Katonai repülőgépek
Katonai repülőgépek
A harci repülőgépeket tekintve megállapítható, hogy a kisebb, önálló repülőiparral nem rendelkező NATO-országok szinte mindegyike az Egyesült Államokból származó harci repüőgépeket tart szolgálatba. A nagyobbak esetében csak a régebbi típusok között található az Egyesült Államokban gyártott típus.
Az európai nagy NATO-országok haditechnikai együttműködése a harci repülőgépek gyártásában a legeredményesebb. Különösen jelentős a brit–német–olasz együttműködés, hiszen az általuk több változatban gyártott Tornado típusú változtatható szárnynyilazású harci repülőgép példányszáma meghaladja az európai NATO-országok légierejében szolgálatban tartott F–16-osokét. Hasonlóképpen eredményes a francia–brit (Jaguar) együttműködés. Azonban megjegyzendő, hogy ezeket a közösen fejlesztett és gyártott típusokat kizárólag az együttműködő országokban rendszeresítették.
A legnagyobb vállalkozásnak e területen a közös brit–német–olasz–spanyol együttműködés tekinthető az ezredfordulós nyugat-európai többfeladatú harcirepülőgép-váltótípus,a negyedik generációs Eurofight 2000 kifejlesztésére, gyártására.
Franciaország harcirepülőgép-típusai többségének fejlesztését és gyártását önállóan végzi. Ezeket a harci repülőgépeket csak kis mennyiségben Görögországnak és Spanyolországnak tudta exportálni. Feltehetően hasonlóként alakul a most fejlesztés alatt álló, negyedik generációs ezredfordulós francia váltótípus, a Rafale jövője is.
A franciáéval gyakorlatilag megegyező a brit harci repülőgépek helyzete. A függőlegesen fel- és leszállni képes Harriert az európai NATO-országok közül csak Spanyolország vásárolta meg, a könnyű, hang alatti sebességű Hawk vadászbombázót pedig egyetlenegy NATO-ország sem.
Megjegyzendő, hogy a harci repülőgépek légiharcra, illetve felszíni célok leküzdésére szolgáló fedélzeti rakétáinak többsége amerikai gyártmányú. Európában csak a francia és a brit hadiipar vállalkozott effajta rakéták fejlesztésére, elsősorban az általuk gyártott harci repülőgépekhez. Az is nyilvánvaló, hogy a közeljövőben a rakétafegyverek területén jelentős típus-, illetve generációs váltás várható, az európai konstrukciók előretörésével.
Az európai NATO-országok hadseregeiben a kifejezetten katonai szállító repülőgépeknek mind a típusválasztéka, mind pedig a példányszáma alacsonynak tekinthető. Mindez az Egyesült Államok NATO-szerepvállalásából ered.
A NATO-ban a nagy jelentőségű légi csapatmozgatást, illetve élőerő- és hadianyag-utánszállítást az amerikai légierő nagy mennyiségben rendelkezésre álló és nagy kapacitású – 80–100 tonnáig terjedő teherbíró képességű – speciális katonai szállító repülőgépeivel hajtják végre.
Így még a legnagyobb európai NATO-országoknak sincs hadászati jellegű katonai szállító repülőgépe. Érdekes módon az az európai repülőipar, mely az utasszállító repülőgépek tekintetében majd minden területen az amerikaiakéval megegyező teljesítményre képes, kizárólag néhány könnyű (10 t teherbíró képesség alatti) katonai szállítógépet fejlesztett ki, s azt is alacsony példányszámban, szinte kizárólag a saját haderő számára gyártották.
Az egyetlen európai közepes – francia–német együttműködésben készült – szállító repülőgép gyártása több mint egy évtizede utódtípus nélkül befejeződött. Így az európai NATO-országok mindegyike (Németország kivételével) a mintegy 40 éves amerikai C–130 típusú közepes katonai szállító repülőgépet üzemelteti, országonként csak néhány példányban.
Azonban nemrégiben megkezdődött Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország részvételével az ezredforduló utáni időszakra egy olyan közepes katonai szállító repülőgép (FTA = Future Transport Aircraft = a jövő katonai szállító repülőgépe) kifejlesztése, mely alkalmas lehet a véglegesen elöregedő C–130-asok felváltására.
Az európai NATO-országok többsége nem tart szolgálatban könnyű katonai szállító repülőgépet. Ezekben az országokban a katonai szállítási feladatokat szállítóhelikopterekkel oldják meg.
