A bakteriológiai fegyverek teljes tilalmáról szóló egyezmény

Teljes szövegű keresés

A bakteriológiai fegyverek teljes tilalmáról szóló egyezmény
1971 decemberében az ENSZ-közgyűlés elfogadta a „bakteriológiai (biológiai) és toxinfegyverek fejlesztésének, gyártásának és tárolásának eltiltásáról” és a meglevő készletek felszámolásáról intézkedő egyezmény szövegét.
Az egyezményt aláíró összes ország kötelezettséget vállalt, hogy: „soha semmilyen körülmények között nem fejleszt, nem gyárt és nem tárol, továbbá semmilyen módon nem szerez meg és nem tart olyan mikrobiológiai vagy egyéb biológiai hatóanyagot, valamint toxint, amely nem kórmegelőzést, védekezési vagy más békés célt szolgál”, továbbá ezeknek az anyaagoknak a katonai alkalmazására szolgáló fegyvereket, felszereléseket, szállítóeszközöket: „amilyen gyorsan csak lehetséges, de legkésőbb az egyezmény hatályba lépésétől számított 9 hónapon belül megsemmisíti vagy békés célokra fordítja” a birtokában levő összes ilyen hatóanyagot, és ilyet „sem közvetlenül, sem közvetve senkinek nem ad át”.
Az egyezmény meghatározatlan időre szól. Már 1972-ben több mint 50 ország (köztük hazánk is) aláírta, 1974-re pedig 100 fölé emelkedett az aláírók száma. A ratifikációs eljárások elhúzódása miatt azonban az egyezmény csak 1975. március végén lépett hatályba. A részesek száma jelenleg 107.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem