésből űzött sport is.
Ebben az elemzésben az ún. „főtevékenységeket” mutatjuk be, amelyek végzésével egyidejűleg, azokkal párhuzamosan, gyakran mással is szoktunk foglalkozni. Ezért pl. az, hogy az időmérlegnapló adatai szerint naponta átlagosan 25 percet gondozzuk, neveljük gyermekünket, nem azt jelenti, hogy még egy fél órát sem szánunk rá, hanem azt, hogy kizárólag vele – úgy, hogy semmi mást nem csinálunk – 25 percet foglalkozunk. Köztudott azonban, hogy amíg egy asszony főz, mosogat, mos stb., gyakran van mellette a gyereke, beszélgetnek, talán még játszanak is, a gyerek segít a mamának (nagymamának) és így tovább. Ezt azonban a napló „párhuzamos tevékenységként” rögzíti, s az itt közölt adatokban nem jelenik meg. Hasonló a helyzet a beszélgetéssel, a rádiózással, az olvasással stb.; ezek történhetnek közlekedés közben, bizonyos háztartási teendők ellátásával, étkezéssel egyidejűleg stb. ezért az itt közölt adatok azon tevékenységek időtartamát mutatják be, amelyeket vagy kizárólagosan végzett az a személy, akinek az időgazdálkodását rögzítettük, vagy pedig az egymással párhuzamos tevékenységek közül a kötöttebb, kényszerítőbb erejű volt (min. pl. a közlekedés), vagy a kettő közül a nagyobb figyelmet, aktivitást igényelte.
Az átlagos állampolgár átlagos napja nem sokat változott az elmúlt 10 évben. Ma valamivel (17 perccel) kevesebbet dolgozik (pénzért); néhány (12) perccel rövidebb idő alatt rendezi el háztartási teendőit, mint egy évtizeddel ezelőtt; lényegében ugyanannyit (azaz 2 perccel kevesebbet) közlekedik; nem változott az alvással, ékezéssel töltött ideje sem. Kicsit több időt fordít kizárólag a gyerekekre; valamivel többet nézi a televíziót; hosszabb ideig olvas hetilapot, rövidebb ideig könyvet. Kicsit mintha több ideje lenne családra, barátokra, rokonokra stb.
Alig-alig észlelhető változások ezek. Életünk továbbra is pénz(keresés), a háztartási munkák körül forog, szabadidős programjaink egyhangúak, társas kapcsolataink a minimálisra szorítkoznak, „közéletet” nem élünk.
Miből fakad mindez – ami változott, mitől és ami nem, miért? Talán könnyebb választ adni ezekre a kérdésekre, ha az átlag állampolgár mögött megkeressük az átlag férfit és nőt, a dolgozót, a nyugdíjast, a fiatalt, középkorút és idősebbet, a falusit és a városit, ha a statisztikai átlagtól közelebb kerülünk saját magunkhoz.
Férfiak és nők időgazdálkodása olyannyira jellegzetes különböző – minden derék szándék, egyenlősítő ideológia vagy gazdasági kényszer ellenére, mely törekvések a nemek egyenjogúsítását (is) célozták –, hogy a továbbiakban önállóan vizsgáljuk a férfiak és a nők időmérlegét, azaz életmódját, esetenként természetesen összevetve ezek jellegzetességeit.
Minden olyan (modern) társadalomban, ahol a keresőmunka térben és időben elkülönült a háztartás-gazdaság üzemeltetése pedig női munkává. A nők emancipációját zászlójukra tűző mozgalmak elsősorban ez ellen – a nők anyagi kiszolgáltatottságát eredményező – folyamat ellen léptek fel, több-kevesebb sikerrel szélesítve a női foglalkoztatottságot. A szocialista országokban az ideológiához gazdasági kényszer is társult: a bérek megélhetési költségekhez viszonyított arányának megállapításában eleve a kétkeresős családmodellel számoltak. Ezért nem meglepő, hogy egy átlagos napon a nők is majdnem 3,5 órát töltenek keresőmunkával (ezen belül 2,5 órát főfoglalkozású munkahelyükön), míg a férfiak „csak” 2 órával többet (5,5 órát), ezen belül munkahelyükön majdnem 4 órát. Meglepődnek azt a „visszarendeződési” folyamatot tekinthetjük, amely az elmúlt 10 évben lezajlott. Bár mind a férfiak, mind a nők keresőmunkával töltött ideje csökkent, ez a csökkenés a nők körében jelentősebb (8%), mint a férfiak között (5%).
Csökkent ugyan a háztartás ellátására fordított idő is, a nők azonban még ma is kerek 4 órát töltenek el főzéssel, bevásárlással, takarítással stb., a férfiak viszont erre, továbbá a körükben sokkal gyakoribb karbantartási, szerelési „férfimunkákra” naponta átlagosan 1,5 órát fordítanak. Könnyen adódnék a következtetés, hogy a nőknél a „második” a hosszabb műszak. A statisztikai átlag szintjén az állítás igaz, árnyaltabb megfogalmazásához azonban külön kell vizsgálnunk a kereső-dolgozó, a nyugdíjas és a háztartásbeli nők időmérlegét. Egy árnyaltabb megfogalmazás sem módosít viszont azon, hogy a nemek közötti munkamegosztásban forradalmi változások nem zajlottak le, sőt az utóbbi évtizedre mintha inkább a hagyományoshoz való felemás visszatérés lenne jellemző.
A nem radikálisan, de mégiscsak megnövekedett szabadidő nagy részét a tv-nézés köti le (férfiaknál, nőknél egyaránt). A megnövekedett szabadidő egyre nagyobb részét töltik otthon az emberek, otthoni pihenéssel, szórakozással, kikapcsolódással (amibe a tv-n kívül olvasás vagy hobbiidőtöltés is belefér), és egyre kisebb arányát (sőt abszolút értelemben is kevesebb időt) házon kívül, színházban, moziban, sportolással, sétával.
A megnövekedett „házhozkötöttség” a nőkre sokkal jellemzőbb, mint a férfiakra, ezért nevezhető talán a „hagyományoshoz” való visszarendeződésnek; felemásnak pedig, mivel a közösségi tevékenységek újjáéledésének (egyesületi stb. életről nem is beszélve) alig látjuk tanújelét. (Ha igen, akkor inkább a nők körében).
A visszarendeződés más szálakon is nyomon következő és bizonyos értelemben általánosabb és mélyebb tendenciának látszik, amit valószínűleg nem szűkíthetünk le a nemek közötti munkamegosztásra.
Az általánosabb következtetések megfogalmazása előtt azonban szerencsésebb az életmódjukban ugyancsak jelentősen különböző aktív keresőkről és a még vagy már nem dolgozókról külön ejteni néhány szót.
A 15–70 éves férfiak 75, a nők 61%-a végez keresőmunkát egy átlagos napon; főfoglalkozású munkát (munkahelyen) a férfiak 48, a nők 34%-a végez. Az elmúlt 10 évben a keresőmunkát végző férfiak aránya nem csökkent (csökkent viszont a főfoglalkozású munkát végzőké), a nők körében mind a főfoglalkozású munkát végzők, mind a jövedelemkiegészítő tevékenységet nemcsak az aktív keresők („a dolgozók”) folytatnak, hanem a nyugdíjasok, sőt az eltartottak is.
Az aktív kereső férfiak egy átlagos napon 6,5 órát dolgoznak összesen. Ebből 5-öt a munkahelyükön. Az elmúlt 10 évben a kereső férfiak munkahelyen töltött ideje csökkent (13 perccel), erőteljesen nőtt azonban (1 óráról csaknem 1,5-ra) a különmunkával töltött idő. Az aktív kereső nőknél más tendenciát figyelhetünk meg: nem változott a főmunkahelyen töltött időn (átlagosan 4 óra 20 perc), valamivel kevesebbet dolgoznak viszont ma külön pénzért (52 perc helyett „csak” 42 percet). Egyre többet dolgoznak viszont a nyugdíjasok; férfiak, nők egyaránt. 10 évvel ezelőtt egy nyugdíjas férfi 169, ma 206 percet tölt keresőmunkával (ez több mint 0,5 órás növekedés), a nyugdíjas nők megfelelő adatai 83, ill. 102 perc.
A különmunkával töltött megnövekedett időt – ami a hasonló fejlettségű országokban nemzetközileg páratlan fejlemény – egyik oldalról talán nem is kell értelmezni: az egyszerű megélhetési (vagy szintentartási) kényszer a keresők, különösen pedig a nyugdíjasok tömegeit készteti egyre több munka vállalására. Van azonban ennek a munkaidő-növekedésnek egy másik értelmezési kerete is, amely az előzőt nem zárja ki, csak kiegészíti. Ez pedig az első gazdaságból való kivonulás tendenciájaként fogalmazható meg.
Ez úgy zajlik, hogy miközben jelentősen csökkent a főmunkahelyen töltött idő, a munkára fordított összes idő alig változott. A hivatalos munkaidő hossza csökkent az elmúlt 10 évben, kevesebb az aktív keresők száma is; mindkét tény a főmunkahelyen töltött idő hosszának csökkenését eredményezte. Felszabadult idejüket viszont az aktív keresők, a nyugdíjasok pedig különösen, munkára fordítják – a második gazdaságban. (10 évvel ezelőtt egy nyugdíjas férfi napi nem egészen 2 órai jövedelemkiegészítő tevékenységet folytatott, mára ez az idő több mint 3 órára nőtt. A nők között a megfelelő idők nem egészen 1 óra, ill. több mint 1,5 óra.) Közismert a nyugdíjasok egyre romló anyagi helyzete, a különjövedelem szerzésére irányuló törekvés anyagi késztetése tehát nyilvánvaló. Másrészről azonban, ha meggondoljuk – ez a tény a nyugdíjazási statisztikákból ismert –, hogy az értelmiségieket leszámítva senki sem akar tovább dolgozni a nyugdíjkorhatár betöltése után, továbbá egyre nő a rokkantosítással viszonylag fiatalon nyugdíjba vonulók száma, arra a következtetésre jutunk, hogy a testi és lelki egészséget károsító munkahelyek és munkák tömegét szándékosan hagyják ott az emberek. És nem azért, mert nem akarnak már dolgozni, hanem mert azt az értelemben, átláthatatlan, pazarló (manapság már gyakran veszteségesnek is minősített) munkát nem akarják tovább végezni, amit a munkahelyükön kénytelenségből elláttak. Helyette megpróbálnak testhezállóbb munkaszervezeti formákban emberszabásúbb munkát vállalni.
Valami hasonló folyamat az aktív keresők körében is zajlik, ők azonban – a „vállalkozóvá” váló kevesek kivételével – nem tudnak teljesen kivonulni az első gazdaságból. A „kivonulás” ideje leginkább a hétvége, a szombat-vasárnap; és – itt újra hangsúlyoznunk kell – főként a férfiak körében.
Az aktív kereső férfiak hétköznap átlagosan 6,5 órát töltenek a munkahelyükön (10 évvel ezelőtt 7órát). (Ez persze nem azt jelenti, hogy nem dolgozzák le a 8 órát. A rövidebb idő abból adódik, hogy hétköznaponként átlagosan a keresők 18–20%-a szabadságon, betegállományban van, fizetett szabadnapja nem hétvégére, hanem hétköznapra esik stb.) A férfiak 10 évvel ezelőtt hétköznap átlagosan 54 percet dolgoztak különjövedelemért, ma 69 percet. A mellékmunkák ideje hétvégén ennek másfél-kétszerese: 1977-ben 80 perc, 1987-ben 115 perc volt. A nők körében az elmúlt 10 évben hétköznap csökkent, a hétvégén változatlan maradt a különmunkára fordított idő. (Hétköznap 39, hétvégén 49 perc volt 1987-ben.)
A keresőmunkára fordított összes idő – mint arról már szó volt –, ha nem is lényegesen, de csökkent. Téved tehát a közvélemény, amely úgy érzékeli, hogy az embereknek egyre többet kell dolgozniuk? Az időmérlegadatok tanúsága szerint igen. Másrészről viszont, mint minden közvélekedésben, ebben is sok igazság van. Igaz egyrészt, hogy a jövedelemért ma intenzívebben kell dolgozni, mint 10 évvel korábban. Másrészt tény, hogy részben a puszta megélhetésért, részben életszínvonaluk megtartása, növelése érdekében (itt persze különböző csoportokról van szó), immár olyan rétegek is különjövedelem után néznek, amelyek életmódjában ez a kettős életvitel hagyomány nélküli. Az – elsősorban nagyvárosi, valaha jól fizetett – értelmiségiekre, szakmunkásokra gondolunk. Ezeknél a rétegeknél korábban nem volt szokás, hogy munka után munkához lássanak. Súlyosbítja kényszerérzetüket, hogy körükben a különmunka sokkal inkább kapcsolódik az első gazdasághoz (annak túlmunka szektorához), azaz kevésbé tesz lehetővé kivonulást egy testre szabottabb munka világába.
Az időmérleg egésze azt tényszerű következtetést sugallja, hogy a pénzkeresés elsősorban a férfiak kötelessége, a háztartás elsősorban a nőké. Az aktív kereső férfiak hétköznap 1–1,25 órát töltenek háztartási munkával (főként szereléssel, karbantartással), a hétvégeken 2 órát. Az ugyancsak aktív kereső nők hétköznap 3 (!) órát, a hétvégeken – amikor úgymond nem dolgoznak – 5 órát. A nyugdíjas nők többet, mert ők nap mint nap eltöltenek 6 órát a háztartási teendőkkel. Hogy a feminista mozgalom mégsem kap erőre nálunk, annak egyik oka, hogy kialakult (egyes értelmiségi köröket leszámítva) egyfajta társadalmi konszenzus, hogy a legfontosabb a család „boldogulása”, hogy vigye valamire, hogy többre vigye, és ebből a szempontból teljesen racionális az a munkamegosztás, hogy míg a férfi pénzt keres, a nő ellátja a háztartást. Megjegyzendő továbbá, hogy – főként hétvégeken – a férfiaknál tetemes az az idő (majdnem 1,5 óra), amelyet az időmérlegek elfogadott módszere a háztartási munkára fordított idejének növekedése (10 év alatt 7 perc) a női munkák egy részének átvállalását jelenti. Nem, ez is inkább az első gazdaságból való kivonulás egy része. A kivonulás itt persze a kiszorulás következménye is – ha a központi keretből nem jut neki lakás, nem törődik bele a hajléktalanság perspektívájába: felépíti a házát saját kezével, rokoni segítséggel. A korában említett „visszarendeződési” folyamat hátterében ezek a jelenségek húzódnak meg.
Az időmérlegadatok tükrében a „boldogulás” még korántsem ért el egy akárcsak közepes polgári szintet. A szabadidő – a kevés szabadidő –eltöltésének nem alakultak ki színes, változatos, testet-lelket felüdítő napi formái. Az aktív keresők is, a nyugdíjasok is leginkább otthon töltik szabadidejüket. A férfiak még csak-csak eljárnak pecázni (különösen hétvégén), de az elmúlt évtizedben mindkét nem körében csökkent a sétára fordított idő, alig nőtt a vendégeskedők aránya, a vendéglátásra fordított, társasági kapcsolatokkal töltött idő. (Hozzá kell tennünk azonban, hogy az időmérlegnaplókból – felvétel-módszertani okokból – nem nagyon derülhet ki a hosszabb üdülés, nyaralás, kikapcsolódás, turizmus. Más statisztikából tudható, hogy az üdülési szokások némileg tükröznek egy polgárosultabb életforma iránti törekvést.)
Végezetül (összefoglalásként) röviden bemutatjuk az aktív kereső férfiak és nők hétköznapjainak és hétvégéinek rendjét Budapesten, a vidéki városokban és a községekben 1987-ben.
Hétköznap legkorábban a falusi férfiak kelnek: reggel 6 órakor már csak egynegyedük alszik. Ekkor még a nők egyharmada alszik, a fővárosban lakóknak viszont 41%-a. A falusi és vidéki városi férfiak 28%-a reggel 6 órakor már a munkahelyén van, Budapesten ez az arány alacsonyabb. A nők később kezdenek dolgozni, 6 órakor a községiek 18, a fővárosiak 8%-a van a munkahelyén.
Hétvégén férfiak, nők egyaránt jóval később kelnek, reggel 6-kor még 58–82%-uk alszik.
Hétköznap reggel 9 órakor a többség dolgozik. (Legalacsonyabb arányban a falusi nők – 48%; legmagasabb arányban a budapesti férfiak – 64%.) A nők jó része végez ilyenkor háztartási munkát. Hétvégén 9 órakor minden második nő ezzel van elfoglalva; a falusiak és a vidéki városiak ekkor is nagyobb arányban, mint a fővárosiak.
12 óra az ebéd ideje. A falun élők körében még inkább kötődik a déli harangszóhoz az étkezés (férfiak-nők egyaránt 30%-ban hétköznap, hétvégén pedig 28–35%-ban). Budapesten hétköznap is, hétvégén is alacsonyabb a pontban 12 órakor ebédelők aránya. A 12 órát hétköznap egyébként még a munkahelyen töltik (legnagyobb arányban a fővárosi férfiak –60%; legkisebb arányban a falusi nők –32%).Hétvégén délben, aki nem eszik, ugyancsak dolgozik; de háztartási munkát végez. Legnagyobb arányban a fővárosi asszonyok – 50%; legalacsonyabb arányban a községi férfiak –15%.
Hétköznap kora délután (3 órakor) még mindig a főmunkát végzők aránya a legmagasabb, de már megindul a közlekedés is; hazafelé a munkából. (Falusi férfiak: 14%.) Hétvégén 15 órakor már fogyóban van a háztartási munka (de még mindig 27–11% körül mozog), falun viszont jelentős a háztájiban, mezőgazdasági kistermelésben dolgozók aránya (férfiaknál 15%, nőknél 11%).
Hétköznap délután 16 órakor a nők ugyancsak főként háztartási munkával vannak elfoglalva; a férfiaknál – különösen a fővárosban, de a vidéki városokban is –ez idő tájt jelenik meg számottevőbb arányban a nem mezőgazdasági különmunka. A délután a legváltozatosabb: sokan még közlekednek (főként a fővárosban), a férfiak már bekapcsolták a tv-t, de olvasnak is. A községekben még folyik a háztájiban a munka.
Hétvégén ez a napszak már inkább a pihenésé. Ekkorára viszonylag elcsitul az egésznapos házimunka (a háztájiban persze most is dolgozik a községiek 10–11%-a); 10–15% már tv-t néz (a fővárost kivéve a férfiak ez idő tájt még nagyobb arányban, mind a nők), de sokan beszélgetnek, viszonylag gyakori ilyenkor a vendégeskedés is (főként a fővárosiak körében). A hétköznap este 9 óra a városiak-falusiak, férfiak-nők felét már a tv előtt találja. Viszonylag sokan olvasnak ilyenkor (Budapesten 6–7%), a községiek (a korán kelők) pedig már lassan alváshoz készülődnek (20–22%-uk alszik este 9-kor). A városokban, Budapesten különösen, jóval kisebb ez az arány.
Hétvégén este 9-kor szinte mindenki a tv-t nézi. Legalacsonyabb arányban a falusi férfiak (59%), mert ők korán kelnek, korán fekszenek (15%-uk már alszik). Hétvégén este 9-kor nem is igen találkozunk más említésre méltó gyakoriságú tevékenységgel.
Az időmérlegnapló statisztikai módszerrel dolgozik, ezért szükségszerűen durva technika, és nem alkalmas az életben meglévő apró színek, mozgások bemutatására. Az emberek mindennapi élete valójában sokkal izgalmasabb, tele van érdekességekkel; történésekkel, vágyakkal és tettekkel, amelyeket a statisztika nem tud rögzíteni. De hát nem is ez a célja, erre más műfajok alkalmasak. Egy biztos: abban nem téved az időmérleg, hogy életünk súlypontja a munka (munkahelyen és/vagy háztartásban), és hogy ebben nem sok változás történt az elmúlt évtizedben.
A 15–69 éves népesség időbeosztásának változása egy átlagos napon
A 15–69 éves férfiak időbeosztásának változása egy átlagos napon gazdasági aktivitás szerint
A 15–69 éves nők időbeosztásának változása egy átlagos napon gazdasági aktivitás szerint
A 15–69 éves férfiak napi időbeosztásának változása egy átlagos napon korcsoport szerint
A 15–69 éves nők napi időbeosztásának változása egy átlagos napon korcsoport szerint
A 15–69 éves férfiak napi időbeosztásának változása egy átlagos napon lakóhely szerint
A 15–69 éves nők napi időbeosztásának változása egy átlagos napon lakóhely szerint
A 15–69 éves aktív kereső férfiak napi időbeosztásának változása hétköznapokon és hétvégeken
A 15–69 éves aktív kereső nők napi időbeosztásának változása hétköznapokon és hétvégeken
A kiemelt tevékenységek a 15–69 éves aktív kereső népesség körében, lakóhely és nem szerint
Az adott tevékenységet végzők aránya az aktív keresők körében (óránként, %) 1986/87
Az időfelhasználás a különböző élethelyzetű csoportokban*
