Kereskedelem, pénzügyek
Kereskedelem, pénzügyek
A nemzetközi pénzpiacokon 1992-ben a legnagyobb vihart az Európai Monetáris Rendszer (EMS) válsága kavarta. Az Európai Közösségekben (EK) az EMS-t azt követően hozták létre, hogy 1971-benösszeomlott a II. világháború után Bretton Woods-i valutarendszer, mert Nixon amerikai elnök megszüntette a kulcsvaluta, a dollár szabadon átválthatóságát aranyra. Az ezt követő, és az olajválság által súlyosbított zavarokból az EK a valutaárfolyamok mozgásának szabályozásával, a monetáris stabilitás megteremtésével akart kilábalni. A valutakígyó felemás eredményét követően ezek megteremtésére hozták létre 1979. jan. 1-jével az Európai Monetáris Rendszert. Az árfolyam-lebegtetési rendszerben a tagvaluták árfolyamai csak egy meghatározott sávban térhetnek el a központi értéktől. A szűkebb lebegtetési sáv pozitív és negatív irányban is 2,25%, a tágabb sáv 6%.
Az EMS játékszabályai szerint a tagállamok jegybankjai piaci beavatkozásra kötelezettek abban az esetben, ha valutájuk kilép a lebegtetési sávból. A beavatkozás lehet pénzpiaci intervenció, amikor az érintett vagy összefogó jegybankok az erősebb valutát eladják és az erősíteni kívánt gyöngébbet vásárolják. Lehetséges a valutavédelem kamatemeléssel is, amire az intervenció sikertelensége esetén kerülhet sor. Amennyiben az előző két eszköz nem használ, és az EMS-en belül súlyos feszültségek keletkeznek az egymással szemben lebegő valuták között, akkor árfolyam-kiigazítást hajtanak végre: a megcélzott hatásnak megfelelően le- vagy felértékelést. 1992 közepére a 2,25%-os lebegtetési sávba tartozott a német márka, a francia frank, az olasz líra, a belga frank, a dán korona, az ír font és a holland forint. A 6%-os lebegtetési sávban volt található a spanyol peseta, 1990. okt-től az angol font, és 1992. ápr.-tól a portugál escudo.
Az 1992. szept. közepén tombolt valutahurrikánhoz több szálon vezettek az események. Az első komolyabb szél azt követően támadt, hogy a dánok jún. 2-án váratlanul nemet mondtak az Európai Közösségek maastrichti uniós szerződésére. Az 19901. dec.-ben a hollandiai kisvárosban aláírt megállapodás az Európai Monetáris Unió létrehozatalát tűzte ki célul, rögzített árfolyamok mögött álló egységes valutával, s a közös monetáris politikát összehangoló közösségi jegybankkal. A szigorú kritériumrendszerrel támogatott unió megvalósíthatóságát a valutapiacok már a dániai referendum előtt kétségbe vonták, az elemzők szerint ugyanis a lehetetlennel felérő feladat a különböző gazdasági fejlettségű és a növekedési ciklus rendre eltérő szakaszában járó tagországok monetáris és költségvetési politikájának összehangolása.
Ráadásul a feladat különösen nehéz, ha az EMS kulcsvalutájának számító német márka ereje ellenállhatatlannak tűnik, s ezzel egymás után és ismétlődően a lebegtetési sáv szélére sodorja a gyöngébb valutákat. A márka túlzott erejének elsősorban a magas német kamatszint az oka. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia elhúzódó recessziója idején a világgazdaság egyik lokomotívjává vált német gazdaságból azonban 1992 során elfogyott a lendület. A recesszióba csúszott növekedés a kamatok csökkentését indokolta volna, a Bundesbank azonban magasan tartotta a kamatlábat. A csökönyösség oka, hogy az inflációt, ill. a pénzellátás bővülését ellenőrzés alatt kellett tartani, a keletnémet tartományok újjáépítésének költsége ugyanis messze fölülmúlja a legborúlátóbb várakozásokat is, és ez egyensúlytalanságokat idézett elő az össznémet gazdaságban is. A korrekció érdekében a Bundesbank az 1992 közepét megelőző 39 hónap során tizenháromszor emelte a leszámítolási kamatlábat, s vitte vele a pénzpiacokon irányadó lombardkamatot is.
1992. aug.-hoz tehát már egy belső és külső eredetű feszültségektől nyomás alá helyezett EMS érkezett el. A hurrikán mégis az EMS határvidékéről indult, onnan, ahol az EK-tagságra törekvő skandináv országok csatlakoztak az ECU-höz, az Európai Közösségek elszámolási egységéhez. Finnország, Svédország és Norvégia csatlakozási szándékuknak nyomatékot adva kötötték valutájukat 1991-ben – egyoldalúan – az ECU-höz. A 90-es évek elejére azonban Finnország és Svédország is gazdasági válság küszöbére érkezett.
Finnország különleges gazdasági kapcsolatai a szovjet piac összeomoltával köddé váltak, Svédországban pedig a 80-as években fölfújt buborékgazdaság pukkant szét. Így nem volt nehéz a valutapiaci spekulánsok dolga, amikor ostrom alá vették az EMS határvidékén található skandináv valutákat. Először a finn jegybank kapitulált, szept. 8-án eloldotta valutáját az ECU-kötelékéből. A svéd központi bank szept.-ben még tartotta magát – igaz, a kereskedelmi bankoknak nyújtott hitelek után felszámított kamatlábat átmenetileg drasztikusan, 500%-ra emelte –, ám nov. 19-én a svéd koronát is elkezdték lebegtetni. Mind a svéd, mind a finn korona azonnal 14–15%-ot veszített értékéből. A norvég koronát viszont megvédelmezte a norvég jegybank kamatemelése, s az, hogy az ország gazdasága mögött ott áll biztosítékként az északi-tengeri olajkincs.
Az EMS válságát tovább élezte, hogy a szept. 20-ai francia népszavazás közeledtével egyre bizonytalanabbá vált, igent mondanak-e a maastrichti szerződésre. Ez a francia frankot a szakadék szélére vitte, ahonnan csak a Bundesbank hathatós beavatkozásával lehetett visszahúzni. A közös német–francia erőfeszítés érthető volt, hiszen ha a frank-márka paritás összeomlik, akkor maga alá temeti az egész EMS-építményt is. Nem volt azonban ilyen segítőkész támogatója az angol fontnak és az olasz lírának.
A krach szept. 16-án következett be, amely napot a britek azóta Fekete Szerdává kereszteltek át. Az ápr.-i parlamenti választások keltette feszültséget szinte zökkenőmentesen átvészelő fontot sem a kétségbeesett intervenció, sem a gyors kamatemelés nem mentette meg: a brit valutát kivették az árfolyam-lebegtetési mechanizmusból. Vele együtt távozott a rendszerből az olasz líra is, az év végéig csak fogadkozások történtek a két valuta visszaléptetésére „megfelelő időben”. Maga az EMS sem vált a nyugalom szigetévé: ismétlődtek a támadások az ír font, a dán korona, a válság során leértékeléssel megmentett portugál escudo, illetve spanyol peseta, valamint a francia frank ellen. Viszonylag stabilak maradtak viszont a német márkához hagyományosan szorosan kötődő Benelux-valuták.
A valutapiacokon még mindig meghatározó szereppel rendelkező dollár 1992-ben megjárta a hegyet és a völgyet. A gazdaság recesszióból való kivezetése érdekében az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve (Fed) 1992-re fokozatosan olyan mélyre süllyesztette az irányadó leszámítolási kamatlábat, ahol az John F. Kennedy elnöksége óta soha nem állt.
Az évet a dollár árfolyam-emelkedéssel kezdte, a kurzus 1,54-ről egészen 1,62 márkára erősödött, ezen a szinten már fékező intervenciót is kiváltva. Az amerikai valutát támogatta az Egyesült Államok gazdaságában tapasztalt foglalkoztatás-növekedés, s a fekete-tengeri flotta körüli orosz–ukrán vita kiváltotta politikai feszültség. A márkát viszont gyöngítették az oroszországi reformok nehézségei, a nagy ellenkezéssel fogadott árfelszabadítás, a német acéliparban kilátásba helyezett sztrájk. A dollártulajdonosok öröme azonban rövid ideig tartott, tavasszal a dollár megingott, s az 1,65 márkás szinten már csak a végül bekövetkezett német sztrájkok, Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter lemondása, és a Helmut Kohl kancellár politikai jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok tartották a valutát. Az árfolyam összeomlása nyáron következett be, amikor a derűlátó várakozások ellenére úgy tűnt, hogy rövid és enyhe fellendülési periódus után az amerikai gazdaság visszacsúszik a recesszióba. Nyomás alá helyzete a dollárt a Fed újabb kamatcsökkentése is. 1992-ben az amerikai valuta fekete hónapja az augusztus volt. Ekkor az árfolyam 1,4095 márkás történelmi mélypontra süllyedt, s ebben az sem akadályozta meg, hogy 15 nyugat-európai bank interveniált a Feddel együtt a dollár érdekében.
Az amerikai valuta az év végéig sem talált magára, árfolyama azonban az 1,50–1,55 márkás szinten stabilizálódott. A nov.-i elnökválasztás a dollár számára biztató eredményt hozott, hiszen a gazdasági fellendülést és radikális deficitcsökkentést egyszerre ígérő Bill Clinton győzelmét hozta. Különösen jól jött a dollárnak a nyugat-európai valutaválság. Az EMS-krízis tetőfokán a spekulációtól ódzkodó tőke az amerikai valutában talált menedékre, s ez az árfolyamot ideiglenesen 1,60 márka fölé röpítette. A válság múltával azonban a dollár is visszatért az év nagy részében megszokott sávjába.
Világkereskedelmi adatok (Mrd USD)
A világkereskedelem mennyiségi növekedése és a cserearányok alakulása (évi %-os változás)
A fejlett tőkés országok cserearányának alakulása (évi %-os változás)
A Világbank-árindex alakulása (dollárbázison, 1985 = 100)
Egyes tömegáruk főbb csoportjainak áralakulása (USD-ár évi %-os változása)
A világkereskedelmi szempontból fontos nyersanyagok reprezentatív árindexei (1980 = 100)
A fejlett tőkés országok összesített fizetési mérlegének szerkezete (Mrd USD)
A hivatalos tartalékok alakulása (Mrd SDR)
Hivatalos aranytartalékok néhány országban az év végén (tonna)
Az arany jegyzése Londonban (USD/troy uncia; 1 troy uncia = 31,1 g)
Egyes színesfémek éves átlagárai a londoni fémtőzsdén (GBP/tonna)
Nemzetközi finanszírozás (Mrd USD)
Nemzetközi kötvénykibocsátások (Mrd USD)
Eurokötvény-kibocsátások devizanemek szerint (M USD)
Hosszú lejáratú kormánykötvények hozama (évi átlagos %)
Adatok néhány ország belföldi értékpapírpiacáról
A londoni bankközi kamatlábak (LIBOR) alakulása (évi átlaos %)
Jegybanki kamatlábak néhány országban (az időszak végén, éves kamatszázalék)
Belföldi hitelkamatlábak néhány országban (évi átlagos %)
A fejlődő országok adósságai (Mrd USD)
A fejlődő országok adósságszolgálata és annak aránya az áru- és szolgáltatásexporthoz (%)
A fejlődő országok külső tartozásai és arányuk az áru- és szolgáltatásexporthoz (%)
Kelet-európai banktartozások* (M USD)
Az Institutional Investor országkockázati rangsora (1992. szept.)
A világ legjobb bankjai a hitelképesség szerint, 1992 (a Global Finance alapján)
A más országokban legtöbbet forgó részvények, 1991 (a Euromoney alapján, az anyaországon kívüli forgalom szerint)
A világ milliárdosai, 1992 (a Fortune magazin alapján)
