NICARAGUA
NICARAGUA
Elnöki politikai rendszer működik.
1. Nemzeti Ellenzéki Unió: 1990 óta az unióba tömörült pártok vannak hatalmon. Vezetője az államfő, Vioteta Barrios de Chamorro. Az Unió a Nemzetgyűlésben is többségben van. A 14 pártból álló koalíció 1989 óta létezik. Azok a szervezetek alkotják, amelyek az 1979–90 között hatalmon lévő sandinistákkal párbeszédet folytattak, elnevezése is innen származik. A koalíció az erősen konzervatívoktól „balos” kommunistáig terjed. Tagjai: Nemzeti Konzervatív Párt (1979-ben alapították, a történelmi Nicaraguai Konzervatív Párt örököse); Népi Konzervatív Szövetség (1985 óta működik); Konzervatív Nemzeti Akciópárt (1989 óta létezik); Független Liberális Párt (1944-ben szerveződött, részt vett a Somoza-diktatúra ellen küzdő Széles Ellenzéki Frontban, és 1979 után tagja volt a sandinisták vezette Hazafias Frontnak, vezetője – az ország jelenlegi alelnöke – Virgilio Godoy részt vett a sandinista kormányban is, de 1984-ben ellenzékbe vonult, az ellenzéki unió legerősebb szervezete); Liberális Párt (1985-ben alakult); Liberális Alkotmányos Párt (1968 óta működik); Keresztényszociális Népi Párt (1976-ban alakult, tagja volt a Hazafias Frontnak, de szembekerült a sandinistákkal az egyházzal való konfrontáció miatt); az előbbiből kivált Nemzeti Akció Párt és Nemzeti Bizalom Demokratikus Pártja; Közép-Amerikai Integráció Pártja; Nicaraguai Demokratikus Mozgalom (1978-ban alakult kis baloldali párt, kezdetben együttműködött a sandinistákkal, de szembekerült vele, vezetője a „kontra”-vezér Alfonso Rohello Callejas); Szociáldemokrata Párt (1979-ben alakult); Nicaraguai Szocialista Párt (1937-ben hozták létre a moszkvai orientációjú kommunista pártként, fokozatosan szociáldemokratává vált); Nicaraguai Kommunista Párt (1970-ben szerveződött Kína-barát csoportként, a szocialista pártból vált ki).
2. Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front: az ellenzék fő ereje. 1961-ben castroista gerillacsoportként jött létre, nevét az 1920-as évek amerikai megszállása elleni felkelés vezetője, Augusto César Sandino után kapta. A Somoza-diktatúra idején eredeti alapítóit meggyilkolták. 1975-től 3 áramlata volt a meghatározó: 2 kisebb marxista csoport, ill. a legnagyobb ún. „Harmadik Párt”, amely pragmatista alapon egyesítette a Somoza-ellenes erőket. A 3 áramlat az 1978-as offenzíva idején közösen lépett fel, egyenlő számban képviseltették magukat az Egyesített Nemzeti Direktóriumban. 1979-ben a Somoza-rendszer megdöntése után a Hazafias Frontot vezető sandinisták vették át a hatalmat. Kezdetben a mérsékelt szárny befolyása érvényesült, de a 80-as évek közepétől legtöbb képviselőjük kilépett a vezetésből és ellenzékbe vonult. A sandinisták szociális-gazdasági reformprogramja radikálizálódott, a hatalom koncentrációja ment végbe, felléptek a polgári ellenzékkel szemben. Ezt a tendenciát erősítette a „kontrákkal” vívott fegyveres harc. 1990. febr.-ban – a súlyos gazdasági helyzet és diktatórikus törekvések miatt – elvesztették a választást. A front vezetője Daniel Ortega korábbi államfő.
3. Az 1957-ben alakított centrista Nicaraguai Keresztényszociális Párt, a Somoza-diktatúra ellen lépett fel. 1990-ben önálló elnökjelöltje volt. A Forradalmi Egységmozgalom a sandinista forradalomból kiábrándult politikusok csoportja, vezetője a főváros, Managua korábbi polgármestere.
