A légkör üvegházhatása és az éghajlat
A légkör üvegházhatása és az éghajlat
A légkör üvegházhatásának antropogén erősödése miatt a Föld hőmérséklete a jövő század közepére magasabbra emelkedhet, mint az emberi történetem során valaha. Ezért az olyan, ún. üvegházgázok bizonyítottan emelkedő tendenciája a felelős, mint amilyen elsősorban a széndioxid (CO2), a metán (CH4), a dinitrogén-oxid (kéjgáz, N2O), a halogénezett szénhidrogének és a felszín közelében szaporodó (bár a sztratoszférában valószínűleg ezt túl is kompenzálva csökkenő) mennyiségű ózon (O3). E gázokon keresztül a Nap sugarai szinte zavartalanul lejutnak a felszínre, ezzel szemben az onnan kiinduló, nagyobb hullámhosszú energia egy részét e gázok (és a vízgáz) elnyelik s visszasugározzák a felszín felé. A légkörnek ez az ún. üvegházhatása már ma kb. 30 °C-kal emeli a Föld hőmérsékletét.
1987-ben kétfordulós nemzetközi munkaértekezletet rendeztek „A klímaváltozással kapcsolatos fejlesztési politikák” címmel. Ezen 3 globális éghajlati forgatókönyvbe foglalták az üvegházhatás erősödésének lehetséges ütemét. Az ún. felső határ jellegű változat évtizedenként 0,8 °C-os (vagyis 50 év alatt 4 °C-os) melegedéssel számol. A halogénezett szénhidrogének használatának korlátozására 1987-ben kötötték a montreali ózonegyezményt. Az ennek betartását, a többi gáz esetében a jelenlegi kibocsátási trend folytatódását s az éghajlat közepes érzékenységét feltételező változat szerint az évtizedenkénti melegedés 0,3 °C (2040-re 1,5 °C). A legkedvezőbb, alsó határ jellegű változat szerint – amely csak sikeres korlátozó erőfeszítések és viszonylag alacsony éghajlati érzékenység mellett realizálódhat – évtizedenként csupán 0,06 °C lenne a melegedés.
A közepes és a felső változat szerint a globális felmelegedés a jövő század közepéig 30–150 cm-rel emelheti a tengerek szintjét. A csapadék a magasabb szélességi körökön és a nedves trópusi körzetekben várhatóan nő, míg a mérsékelt égövi és a száraz szubtrópusi vidékeken legalább az év egy részében csökken. Magyarországon az eddigi statisztikai adatok szerint néhány tized °C-kal melegebb globális klímához melegebb és aszályosabb nyár tartozott, míg a tél hőmérséklete nem a melegedés mértékével, hanem annak ütemével mutat párhuzamot.
A múlt század második felétől kezdődően a Föld hőmérséklete – kisebb ingadozásokkal kb. 0,6 °C-kal emelkedett. Az erősödő üvegházhatás ebben inkább csak századunk közepétől játszik domináns szerepet, ezt megelőzően a gyengébb vulkáni tevékenység vagy más természeti tényezők domináltak. A melegedés az északi félgömbön markánsabb, míg a déli féltekén az óceánok nagyobb aránya miatt – a kisebb visszaesések (pl. a 40-es és a 70-es évek eleje között) is elmosódottabbak. Az évszázad 5 legmelegebb éve a 80-as évekre esik. Rekorder az 1988-as, második az 1987-es év.
A felszíni léghőmérséklet emelkedésével párhuzamosan az elmúlt 100 évben 10–15 cm-nyit emelkedett a világóceán szintje is. E változás nagyrészt bizonyára a másik meghatározó folyamattal, a tengervíz hőtágulásával magyarázható.
A világtengerek szintje a jelenlegi jégkorszakon belüli glaciális-interglaciális átmenetek évezredes időskáláján több 10 m-es szintkülönbségeket mutatott. Ebben azonban elsősorban a kontinentális jégtakaróban végbement változások domináltak a hőtágulással szemben. Ha ugyanis a teljes, átlagosan 4 km mélységű világóceán például 3,5 °C-kal felmelegedne, a hőtágulás önmagában csupán 2,5 m-rel emelné a világóceán szintjét.
Az üvegházgázok
A klímaváltozás további külső tényezöi
A sztratoszferikus ózonpajzs
A fotokémiai szmog
A fosszilis szén-dioxid-kibocsátás alakulása (elemi szén Gt/év)*
Egyes országcsoportok részesedése a szén-dioxid-kibocsátásból (%)
