A talajvízszint alakulása
A talajvízszint alakulása
Az 1992. év folyamán és 1993. tavaszán a Duna–Tisza közén, méginkább annak déli felén volt tapasztalható több méteres talajvízszint-süllyedés, ami hozzájárult az aszály okozta károkhoz. Egyébként az Alföldön a mezőgazdaságilag hasznosított területek jó része alatt a talajvíz eddig általában olyan mélységben helyezkedett el, hogy közvetlenül vagy közvetve befolyásolta a felső talajrétegek vízellátottságát. Amíg az Alföld nagy részét vadvizek, mocsarak, lápok borították, a helyi csapadékképződésre mindig jutott elégséges víz. A folyószabályozások, a mocsarak, lápok lecsapolása ezt a természetes víztartalékot megszüntette, a térségnek fokozatosan a téli–tavaszi csapadék által biztosított vízmennyiségre kellett átállnia. 1970-ben a nagy Szamosi árvíz idején az árvízsújtotta területen gyakorlatilag minden nap esett, az ország egyéb területeihez képest kiugróan magas volt a csapadékösszeg.
Az 1980-as évek előtt a talajvízállás sokévi átlaga az Alföldön 2–3 méter mélyen volt, ami a növényzet számára kedvezőnek tekinthető. Egyékbént már a 80-as évek elejétől kezdődött a drasztikus talajvízszint-csökkenés a Duna-Tisza közén, és az 1990 és 1993 között a talajvíz nívója elérte az eddigi legalacsonyabb értékét, vagyis a szokatlanul mélyen elhelyezkedő talajvíz sok helyen nem biztosította a felső talajrétegek benedvesedését, illetve csak erősen csökkentett mértékben pótolta a vízhiányt.
1995/96 tele és az 1996-os esztendő időjárása bővelkedett a szélsőségekben, rendkívüli eseményekben (például az 1995. decemberi árvíz, a rendkívül hosszú és havazásokban gazdag szigorú tél, a májusi rendkívüli esőzések, júniusi zivatarok, jégesők, tornádók).
Az elmúlt évek enyhe, gyakran hószegény téli időszakok után az 1995/96-os és 1996/97-es tél havazásokban igazán gazdagnak, sőt talán néhány szempontból rendkívülinek is számít.
1995-ben szokatlanul korán – november elején – köszöntött be a tél, a havazás, így az 1995/96-os tél számítása nem decembertől, hanem novembertől kezdődött.
