Egyezmény a környezeti hadviselés eltiltására

Teljes szövegű keresés

Egyezmény a környezeti hadviselés eltiltására
Az atomkorszak negyedik évtizedének elején az emberiséget fenyegető új veszélyként jelentkezett a katasztrofális környezetkárosítás. Felvetődött – ha nem is a közeljövőben, de reális fenyegetésként – az emberi környezet (a légkör, a vizek, az élővilág, a szilárd földkéreg és más környezeti tényezők) katonai érdekből való mesterséges károsítása, a környezeti hadviselés lehetősége.
A 70-es évek elején a szovjet–amerikai kapcsolatok javulása, az európai enyhülési folyamat kedvező feltételeket teremtett egy olyan, sokoldalú leszerelési megállapodás kimunkálására, amely nem az akkori közvetlen háborús fenyegetés elhárítására, hanem a jövőbeni veszélyek kizárására irányul, s alapvetően nem jár konkrét fegyverzetcsökkentési, sem pedig biztonság-, ill. bizalomerősítő intézkedésekkel, hanem deklaratív jellegű.
Az egyezményt, amely „a környezetmódosító eljárások katonai vagy bármely más ellenséges szándékú” alkalmazását tiltja el, a Szovjetunió 1974-ben tett kezdeményezése nyomán a genfi Leszerelési Bizottság dolgozta ki a 70-es évek közepén, és 1977. máj. 18-án nyitották meg aláírásra.
A környezeti hadviselés tilalmát kimondó egyezmény részesei arra vállaltak kötelezettséget, hogy tartózkodni fognak az „olyan környezetmódosító eljárások katonai vagy bármely más ellenséges szándékú alkalmazásától, amelyeknek mint pusztító, kárt vagy sérelmet okozó eszközöknek bármely más részes államra széles körű, hosszan tartó vagy súlyos hatásuk van”.
Az egyezmény azt is meghatározta, hogy környezetmódosítónak tekintik az olyan eljárást, amely „a természeti folyamatokba való tudatos beavatkozás révén megváltoztatja a Föld vagy a világűr dinamikáját, összetételét vagy szerkezetét, beleértve a Föld élővilágát, szilárd kérgét, vízkörét és légkörét”.
Az egyezmény korlátlan érvényű, s 20 ország megerősítő okmányának az ENSZ-nél történt letétbe helyezése után, 1978 októberében lépett hatályba. A környezeti hadviselést tiltó egyezménynek egyelőre csak 51 részese van, de köztük található a legtöbb fejlett ipari ország, így a két katonai szövetség, a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai. Az egyezmény működését a részes államok rendszeresen felülvizsgálják.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages