Mentálhigiéné tegnap, ma, holnap
Mentálhigiéné tegnap, ma, holnap
A mentálhigiéné fogalmán gyakran a pszichoterápiás szolgáltatások kiterjedt hálózatát értik, vagy a személyiségfejlesztő módszerek alkalmazását a máig betegségtudattal nem rendelkezők között. Máskor gyermekkori, iskolai preventív foglalkozással azonosítják, olyan készségekkel és ismeretekkel, amelyeket a fiatalokkal azért sajátíttatnak el, hogy a későbbiekben a különböző betegségektől ezek védjék meg őket. Mint ahogy az sem ritka, hogy pszichiátriai és pszichoterápiás ismeretterjesztés intenzív működésére tekintik úgy, mint a mentálhigiénés helyzet javulásának zálogára. Humanisztikus pszichiátriai ellátást, pszichoszomatikus és holisztikus, illetve betegségcentrikus szemlélet a gyógyításban, közösségi ellátást és rehabilitációt a pszichés betegeknek stb. értik mentálhigiéné alatt.
A fentieket vallók nem tévednek, mer a mentálhigiéné magában foglalja mindezeket. Ugyanakkor más, hiszen több, noha máig nem kodifikálták, hiányzik az egységes meghatározása. De mindenképpen szerveződő szemlélet és elméletrendszer, interdiszciplináris megközelítésmód, ami a pszichés működészavarok megelőzési lehetőségeire, az egészséges lélektani folyamatok, személyközi kölcsönhatások fejlesztésére vonatkozik. Olyan társadalmi gyakorlat, amelyik intézmények, szervezetek, embercsoportok mozgósítására, megváltoztatására irányul (Buda Béla).
A különböző politikai rendszerek és kormányok azóta, hogy ismert és alkalmazott módszer lett a mentálhigiéné, annak terjesztését mindig is hárították. Magyarországon a mentálhigiénés mozgalom terjedését, tervszerű működését rendre-sorra gátolták. Ezt annak ellenére tették, hogy a lakosság lelki-testi egyensúlyára és egészségére valamennyi politikai rendszernek szüksége lett volna. Csakhogy a személyiség alakításán túl a lelki egészség megőrzésének a gazdasági és szociális környezet javulása egyik fontos feltétele. A mentálhigiénés problémák sora viszont éppen a társadalom gondjaiból származik, s a személyiség, a szocializáció alakításával – lásd oktatás, nevelés stb. – teljesedik ki. Úgy tűnik, a korábbi rendszereknek a megvalósítás nem állt érdekükben. Szerencsére azért mégis voltak bizonyos kezdeményezések: az alkoholizmus, az öngyilkosság, a szorongás, a kulturálatlanság a század derekán a mentálhigiéné felé irányították a szakemberek figyelmét. A „magyar nép lelki alkatát próbálták megismerni”.
A viselkedészavarok betegség-minősítése az utolsó néhány évtizedben csaknem robbanásszerűen terjedt ki újabb és újabb magatartásformákra. A gyermekvédelem, az oktatás és a szemléletformálás került előtérbe. Csakhogy a technikai fejlettség alacsonyabb fokán a szemléletformálás eszközei is szűkre szabták. A háborút követően, 1947-ben a koalíciós kormányzás idején alakult meg neves szakemberek – Horányi Béla, Pikler Emmy, Hollós István, Kun Miklós, György Júlia, Gartner Pál, Hermann Imre, Mérei Ferenc közreműködésével – a Lelki Egészségvédelmi Szövetség, a LESZ. A magyarság pusztulását, a társadalmi normáktól eltérő magatartászavarait, az öngyilkosság növekedését, az alkoholizmust nem akarták tovább tétlenül nézni. A hatalommal szembeni követeléseiket fogalmazták meg, az oktatás reformjára törekedtek, a mentálhigiénés képzést, s a politikával való szövetséget sürgették. Az 1948-ban bekövetkezett fordulat évében azonban ellehetetlenítették a LESZ-t. Betiltották a tervezett „Jövő embere” folyóiratot, kéziratát pedig elkobozták.
Újabb lehetőség e nagyon fontos kezdeményezés „feltámasztására” a hetvenes években jöhetett létre a Társadalmi Beilleszkedési Zavarokat kutató csoport munkájával. Számtalan kézirat, kiadvány jelzi a mentálhigiéné sokrétűségét és fontosságát. A kutatócsoport foglalkozott az alkoholizmus, a drogozás, a kriminalizálódás, a neurózisok, az öngyilkosság kérdéseivel. A devianciák kialakulásának módjait tárta fel. Mégsem alakult mozgalommá, mer elmaradt az ehhez szükséges tervszerű társadalmi, ifjúsági és oktatási program. A Nemzetközi Mentálhigiénés Szövetséghez való csatlakozást is meggátolta a hatalom, sőt, egy Magyarországon megrendezendő nemzetközi konferenciát sem engedélyeztek.
A Mentálhigiénés Programiroda és a Mentálhigiénés Szövetség életre hívásával, a társadalmi szintű kutatások nyilvánosságra hozatalával, a tömegtájékoztatással, a szakemberek bevonásával csak 1995 áprilisában bonthatott szárnyat a mozgalom. Orvosok, védőnők, pszichológusok, szociális munkások, pedagógusok, diákok, teológusok, civil szervezetek, környezetvédők és rendőrök kapcsolódtak a munkába. Tevékenységükre óriási szükség van, hiszen a lakosság körében máig nem érték az egészség. Majd’ egymillió az alkoholista, három milliónál több a dohányos, évente négy-ötezer az öngyilkos, több millió a magas vérnyomással élő, nő a neurotikusok száma, a munkahelyvesztés miatt pánikba eső, a széthulló családok tömege, a negyvenes férfiak halála, s nem utolsósorban már százezerre tehető a kábítószer-élvező. Mindez ugyancsak a társadalom által kitermelt jelenség. Például a betegállomány, a rokkantosztás mögött gyakran az egzisztenciális ellehetetlenülés felett érzett orvosi szánalom húzódik meg. Mer az ötven éves állást nem találó előbb-utóbb beteggé lesz. A pályakezdőnek nincs munkahelye, a védettséget nyújtó iskola után mindjárt tétlenségre kárhoztatják. Az addig nem deviáns ifjú az élet nyújtotta megpróbáltatás súlya alatt kriminális esetté lesz (Dr. Veér András).
Hazánk megítélése a mentálhigiéné minden kritériuma szerint igen kedvezőtlen. Az utóbbi évtizedek szétzúzták a lokális közösségeket és az öntevékeny szervezeteket, a lakosság szekularizálódott, az egyházi szervezetek meggyengültek, a polgárok körében anómis folyamatok kerekedtek felül. Az individualizáció, ennek diszfunkciói a válások gyakoriságában, a családi élet zavaraiban, a rokonsági rendszerek szétzilálásában, az agresszív rivalizáció elterjedésében mutatkozik meg.
A drámai helyzetből mi lehet a kiút? A gazdaság fellendülése és a szemléletváltás. Az, hogy a majdani felnőttet már kisgyermek és kamaszkorban az iskolában készítsék fel arra, hogy az életnek számos buktatója van. Olyan mentálhigiénés ismerettel vértezzék fel, amelynek birtokában a későbbi megpróbáltatásokra, ha nem is immunis lesz, de az akadályok vételének technikájával mindenképpen rendelkezzék. Ne az alkohol, a dohányzás, a drogozás, az agresszivitás legyen a „kapaszkodó”. Ma ugyanis ez a tendencia. A ma kamaszai a holnap felnőttjei, ha hagyják, hogy személyisége szétessen, milyen utódokat nevel majd fel, milyen mintául szolgálhat később a gyermekeinek? Vagyis nemcsak a jelen társadalmának problémás esetei, hanem a holnap bizonytalanságának is teremtményei. Épp ezért a ma felnőttjeinek kell minden téren és szinten vigyázniuk, óvniuk, nevelniük, képezniük ahhoz, hogy olyan mintát adjanak ahhoz, hogy a gyerekek normális felnőttekké váljanak.
Mert ha egy rendszer úgy él, hogy nem figyel arra milyen embereket „termel”, nem lehet csodálkozni a lakosság önpusztító életmódján. A gazdaság romlása mindig, mindenhol, mindenkor negatív jelenségeket produkál. Nálunk hirtelen, szinte egyik napról a másikra óriási változás történt. Olyan dolgokkal kellett egy generációnak szembe találkoznia, mint például a szociális háló nélküli munkanélküliség, amivel addig csak a könyvekből szerzett információk révén találkozott. Ennek súlya alatt elég nehéz nem összeroppanni. Ideológiák lettek semmissé, megannyi korábban hitt értékről bizonyosodott be, hogy azok mögött számtalan emberi szenvedés húzódik meg, elhallgatás, szépítgetés. Túl hirtelen szembesültünk a valós múlttal, túl hirtelen lett ténylegesen tragikus a jelen. Ezt elviselni nagyon nehéz. A mentálhigiénés mozgalomnak is dolga, sőt kötelessége enyhíteni a bajokat, csökkenteni az önpusztító életmódot, s pozitív mintákat adni. Olyan kapaszkodókat, amelyeket az ifjak és a korosodók is elfogadnak, magukénak érezhetnek, azonosulni tudnak velük, egyfajta mankónak tekintenek, amelynek segítségével a meglehetősen rögös úton, nagyobb veszteség nélkül mehetnek végig.
A következő területeken szükséges a mentálhigiénét fejleszteni: politikai szféra, tudomány, kultúra, nevelés, családvédelem, családsegítés, pszichológiai tanácsadás hálózatrendszere, egészségügy és orvoslás. Továbbá speciális országos programok szükségelteinek az öngyilkosság megelőzésére, az alkoholizmus visszaszorítására, a fiatalkori devianciák és viselkedészavarok felszámolására, a drogabúzus és drogbetegségek megállítására, a válás és családi dezorganizáció megfékezésére. A munka gyakorlati indításának koncepció kidolgozásával és tudományos tevékenységgel kell kezdődnie.
