Lettország
Lettország
A lettek az indoeurópai nyelvcsalád balti ágához tartozó nép. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó őseik az i. e. 2. e. elején az Odera–Visztula–Dnyeper felől érkeznek a mai Lettország területére, északabbra szorítva az ott élő finnugorokat. Az i. sz. 1. e. folyamán kialakulnak a lett törzsek (kurok, zemgalok, latgalok, sélek), amelyek a 8. sz.-ra elkülönülnek a litvánoktól. A lettek egységes néppé formálódása a hosszan tartó és megosztottságot jelentő idegen uralom miatt a 15–18. sz.-ig elhúzódik. A kurok a Rigai-öböl és a mai Litvánia határa között a tengerparttal párhuzamosan, a zemgalok a Daugavától (Nyugati-Dvinától) délre, a sélek tőlük keletebbre, a latgalok a folyótól északra, a mai Észtországig telepednek le. Együtt élnek a Rigai-öböl mentén maradó finnugor lívekkel.
10–12. sz. – A lett történelemben a késő vaskor és az első államalakulatok megjelenésének ideje. Tanyák, falvak, földvárak, a mellettük kialakult kézműves telepekkel alkotják a szállásvidéket. A latgalok, sélek, lívek lakta államalakulatok (Tälava, Atzele, Jersika, Koknese) a szomszédos keleti szláv fejedelemségek (Novgorod, Pszkov, Polock) adófizetői, a kurok és zemgalok viszont megőrzik függetlenségüket. A pogány lettek főistene Perkons, a villámok ura (mint a germánoké és a szlávoké is), szimbóluma a fejsze. A keleti területeken fokozatosan elterjed a pravoszláv kereszténység.
1170-es évek – Brémából és Visbyből érkezett, főként német kereskedők jelennek meg a Nyugati-Dvina torkolatánál.
1184 – A brémai érsek alapította kelet-balti püspökség megbízottja, Meinhard megérkezik a lívekhez, akik elűzik őt.
1198 – Az első keresztes hadjárat a lívek ellen. Vezetője Berthold püspök.
1200 – Albert brémai kanonok (Riga kegyetlenségéről híres későbbi püspöke) keresztesek élén megjelenik a Nyugati-Dvinánál.
1201 – A keresztesek és lübecki kereskedők megalapítják Rigát.
1202 – Albert püspök támogatásával megszervezik a Kardtestvérek (másként: Kardhordozók) Rendjét.
1207 – Véget ér a lívek „megkeresztelése”. Megkezdődnek a latgalok és kurok elleni hadjáratok. Minden új hódításon a rigai püspök és a lovagrend osztozik.
1210 – A kurok legyőzik a Kardtestvéreket az Irbe folyónál, sőt Rigát is megostromolják.
1214 – A Kardtestvérek leigázzák a latgalokat. Megindulnak az észtek és a zemgalok ellen. A zemgali Tervete vezetője ekkor Viestarts „princeps”.
1251 – Riga püspöke érseki rangot nyer.
1260. júl. 13. – Durbe mellett a kurok, zemgalok és litvánok győzedelmeskednek az egykori Kardtestvérek felett, akik erejük növelése céljából 1237-ben beolvadtak a poroszok ellen 1230 óta harcoló Német (másként: Teuton) Lovagrendbe s annak egyik ágát alkotják. Attól kezdve új nevük Livóniai Lovagrend. Nameisis dux egyesíti a zemgalokat a németek ellen.
1267 – Befejeződik a kurok hódoltatása.
1282 – Rigát felveszik a Hanza-szövetségbe.
1290 – A lovagrend leigázza a zemgalokat, s ezzel befejeződik a lettek „megkeresztelése”. Az egész tartományt a lívekről Livóniának nevezik el. Livónia 6 kisebb-nagyobb egyházi fejedelemség konföderációja. A legerősebb a Livóniai Lovagrend (67 ezer km2) és a Rigai Érsekség (18 ezer km2). A rend nagymestere és az érsek vetélkednek az egész tartomány és a gazdag kereskedőváros, Riga feletti hegemóniáért. Riga városa és patrimóniuma (környező földek) – kb. 300 km2 – különálló egység. Livónia többi részén a Kurlandi Püspökség, a Saaremaa Püspökség és a Tartui Püspökség osztozik. (Az utóbbi kettő a lovagrend északi birtokaival együtt a mai Észtország területén van.) A rigai érsek egyházi ügyekben egész Livónia, sőt Poroszország teljhatalmú ura (csak a pápa főhatósága alá tartozik), de a püspökök és a lovagok bel- és külpolitikájába nem szólhat bele. Livónia földesurai és polgárai németek, a parasztok lettek és észtek.
1419 – Livónia első tartománygyűlése (landtag) Valkánban.
1428 – A rigai zsinat megállapítja, hogy a parasztság zöme továbbra is pogány, noha sorozatos törvényekkel tiltják a „kereszténység lefürdését”, amivel a folyókba mártózva próbálkoznak a lettek.
1494 – A röghöz kötés első írásos dokumentuma: a rigai érsek és vazallusainak megegyezése a szökött parasztok visszaadásáról.
1507 – Az első lett nyelvemlék, egy latinul írt imádságoskönyvbe kézzel bejegyzett Miatyánk.
1520-as évek – A német lakosság körében terjed a reformáció. A jobbágyokat uraik tudtuk nélkül átírják az új hitre. A gazdasági fellendülés és kedvező kereskedelmi lehetőségek miatt a földesurak megnövelik allódiumaikat és a robotot, megtiltják, hogy a parasztok áruikat az ő közvetítésük nélkül piacra vigyék. Livónia exportcikkei: gabona, len, kender, prém, viasz, zsír, fa. Importál fémeket, sót, szöveteket, fűszereket.
1554 – Valmierában (Wolmar) a landtag határozata egész Livóniában biztosítja a szabad lutheránus vallásgyakorlatot.
1561 – A livónia háború (1558–83) során, amelyben Oroszország megtámadta a lovagrendet – a harcokba beavatkozott Dánia, Litvánia, Svédország és Lengyelország is –, Livónia megszűnik. A lovagrend nagymestere és a rigai érsek behódol a litván, majd a lengyel–litván uralkodónak. Kurlandot püspöke a dánoknak adja el, Livónia északi részét a svédek (Estland) szerzik meg. A Nyugati-Dvinától északra elterülő földekből az ún. „Dvinántúli Hercegséget” alakítják ki (1561–1629). A folyótól délre eső területeket Kurlandi és Zemgali (röviden Kurlandi) Hercegség név alatt egyesítik (1561–1795). Első hercege az 1561-ben megszűnt Livóniai Lovagrend utolsó nagymestere, Gotthard Kettler. Mindkét hercegséget a lengyel–litván uralkodónak rendelik alá.
1585 – A pápai legátus és a lengyel–litván uralkodó kezdeményezésér Wilnóban kinyomtatják az első lett nyelvű könyvet, egy katolikus katekizmust.
1586–87 – Königsbergben a kurlandi herceg megrendelésére lett nyelvű lutheránus káté készül a nyomdában. Az ellenreformáció és a protestantizmus harcában mindkét fél az anyanyelv segítségével kívánja megnyerni a parasztokat. Ennek hatására először gyökeredzik meg igazán a kereszténység a lettek között, bár a jezsuiták jelentése szerint még 1742-ben is 231 „szent fát” kell kivágni Latgaléban.
1629 – Az 1617–29-es lengyel–svéd háborút lezáró altmarki fegyverszünettel Svédország megszerzi a Dvinántúli Hercegségnek a Daugava (Nyugati-Dvina) és az Aiviekste folyótól északra fekvő, túlnyomó részét, valamint Rigát és környékét. Az egykori hercegségnek a 2 folyó közé eső maradékát beolvasztják a lengyel–litván államba.
1638 – Rigában megjelenik az első lett szótár („Lettus”). Összeállítója Georgius Mancelius lelkész.
1721 – Az északi háború (1700–21) vége. A nystadti békében Svédország kénytelen átengedni a balti hódításait Oroszországnak. Svéd-Livónia a cári birodalomhoz kerül.
1736 – Nicolaus Zinzendorf gróf, a szász herrnhuti testvérközösség feje megérkezik Valmiermuižába, az első baltikumi vallási-társadalmi mozgalom központjába. A protestáns vallásfelekezet prédikátorai munkaszünetet, takarékosságot hirdetnek. A mozgalmat, mivel a parasztok között igen népszerű (már 3 ezer tagja volt), a bárók tiltakozására 1743-ban betiltják, és csak II. Katalin cárnő engedélyével újul meg 1764-ben.
1772 – A lengyel–litván állam első felosztásakor az egykori Dvinántúli Hercegségnek Daugava és Aiviekste folyók közé eső darabja Oroszországhoz kerül.
1795 – A lengyel–litván állam harmadik felosztását közvetlenül megelőzően Oroszország megszerzi a lengyel hűbéres Kurlandi Hercegséget. Ezzel a mai Lettország egész területe 3 lépcsőben (1721, 1772, 1795) a cári birodalom részévé vált. A történelmi megosztottságán Szentpétervár sem változtat. Apróbb területi és névmódosításoktól eltekintve a hármas tagolás 1920-ig fennmarad: Kurland (lettül Kurzeme) és Livland (Vidzeme – melynek csak déli felében élnek lettek) önálló guberniumok a német bárók némi önkormányzatával. A Daugava és Aiviekste folyók közé (lettül Latgale) a Vityebszki kormányzóság részére.
1800 – A mai Lettország kivetített népesség száma becslések szerint 725 ezer fő, ebből 672 ezer él falun. Vidzemében a parasztság 2/3-a és Kurzemében 1/3-a már tud írni-olvasni. Riga Szentpétervár után a 2. legforgalmasabb kikötő, s csak 1850 után szorul Odessza mögött a 3. helyre. A manufakturákban és gyárakban a földbirtokosoktól bérelt jobbágyok (köztük igen sok orosz) dolgoznak.
1817. aug. 25. – A liberális nemesség nyomására Kurlandban a cár jóváhagyásával kimondják a jobbágyfelszabadítást, de a parasztok nem kapják tulajdonukba az általuk művelt földet. Ezentúl bérlők.
1819. márc. 26. – Livlandban a kurlandival azonos feltételekkel szintén megtörténik a jobbágyfelszabadítás, bár a végrehajtása mindkét kormányzóságban 14 évig elhúzódik.
1845–48 – Kb. 74 ezer livlandi paraszt tér át a pravoszláv hitre abban a reményben, hogy így áttelepülhet Közép- és Dél-Oroszországba, ahol kedvezőbb életkörülményeket remél. (A mozgalmat korábban Irinarh rigai ortodox püspök ösztönözte, amíg a nemesek követelésére le nem váltották.)
1850–70-es évek Az „ifjú lettek mozgalma” (fontosabb képviselőik: Krišjanis Barons néprajzkutató, Juris Alunans költő, Krišjanis Valdemars publicistas stb.). A Peterburgas Avizes (Pétervári Újság) c. lap körül tömörülő fiatal demokrata értelmiségiek a nemzeti romantikát, hazafias lírát, prózát, drámát művelik. A lett folklór megidézésével ébresztgetik a hazafias érzéseket, reformok útján a nép kulturális és gazdasági felemelésére törekszenek.
1861 – Az általános birodalmi jobbágyfelszabadítás eredményeként a vityebszki kormányzóság lettek laktra részében (Latgale) is eltörlik a jobbágyságot. A földesurak itt főként lengyelek. Ez évben megnyílik az első vasútvonal Riga–Dünaburg (Daugavpils) között.
1864 – Megalakul az első tőkeerős bank, a Rigai Tőzsdebank.
1865 – Az 1863-as lengyel felkelés hatására a lengyelek, litvánok, beloruszok lakta ún. „Északnyugati Határterületen”, ahová Latgale is tartozik, az orosz kormányzat betiltja a latin betűs írást. A tilalom 1904-ig marad érvényben.
1870 – Megnyitják a rigai lett színházat. (Csupán 1868 óta létezik lett nyelvű színjátszás.)
1873 – A folklórban gyökerező nemzettudat erősítésének fontos eseménye az első „dalos ünnep”.
1877. márc. 26. – Az 1870-es „városi szabályzat” érvényességét Szentpétervár kiterjeszti a balti kormányzóságokra is. Ezzel a középkori magisztrátusok helyébe 4 évre választott tanácsok lépnek, bár a választójogot biztosító cenzus igen magas.
1880-as évek 2. fele, 1890-es évek eleje – Adminisztratív reformok formájában felerősödik az oroszosító politika a Baltikumban. – A Dienas Lapa (Napilap). c. újság körül megszerveződik a marxizmust terjesztő baloldali értelmiség. Fontosabb képviselői: Janis Rainis költő és drámaíró, Eduards Veidenbaums költő, Peteris Stučka jogász és forradalmár.
1893 – Először ünneplik a munkások máj. 1-jét (Liepąja–Libau).
1890-es évek – Nagy gazdasági fellendülés, Kurland és Livland a cári birodalom legiparosodottabb területei közé emelkedik. A hagyományos kereskedelem, textil- és élelmiszeripar mellett rohamosan fejlődik a gépgyártás, az elektrotechnika, a vegyipar, a fafeldolgozás és a cellulózgyártás. Az ipar a kikötőkben és nagyvárosokban koncentrálódik: Riga, Liepąja (Libau), Jelgava (Mitau), Daugavpils (Dünaburg).
1897 – Az évi népszámlálás adatai szerint Lettország mai területén 1,93 millió lakos él, 30%-uk városokban. Nemzetiségi megoszlás: 68% lett, 12% orosz, ukrán, belorusz, 7% zsidó, 6% német, 7% egyéb. Kurlandban a lakosság 71%-a, Livlandban 78%-a ír-olvas. (A birodalomban ez átlagosan csupán 27%). Az összes föld kb. 40%-a a balti bárók kezén van, a falusi lakosság mintegy 60%-a föld nélküli.
1899. máj. eleje – Az ún. „rigai lázadás”. A hadsereg a tüntető munkások közé lő. Ez az első komoly konfliktus a hatalom és a proletárok között.
1900 – 62 részvénytársaság működik 64,8 milliárd rubel alaptőkével.
1901 – A rigai kikötő évi 195,8 millió rubeles forgalmával első helyre kerül a birodalomban. A lett nagyipari munkásság létszáma 50–60 ezer fő.
1904 – A cári hatóságok feloldják a latin betűs írás 1865-ben bevezetett tilalmát a birodalom északnyugati területein, köztük a mai Lettország Latgale nevű egységében (akkor a vityebszki kormányzóság része).
1904. jún. 7–9. (20–22.) – A Lett Szociáldemokrata Munkáspárt alakuló kongresszusa.
1905. jan. 13. (26.) – A szentpétervári „véres vasárnap” miatt tüntetés Rigában. A katonaság fellépése nyomán 70 halott és 200 sebesült.
1905. aug. 6. (19.) – A parasztzendülések miatt rendkívüli állapotot vezetnek be Kurlandban, majd az év végén Livlandban is. Az intézkedés 1908-ig marad érvényben.
1905. okt. – Létrejön a nagypolgárság érdekeit képviselő lett alkotmányos demokrata párt.
1906. márc. – A lett szociáldemokraták konferenciáján határozatot hoznak az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártba való belépésről. A lett pártnak 1908-ban kb. 5 ezer tagja van.
1915. máj.–nov. – Kurland (a mai Lettország déli, délnyugati fele) az I. világháborúban német megszállás alá kerül. Félmillió menekült került az orosz kormányzóságokba. Evakuálják Oroszországba a rigai és livlandi ipari üzemeket.
1915. aug. – A cár engedélyével lett nemzetiségű dumaképviselők önkéntes lövészezredek toborzásába kezdenek. (Az I. világháborúban 180 ezer lett önkéntes harcol, közülük 32 ezer elesik.)
1917. márc. – A febr.-i petrográdi forradalom győzelme után kettős hatalom alakul ki Livlandban is (a mai Lettország 1917-ben a németek által meg nem szállt északi fele).
1917. júl. 29–30. (aug. 11–12.) – Megválasztják a lett munkás-, katona- és parasztküldöttek tanácsainak végrehajtó bizottságát (Livland)
1917. okt. – Petrográdban megalakul a független polgári Lettország gondolatát képviselő Lett Ideiglenes Nemzeti Tanács, amely azonban nem rendelkezik fegyveres erővel és nem élvezi a lakosság többségének bizalmát. Hasonló céllal jön létre a németek által megszállt Rigában az illegális Demokratikus Blokk.
1917. dec. 16–18. (29–31.) – Valmierában (Wolmar) megalakul az első lett tanácskormány. Elnöke Fricis Rozińyš-Azis.
1918. febr. vége – A breszti szovjet–német béketárgyalások megszakadása nyomán kibontakozó német támadás Livland és Estland kormányzóságokat is német kézre juttatja. Ezzel a későbbi Lettország egész területe német megszállás alá kerül, ami a szovjethatalom végét is jelenti.
1918. ápr. 12. – Rigában Livland és Estland német báróinak tartománygyűlése (landtag) felajánlja a Hohenzollerneknek a „Baltikum koronáját”, hogy Kurlandot, Livlandot és Estlandot dinasztikus unióvá a birodalomhoz lehessen kapcsolni. A lett nemzeti tanács tiltakozik.
1918. nov. 17. – A Compičgne-ben kötött (nov. 11.), az I. világháborús német vereséget elismerő fegyverszünet aláírása után a Baltikumban is összeomlik a német megszállás. Karlis Ulmanis (a Parasztszövetség egyik alapítója, az USA-ban végzett agronómus) vezetésével ideiglenes lett nemzeti kormány alakul polgári és parasztpárti képviselőkből. A kormány a Lett Ideiglenes Nemzeti Tanács és a Demokratikus Blokk egyesülésével megalakult és parlamentként működő „Népi Tanács”-ra támaszkodik. Fegyveres ereje a 600 fős nemzeti gárda mellett a német hadsereg.
1918. nov. 18. – Rigában kikiáltják a független Lett Köztársaságot.
1918. dec. 17. – Az illegális lett kommunisták szovjetkormányt alakítanak, amit Moszkva 22-én elismer. Pár nap múlva segítségnyújtás céljából a Vörös Hadsereg megtámadja a fiatal Lett Köztársaságot. Véres polgárháború kezdődik, amibe a kisszámú lett nemzeti csapatok mellett beavatkoznak a még ott állomásozó németek és az antant segéderői is.
1919. jan. 4. – A Vörös Hadsereg és a lett vörös lövészhadosztályok elfoglalják Rigát.
1919. jan. 13–15. – A munkás-, katona- és parasztküldöttek kongresszusa Rigában elfogadja Szovjet–Lettország alkotmányát. A tanácskormány elnöke Peteris Stučka. A 2. szovjethatalom 5 hónapig áll fenn.
1919. márc. 1. – Dekrétum a föld nacionalizálásáról. A lett szociáldemokrata párt bolsevik szárnya felveszi a Lett Kommunista Párt nevet.
1919. máj. 22. – Német és lett csapatok visszafoglalják Rigát.
1919. jún. 22. – Cesisnél (Wenden) az Ulmanis-kormány ellen fellázadó balti német hadsereget az egyesült lett–észt csapatok megverik.
1918–19 – A polgárháború alatt 5 ezer balti német menekül el a későbbi Lettország területéről.
1920. jan. 13. – Az utolsó szovjet erőket is kiverik Lettországból.
1920. febr. 1. – Fegyverszünet Lettország és Szovjet–Oroszország között.
1920. máj. 1. – Összeül az alkotmányozó nemzetgyűlés. 152 küldöttje 21 frakciót képvisel. Legjelentősebbek: szociáldemokraták (57), a Parasztszövetség (26), nemzetiségi és keresztény pártok (69).
1920. aug. 6.–szept. 6. – Bulduriban (Riga mellett) balti konferenciát tartanak. Megvitatják és lefektetik a balti unió megkötésének alapelveit (lett, litván, észt, lengyel, finn részvétel). A szövetségi szerződés azonban a lengyel–litván konfliktus miatt nem kerül ratifikálásra.
1920. aug. 11. – A rigai béke, amelyben Szovjet-Oroszország elismeri Lettország függetlenségét és határait. Ennek nyomán kb. 200 ezer lettországi menekült telepszik le Szovjet-Oroszországban, és kb. 11 ezer vörös lövész tér vissza hazájába, főként 1921-ben.
1920. aug. 31. – Eltörlik a rendeket, rangokat, német önkormányzati privilégiumokat, az ipari és kereskedőtestületek kasztrendszerét.
1920. szept. 24. – Az alkotmányozó nemzetgyűlés földreformtörvénye. Kártalanítás nélkül kisajátítják a nagybirtokokat kb. 3,4 millió ha összterülettel, és 65%-át szétosztják. Így kb. 150 ezer új gazdaság jön létre. Magánkézben legfeljebb 50–100 ha maradhat. Az agrárreform széles gazdaparaszti osztályt teremt, politikailag pedig bevégzi a német bárók kiváltságainak felszámolását. Az észthez hasonló törvény sikerességét bizonyítja, hogy a 20-as években német szocdem-küldöttség utazott Lettországba az agrárreform tanulmányozására.
1921. jún. 10–11. – Bírósági ítélet után kivégzik a lett kommunista párt 7 tagját és a kb 2 képviselőjét.
1921. szept. 22. – Lettországot a másik 2 balti állam társaságába felveszik a Népszövetségbe. Lettország az egykori Kurland (Kurzeme), Livland déli (Vidzeme) és a vityebszki kormányzóság északnyugati (Latgale) részéből alakult meg. Területe 65 791 km2, lakóinak száma 1 900 045 fő (1930), népsűrűsége 29 fő/km2. A lakosság megoszlása 1930-ban: 73,4% lett, 10,6% orosz, 5% zsidó, 3,7% német, 3,1% lengyel, 1,9% belorusz, 1,4% litván, 0,4% észt; 58% lutheránus, 22% katolikus, 9% ortodox. Nemzeti zászlaja a vörös-fehér-vörös trikolór. Címere: kék égbolton felkelő nap, fölötte ívben 3 csillag, alatta jobbra ezüst mezőben vörös oroszlán, balra vörös mezőben ezüst griff, karmában kivont karddal. Lettország agrárállam. Fő kiviteli cikkei: élelmiszer, élő állat, fa, szövet áruk, félkész termékek. Legfontosabb kereskedelmi partnerei: Németország, Nagy-Britannia.
1921 folyamán – Határkiigazítás és területcsere Lettország és Litvánia között.
1922. febr. 15. – Az alkotmányozó nemzetgyűlés elfogadja az alkotmányt. Ennek értelmében az országot egy 3 évre választott 100 tagú parlament (saeima) irányítja. A választások általánosak, titkosak, egyenlőek, közvetlenek és arányosak. A köztársasági elnököt 3 évre a képviselőház választja meg abszolút többséggel. A svájci és weimari mintára hozott alkotmány máj. 1-jén lép életbe s a parlament túlsúlyát biztosítja a végrehajtó hatalommal szemben.
1922. ápr. 17. – Szövetségi szerződés Lettország, Észtország, Finnország és Lengyelország között, amit azonban a finnek ismételten nem ratifikálnak, ezért a szövetség csak papíron marad.
1922. aug. 3. – Pénzreformot hajtanak végre. A nemzeti valutából 1 lat aranytartalma: 0,29 gr.
1922. okt. 8. – Megtartják az első szejmválasztásokat, amelyeket a szocdemek nyernek, de a velük szemben összefogó polgári pártok miatt sem az elnöki, sem a miniszterelnöki posztot nem tudják megszerezni. Ez a politikai felállás egészen 1934-ig fennmarad. A parlament 100 tagjából 38 szocdem, 17 a jobbközép Parasztszövetség, 6 a liberális Demokratikus Centrum tagja. A többi mandátum a kis nemzetiségi és a keresztény pártok között oszlik meg.
1922. nov. 14. – A korábbi kadet politikust, a Parasztszövetség tagját, Janis Čakste ügyvédet választják meg első köztársasági elnöknek (Čakste 1906-ban dumaképviselő, 1920-ban a nemzetgyűlés elnöke, a párizsi béketárgyalásokra kiküldött lett delegáció vezetője volt.)
1923. nov. 1. – Lettország és Észtország szövetségre lép egymással, mely a Balti Tanács 1934. szept. 9-i megalakulásáig a Bulduriban eltervezett balti unió felé vezető út fontos állomása. Lengyelország és Litvánia a Vilnius körül támadt egymás közti viszályuk miatt nem lép be a szövetségbe, Finnország pedig igyekezett kimaradni mindenféle háborúval fenyegető politikai konfliktusból.
1926. dec. 19. – Először és utoljára fordul elő, hogy baloldali koalíciós kormányt sikerül alakítani. Miniszterelnöke a jobboldali kisebbségi szociáldemokrata párt vezetője, Margers Skujenieks. (1927. dec. 13-án lemondani kényszerül.)
1927. ápr. 8. – Gustavs Zemgalst (Demokratikus Centrum) választják meg államfőnek. (Janis Čakste márc. 14-én 68 éves korában elhunyt.)
1927. jún. 2. – Kereskedelmi szerződés a SZU-val.
1928. júl. 24. – A rezeknei (Rositten) haditörvényszék előtt a SZU javára elkövetett kémkedés címén elítélnek 28 személyt (köztük a határőrség 2 vezetőjét).
1928. júl. 25. – A belügyminiszter betilt 19 baloldali szakszervezetet, ami aug. 22-én országos sztrájkhoz vezet.
1928. okt. – A 3. szejmválasztásokon 52 ezer szavazatot szerez a fedőnéven működő kommunista párt s ezzel egy 6 fős „munkás-paraszt frakciót” juttat a szejmbe. Ennek ellenére a választásokon a nemzeti kisebbségek és a konzervatív szárny erősödik meg.
1928. nov. 30. – Hogo Celminš, a jobbközép Parasztszövetség politikusa alakít kormányt, amely a leghosszabb ideig, 2 év 3 hónapig marad hivatalában. Kihasználja a konzervatív erők térnyerését s visszaszorítja a baloldalt. Gyakran rendeleti úton kormányoz.
1930 folyamán – Megalakul a Perkonkrusts (Villámkereszt) nevű, városi értelmiséget, tisztviselőket és egyetemistákat tömörítő szélsőjobboldali mozgalom. Vezetője Gustavs Celminš jogász, a lett „népnemzeti érdekek” szószólója, a nacionalizmus, a társadalom korporációkba szervezésének híve.
1930. ápr. 9. – Alberts Kviesist, a szejm jogi bizottságának volt elnökét, a jobbközép Parasztszövetség vezetőjét választják meg államfőnek.
1930 második fele – A világgazdasági válság eléri Lettországot. Míg szept.-ben 1470 volt a munkanélküliek száma, ez dec.-ig 14 ezerre szökik fel.
1931. márc. – A kormány törvényben betiltja a sztrájkokat, a febr. 1-jei nagy rigai tüntetés után.
1931. szept. – A rigai német dómot a lett kormány kisajátítja. Kiéleződik a német nemzeti kisebbséghez fűződő, amúgy is feszült viszony.
1931. dec. – A munkanélküliek száma 30 ezer fölé emelkedik.
1932. febr. 5. – Lettország megnemtámadási szerződést köt a SZU-val.
1932. febr. 12. – Egy kormányrendelet kizárólag a lettet ismeri el államnyelvnek.
1932 folyamán – Az ipari termelés 36%-kal esik vissza 1929-hez képest.
1933 folyamán – A reálbér átlagban a világháború előtti 1/3-ára zuhan vissza. Szaporodnak a sztrájkok, tüntetések. A kormány a mezőgazdasági kistermelőket igyekszik anyagilag támogatni.
1933. nov. 22. – A 4. szejm államellenes szervezkedés vádjával felszámolja a 7 tagú „munkás-paraszt frakciót”. A parlament épületéből kilépő tagjait letaróztatják.
1934. máj. 15. – Mivel nem sikerül elfogadtatni a Parasztszövetség által benyújtott alkotmánymódosítást, a hadsereg körülveszi a parlamentet és letartóztatja a szocdem képviselőket. A Parasztszövetség vezetője, Karlis Ulmanis miniszterelnök és Janis Balodis tábornok hadügyminiszter közös államcsínye véget vet a demokratikus, parlamentáris kormányzásnak. A hadseregre és a Parasztszövetségre támaszkodó, tekintélyuralmi nemzeti rendszer kezdődik, amely egyformán irányul a szélsőbal és a szélsőjobb ellen, s céljának a gazdasági – és a nyomában támadt politikai – válság leküzdését tekinti. Megalakul a több párt kollaboráns képviselőit szintén tömörítő egységkormány, amely törvényhozói funkciót is betölt.
1934. jún. – Betiltják a pártokat, a Perkonkrusts vezetőit letartóztatják, 30 napilapot megszüntetnek. Az energikus Ulmanis bevezeti a vezérkultuszt, a lett őstörténethez visszanyúló történelmi romantikával élesztgeti a nemzeti összetartozás érzését. Elnöki rendszere mégsem rendőrállam, inkább egy sajátos, demokrácia előtti, patriarchális rendszer.
1934. szept. 9. – Lettország és Észtország 1923-as szövetsége kiegészül Litvániával. Megalakul a Balti Tanács.
1936. ápr. 11. – Karlis Ulmanis kinevezi magát államfőnek, ezzel egyesíti az elnöki és miniszterelnöki funkciót (1940. júl. 20-ig).
1936 folyamán – Sztálin utasítására tisztogatásokat hajtanak végre a SZU-ban élő lett kommunisták között.
1939. máj. – Törvény a munkaerő elosztásáról. Egyetlen munkás sem választhat szabadon munkahelyet, hanem egy különleges szerv, a Munkaközpont osztja el őket, a munkáltatók igényei szerint. (Egyes ágazatokban – pl. fa- és tőzegkitermelés – a rossz keresetek miatt krónikus a munkaerőhiány.)
1939. jún. 7. – Németország Lett- és Észtországgal megnemtámadási szerződést köt, amelyet Roosevelt Hitlerhez küldött békefelhívása kényszerít ki. (Lettországban inkább német, nem pedig szovjet támadástól tartottak.)
1939. aug. 23. – Moszkvában megkötik a szovjet–német megnemtámadási szerződést, melynek kiegészítő titkos záradéka Lettországot a Szovjetunió befolyási övezetébe utalja.
1939. okt. 30. – Egyezmény Németország és Lettország között a lettországi németek repatriálásáról. A megegyezés szerint dec. 15-ig a németeknek el kell hagyniuk az országot, de e határidőt később meghosszabbítják. 1939–41 között 63 ezer német távozott Lettországból, akiket Gdynia és Poznan környékén telepítettek le. Az áttelepülők csak személyes tulajdonukat vihették magukkal.
1939. okt. 5. – Lettországra erőszakolt barátsági szerződést írnak alá Moszkvában, amelynek értelmében a SZU 10 évre katonai támaszpontokhoz jut Lettország területén, ahol 30 ezer főt állomásoztathat.
1940. jún. 16. – A SZU ultimátumszerű jegyzékben az 1939. okt. 5-i szerződés megsértésével vádolja a rigai kormányt, s újabb csapatok beengedését, valamint a kormány lemondását követeli.
1940. jún. 17. – A Vörös Hadsereg megszállja Lettországot. Megérkezik Rigába Andrej Visinkszij, a lettországi teljhatalmú szovjet megbízott.
1940. jún. 20. – Megalakul a Visinszkij által összeállított új lett kormány, amelyben csak 2 ismert kommunista van, a többség csak baloldali szimpatizáns. A miniszterelnök Augusts Kirhenšteins professzor, a Lett–Szovjet Baráti Társaság elnöke.
1940. júl. 14–15. – Választásokat tartanak az ún. népi szejmbe; a hivatalos szovjet adatok alapján a „dolgozó nép blokkja” képviselői 97,6%-os győzelmet aratnak.
1940. júl. 21. – Karlis Ulmanis átadja az államelnöki tisztet Augusts Kirhenšteinsnek. (Bár Ulmanis ígéretet kapott rá, hogy Svájcba emigrálhat, a SZU-ba deportálják.) A megválasztott népi szejm a Nemzeti Színházban tartott első ülésén kinyilvánítja a szovjethatalmat, s azzal a kéréssel fordul Moszkvához, hogy az országot vegyék fel a SZU-ba.
1940. júl. 22. – Dekrétum a földbirtok, a bankok, a nagyipar és kereskedelem államosításáról. (A parasztság 41%-át minősítik kuláknak.) 25 ezer ha-on állami gazdaságokat szerveznek; 525 ezer ha-t szétosztanak 52 ezer föld nélküli, 75 ezer ha-t 23 ezer szegényparaszt között. Maximum 30 ha lehet egy kézben.
1940. aug. 5. – Lettországot felveszik a SZU-ba.
1940. aug. 24-26. – A népi szejm 2. ülése. Elfogadják a Lett SZSZK alkotmányát, megválasztják a lett népbiztosok tanácsát. A kommunistákból álló kormány élére Vilis Lacis író kerül.
1940. okt. 8. – A Lett Kommunista Pártot felveszik a szovjet kommunista pártba.
1941. jún. 14. – Politikusokat, értelmiségieket, papokat deportálnak Szibériába.
1941. júl. 1. – Német csapatok elérik Rigát. A város a Baltikumot igazgató Ostland nevű tartomány központja lesz.
1943 – A sztálingrádi vereséget követően megkezdődik a lettek besorozása a német hadseregbe.
1944. júl. 18. – A Vörös Hadsereg eléri Lettország határát. A hadműveletekben jelentős szerep jut a még 1941-ben felállított lett hadosztályoknak.
1945. máj. 9. – Kapitulál a Lettországban harcoló utolsó német hadsereg. A lett partizánalakulatok egyes részei visszavonulnak az erdőkbe, s a németek után tovább folytatják küzdelmüket immáron a szovjet megszállókkal szemben. A II. világháború során az ország lakossága 24%-kal csökken. A nácik által elpusztított zsidók száma kb. 85 ezer. Az év folyamán az 1940-eshez képest radikálisabb földreformot hajtanak végre. 1949–50-ben befejeződik a kolhozosítás, ezzel felszámolják a partizánmozgalom bázisait, s megszűnik a fegyveres ellenállás. Az 50-es években kezdődő iparosítás során a betelepített orosz ajkú lakosság jelentősen megváltoztatja a köztársaság nemzetiségi összetételét (1979-ben a lettek aránya már csak 53,7%).
