A logisztika NATO-meghatározása:
A logisztika NATO-meghatározása:
„Az erők mozgatásának és fenntartásának tervezési és végrehajtási tudománya.” Ide tartozik a tervezés és fejlesztés, a beszerzés, a raktározás, a szállítás, az elosztás, a karbantartás, a személyszállítás, a létesítmények vásárlása, építése és karbantartása, a szolgáltató tevékenység, az orvosi, az egészségügyi ellátás.
A nemzeti haderő logisztikai biztosításának felelőssége általában az érintett nemzetek hatóságainak felelőssége marad. A koordinációért viszont a legfelsőbb parancsnok, valamint a neki alárendelt megfelelő szintű parancsnokok felelősek.
A logisztikai alapelveket és követelményeket a NATO-parancsnokok, az országok vagy főparancsnokságok javasolják, a nemzetek hagyják jóvá egy illetékes bizottságban, a NATO-parancsnokok és törzsek koordinálják és az országok hajtják végre.
A nemzeti és a NATO-hatóságok kollektív felelősséggel bírnak a NATO multinacionális tevékenységeinek logisztikai támogatásáért. Az országoknak egyénileg vagy az együttműködési megállapodások alapján kell gondoskodniuk békében, válsághelyzetben és háborúban a NATO-nak átengedett erőik ellátását célzó logisztikai erőforrásokról.
A hangsúlyt jelentős mértékben az együttes erőfeszítésekre és az együttműködésre fordítják. A legtöbb esetben azonban a tényleges logisztikai erőforrások, legyenek azok akár logisztikai ellátó egységek, lőszerutánpótlás, kőolajtermékek, élelmiszer vagy olyan szolgáltatások, mint a szállítás, nemzeti vagyon marad, nemzeti tulajdonban. A szó szigorú értelmében a NATO „tulajdonában” nincsenek NATO-készletek, utánpótlási anyagok vagy eszközök.
A szövetség új stratégiai koncepcióját az állam- és kormányfők az Észak-atlanti Tanács 1991. november 7–8-i római találkozóján hagyták jóvá. A biztonsági kihívások és kockázatok – amelyekkel a NATO-nak ma szembe kell néznie – más jellegűek, mint amilyenek a múltban jelentkeztek. A NATO összes európai frontjának egyidejű, teljes erővel történő megtámadásának veszélye gyakorlatilag megszűnt, így azután többé nem képezi a szövetséges stratégia fókuszpontját. A múlt súlyos fenyegetésével ellentétben a szövetség biztonsági kockázatai jellegükben többoldalúak és -irányúak maradnak, nehéz azokat ezért előre megjósolni és felbecsülni. A kelet–nyugati konfrontáció megszűnésével Európában nagymértékben csökkent egy nagyobb konfliktus veszélye. Más részről azonban megnőtt az alacsonyabb szintű válságok kockázata, melyek mindegyike gyorsan kialakulhat, és amelyek gyors reagálást igényelnek.
Ezért a NATO lényeges mértékű csökkenést tervezett az aktív haderő szintjein, miközben nagyobb mobilitásra, rugalmasságra és sokoldalúságra törekszik. A NATO katonai potenciáljának a Fő Védelmi Erőkre, a Reagáló Erőkre és a Kiegészítő Erőkre történő átalakítása nagymértékű elmozdulást jelez az új struktúra irányába.
A Fő Védelmi Erők (MDF) fogják alkotni a NATO katonai képességének gerincét. Különböző készültségi szintű, többnemzetiségű és nemzeti alakulatokból tevődnek össze, ideértve néhány, a válságkezelésre bevethető, magas készenléti fokozatú alakulatot is.
A Reagáló Erők viszonylag magas készenléti fokozatú, szárazföldi, légi és tengeri komponensekből állnak, de a NATO rendelkezésére álló katonai erőforrásoknak csak egy kis részét képezik. A Reagáló Erők közé tartoznak egyrészt az Azonnali Reagálású Erők (IRF): kisebb és rugalmasabban reagáló erők (a rendelkezésre álló zászlóalj méretű alegységekből, bevetésre kiválasztott, többnemzetiségű, dandár méretű alakulatok – hasonló méretű légi és tengeri Azonnali Reagálású Erők). Másrészt a Gyorsreagálású Erő (RRF) az Európai Szövetséges Főparancsnokság Gyorsreagálású Hadteste, amely képes négy meghatározott feladatra szervezett többnemzetiségű és nemzeti hadosztályt és dandárt (továbbá hasonló méretű légi és tengeri gyorsreagálású erőt) szétbontakoztatni.
A Kiegészítő Erők olyan fő védelmi vagy békeerőkön kívüli, más európai és észak-amerikai erők, melyeket megerősítésként biztosítanak az elrettentéshez, a válságkezeléshez és a védelemhez való hozzájárulásként.
Az Észak-atlanti Tanács 1992. december 17-én Brüsszelben megerősítette a szövetség felkészültségét az ENSZ békefenntartó tevékenységének támogatására.Tágabb értelemben a békefenntartó tevékenység magában foglalja a megelőző diplomáciát, a konfliktusmegelőző küldetéseket, a béketeremtést, a hagyományos békefenntartást, a humanitárius segélyeket és a menekültek megsegítését. A korábbi békefenntartó tevékenységek növekvő száma, mérete és komplexitása szerte a világon a nemzetközi közösség nagyobb hajlandóságát jelzi a helyi konfliktusok megoldásában, de az ENSZ-nek mind a mai napig jelentős problémát okozott az ilyen tevékenységek támoatása, a személyi állomány és a költségek biztosítása. A szövetség olyan egyedülálló képességekkel és erőforrásokkal rendelkezik, amelyeket elérhetővé lehet tenni békefenntartói és konfliktusmegelőzési erőfeszítések támogatására.
Az új stratégia a NATO-haderők mozgékonyságára és nemzetközi jellegére teszi a hangsúlyt. Ez új logisztikai követelményeket támaszt:
1. Rugalmasság.
2. Stratégiai Mozgékonyság, Közlekedés és Szállítás. A nemzeteknek megfelelő feltételekről kell gondoskodniuk a haderők mozgékonysága, közlekedése és szállítása érdekében.
3. Több nemzetiség.
4. Szabványosítás. A szabványosítás szintje közvetlen hatást fog gyakorolni a NATO-erők harci hatékonyságára, különösen a többnemzetiségű alakulatokéra. Ezért a felszerelések, az anyagi készletek és az eljárási módszerek szabványosítása megsokszorozza az egész logisztikai erőt.
5. Befogadó Nemzeti Támogatás. A Befogadó Nemzeti Támogatás döntő fontosságú a haderők minden típusának/kategóriájának harckészsége szempontjából. A Főbb NATO Parancsnokságok (MNC) igényeit számításba vevő két- és többoldalú megállapodások gondoskodnak az MNC haderői szükséges védelméről, fogadásuk logisztikai és infrastrukturális biztosításáról, szállításáról és alkalmazásáról.
6. Harckészség. A logisztikai elemek a szükséges haditechnikai eszközök, harcbiztosító javak és a háborús fogyó készletek, a hadműveletek biztosításához elegendő szinteken való tartásával járulnak hozzá a harckészséghez.
7. Egészségügyi Biztosítás. Az egészségügyi szolgálatok, a járványmegelőzéssel, a betegek, a sérültek és a sebesültek gyors ellátásával, továbbá azok minél előbbi újra szolgálatba állításával nagyban hozzájárulnak a harckészséghez.
8. NATO Infrastruktúra. A NATO infrastruktúrájának és a nemzetileg biztosított létesítményeknek megfelelőeknek kell lenniük a NATO-haderő kiszolgálására. A fegyveres erők feladatainak meghatározásánál prioritást kell biztosítani az infrastrukturális katonai követelményeknek.
9. Együttműködés. A polgári és ipari erőforrások felhasználásának maximalizálása érdekében létfontosságú a kibővített polgári-katonai együttműködés és koordináció.
