Az 1992-es egységes belső piac terve
Az 1992-es egységes belső piac terve
Az Európai Tanács 1985. dec.-i luxemburgi csúcsértekezletén hagyta jóvá az ún. egységes belső piac tervét, és utasítást adott az Egységes Európai Okmány (Single European Act) kidolgozására. Az Egységes Európai Okmányt a kormányok 1986. febr.-ban írták alá, ezzel módosították és kiegészítették a Római Szerződést. Az integrált belső piac érdekében 279 intézkedést sorolnak fel, s a végrehajtás határidejéül 1992. dec. 31-ét tűzték ki.
Az egységes belső piac az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő (az állampolgárok) minden korlátozástól mentes mozgását valósítja meg. A fizikai akadályok megszüntetésével eltörlik az áruk mozgásának a nemzeti határokon történő ellenőrzését (a külső országokkal szemben a mennyiségi korlátozásokat közösen alkalmazzák, a külkereskedelmi nyilvántartás és adatszolgáltatás pedig a vállalatokhoz kerül). Az állampolgárok a közösségen belül útlevél nélkül korlátozás nélkül utazhatnak, szabadon letelepedhetnek s munkát vállalhatnak. Kölcsönösen elismerik az iskolai és szakmai képesítéseket és végzettségeket. A közösségen kívüli országokba való utazásokra egységes útlevelet vezettek be. Egységesítik a nem közösségi állampolgárokkal kapcsolatos előírásokat (vízumkiadás, menedékjog, munkavállalási feltételek stb.).
A technikai akadályok felszámolásával a nemzeti szabványok, előírások (technikai, egészségügyi vagy környezeti) és engedélyezési eljárások eltéréséből származó korlátokat szándékoznak áttörni. A nemzeti szabványok és előírások egy részére a kötelező „kölcsönös elismerés” elvét alkalmazzák: e szerint „valamely közösségi tagországban jogszerűen előállított és forgalomba hozott terméket az összes többi tagországban kötelező szabad forgalomba engedni” Más szabványokra és előírásokra kötelező európai harmonizálást, valamint az újak bevezetésénél előzetes, kötelező közösségi bejegyzési eljárást írnak elő.
Az állami vásárlások és megrendelések piacának „liberalizálását” szolgálja, hogy a közösség valamennyi vállalatának az adott ország nemzeti társaságaival azonos versenyfeltételeket kell biztosítani. A szolgáltatások (áruszállítási, távközlési, tanácsadási, bank- és biztosítási tevékenységek stb.) piacának liberalizálásában kiemelt figyelmet kap a hitel- és tőkepiacok egységesítése és egyesítése. Már 1987. márc. 1-jével megszüntették a kereskedelmi hitelek nyújtására, a tőzsdén nem jegyzett értékpapírok adásvételére és az értékpapírok más EK-országok tőzsdéjén való forgalmazására vonatkozó korlátozásokat. A közösségen belül 1990-ig minden tőkeforgalmat érintő akadályt felszámolnak (Spanyolország és Írország 1992-ig, Portugália és Görögország pedig 1995-ig kapott haladékot). Az állampolgárok pénzüket bármely más ország valutájában és bankjában elhelyezhetik, részvényeket vásárolhatnak, hiteleket vehetnek igénybe és biztosítást köthetnek.
A pénzügyi (fiskális) akadályok felszámolása elsősorban bizonyos adófajták harmonizálására irányul. A hozzáadott érték szerinti forgalmi adózásban megszüntetik a különbségeket az alkalmazott ráták számában, s az egyes termékekre közelítik azok mértékét. Hasonlóan harmonizálják a közvetett fogyasztási adókat (dohányra, szeszre, üzemanyagokra stb.)
Az egységes belső piac átfogó deregulációs és racionalizációs program, amely jelentős költségmegtakarításokkal és nyereségekkel jár együtt. Teljes mértékben megfelel a gazdálkodók érdekeinek, s jó összhangban van a tagországokban uralkodóvá vált gazdaságpolitikai filozófiával és a 80-as évekre jellemző gyakorlattal. Rugalmas program, amely a korábban erőltetett „harmonizáció” és „egységesítés” jelszavával szemben a hangsúlyt a „kölcsönös elismerésre” és a gazdaságpolitikák „konvergenciájára” helyezi. A határok megnyitása és az előírások egyszerűsítése következtében a vállalatok számára jelentős megtakarítások keletkezhetnek. A Honeywell számításai szerint pl. az egységes belső piac következtében a raktározási költségek várhatóan mintegy 30%-kal csökkenthetők. Brit számítások szerint az európai autóiparban az eltérő nemzeti előírások és követelmények a gépkocsik termelési költségét és fogyasztói árát 1987-ben mintegy 5,7%-kal emelték meg. Az 1988 tavaszán közzétett ún. Cecchini-jelentés szerint a kereskedelemben és a termelésben a korlátok leépítéséből az eredeti Hatok és Nagy-Britannia vonatkozásában mintegy 65–80 milliárd ECU megtakarítása válhat lehetővé. A jelentés becslései szerint a dereguláció összes ún. mikrogazdasági előnye elérheti a 216 milliárd ECU-t, ami a tagországok összesített GDP-jének 5,3%-a. Az egységes belső piac költségcsökkentő és versenyösztönző hatásai kedvező makroökonómiai láncreakciókban és teljesítményekben összegeződnek. A jelentés szerint gyorsulhat a gazdasági növekedés (évi 4,5% erejéig), csökkennek a fogyasztói árak (mintegy 6,1%-kal), s javul a foglalkoztatási helyzet (mintegy 1,8 millió új munkahellyel).
Az egységes belső piac számos elemében összhang van az európai szabadságeszme megvalósítására irányuló törekvésekkel. Az egyén mozgási, döntési és cselekvési lehetőségei tágulnak, jólétét és aspirációit szélesebb térben valósíthatja meg. A háború után az integráció programja a nemzeti gyűlölködéssel és ellentétekkel szembe a népek közötti „megbékélés” és közeledés gondolatát állította, s a nemzeti identitáshoz való ragaszkodás mellett egyre szélesebb tömegek tették magukévá az ún. európai eszmét. Az integráció hívei kezdettől a demokratikus politikai rendszerek mellett kötelezték el magukat, s a demokratizálódási folyamat 1992 után újabb dimenziókkal gazdagodhat (pl. a választójog és az állampolgárság dolgában). Az európai integrációban sokan a nemzetiségi (kisebbségi és etnikai) jogok és érdekek védelme lehetőségének a növekedését látják (sokszor a nemzeti kormányokkal szemben), s hasonló megfontolások alapján tett néhány kis ország hitet a politikai integrációs törekvések mellett.
1989. júl.-ig a tervezett 279 intézkedésnek mintegy a felét valósították meg. 1992-ig kétségtelenül az út nehezebb fele van hátra, egyebek mellett pl. a forgalmi adózás rendszerének a közelítése. Nem lehet tisztán és pontosan előre látni az 1990. júl. 1-jével megvalósuló tőkepiaci liberalizálás következményeit sem. Az egységes belső piac mellett mégis jelentős érdekek szólnak, s élvezi a megvalósításához szükséges társadalmi és politikai támogatást.
Az egységes belső piac további lökést ad a nyugat-európai integráció folyamatának. A piaci korlátok leépítése várhatóan minden területen a munkamegosztás bővülésével jár együtt. Az intézkedések közvetlen hatással vannak a mikrointegráció folyamatára. A termelővállalatok mellett intenzív egyesülési folyamat bontakozott ki a banki és szolgáltató szférában. A tőkeáramlás liberalizálása nem képzelhető el fokozottabb konjunktúrapolitikai és – a fizetési mérlegek védelmében – pénzügypolitikai koordináció nélkül. Különösen ez a helyzet a stabil árfolyamokhoz való ragaszkodás esetében, ami jelentős hitelforrások és pénzügypolitikai eszközök mobilizálását teheti szükségessé. A megtakarítások nemkívánatos mértékű külföldre áramlása csak a kamatláb-politikák koordinálásával akadályozható meg. Az Európai Tanács 1989. júl.-i madridi csúcstalálkozója az Európai Monetáris Rendszer továbbfejlesztése mellett kötelezte el magát, amely távlatilag a közös valutát és a pénzügyi uniót célozza meg (teljes részvétel az EMS-ben, árfolyamrögzítés és az amerikai szövetségi tartalékrendszerhez hasonló központi bank létrehozása). A gazdaságpolitikai integráció számos területen nem képzelhető el szélesebb politikai integráció nélkül (intézmények hatásköre).
Az egységes belső piac formálisan „belső” intézkedésekre korlátozódik, s nem kapcsolódik össze külgazdasági stratégiával. Nyilvánvalóan széles körben érinti a külsők érdekeit, de hatásait nehéz felmérni, s bizonytalanok a közösség szándékai is. Egyesek nem alaptalanul ún. „Európai-erődtől” félnek, amely a külsőkkel szemben a protekcionizmus új és hatékony formáit alkalmazza. A külső kapcsolatokban való erőteljes érdekeltség alapján mégis van rá remény, hogy a nyitottabb piac hívei kerekednek felül. Az egységes belső piac a külsőket mindenképpen alkalmazkodásra kényszeríti. Különösen intenzív alkalmazkodási politikát folytatnak az EFTA-országok. Az alkalmazkodást állítja a középpontba az EK és az EFTA közötti multilaterális megállapodás, az ún. Európai Gazdasági Térségről. Előrehaladás történt az áruk eredet-megjelölésével kapcsolatos egységes szabályok kialakításában, a szabványok és műszaki előírások egységesítésében, a mennyiségi korlátozások felszámolásában, az állami megrendelések kölcsönös megnyitásában, az állami beruházások és szubvenciók egységes szabályozásában. Néhány külső ország (pl. Svájc, Ausztria, Svédország) törekszik az 1992-höz komplexen alkalmazkodó – „Európa-konform” – törvényhozásra. Az egységes belső piac több országban újabb impulzust adott a teljes jogú tagként való csatlakozás megkísérlésére. Ausztria 1989. júl.-ban hivatalosan bejelentette csatlakozási szándékát, de semleges státusát több EK-ország akadálynak tekinti. Szoros gazdasági értelemben Ausztria – főként az NSZK-n keresztül – szervesen beépül a nyugat-európai integrációba (kereskedelem és vállalati kapcsolatok), de a közös agrárpolitikához való kapcsolódás kölcsönösen gondot okozna. Törökország is bejelentette csatlakozási szándékát, amit eredetileg a társulási szerződés is előirányzott.
Az ezredforduló modernizálódó Magyarországa csak az integrálódó Európa részeként képzelhető el. A közeledés hosszabb, átfogó alkalmazkodás eredményeként valósulhat meg. A magyar gazdaság sok szempontból még az 1958-as közös piac követelményeinek sem felel meg (konvertibilitás hiánya). Kiinduló feltétel a magyar gazdaság zártságának felszámolása, amely komplex (valuta- és kereskedelempolitikai, tőkepiaci) intézkedéseket igényel. Az alkalmazkodás érdekében a magyar kormány 1988-ban akcióprogramot fogadott el, s a végrehajtást tárcaközi bizottság koordinálja. Fontos, hogy az alkalmazkodás nem egyszerűen az intézkedésekhez való igazodást, hanem az Európában 1992 után kialakuló világgazdasági környezetben való helytállást jelenti. A demokratizálási folyamattal javulnak a kapcsolatok építésének lehetőségei, s az EK kész lehet a közreműködésre a gazdasági problémák megoldásában.
Palánkai Tibor
