OLASZORSZÁG
OLASZORSZÁG
Olasz Köztársaság
Repubblica Italiana (olaszul)
Európa
Földrajz: Terület: 301268 km2, Magyarországnál több mint 3-szor nagyobb. Fekvés: D-Európában, az Appennini-félszigeten. Szomszédai: Franciaország (Ny), Svájc, Ausztria (É), Szlovénia (K). Körülveszi San Marinót és a Vatikánt. Felszín: É-on az Alpok hegyláncai és a Pó alföldje; délebbre az Appennin-hegység vonulatai, a tenger felé nyitott medencékkel. Középső és D-i részén gyakori földrengés és vulkáni tevékenység. Legmagasabb pont: Mont Blanc (4807 m). Legjelentősebb folyók: Pó, Adige, Tevere. Legnagyobb tavak: Garda-tó, Comói-tó, Lago Maggiore.
Népesség: Lakosság (1991): 56400000. Életkor szerint: 0–14: 17,8%; 15–59: 62,8%; 60–: 19,4%. Népsűrűség: 192/km2. Etnikai csoportok: olasz 95%; szárd, rétoromán (friuli, ladin), dél-tiroli, provanszál, szlovén, albán, görög. Nyelvek: olasz (hiv.), német, francia, szlovén, albán, görög. Vallás: r. kat. 99%. Városi lakosság: 69%. Főváros: Róma (1990): 2791354. Városok (1990): Milano (Milánó) 1432184; Napol (Nápoly) 1206013; Torino 991870.
Államforma: köztársaság. Államfő: Oscar Luigi Scalfaro (1992. jún. óta). Kormányfő: Carlo Ciampi (1993. ápr. óta). Nemzeti ünnep: jún. első vasárnapja.
Gazdaság: Pénznem: olasz líra (1993. máj.: 1492,99 = 1 USD). GDP (1991): 1100 Mrd USD. GDP/fő (1991): 20000 USD. Gazdasági növekedés (1991): 1,4%. Védelmi kiadások a GDP %-ában (1990): 2,2. Fogyasztói árváltozások (1991): 6,3%. Munkanélküliség (1991): 10,9%. Munkaerő-megoszlás: mezőgazdaság 10%; ipar és kereskedelem 32%. Export (1991): 168,5 Mrd USD. Főbb exportcikkek: gép, berendezés, textília, ruhanemű, elektromos készülék, jármű, bőráru, vegyipari, fémipari termék. Főbb exportpartnerek: Németo. 21%, Franciao. 15%, Egyesült Államok 7%, Nagy-Britannia 7%. Import (1991): 182 Mrd USD. Főbb importcikkek: vegyipari termék, jármű, fém, kőolajtermék, elektromos készülék, gép, mezőgazdasági termék. Főbb importpartnerek: Németo. 21%, Franciao. 14%, Egyesült Államok 6%, Nagy-Britannia 5%.
Közlekedés: Vasúti hálózat (1990): 19595 km; ebből villamosított: 9799 km. Közúti hálózat (1988): 302403 km; ebből autópálya (1991): 6216 km. Gépjárművek (1987): személygépkocsi: 24,3 M; egyéb gépjármű: 2068775. Főbb kikötők: Genova, Trieste, Augusta. Hírközlés: Egy készülékre jutó lakosok: tv: 3,8; rádió: 3,9; telefon: 2,0. Napilap (1989): 142/1000 fő.
Egészségügy: Születéskor várható élettartam (1991): férfiak: 75; nők: 82 év. Születés (1991): 11,0‰. Halálozás (1991): 10,0‰. Népességnövekedés (1991): 0,1%. Csecsemőhalandóság (1991): 6,0‰. Egy kórházi ágyra jutó lakosok: 135. Egy orvosra jutó lakosok: 233.
Oktatás: Írni-olvasni tud (1991): 98%. Iskolakötelezettség: 8 év.
Az 1946-ban kikiáltott köztársaságban minden évre átlagban több mint egy kormány jut, viszont mindvégig a kereszténydemokrácia (DC) tartja kezében a hatalmat. A 70-es években a Vörös Brigádok szélsőbalos terrorakciói okoznak gondot a társadalomnak. Az OKP, a kommunista párt „demokratikus egységkormányt” követel, amiről Aldo Moro kormányfő tárgyal is velük, ám a politikust 1978-ban elrabolják, majd meggyilkolják. A főleg a DC-t kompromittáló P–2-ügy, a szabadkőműves páholyok hatalmi osztozkodásának leleplezése után 1981-ben a köztársaságpárti Giovanni Spadolini alakítja meg az 1945 utáni első nem DC-vezetésű kormányt. 1983-ban a szocialista Bettino Craxi lesz kormányfő, 4 éven át, rekord időtartammal marad a kabinet élén és virágoztatja fel a gazdaságot. Francesco Cossiga, az 1985-től elnöklő kereszténydemokrata politikus előrehozott választásokat ír ki. Giovanni Goria, majd Ciciaco de Mita kormányoz 1–1 évig. 1989-ben Giulio Andreotti lesz – immár 6. alkalommal – kormányfő. 1990-ben kezd átalakulni a politikai képlet: megjelenik, majd később egyre inkább előretör a Lombard Liga, amely először északi függetlenséget, majd autonómiát kér, emellett elveti a római bürokráciát. Szocialista és a Kommunista Párt is nevet változtat, ez utóbbi Baloldali Demokrata Pártra (PDS). Az albán menekülteket erőszakkal hazairányítják. Az államfő politikai reformokat sürget, saját pártjával, a DC-vel is vitába keveredik emiatt. Újabb politikai bomba a Gladio-ügy, amely az 50-es évek biztonságpolitikai manővereire vezethető vissza. Az elnök vizsgálatot kér maga ellen ebben az ügyben. 1992. máj.-ban Dél-Tirol kulturális autonómiát kap és szavaz meg magának. Az országos parlamenti választásokon a DC és a PDS szavazatokat veszít, Andreotti visszalép. Cossiga is idő előtt lemond. A választási bizottság csak hosszú viták után egyezik meg az új elnök, a kereszténydemokrata Oscar Luigi Scalfaro személyében. A szociáldemokrata Giuliano Amato a háború utáni 51. kormányt vezeti. A maffia a bűnüldözés több neves képviselőjét gyilkolja meg, közöttük Giovanni Falcone bírót és családját. Szept.-ben a líra kilép az európai monetáris együttműködésből, okt.-ben a parlament elfogadja a maastrichti szerződést. 1993. jan.-ban a jelentősen megerősített rendőrség és csendőrség letartóztatja Salvatore Riinát, a maffia 23 éve keresett elsőn számú vezetőjét. A vezetés megannyi tagja a politikai vesztegetési botrányok miatt kénytelen távozni: Craxi, Andreotti, Forlani triumvirátusa bíróság elé kerül, 4 miniszter lemond, a törvényhozók harmadának részvételét vizsgálják a pártok illegális pénzelési módszerei miatt. A Tangentopoli néven ismertté váló vesztegetési ügyek miatt 1000 közigazgatási vezető, 1500 vállalkozó ellen emelnek vádat 1 év alatt, 1993. ápr.-ig. Sokak szerint szinte forradalmi hangulat van az országban. A nagyszabású népszavazáson jelentős többség foglal állást a változások mellett. 8 kérdésre 8 igen születik, így a szenátusban bevezetik a többségi választási elvet, megváltoztatják a pártok eddigi költségvetési finanszírozási rendszerét, az igazgatást decentralizálják, a kábítószer-fogyasztást nem büntetik. A háború utáni 52. kormány vezetését első ízben kapja pártonkívüli, Carlo Ciampi, aki elsőként vesz be a kabinetbe volt kommunista politikusokat. Craxi parlamenti mentessége miatt a kormány azonnal válságba kerül, mivel Bettino Craxi megőrzi parlamenti mentességét az eljárás során.
