Foglalkozás-egészségügy
Foglalkozás-egészségügy
A korábbi üzemegészségügyi hálózat 1994-re megszűnt, amelyben jelentős szerepe volt a privatizációnak és a gazdasági szerkezet-változásnak. Az üzemegészségügyi szolgálat lényegében a közép- és nagyüzemek dolgozóinak ellátását végezte, ezek azonban kis létszámú privatizált gazdálkodó szervezetekké alakultak. A jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma 1990-ben 27 662 volt, 1994-ben 99 044.
A privatizációval összefüggésben megoldatlanná vált az üzemegészségügy finanszírozásának kérdése, mivel az állam a magánszféra ilyen költségeit nem kívánta vállalni. 1994. január 1-jén hatályba lépett a Munkavédelmi Törvény (1993. XCIII. tv.), amely az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtését egyértelműen a munkáltató feladatává tette.
Ez idő alatt az üzemi ápolók száma 2300-ról 1700-ra csökkent, az ellátott dolgozói létszám 1,9 millióról 1,1 millióra mérséklődött (megjegyzendő, hogy az üzemegészségügy általában a dolgozók 45–55%-át látta el). Meghatározó volt a gyógyító tevékenység. A foglalkozás-egészségügy kialakításának kezdete 1995-re tehető. Megjelent a Munkavédelmi Törvényhez kapcsolódó két alaprendelet, a kormányrendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról és a népjóléti miniszteri rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról. A kormány rendelete a foglalkozás-egészségügy biztosításával kapcsolatos munkáltatói feladatokat határozta meg és a finanszírozási kérdéseket (díjtételek) szabályozta. A népjóléti miniszteri rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálat szervezeti formáit írta le (alapszolgálat, foglalkozás-egészségügyi központ, szakellátó hely). Kiemelendő, hogy a szervezeti formák között megjelenő foglalkozás-egészségügyi központ a szakma – WHO és ILO által egyaránt ajánlott – multidiszciplináris jellegének megvalósítását teszi lehetővé. Ebben a rendeletben folyamatosan jelentek meg a szolgálat feladatai is (ezeket a feladatokat gyakorlatilag a Munkavédelmi Törvény is tartalmazta, olyan formában, hogy a munkáltató mely feladatai ellátásához köteles igénybe venni a foglalkozás-egészségügyi szolgálatot).
Ezek a feladatok elsősorban a betegség megelőzését szolgálják, a közvetlen gyógyító tevékenység helyébe a prevenciót szolgáló feladatok léptek. (Munkahelyi egészségkárosító hatások vizsgálata, közreműködés a veszélyforrások feltárásában stb.).
Az 1995-ben 1507 főre csökkent orvos-szám 1996-ban 2588-ra emelkedett, a foglalkozás-egészségügyi szolgálattal ellátott munkavállalók száma 1996-ban 75%. A munkahelyeken végzett foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és az üzemi szemlék száma 1994-ben 6882, 1995-ben 63 710, 1996-ban 131 564 volt. A munkavállalók orvosi ellátását jelentő mutatóval az európai államok között az első öt között szerepel Magyarország.
1996-ban a Munkavédelmi Törvényhez kapcsolódóan, az Európai Unió jogrendjével harmonizáló és a foglalkozás-egészségügyi ellátást javító jogszabályok jelentek meg. Ezek az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés és munkakörülmények általános egészségügyi követelményeiről, az egyes egészségkárosító kockázatok közötti foglalkoztatott munkavállalók (napi, heti) expozíciós idejének korlátozásáról, a foglalkozás betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról. Előkészületben lévő jogszabályok: a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről, a képernyő előtti munkavégzés egészségügyi és biztonsági követelményeiről, a foglalkozási eredetű rákkeltők által előidézett egészségkárosodások megelőzéséről, a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről, a kémiai biztonsággal kapcsolatos munkavédelmi követelményekről, a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről, a hát- és deréktáji sérülések kockázatával járó tehermozgatás minimális egészségi és biztonsági követelményeiről, a munkaköri, a szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről.
Kormányrendelet tette lehetővé 1997-ben az országban ötven szakellátó hely létesítését, melynek működéséhez a költségvetés is támogatást nyújtott.
A foglalkozás-egészségügy – ezen belül elsősorban a foglalkozás-egészségügyi szakellátás számára – új feladatként jelentkezik a foglalkoztathatóság véleményezése a rokkantnyugdíjrendszer átalakulásával kapcsolatban. 1997-ben megtörtént a szakmai szempontok megfogalmazása és három megyében olyan modellkísérlet előkészítése, amelyben a foglalkozás-egészségügyi alapszolgálatok, a foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyek az Országos Orvosszakértői Intézet megyei bizottságaival és a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal együttműködnek a korszerű foglalkozási rehabilitáció megvalósítása érdekében. Jelentős eredmény, hogy lehetővé vált a foglalkozás-egészségügyben is a rezidensképzés, amely 1998. március 15-én indult két fővel.
A szakismeretek bővítését szolgálják azok a kiadványok, amelyek 1997-ben jelentek meg. Ezek: a foglalkozás-orvostani Gyakorlati jegyzet, Foglalkozás-egészségügyi Alapismeretek Ápolók számára, Foglalkozások Egészségi Tényezői, az Orvosi útmutató a szakmai és munkaköri alkalmasság véleményezéséhez és a pályaválasztási tanácsadáshoz.
