Privatizáció

Teljes szövegű keresés

Privatizáció
Az ÁPV Rt. az 1996-os esztendőt a konszolidáció évének szánta. Az év elején még tartott 1995 lendülete, az előző esztendő minden várakozást felülmúló, mintegy négyszázmilliárd forintos bevétele lehetővé tette, hogy már az év első hónapjában befizessék az 1996-ra előírt százmilliárd forintot a költségvetésnek. Megszabadulva a pénzszerzés gondjától, az ÁPV Rt. olyan üzletpolitikára törekedhetett, amelyben korábban háttérbe szoruló szempontok is szerepet kaphattak, piaci részarányok egyensúlyban tartása, a munkaerő megtartása, pótlólagos beruházások a termelés fejlesztésére. Folytatódhatott a bankprivatizáció is, amely gyakorlatilag a Budapest Bank ellentmondásos eladása miatt lelassult.
De már az év elején látszott, hogy az önkormányzati részvényjuttatás elmaradása súlyos problémákat fog okozni. A folyó bevételeket az ÁPV Rt., illetve jogelődjei befizették, és újabb és újabb esztendőre tolták át egyrészt a regionális gázszolgáltatók részvényeinek negyven százalékának átadását, másrészt a belterületi földek után járó vagyonátadási kötelezettségeket. Az év elején átalakították a szervezetet is, néhány korábbi középvezető távozott, ugyanakkor meggyorsították az egyszerűsített privatizációt, ahová a kevés embert foglalkoztató, kis tőkével rendelkező társaságok kerültek be. Suchman Tamás privatizációs miniszter pedig határozott ígéretet tett arra, hogy a kárpótlási jegy tulajdonosok is kaphatnak az állami vagyonból. Bejelentésének hatására egyébként a már sokadszor eltemetett kárpótlási jegy árfolyama húsz százalék fölé emelkedett, ami mutatta, a jegy csak akkor ér valamit, ha érte vagyont, méghozzá állami vagyont lehet kapni.
Már az első negyedévben meghirdették az Általános Értékforgalmi Bank Rt. félmilliárdos részvénycsomagját. Piacra került az Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt. 50,02 százaléknyi részvénycsomagja is. Vevőt keresett a budapesti Royal Szálló, valamint a hozzá tartozó patinás mozi, az Apolló. Májusban már eredményt hirdettek a Magyar Gördülőcsapágy Művek Rt. eladásában is, a vevő nem kis meglepetésre a dél-koreai Daewoo Corporation lett, amely megszerezte a jegyzett tőke 85,63 százalékát kitevő részvénycsomagot. Szintén májusban született egy másik meglepetést keltő döntés, az Általános Értékforgalmi Bank Rt. vevője az orosz gáz óriási bankja, a Gazprombank lett, amely a vételár kifizetésén felül még azt is vállalta, hogy a bank alaptőkéjét az év végéig 3,5 milliárd forinttal felemeli. Döntés született a Mahart, a monopolhelyzetben lévő hajózási vállalat privatizációs stratégiájáról, eszerint a decentralizációs privatizációt választották, egyenként társaságokká kell alakítani az egyes üzletágakat, és ezt követően magának a Mahart Holdignak a tartósan állami tulajdonban maradó részén felüli hányadát értékesíteni kell. Megszülettek még a félév előtt az első egyszerűsített privatizációs eladások is, versenyeztetés nélkül a cégek vezetői és dolgozói vehettek meg 12 társaságot. Elkelt a Tiszai Erőmű Rt. is.
Megindult a kárpótlási jegy-részvény csere is, hat vidéki áramszolgáltató részvényeit ajánlották fel. Első esetben fordult elő, hogy külön részvénycsomagot tettek félre a határon túli magyarok igényeinek kielégítésére is. A sort a Démász Rt. nyitotta, mintegy 3 milliárd forintnyi részvényt hoztak nyilvános forgalomba. Az összes részvény elkelt, és a kárpótlási jegyek árfolyama az év végére a névérték 75 százalékára emelkedett. Összességében év végéig pedig az ÁPV Rt. 41 milliárd forint névértékű kárpótlási jegyet cserélt be, illetve fogadott be. Ez a privatizáció történetében egyértelmű rekord, hiszen az eddigi öt év során bevont kárpótlási jegy névértékének negyven százalékát tavaly cserélték be, így a kormány teljesítette a választások során tett ígéretét is. Az ősz azonban nem várt módon kezdődött, máig ismeretlen úton kiszivárgott jelentések alapján kiderült, hogy az önkormányzati részvényjuttatások lebonyolításához, az önkormányzatok által kilátásba helyezett perek elkerülésére sikerdíjas szakértőt alkalmazott az ÁPV Rt. Tocsik Márta személyében, aki tízszázalékos, 800 millió forintos sikerdíjat kapott, amiből feltételezések szerint a koalíciós pártokhoz közel álló vállalkozások számlájára utalt át jelentős összegeket. Az ÁPV Rt. mintegy ezer önkormányzatnak tartozik hatvanmilliárd forinttal. Ezt a kötelezettséget viszont még az 1996-os költségvetési törvény nem vette figyelembe, mindössze 36 milliárd forintnyi juttatással számolt, amiből végül 22 milliárdot fizettek ki. A sikerdíj mértéke akkora felháborodást váltott ki, hogy leváltották Suchman Tamás privatizációs minisztert, felmentették az it elnökét, Szokai Imrét, és visszahívták az it-t. Így gyakorlatilag az év második felében leállt a munka, amelyet Csiha Judit irányít miniszterként, az it elnöke pedig dr. Kovács Árpád lett.
Az év végéig egyébként még elkelt a Magyar Hitel Bank is, a vevő a holland ABM Ambro lett, s új tulajdonoshoz került a HungarHotels lánc is.
Összességében a privatizáció sikeresnek mondható, hiszen összesen 157,964 milliárd forintnyi bevételt szerzett az ÁPV Rt., ebből 113 milliárd forint volt a készpénz és nyolcmilliárd forintnyi az állami vagyon után fizetett osztalék. Ez az összeg nem éri el a kiugró 1995-ös esztendőt, tulajdonképpen az előző esztendeinek felel meg, azzal a különbséggel, hogy megnőtt a készpénz aránya. A közvetlen privatizációs devizabevétel 77 milliárd forint volt, ezzel együtt a privatizáció teljes időtartama alatt mintegy 800 milliárd forintnyi devizabevétel keletkezett az állami vagyon eladásából, ami a magyarországi külföldi tőkebefektetések mintegy negyven százalékát tesik ki.
Az év végén még 501 működő társaság tartozott 996 milliárd forintnyi működő vagyonnal. Ebből 89 marad tartósan állami tulajdonban 344 milliárd forintnyi vagyonnal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages