Munkanélküliség
Munkanélküliség
Magyarországon a munkanélküliség fogalmát 1945 után hivatalosan 1989. január 1-jétől ismerik el újra, amikor a kormány bevezette a munkanélküli-segélyezés rendszerét. Az állásnélküliek ellátását egészen 1991. július 1-jéig teljes egészében költségvetési forrásból finanszírozták, ekkortól léptették életbe az ún. szolidaritási járulékot, amelyet a munkáltatók esetében a bruttó bérek 1,5%-ában, a munkavállalóknál pedig annak 0,5%-ában határozták meg. Ezekből a befizetésekből 1991-ben mintegy 8 milliárd Ft képződött, amellyel így 17 milliárd Ft-ra egészült ki a költségvetési forrásból eredetileg 9 milliárd Ft-os értékben létrehozott – a munkanélküli-járadékokat, -segélyeket finanszírozó – Szolidaritási Alap.
A Szolidaritási Alap létrejöttéről, valamint a munkanélküliséggel kapcsolatos szabályokról az 1991. márc.-1-jétől hatályos foglalkoztatási törvényben határozott a parlament. A jogszabály tervezete egyébként már ezt megelőzőleg hónapokkal korábban kész volt, de a zsúfolt törvénykezési program miatt nem kerülhetett a képviselők elé. Később kiderült; a késedelem árát – egyebek között – abban kellett megfizetni, hogy az aktív foglalkoztatáspolitika forrásaként szolgáló Foglalkoztatási Alapot (amelyről szintén a foglalkoztatási törvény határozott, s egyébként korábban abból fedezték a munkanélküliek ellátásával kapcsolatos kiadásokat) 1991-ben már nem teljesen sikerült a munkanélküliek átképzésének, továbbképzésének szolgálatába állítani. Mindezt csak fokozta a képzési irányok megleléséhez segítséget nyújtó gazdaságpolitika hiánya.
Az új törvényről rövid idő alatt kiderült, hogy nem mentes a hiányosságoktól. Már a szolidaritásijárulék-fizetés bevezetésekor nyilvánvaló volt például, hogy a 1,5–0,5%-os befizetések nem nyújtanak elegendő fedezetet az optimista várakozásokat jócskán felülmúló –1991 végére csupán 200 ezerre becsült, valójában 380 ezernyi –munkanélküli-tábor ellátásához. Más kérdés, hogy a munkaügyi tárca a törvénytervezet benyújtásakor eredetileg azt javasolta, hogy jan.-tól a kifizetett éves bérek 4%-a – amelyet 3:1 arányban osztottak volna meg a munkáltatók és a munkavállalók között – képezze a Szolidaritási Alapot. Ennek feltétele a társadalombiztosítási járulékok csökkentése lett volna, erre azonban nem találtak megoldást a törvényhozók. Így az eredetileg tervezett 32 milliárd Ft helyett csak 8 milliárd jutott erre a célra. Többek között a kormány kötelezettségvállalása – miszerint 1991-ben valamennyi erre jogosult állástalan garantáltan és hiánytalanul megkapja ellátását – is hozzájárult ahhoz, hogy a törvény hatálybalépését követő fél éven belül a parlament napirendre tűzte a jogszabály módosítását. A változások lényegében a bevételek növelését és a kiadások lefaragását szorgalmazták. Az Országgyűlés dec. 21-én elfogadott törvénymódosítása szerint 1992-től a munkaadók a – nyugdíjjárulék-alapot képező – bruttó kereset 5%-át, a munkavállalók pedig annak 1%-át kötelesek szolidaritási járulékként befizetni. Az új jogszabály a járulékbefizetések összesen 3-szoros emelésével párhuzamosan több lényeges ponton szigorította a munkanélküli-ellátáshoz jutás lehetőségeit.
A nyilvántartott munkanélküliek száma ugyanis – indokolták az előterjesztés készítői – szept. végén megközelítette, okt. végén pedig már 17 ezerrel meg is haladta a háromszázezret. Ugyanebben a hónapban az Országos Munkaügyi Központ arról adott számot, hogy az esztendő végéig csupán a bejelentett létszámleépítéseket figyelembe véve – újabb 40 ezren kapják kézhez munkakönyvüket. A tervezett létszámleépítésekről a legalább 30 munkavállalót foglalkoztató munkaadóknak – ha a létszámot legalább 25%-kal vagy legalább 50 fővel fél éven belül mérsékelni kívánják – a felmondást megelőző 3 hónappal korábban – tájékoztatniuk kell a munkaügyi központot. A legalább 10 főt érintő létszámleépítésre vonatkozó döntés esetén a felmondást megelőző 30 nappal korábban kell megérkeznie az értesítésnek.
A munkanélküli – a foglalkoztatási törvényben meghatározott feltételek szerint – munkanélküli-járadékban, előnyugdíjban, pályakezdő munkanélküli-segélyben, valamint költségtérítésben részesülhet. Munkanélkülinek a jogszabály azokat tekinti, akik korábban dolgoztak, és a piaci körülmények folytán nem tudnak elhelyezkedni. Munkanélkülinek számítanak továbbá a törvény szerint azok a pályakezdők, akik oklevelüket felső- vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán 2 évnél nem régebben szerezték (a törvénymódosítás után ezt másfél évre rövidítették), és több mint 3 hónapon át sem sikerül állást találniuk.
Járadékban, előnyugdíjban, segélyben az a munkanélküli részesülhet, aki ugyan akar munkát vállalni, de számára az illetékes munkaügyi központ nem tud megfelelő állást felajánlani. A felajánlott munkahely akkor tekinthető megfelelőnek, ha az megfelel a munkanélküli képzettségi szintjének, az állástalant egészségi állapota alkalmassá teszi a munka elvégzésére, a várható kereset nem kevesebb a munkanélküli-járadéknál, valamint, ha a munkahelyre való oda-vissza utazás ideje a 3 órát (tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és ugyanilyen kor alatti gyermeket egyedül nevelő férfi esetében a 2 órát) nem haladja meg.
A munkanélküli-járadék további feltétele a járulékfizetés. Ez utóbbi időtartama határozza meg a járadék folyósításának időtartamát is. Miután azonban a kötelező járulékfizetést csak 1991. júl. 1-jétől vezették be a járulékfizetés időtartama helyett a foglalkoztatási törvény hatálybalépését követő 4 esztendeig a munkanélkülivé válást megelőző 4 éven belüli munkaviszonyt veszik figyelembe. A munkanélküli-járadékot –amelynek alapja a munkajogi átlagkereset – 2 szakaszban folyósítják: az első szakaszban a járadékalap 70%-a, a másodikban a járadékalap 50%-a illeti meg a munkanélkülit.
Eszerint 360–479 nap járulékfizetés (ill. munkaviszony esetén az első és a második szakaszban legfeljebb 90–90 nap járadék, 480–599 nap járulékfizetés esetén 120–120 nap járadék, 600–719 napi járulékfizetést feltételezve 150–150 nap, 720–839 napi járulékfizetés esetén 180–180 nap járadék illette meg 1991-ben a munkanélkülit. A munkanélküli-járadék folyósításának időszaka 1991-ben maximum 720 (kétszer 360) nap volt, erre azonban csak azok számíthattak, akik előzőleg legalább 1440 nap munkaviszonnyal rendelkeztek. A foglalkoztatási törvény módosításakor kurtították a maximálisan fizethető járadék idejét. Eszerint 1992-től a 2 szakaszban – változatlanul legalább 1440 napos járulékfizetést, illetve munkaviszonyt feltételezve – összesen legfeljebb 540 napig fizethető járadék. Így például 360–479 nap „járulékfizetés” esetén az első szakaszban 90 napig, a másodikban pedig csupán 45 napig illeti meg a járadék a munkanélkülit. 1440 napon túli munkaviszony esetén 360, illetve 180 napig jár ez az ellátás.
A munkanélküli-járadék alsó határát a jogszabály a mindenkori minimálbérben (ez 1992-től 8000 Ft), maximumát ennek háromszorosában határozta meg. A foglalkoztatási törvény módosítása során a munkanélküli-járadék felső határát a minimálbér kétszeresére csökkentették. Ha a munkajogi átlagkereset alacsonyabb a minimálbérnél, a járadékot az átlagkeresethez igazították, amely a minimálbér emelkedésével arányosan, de legfeljebb a minimálbérig nőhet. A munkanélküli-járadék egyébként olyan, kereső tevékenységet folytató munkanélkülinek is jár, akinek havi jövedelme nem haladja meg a mindenkori minimálbér összegét. Azzal viszont, ha valaki ennél nagyobb jövedelemre tesz szert, kizárja magát a munkanélküliségi ellátásból. Ugyanezzel a következménnyel jár az illetékes munkaügyi központtal való együttműködés megtagadása, ill. a felajánlott „megfelelő” munkahely vagy képzési lehetőség elutasítása. Az a munkanélküli, aki munkaviszonyának megszűnésekor a munkaadótól végkielégítésben részesült, csak annyi hónap elteltével juthat járadékhoz, ahány hónapig a végkielégítés „tart”. Vagyis, aki 2 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítésben részesült, csak 60 nap elteltével kaphat munkanélküli-ellátást.
A végkielégítés intézményét egyébként 1991. okt.-ben vezették be. Eszerint a dolgozót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató felmondása, vagy jogutód nélküli megszűnése esetén szűnik meg. Nem jár végkielégítés annak, akinek munkaviszonyát a munkáltató a dolgozó hibája miatt mondja fel, vagy nyugellátásra szerzett jogosultságot, illetve részére korengedményes nyugdíjat állapítottak meg. A végkielégítés mértéke legalább 3 év esetén 2 havi, legalább 10 év esetén 3 havi, legalább 15 év esetén 4 havi, legalább 20 év esetén 5 havi átlagkereset összege. A végkielégítés mértéke további 3 havi átlagkereset összegével emelkedik, ha a dolgozó munkaviszonya (a törvényben meghatározott módon) az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzését megelőző 5 éven belül szűnik meg. Egyébként a végkielégítés alapjául figyelembe vehető átlagkereset nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér 5-szörösét.
A munkanélküli-járadék a jogszabályok szerint személyijövedelemadó-köteles, emellett 5%-os nyugdíjjárulék-levonás terheli. A munkanélküliek után a Foglalkoztatási Alapból 43%-os (1992-től 44%-os) társadalombiztosítási járulékot is fizetnek – tehát ugyanannyit, mint amennyit a munkáltatók a munkavállalók után. Ezt a mértéket munkaügyi szakértők – arra hivatkozva, hogy a munkanélküli nem kaphat táppénzt – túlzottnak tartják.
A Szolidaritási Alapból nyújtott előnyugdíj, amelynek összege a rendes nyugdíjjal megegyező, azokat a legalább 6 hónapja munkanélküli-járadékban részesülő, az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel (ez jelenleg 20 év) rendelkező állástalanokat illeti meg, akiknél az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez (ez nőknél 55 év, férfiaknál 60 év) legfeljebb 3 év hiányzik, és se átképzésükre, se részükre megfelelő munkahely biztosítására nincs kilátás.
A megfelelő munkahelyen 3 hónapig elhelyezkedni nem tudó – a már említett feltételek szerinti – pályakezdő legfeljebb 6 hónapig pályakezdők munkanélküli-segélyére jogosult. Ennek összege a mindenkori minimálbér 75%-a. Az 1991. okt. végén nyilvántartott 317692 munkanélkülinek csaknem 10%-a, 31983 volt pályakezdő. A munkanélküli-járadékban és a pályakezdők munkanélküli-segélyében részesített állástalanok munkahelykereséssel kapcsolatos-tömegközlekedési eszközre vonatkozó – utazási költségtérítésben is részesíthetők.
A munkanélküliség kezelésének ún. aktív eszközeire – a költségvetés által pénzelt Foglalkoztatási Alapban –1991-ben elvileg összesen 12,6 Mrd Ft állt rendelkezésre. Valójában azonban ennél jóval kevesebb, mindössze 5,8 Mrd Ft volt a szabadon elkölthető pénz, mert az alapból fizették az előző esztendőkben folyósított újrakezdési kölcsönök kamatkiegészítéseit, továbbá a munkahelyteremtésre korábban odaítélt összegeket is. Az alapból mintegy 3,4 Mrd Ft-ot a fővárosi és a megyei munkaügyi központokhoz juttattak, a többit az Országos Munkaügyi Központnak kellett volna – pályázat útján – elköltenie, erre azonban (a foglalkoztatási törvény kései hatálybalépése, ill. megfelelő foglalkoztatáspolitikai programok hiányában) csak részben került sor. Így a Foglalkoztatási Alap – az előző esztendőkhöz hasonlóan – 1991-ben is többlettel (ez mintegy 1,5 Mrd Ft) zárt. 1992-re a költségvetésből 13,5 Mrd Ft-ot különítenek el az alapra, a munkaügyi szakértők szerint azonban – az átképzések, továbbképzések megvalósításához – minimum 20 Mrd Ft-ra lenne szükség.
A foglalkoztatási törvény szerint az Alapból többek között azok képzése támogatható, akik munkanélküliek, vagy akiknek munkahelye várhatóan 1 éven belül megszűnik, és a leépítést a munkáltató az illetékes munkaügyi központtal közölte. Támogatható továbbá a közhasznú munkavégzésben részt vevők képzése, ha azt a munkaügyi központ ajánlja. A képzés elősegítésére keresetkiegészítés vagy keresetpótló juttatás és költségtérítés fizethető. A keresetpótló juttatás összege a folyósítás első szakaszában járó munkanélküli-járadék 110%-a, ill. pályakezdő munkanélküli esetén az őt megillető segély (vagyis a minimálbér 75%-ának) 110%-a, tanköteles korú munkanélküli esetében pedig a mindenkori minimálbér 15%-a.
A Foglalkoztatási Alapból finanszírozhatók továbbá a munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítését szolgáló tanfolyami képzési költségek, az igénybe vett szaktanácsadás költségei, valamint hitel felvétele esetén a hitelfedezeti biztosítás költségei – a megtérített kiadások azonban nem haladhatják meg a költségek 50%-át.
Ugyancsak a Foglalkoztatási Alapból fedezték 1991-ben az ún. „foglalkoztatás bővítését szolgáló” támogatásokat. A jogszabály szerint az a munkaadó részesülhetett ilyen támogatásban, aki a munkanélküli tartós foglalkoztatását megoldja, és a vállalását megelőző 6 hónapban nem hajtott végre hasonló munkakörben létszámleépítést, ill. kötelezettséget vállalt arra is, hogy az azt követő 3 hónapban sem bocsát el senkit. Ilyen esetekben az Alap átvállalhatja a munkabér vagy az azt terhelő járulékok, ill. ezek együttesének a költségek 50%-áig terjedő kifizetését. A Foglalkoztatási Alap terhére támogatás nyújtható olyan esetekben is, ha a munkaadó a nála keletkezett nehézségek miatt a korábban teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozóit részmunkaidőben alkalmazza, vagy korengedményes nyugdíjaztatásukat kéri.
Molnár Patrícia
