OLASZORSZÁG
OLASZORSZÁG
Olasz Köztársaság
Repubblica Italtana (olaszul)
Európa
Földrajz: Terület: 301268 km2, Magyarországnál több mint 3-szor nagyobb. Fekvés: D-Európában, az Appennini-félszigeten. Szomszédai: Franciaország (Ny), Svájc, Ausztria (É), Szlovénia (K). Körülveszi San Marinót és a Vatikánt. Felszín: É-on az Alpok hegyláncai és a Pó alföldje; délebbre az Appennin-hegység vonalatai, a tenger felé nyitott medencékkel. Középső és D-i részén gyakori földrengés és vulkáni tevékenység. Legmagasabb pont: Mont Blanc (4807 m). Legjelentősebb folyók: Pó, Adige, Tevere. Legnagyobb tavak: Garda-tó, Comói-tó, Lago Maggiore.
Népesség: Lakosság (*1989): 57439000. Életkor szerint: 0–14: 17,8%; 15–59: 62,8%; 60–: 19,4%. Népsűrűség: 190/km2. Etnikai csoportok: olasz 95%; szárd, rétoromán (friuli, ladin), dél-tiroli, provanszál, szlovén, albán, görög. Nyelvek: olasz (hiv.), német, francia, szlovén, ladin, görög. Vallás: r. kat. 99%. Városi lakosság: 68%. Főváros: Róma (1989): 2803931. Városok (1989): Milano (Milánó) 1449403; Napolt (Nápoly) 1204149; Torino 1002863.
Államforma: köztársaság. Államfő: Francesco Cossiga (1985. jún. óta). Kormányfő: Giulio Andreotti (1989. júl. óta). Nemzeti ünnep: jún. első vasárnapja.
Gazdaság: Pénznem: olasz líra (1991. szept.: 1252,8=1 USD). GDP (1990): 1068,02 Mrd USD. GDP/fő (1990): 18523 USD. Gazdasági növekedés (1990): 2%. Védelmi kiadások a GNP %-ában (1989): 2,1. Fogyasztói árváltozások (1991): 5,6%. Munkanélküliség (1990): 10,8‰. Munkaerő-megoszlás: mezőgazdaság 10%; ipar és kereskedelem 32%. Export (1990): 170 Mrd USD. Főbb exportcikkek: gép, berendezés, textília, bőráru, konfekcióáru, élelmiszer, kőolajtermék, vegyipari termék. Főbb exportpartnerek: NSZK 16%, Franciao. 15%, Egyesült Államok 10%, Nagy-Britannia 6%. Import (1990): 181 Mrd USD. Főbb importcikkek: energia, élelmiszer, gép, berendezés, nyersanyag, közszükségleti cikk. Főbb importpartnerek: NSZK 20%, Franciao. 15%, Egyesült Államok 7%.
Közlekedés: Vasúti hálózat (1989): 19595 km; ebből villamosított: 9443 km. Közúti hálózat (1988): 302403 km; ebből autópálya (1989): 6106 km. Gépjárművek (1987): személygépkocsi: 24,3 M; egyéb gépjármű: 2068775. Főbb kikötők: Genova, Trieste, Augusta. Hírközlés: Egy készülékre jutó lakosok: tv: 3,9; rádió: 3,9; telefon: 2,0. Napilap (1987): 121/1000 fő.
Egészségügy: Születéskor várható élettartam (1989): férfiak: 73; nők: 80 év. Születés (1989): 11,0‰. Halálozás (1989): 10,0‰. Népességnövekedés (1989): 0,1%. Csecsemőhalandóság (1989): 8,0‰. Egy kórházi ágyra jutó lakosok: 127. Egy orvosra jutó lakosok: 233.
Oktatás: Írni-olvasni tud (1991): 98%. Iskolakötelezettség: 6–13 éves korig.
Az 1946. jún.-ban kikiáltott köztársaságban a II. világháború óta átlagban minden évre jut egy-egy kormány, viszont szinte mindvégig a kereszténydemokrácia (DC) tartja kezében a hatalmat. A 70-es évek gazdasági nehézségei közepette a DC először jobbra (A. Segni), majd balra próbál nyitni (P. Nenni, G. Saragat, A. Fanfani és A. Moro kormányai). A Vörös Brigádok eközben fokozzák terrorista tevékenységüket, politikusokat és az igazságszolgáltatás vezető képviselőit rabolják el. Az OKP a kommunista párt „demokratikus egységkormányt” követel, amiről Aldo Moro tárgyal is velük. Ám a politikust 1978. márc.-ban elrabolják, máj.-ban pedig meggyilkolják. Miután Giovanni Leone elnök a Lockheed vesztegetési botrány miatt jún.-ban lemond, a szocialista Sandro Pertini lesz az államfő. A főleg a kereszténydemokratákat kompromittáló P–2-ügy, a szabadkőműves páholyok hatalomátvételt kísérlete után 1981. jún.-ban a köztársaságpárti Giovanni Spadolini alakítja meg az 1945 óta először nem DC-vezetésű kormányt. Az 1983. jún.-i választások után a szocialista Bettino Craxi a kormányfő; a háború után leghosszabb életű kormányt vezeti 1987. márc.-ig. Ekkor lemond. Francesco Cossiga, az 1985. jún. óta elnöklő kereszténydemokrata politikus sorra adja sikertelen kormányalakítói megbízásait. Végül az előrehozott választásokon, 1987. jún.-ban a szocialisták és a kereszténydemokraták erősítik meg helyzetüket, a kommunisták szavazatokat veszítenek. Így a kereszténydemokrata Giovanni Goria, Itália eddigi legfiatalabb miniszterelnöke alakít kormányt. Goria az év végéig sem tudja elfogadtatni a parlamentben az 1988-as költségvetést, így több leszavazás után 1988 tavaszán távozni kényszerül posztjáról. Az 1 hónapon át folyó tárgyalások után a kereszténydemokrata Ciriaco de Mita alakít kormányt a látványos gazdasági fejlődést produkáló országban. Mita 1989. febr.-ban elveszíti a DC pártvezetői posztját. Márc.-ban az OKP kongresszusán a szociáldemokrácia nézetei felé tesznek lépéseket. Máj.-ban Mita lemond, majd visszaadja a kormányalakítói megbízást is. Júl.-ban Giulio Andreotti lesz – immár 6. alkalommal – kormányfő. A kommunisták 1990-es kongresszusán a reformszárny kerekedik felül. A máj.-i helyi választásokon a regionális erők, pl. a lombardiai pártok törnek előre. Okt.-ben a Szocialista Párt, 1991. jan.-ban a Kommunista Párt változtatja meg nevét, ez utóbbi PDS-re (Baloldali Demokrata Párt). Febr.-ban, majd aug.-ban albán menekültek tízezrei érkeznek az országba, de túlnyomó többségüket visszaküldik Albániába. Márc.-ban Andreotti új kormányt alakít. Az államfő politikai reformokat sürget, saját pártjával, a DC-vel is nyílt vitába keveredik. A jún.-i népszavazáson a többség a választói törvény reformjára szavaz. A szicíliai választásokon újra a kereszténydemokraták győznek.
