Manchester United

Teljes szövegű keresés

Manchester United
1878-ban Newton Lancashire and Yorkshire Railway Co. néven alapították. 1885-ben lett proficsapat, 1902 óta hívják Manchester Unitednek, 1907-ben alakult futball-részvénytársasággá. Első bajnoki címét 1908-ban szerezte.
A „Vörös Ördögök” történetének legszörnyűbb napja 1958. febr. 6. amikor a Crvena zvezda elleni mérkőzésre utazó csapat repülőgépe lezuhant, és 8 játékos, köztük több válogatott is, életét vesztette. A túlélők, köztük a menedzser Matt Busby és az akkor még igencsak ifjú, Bobby Charlton, még nem sejthették, hogy 10 évvel a katasztrófa után a klubtörténet legnagyobb diadalát ünnepelhetik: a United a BEK-döntőben hosszabbítás után 4-1-re veri a portugál Benficát. Közben azért történt egy s más: Nobby Stiles és Bobby Charlton világbajnok lett az angol válogatott tagjaként, a csapat 1965-ben és 1967-ben bajnokságot, 1963-ban FA Kupát nyert. Az 1968-as aranycsapat kiemelkedő sztárjai: Alex Stepney kapus, Nobby Stiles, Denis Law (a döntőben nem játszhatott sérülés miatt), Bobby Charlton és az északír csatárfenomén, George Best. A MU egyébként azon kevés európai csapatok egyike, amelyből 2 játékos is kiérdemelte a legjobb európai játékosnak megszavazott díjat, az aranylabdát (B. Charlton 1966, Best 1968).
A klub egyébként 7-szeres FA Kupa-győztes; ezzel a Liverpool és az Arsenal mögött a 3. az angol eredményességi örökranglistán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem