Statisztikák, intézményi adatok Egészségügyi statisztikák

Teljes szövegű keresés

Statisztikák, intézményi adatok
Egészségügyi statisztikák
Magyarországon első kezelésbe vételre vonatkozó adatot először 1994-ben számoltak (és nem teljesen bizonyos, hogy valóban valamennyi először kezelésen jelentkező drogfogyasztót sikerült számba venni, és csak az első jelentkezéseket tükrözik az adatok). Ennek alapján 1994-ben összesen 882 olyan drogfogyasztó jelentkezett valamely egészségügyi intézménynél kezelésre, akit eddig még drogfogyasztás miatt sehol nem kezeltek.
Rendszeres statisztikai adatokkal rendelkezünk a gyermek- és ifjúsági ideggondozókban, valamint a felnőtt pszichiátriai gondozókban kezelt; nyilvántartott betegekről.
A gyermek- és ifjúsági ideggondozókban az év során gondozott összes beteg, valamint az év során újonnan gondozásba vett betegek számát 1986–1992 között, a 111. oldalon lévő táblázat mutatja:
A gyermek- és ifjúsági ideggondozókban tehát meglehetősen alacsony, és inkább stagnáló, vagy csökkenő tendenciát mutat a drogfogyasztás miatt gondozottak száma. A felnőtt pszichiátriai gondozókban ennél sokkal magasabb, bár a teljes betegforgalomhoz képest elenyésző a drogfogyasztásra visszavezethető esetek száma.
A fekvőbeteg intézetekre vonatkozó úgynevezett keresztmetszeti statisztikák alapján (az év egy adott napján fekvőbeteg-intézményben fekvő betegek száma és megoszlása betegségtípusok szerint) 1993. év vizsgált napján 372 főt kezeltek drogfogyasztás miatt. Az alábbi táblázat a kezeltek megoszlását mutatja a fogyasztott drogok alapján:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem