Január 17. – Szerda

Teljes szövegű keresés

Január 17. – Szerda
– Magyarországnak nemcsak érdeke, hanem erkölcsi kötelessége is, hogy részt vállaljon a délszláv béketeremtésben. Ezt Göncz Árpád, a magyar államfő hangsúlyozta, amikor látogatást tett a Horvátországba készülő magyar egység kiképzőbázisán. A műszakiak előőrsének második csoportja vonattal indult állomáshelyére, Okucsaniba.
– A Magyarországon állomásozó amerikai csapatok tárgyalásokat folytatnak a honvédelmi tárcával, hogy használhassák a Dombóvár környéki volt szovjet laktanyát. Az amerikai erők ugyanakkor lemondtak a sármelléki volt szovjet légibázis használatáról – mondta Tikos László, a tárca helyettes szóvivője.
– Kósáné dr. Kovács Magda, a szocialista párt országgyűlési képviselője sajtóértesülések szerint elvállalná a párt általános elnökhelyettesi funkcióját. A képviselőnő erről azt mondta, hogy jelenleg nincs ilyen poszt.
– Lemondott a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke, és kilép a Magyar Demokrata Fórumból. Ferencz Csaba az Antall-kormány idején a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója volt.
– A népjóléti miniszter saját javaslatát vonta viszsza a kormány legutóbbi ülésén a februárra tervezett gyógyszeráremelésről. Lapértesülés szerint Szabó György azért döntött így, mert meggyőződése, hogy a lakosság többsége már nem tudná megfizetni a több mint egyharmadával dráguló gyógyszereket.
– Magyarországon az önkormányzatok egyharmada hátrányos helyzetűnek számít, közülük félszáz már csődbe jutott. A pénzügyi tárca adatai szerint a fizetésképtelenség oka elsősorban az, hogy a helyhatóságok olyan nagyságrendű hiteleket vettek fel, amelyeket nem tudnak viszszafizetni, ráadásul eltúlzott mértékű beruházásokba fogtak, és túlságosan nagy apparátusokat foglalkoztatnak.
– A főváros tömegközlekedésének javításáért aláírásgyűjtésbe kezdett a Levegő Munkacsoport. A szervezet 150 ezer aláírással azt szeretné elérni, hogy a Fővárosi Közgyűlés a jövőben a civil szervezetek bevonásával döntsön a budapesti tömegközlekedés változtatásáról.
– Az utóbbi időben nem romlott Magyarországon a közbiztonság. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány szerint ugyanakkor 3 ezer fővel kellene bővíteni az általa irányított testületet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem