Számítógép-hálózatok
Számítógép-hálózatok
Sokáig azt a számítógépet tekintették egy számítógépes rendszer középpontjának, ahová az összes adat és felhasználói igény befut. Az információkat nyújtó és igénylő környezetből minden adatot adathordozókon (lyukkártyán, mágnesszalagon) fizikailag is a számítóközpontba kellett szállítani s az eredményeket – főleg nyomtatványok formájában – vissza kellett juttatni az igénylőkhöz. Ennél a még ma is alkalmazott eljárásnál a rendszer távol van a felhasználótól, és ez megnehezíti a hibák s más rendkívüli események kezelését, nem teszi lehetővé a folyamatos kapcsolatot a felhasználóval. Az erőforrások koncentrált elhelyezkedése annál is inkább nehezíti az egyes részrendszerek együttműködését, mivel egységes elvek és eljárások hiányában a működés irányíthatatlanná válik.
Az első számítógép-hálózatok kiépítésének célja mindenekelőtt a távolság áthidalása volt. Az időosztásos üzemű számítógépek megjelenésekor – amelyeknél egyetlen processzor, erőforrásait megosztva az elvégzendő munkák között, párhuzamosan több feladattal is foglalkozhat – építették ki az első terminálhálózatokat. A számítógép néhány adatállomása távgépíró volt; ezeket a számítógéptől távol is el lehetett helyezni s telefon- vagy telexvonalon csatlakoztak a központi géphez. A hálózatok e legegyszerűbb formája már biztosítja a távoli hozzáférést, az adatok küldését és fogadását. Az ilyen hálózatokat egyetlen számítógép köré telepítették, s a számítógép csupán egyetlen feladatot látott el, pl. helyfoglalást vagy banki ügyletek intézését. Mivel az összes vonal egyetlen központba futott be, a hálózat felépítése (topológiája) csillag alakú volt. E centralizált rendszerek alkalmatlanok voltak arra, hogy a felhasználó új feladatokkal bővítse a választékot, vagy hogy egynél több központi gépet használjon a szolgáltatás ellátásához. A központosítás hátránya az is, hogy az ilyen rendszerben elmosódtak az egyes részfeladatok határai. A tranzakciók feldolgozása és a távközlés bonyolításával összefüggő tennivalók összefonódtak; lehetetlenné vált az egyes funkciók szétválasztása.
A korszerű hálózatok már nem egyszeri hozzáférésűek és nem is egyetlen számítógépet kiszolgáló rendszerek. A mai tipikus hálózat egy időben több feladat ellátására is alkalmas. Valamely felhasználói igény a hálózaton keresztülhaladó üzenetek egész sorát indítja el. A tervezési munkáját végző felhasználó pl. együttműködhet egy olyan számítógéppel, amelynek adatállományából adatokat hívhat le, vagy amely a bonyolultabb számítási feladatok elvégzéséhez szükséges kapacitást biztosítja.
A számítógép-hálózatok rendeltetése ma már nemcsak a távolságok áthidalása, hanem az erőforrások elosztása és összekapcsolása, valamint a felhasználók közötti kommunikáció biztosítása is. A hálózati környezetben folyó munka tipikusan párbeszédes (interaktív): párbeszéd folyik a gép és a felhasználó között, de párbeszéd folyhat a gépek közvetítésével egyszerre két vagy több felhasználó között is. A hálózatok megjelenése kiszélesíti a számítógépek alkalmazási területeit: korszerű kereskedelmi on-line információszolgáltatás, műszaki tervezés vagy számítógépes gyártás el sem képzelhető hálózatok nélkül.
A modern hálózatok egyre inkább heterogének: különböző gyártók számítógépei és termináljai működhetnek együtt. Ennek elengedhetetlen előfeltétele a kapcsolatok rendszerének és módjának, az együttműködés előírásainak (protokolljainak) egységesítése, szabványosítása. Még nem sikerült elérni a mindenre kiterjedő egységesítést, de napjainkban minden eddiginél intenzívebb szabványosítási munka folyik.
Az összetett rendszerek – mint amilyenek a hálózatok is – tervezésének első – és kritikus – fázisa a rendszer önállóan kezelhető és tervezhető alrendszerekre való felbontása. Ha sikerül az alrendszerek funkcióit pontosan meghatározni, akkor egyszerűbben és megbízhatóbban dolgozhatók ki a közöttük levő kapcsolatok (interfészek) is. A nemzetközi szabványszervezet, az ISO (International Standard Organization) által kezdeményezett OSI (Open Systems Interconnection) koncepció célja olyan nyitott hálózati rendszerek meghatározása, mely hálózatok különböző funkcionális pontjain bármely gyártó termékei telepíthetők, ha azok működése megfelel az OSI előírásainak. Az elképzelés szerint a rendszert 7 funkcionális alrendszerre (rétegre) bontják: a rétegek közötti interfészek a lehető legegyszerűbbek.
A nyílt rendszerek megvalósíthatóságára irányuló törekvés mellett a fejlődés másik fő iránya az integráltság fokozása, vagyis hogy egy hálózaton belül egy időben legyenek igénybe vehetők különböző szolgáltatások. Az ISDN (Integrated Service Digital Network = integrált szolgáltatású digitális hálózat) rendszerben a beszéd, az adatok, a szövegek és a képek leírása és továbbítása azonos alakban, digitális formában történik, és az adatjelek rendeltetésére vonatkozó kísérő információból derül ki, hogy a feldolgozás helyén a jelfolyamatot beszédként vagy éppen képként kell-e megjeleníteni. Az ISDN rendszereknél a különböző rendeltetésű információk átvitele történhet párhuzamosan, nincs akadálya annak, hogy az átvitt kép mellett beszédet is továbbítsunk (ez lehet pl. egy képtelefon-szolgáltatás). Az ISDN is bizonyítja azt a tendenciát, hogy a különböző rendeltetésű hálózatok (telefonhálózatok, adatátviteli hálózatok) fokozatosan közelítenek egymáshoz.
Hálózattípusok
Hálózati elemek
Topológia
Helyi hálózatok
Távolsági hálózatok
Táblázatok
Számítógépes on-line információs rendszerek
