Az európai tagállamok katonai eszköztárának sajátosságai
Az európai tagállamok katonai eszköztárának sajátosságai
Az észak-atlanti politikai-katonai szövetség küszöbön álló bővítésével kapcsolatban sajnálatos módon több téveszme terjedt el. Közülük is kiemelkedik – mely még a csatlakozást egyébként támogatók körében is kételyeket ébreszt – a belépéssel kapcsolatos költségek számottevő túlértékelése, összefüggésben azzal a valóságot nélkülöző állítással, hogy a NATO megköveteli az újonnan belépő tagországok hadseregeitől: mielőbb egységesítsék haditechnikai eszköztárukat az úgynevezett NATO-követelményeknek megfelelően.
Az igazság azonban ezen állítólagos egységesítési feltételtől távol áll, hiszen a jelenlegi NATO-tagországok hadseregeinek haditechnikai eszköztára sem egységes, azonban ott, ahol ez indokolt, a tagországok azonos célt szolgáló – egyébként egymástól jelentősen különböző – haditechnikai eszközei, eszközcsoportjai (fegyverei, fegyverrendszerei) teljes egészében illeszthetők (kompatíbilisak, megfelelnek a vonatkozó NATO-szabványoknak) és képesek az együttműködésre (interoperábilisak).
A NATO egyetlen új tagot sem kötelez meghatározott haditechnikai eszközök megvásárlására, egyetlen meghívandó országot sem kíván a gazdasága stabilitását veszélyeztető katonai költségvetés-növelésre kényszeríteni. A NATO bővítése során tehát az újonnan felvett országokat semmiképpen sem ösztönzik valamiféle erőltetett és átfogó haditechnikai (fegyverzeti) „egységesítésre”. Valójában nincs is mivel egységesíteni, hiszen a jelenlegi NATO-tagországok haditechnikai eszköztára távolról sem tekinthető egységesnek. Mindezt kellőképpen bizonyítják azok a táblázatok, melyeknek egy része az európai NATO-hadseregekben meglévő legfontosabb haditechnikai eszközcsoportok szolgálatban tartott típusait s ezek eredetét, a gyártó országot, valamint az üzemeltetett összdarabszámot mutatja, második része pedig az egy adott eszközcsoporton belül a legnagyobb számban rendszeresített típusok alapvető jellemző adatait, katonai szaknyelven: harcászati-technikai jellemzőit ismerteti.
E táblázatok alapján kellő áttekintést lehet kapni az európai NATO-tagállamok hadseregei haditechnikai eszközállományának minőségi és mennyiségi vonatkozásairól, továbbá az egyes tagországaik, illetve országcsoportok tekintetében fellelhető esetleges közös vonásokról, nemkülönben az egyes országok nagyságából, földrajzi helyzetéből (vagy más különleges tényezőkből) adódó eltérő sajátosságokról.
A táblázatok objektív értékelését midenképpen bonyolítja, hogy a döntően nagyobb hányadot tekintve korszerű hadsereggel rendelkező európai NATO-országok sok tekintetben számottevően különböznek egymástól. Közöttük megtalálhatók Magyarországgal összemérhető országok, néhány kisebb, de jó egynéhány középhatalom, illetve európai értelemben – politikai és katonai tekintetben egyaránt – meghatározó, vezető ország is.
A 14 európai NATO-tagállamból 13 ország tart fenn hadsereget (Luxemburg csak jelképeset). Az európai NATO-országok hadseregeit vázlatosan bemutató első részből is kitűnik, hogy ezek a hadseregek nemcsak a fenntartó országok nagysága (területe, lélekszáma) miatt különböznek. Még a közel azonos nagyságú NATO-országok szervezetben, szerkezetben és persze fegyverzetben eltérő, a hagyománynak, a nemzeti sajátosságoknak messzemenően megfelelő haderőt tartanak fenn. Haditechnikai és sok más tekintetben is jelentősen különbözik a többitől a NATO integrált katonai szervezetétől 1964-től távolmaradó francia hadsereg helyzete. További különbségeket eredményez az, hogy az európai NATO-országok közül Nagy-Britannia és Franciaország atomhatalom.
A hadsereget fenntartó európai NATO-országok az 1990-ig terjedő hidegháborús időszak eredményeként mennyiségében és típusválasztékában egyaránt tekintélyes haditechnikai eszközállományt tartanak szolgálatban. Ezekben az országokban a felsorolt haditechnikai eszközcsoportokban a hozzáférhető szakirodalom szerint az összefoglaló táblázatban feltüntetett számú típust üzemeltetik. (A típusféleségek száma hozzávetőleges, azért nem tekinthető teljesen pontosnak, mert egyfelől folyamatos a típusváltás, az elöregedők kivonása, újakkal való pótlása, másfelől pedig eltérő a szakirodalom megítélése a típusváltozatok, illetve az eltérő típusok tekintetében.) Az európai NATO-országok haditechnikai eszközparkjuk hazai fejlesztésének, gyártásának, beszerzésének az összmennyiséghez viszonyított arányának szempontjából három csoportba tartoznak. Az elsőbe sorolhatók a legnagyobbak, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország, a másodikba Olaszország és Spanyolország, a harmadikba pedig a kisebb NATO-országok.
Megjegyzendő azonban, hogy haditechnikai szempontból még az első csoport tagjai sem önellátóak, még Franciaország sem, amely a NATO katonai szervezetéből kiválva majd minden területén igyekezett haditechnikai függetlenségét megteremteni. Ez azt jelenti, hogy még a legnagyobb európai NATO-országok is importból szerzik be haditechnikai eszköztáruk nem elhanyagolható részét, egymástól, vagy az Egyesült Államokból. Gyakori közöttük a haditechnikai fejlesztési és gyártási együttműködés. Ebbe gyakran bevonják a második csoportba sorolt országokat is.
A legkisebb európai NATO-országok haditechnikai eszközállományuk döntően nagyobb hányadát importból szerzik be, s ezek fejlesztésében szinte egyáltalán nem, gyártásában legfeljebb alkatrész-beszállítással, illetve végszereléssel vesznek részt.
Harckocsik – páncélozott harcjárművek
Tüzérfegyverek
Légvédelmi rakéták
Katonai helikopterek
Katonai repülőgépek
Néhány következtetés
