A csődtörvény

Teljes szövegű keresés

A csődtörvény
1992. jan. 1-jétől új törvény szabályozza a gazdálkodó szervezetek kilépését a piacról; a csődöt, a felszámolást és a végelszámolást. A törvény a szándékok szerint a tönkremenés fenyegetésével önmagában is elősegíti a gazdálkodási fegyelem megerősödését. Védi a hitelezők érdekeit, ugyanakkor lehetőséget nyújt az adósnak az átmeneti pénzügyi gondok leküzdéséhez. Alapot teremt az életképtelen cégek felszámolásához, a befagyott tőke mobilizálásához és lehetőséget ad arra, hogy ha egy cég bármilyen okból fel akar hagyni a működéssel, akkor ezt viszonylag gyorsan megtehesse.
Ezek a mozgások minden normális gazdaság megszokott jelenségei, amelyek átfogó szabályozást igényelnek. Ma Magyarországon az ad különleges jelentőséget a törvénynek, hogy a termelési és tulajdonosi szerkezet átrendeződése, az új vállalkozások tömeges alapítása miatt egyre gyakoribbak lesznek mind az önkéntes, mind a kényszerű megszűnések. A sorban állások gyakorisága, azaz a számlák kiegyenlítésének kölcsönös és tartós halogatása még inkább szükségessé teszi, hogy a követeléseket valamiképpen be lehessen hajtani.
Az 1980-as évek elejétől miniszteri rendeletek, majd az 1986. évi 11. sz. törvényerejű rendelet szabályozta a felszámolási eljárást. A most hatályba lépő jogszabály hasznosítja az előző rendelkezések érvényesítésének – vagy éppen alkalmazásuk hiányának – tapasztalatait, és számos lényeges ponton változtat a korábbi előírásokon. A kulcskérdések, amelyek mindegyikének szabályozása módosult, a következők: kik és milyen feltételek mellett indíthatják el a csőd- vagy felszámolási eljárást, ill. a végelszámolást; kik, milyen módszerekkel menthetik meg a gyengélkedő, de hosszabb távon életképesnek látszó cégeket; milyen hasznot remélhetnek az egyes módszerektől az érintettek különböző csoportjai.
A csőd fogalma a magyar gazdaságban új jogintézmény, a törvény által adott definíció a mindennapi szóhasználattól eltér. A csőd bejelentése nem feltétlenül rossz az adós számára. Igaz, ez általában kétes likviditási helyzetre, az esedékes kifizetések teljesítésének nehézségeire utal, de lényege éppen az, hogy az érintett cég 90 napra fizetési haladékot (moratóriumot) kap. Ez alatt rendezheti pénzügyeit, megállapodásra juthat hitelezőivel, s így megmenekülhet a felszámolástól. E kedvező hatások miatt a csődeljárást maga az adós kezdeményezheti.
A törvény fontos újdonsága, hogy a gazdálkodó egység vezetője számára nemcsak lehetőség, hanem kötelezettség is a csőd bejelentése, ha bármely adósságot az esedékességet követő 90 napon belül nem tud kiegyenlíteni. A bejelentés elmulasztásáért a vezető a polgári jog szabályai szerint felelősségre vonható. Ennek közvetlen előzménye egyébként a korábbi törvényerejű rendeletet módosító 1990. évi XII. (ún. deregulációs) törvény, amely hasonló kötelezettséget írt elő – akkor még a csőd intézményének hiányában – a felszámolási eljárás megindítására.
E rendelkezés a gazdálkodási fegyelem erősítését célozza és kemény szabály a késedelmes fizetések elterjedő gyakorlatával szemben. Ugyanakkor a csődeljárásnak az adós számára nyújtott előnye (és a csalárd csődök elkerülése) indokolja, hogy ilyen kezdeményezéssel csak legfeljebb 3 évben egyszer lehessen élni. Ha egy cégnek a megadott időtartamon belül másodszor is csődöt kellene jelentenie, akkor ezt nem teheti, hanem kötelessége a felszámolási eljárás megindítását kérni. (A törvény indoklása ad azonban egy kibúvót: a határidő újra kezdődik, ha a gazdálkodó egység az átalakulási törvény alkalmazásával más szervezeti-tulajdonosi formát ölt.)
A felszámolás megindítása a most említett alapeseten túl a fizetésképtelenség kategóriájához kötődik. Az új jogszabály e fogalom meghatározásában is pontosabb és szigorúbb, mint elődei. (Az eredeti,1986-os rendelet mindvégig tartós fizetésképtelenségről beszélt, s a kritériumok részletes felsorolása helyett csak 2 példát említett; a vagyont meghaladó tartozásokat és a követetések végrehajtásának eredménytelenségét. Az 1990-es módosítás ehhez még a „fizetéseit megszüntette” bizonytalan feltételét tette hozzá.)
Az új törvény szerint egy cég fizetésképtelen, ha elismert adósságait a lejáratot követő 30 napon belül nem egyenlítette ki, a hitelező fizetési felszólítására nem reagált, ha a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy a csődeljárás során kötött egyezséget nem teljesítette. A fizetésképtelenséget a bíróság állapítja meg. Végzése a felszámolási eljárás megindítását jelenti, mégpedig az adós, a hitelező vagy a végelszámoló kérésére, a cégbíróság értesítése alapján, ill. az eredménytelen csődeljárást követően.
A csődeljárás akkor eredménytelen, ha az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség (vagy azt később nem teljesítik). A törvény előírja ugyanis, hogy az adós köteles a fizetőképesség helyreállítására alkalmas programot és egyezségi javaslatot készíteni. A megállapodás megkötéséhez a tárgyaláson megjelent összes hitelező jóváhagyása szükséges. Ennek keretében a tartozásokat bármelyikük (esetleg harmadik személyek) is átvállalhatják, az adós vagyonában tulajdont szerezhetnek, vagy kötelezettségeiért kezességet vállalhatnak. Az egyezség tényét a bíróságnak be kell jelenteni, amely végzésével a csődeljárást befejezettnek nyilvánítja.
Az adós és a hitelezők közötti egyezségnek a felszámolási eljárás során is bármikor helye van. Ilyenkor azonban a megállapodás tartalma és feltételei is némileg eltérnek a csődhelyzetben előírtaktól. Az egyezség ebben a fázisban főként a tartozások kiegyenlítésének sorrendjére, arányaira és módszereire, valamint a fizetőképesség helyreállatásához szükséges intézkedések meghatározására irányul. Az egyezség itt nem követel egyhangúságot. Elég, ha a hitelezők felével sikerül megállapodásra jutni, de az 50%-os arányt a hitelezőknek minden, a kielégítés sorrendje által megszabott csoportjában külön-külön el kell érni. További feltétel, hogy követelésük együttesen kitegye az összes adósság kétharmad részét. Ha ez a 2 kikötés teljesül, akkor az egyezség hatálya minden más, kisebbségben maradt hitelezőre is kiterjed.
Amennyiben egyezség nem jön létre, megindul maga a felszámolás. Végrehajtására a bíróság a névjegyzékbe felvett szervezetek egyikét jelöli ki. A felszámoló feladata, hogy az adós követeléseit behajtsa, igényeit érvényesítse, és – főként – vagyonát a hitelezők kielégítése érdekében pénzzé tegye. Az eladást nyilvánosan meg kell hirdetni, a lehető legmagasabb ár elérésére törekedve. Az eljárás befejezéseként a felszámoló zárómérleget, jelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít. A bíróság e hozzá beterjesztett iratok alapján folytatja le a felszámolást lezáró tárgyalást.
A felszámolásoknál gyakran előfordul, hogy az adós követeléseiből és a vagyoneladásból befolyt összeg nem fedezi a tartozásokat. Ezért fontos, hogy a törvény meghatározza a követelések kielégítésének sorrendjét. Ez az előírás természetesen azt is befolyásolja, hogy a hitelezők egyes csoportjai milyen valószínűséggel számíthatnak kinnlevőségeik megtérülésére, azaz mennyire érdekeltek magának a felszámolási eljárásnak a megindításában.
Az 1986-os rendelkezéshez viszonyítva lényeges változás az, hogy előbbre került a zálogjog érvényesítése, és az „egyéb” kategóriából kiemelve, azt megelőzve szerepel a társadalombiztosítási és az adóhátralék. A sorrend így a következő: elsőként a felszámolás költségeit kell fedezni, beleértve a munkabéreket és a végkielégítést. Második a zálogjoggal, óvadékkal biztosított követelés (ha a biztosítékot legalább fél évvel a felszámolási eljárás megindítása előtt kikötötték). A harmadik csoportba tartozik többek között a tartásdíj, az életjáradék, a kártérítési járadék, a negyedikbe magánszemélyek nem gazdasági tevékenységből eredő követelései, pl. a szavatossági és a jótállási kötelezettségek. Az ötödik a már említett társadalombiztosítási és az adóhátralék. Végül az „egyéb” hitelezők, köztük a beszállítók következnek, s utolsóként a felszámolási eljárás idejére is kiszabható késedelmi kamatokat, pótlékokat lehet behajlani. Ha a rendelkezésre álló pénz mindehhez nem elegendő, akkor az egyes hitelezői csoportokat követeléseik arányában kell kielégíteni.
Mint a felsorolásból is látható, az állam egy a lehetséges hitelezők közül, és mivel a kielégítési rangsorban sok más igény megelőzi, a cégek felszámolásakor komoly veszteségek is érhetik. Az állammal (többek között az adóhivatallal, társadalombiztosítással) szemben fennálló adósságok mértéke azonban olyan nagy lehet, hogy az „egyéb” kategóriába tartozó (pl. a jelzáloggal nem biztosított banki, szállítói) követeléseknek csak igen kis hányada térülne meg. Feltehetően ezért építették be a törvénybe azt a rendelkezést, hogy az államot megillető követelésről a jogosult lemondhat. Így nőnek ugyan a költségvetési veszteségek, de nemcsak a többi hitelező pozíciója, hanem az egyezségnek, az adós cég túlélésének az esélye is javul. S ez már a hitelezői szerepen túl az állam tulajdonosi szerepét is érinti.
Közismert, hogy a vállalatok felszámolásának komoly akadálya volt az elmúlt években, hogy az állam mentőövet dobott a gyengélkedőknek. Az új törvény a korábbinál is jobban elhatárolja az állam hitelezői és tulajdonosi fellépését, s az utóbbit még inkább korlátozza. Egyrészt fenntartja azt az évekkel ezelőtt kimondott alapelvet, hogy az állam nem felel vállalatainak ki nem egyenlített tartozásaiért. Másrészt fontos újdonság a szanálás intézményének eltörlése; a talpra állítás lehetősége a csőd- és szanálási eljárás keretében korlátozott. Az egyetlen kiskapu az az említett rendelkezés, amely szerint az állami szervezetek lemondhatnak követeléseikről.
Az egyszerűsített felszámolási eljárás helyett a törvény a végelszámolás új intézményét vezeti be, pontosabban minden gazdálkodó egységre kiterjeszti és részletesebben szabályozza azt az eljárást, amelyet eddig a társasági törvény alapján csak a gazdasági társaságok alkalmazhattak. A végelszámolás megindításáról az alapítók határozhatnak, ha a cég működését jogutód nélkül meg akarják szüntetni. Ilyenkor a vállalkozás tartozásait a lejárattól függetlenül kiegyenlítik, követeléseit behajtják, vagyonát eladják. Végelszámolásra csak akkor kerülhet sor, ha a vagyon minden tartozás rendezésére elegendő. Egyébként a felszámolási eljárás szabályai lépnek életbe.
Voszka Éva

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages