VK–155 önjáró ágyú.
VK–155 önjáró ágyú.
A VK–155 nagy lőtávolságú és tűzgyorsaságú, 155 mm űrméretű löveg. A sorozatgyártására 1966 és 1968 között került sor. A Bofors gyár az S harckocsihoz gyártott vegyes megoldású, dízelmotor és gázturbina rendszerű meghajtást alkalmazta. A páncélozott felépítmény két egységet alkot, közöttük helyezték el a löveget, amelynek 30°-nyi oldalirányú és –3° +40°-ig terjedő függőleges mozgatási tartománya van. A töltést és a nagy tűzgyorsaságot automata töltőgép teszi lehetővé, amely egyszerre 14 db gránátot vesz fel, és két perc alatt a töltőűrbe adagolja. A négyfőnyi kezelő két atom-, biológiai, vegyifegyverek hatása ellen védett kabinban tartózkodik; itt szükség esetén még további három fő is elhelyezhető. A nagy tűzgyorsaság nemcsak a töltőgép, hanem a 2x7-es lőszerrakasz alkalmazásából adódik. A harcjármű futóműve hat nagygörgős, mellső lánckerekes típus, amelynél a láncfeszítést az utolsó görgővel lehet elvégezni. Rugózása hidropneumatikus, a kétféle motor egyenként és közösen is üzemeltethető.
Gyártó: Svédország; gyártó üzem: AB. Bofors. Űrméret 155 mm, űrmérethossz: L/50, csőhossz 7750 mm. Emelkedési szög: –3°, +40°, oldalszög: 30°. Teljes hosszúság 6,40 (csővel 11,0) m, teljes szélesség 3,30 m, teljes magasság 3,25 m, tömeg 51 000 kg. Páncélzatvastagság 20 mm. Lőszertömeg 85 (48 kg HE), lövedék-kezdősebesség 600 (865) m/s, lőtávolság 25 000 m, tűzgyorsaság 15/min. Vontatási mód: önjáró, sebesség 28 km/h. Motor: C. I. R.R.K–60–2 dízel, 176 kW (240 LE) és Boeing 502–10 MA gázturbina, 220 kW (300 LE). Póthajtásos gránát: van. Kezelők száma 4+3 fő.
