dohányzás:
dohányzás:
a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény (Nicotiana tabacum) kezeletlen vagy előkezelt leveleinek élvezete. Ősidők óta ismert, hogy ha egyes meggyújtott izzó növények füstjét beszívják, akkor vagy élénkítő, vagy ellenkezőleg, kábító hatást érnek el. Pl. kendermagot tüzes kőre, később tüzes fémlemezre hintettek, és fölé hajoltak, hogy kábító füstjét belélegezzék. Hasonló okból terjedt el Keleten az ópiumpipázás.
A dohányzás szokását Európában az indiánoktól vették át, feltehetően először Kolumbusz és társai láttak pipázó indiánokat. Portugáliából 1560-ban Jean Nicot francia diplomata terjesztette tovább (az ő nevét őrzi a dohány Nicotiana tabacum és alkaloidjának nikotin elnevezése). Magát a növényt annyira becsesnek tartották, hogy szent fű (Herba saneta), isteni fű (Herba divina), szent kereszt füve (Herba sanctae crucis), mindenre hasznos fű (Herba panacea) stb. elnevezésekkel illették, és nemcsak élvezeti szerként, hanem különböző megbetegedések gyógyszereként is használták. Hazánkban a török hódoltsággal, állítólag a XVI. század második felében terjedt el a dohánytermesztés. Elterjedésének nem vált akadályává, hogy egyes országokban drákói szigorral küzdöttek ellene (pl. Anglia, Törökország). Előfordult, hogy halálbüntetéssel sújtották, az egyház pedig kiátkozással büntette a dohányzókat. Hazánkban a XVII. századból fennmaradtak azok az erélyes rendelkezések, amelyeket az erdélyi országgyűlések hoztak a dohányzás ellen. Parasztot, nemest egyformán pénzbüntetéssel sújtottak, ha dohányzáson kapták rajta. Mindezek ellenére a dohányzás szokása és vele együtt a dohánytermesztés az egész világon elterjedt, és nemcsak a férfiak, hanem a nők szenvedélyévé is vált.
A dohányzás indiánoktól származó ősi formája a pipázás. Emellett egyes népek és bizonyos foglalkozású egyének között a dohánylevél élvezetének más formája, így a tubákolás (dohánypor felszippantása az orrba) és a bagózás (speciálisan előkezelt, préselt dohány rágása) is elterjedt. Az időt és figyelmet igénylő, bizonyos fokig nehézkes pipázás mellett és helyett elterjedt az összesodort dohánylevelekből készült szivar és kb. 100 év óta először katonák által készített, papirosba csavart vagdalt dohánylevél, a cigaretta használata is. Utóbbi ma a dohányzás legelterjedtebb és legszokványosabb formája. A dohányzás célja a dohánylevelekben található nikotin élvezete.
A dohányzás első alkalommal kellemetlenségekkel jár: hányás, verejtékezés, gyengeség stb., de nem mindenkinél és nagyon eltérő mértékben. Később kellemes lehet a dohányzás, pl. az étkezés után keletkező fáradtság és álmosság leküzdésére. Az emésztőmirigyek és belek működése fokozódik, ez elősegíti az emésztést. A dohányzás a mellékvesére gyakorolt hatásával fokozhatja a vércukor mennyiségét, emelheti a vérnyomást, csökkentheti az éhségérzést, a hasi vérereket szűkítve fokozhatja az agy vérellátását, és így elősegítheti a szellemi munkát. A dohányzással együtt járó és az évek során kifejlődő reflexek megnyugtatóan hatnak, csökkentik az idegességet, de egyben a dohányzásról való leszokás legnagyobb akadályai. A kedvező hatások miatt a megrögzött dohányosok nehezen tudnak leszokni szenvedélyükről, amelynek elhagyása kisebb kellemetlen kiesési (idegességi) tünetekkel, valamint az esetek egy részében az étvágy fokozódása miatt a testsúly növekedésével jár.
A hosszú ideje gyakorolt dohányzás idült garat-, gége- és hörghurutot, étvágytalanságot, szédülést, álmatlanságot (idült nikotinmérgezést) okoz. Előfordulhatnak érgörcsök: a szív- és végtagerek görcse, a szemek görcse, amely a központi látásélesség csökkenését okozhatja. Eltérés lehet a belső elválasztású mirigyek működésében (menstruációs zavarok, terméketlenség). Terhesség alatt a nikotin átjuthat a magzatba és károsíthatja a magzatot, szoptatás alatt pedig az anyatejbe kerülhet.
A dohány nikotintartalmának 30–60%-a kerül a füstbe és a dohányzás módjától (lassan, gyorsan, tüdőre szíva) függően annak 20–90%-a a szervezetbe jut. Kis része a vizelettel kiválasztódik, jelentősebb része a szervezetben lebomlik, a lebontásban elsősorban a tüdő, máj és vese vesz részt). Erős dohányos szervezetébe óránként 0,01–0,02 g nikotin juthat be; a nikotin halálos adagja pedig 0,02–0,06 g. Feltehetően a dohányosok bizonyos ellenállásra tesznek szert, miután 10 g dohány, mintegy 2–3 cigaretta a nikotin halálos adagját tartalmazza (igaz, nem füstbelégzés, hanem a tápcsatornából való felszívódás útján).
A dohányzás ártalmai részben hőhatásra (a hosszú szárú pipa és vízipipa hideg, a cigaretta meleg vagy esetleg forró füstöt ad), mechanikus hatásra (pipázásnál), végül a felszívódó nikotin és a dohány égésekor keletkező kátrányszármazékok hatására vezethetők vissza. (A kátrány a cigarettapapír égéséből ered.) Pipázóknál az ajak- és nyelvrák, cigarettázóknál a gége- és tüdőrák statisztikailag kimutatva gyakoribb, mint a nem dohányzók között. A dohányzás a szív- és érbetegségek nagy részét is előnytelenül befolyásolja. Az egyes dohányfajták között az egészségkárosítás vonatkozásában lényeges különbség nincs, és a szűrő (filter) használata is csak csekély mértékben csökkenti a káros hatásokat.
