Fegyverzetkorlátozás
Fegyverzetkorlátozás
A NATO biztonságpolitikájának régóta szerves részét képezik azok az erőfeszítések, amelyek arra irányulnak, hogy stabilabb nemzetközi kapcsolatokat alakítsanak ki a fegyveres erők és fegyverzetek alacsonyabb szintjein hatékony, ellenőrizhető fegyverzetkorlátozási megállapodások és bizalomépítő intézkedések révén. A tartalmas és ellenőrizhető fegyverzetkorlátozási megállapodások, amelyek tekintetbe veszik a folyamatban részes valamennyi ország biztonsági igényeit, fokozzák a stabilitást, növelik a kölcsönös bizalmat, és csökkentik a konfliktusok veszélyét. A védelmi és fegyverzetkorlátozási politikát továbbra is egymással összhangban kell megvalósítani. A kétféle politikának a biztonság megőrzésében következetes, egymást kölcsönösen erősítő szerepet kell játszania. Ezért a fegyverzetkorlátozási tárgyalásoknál a fő kritérium az, hogy fenntartsák vagy javítsák a stabilitást, és kellően biztosítsák valamennyi résztvevő hosszú távú biztonsági érdekeit. Ennek a követelménynek a megállapodások csak akkor tudnak eleget tenni, ha világosak, pontosak és ellenőrizhetők.
A fegyverzetkorlátozás területe felöleli azokat a rendszabályokat, amelyek a bizalomépítést szolgálják, illetve azokat, amelyek elvezetnek a fegyveres erők létszámának és felszerelésének korlátozásához és csökkentéséhez. A szövetség mindkét területen tevékeny szerepet vállal. A NATO-ban széles körű konzultáció folyik a leszerelési és fegyverzetkorlátozási kérdések teljes köréről annak érdekében, hogy közösen egyeztetett álláspontot alakítsanak ki és összehangolják a nemzeti politikákat. Az Észak-atlanti Tanácsban és a politikai bizottságokban folytatott konzultációk mellett számos speciális testületet hoztak létre a konkrét fegyverzetkorlátozási kérdések megvitatására, mint pl. a magas szintű alkalmi kötelék, a hagyományos fegyverzetek korlátozásának kérdéseivel foglalkozó belső koordinációs testület, amelyet a miniszterek 1986-ban hoztak létre.
1989 májusában a szövetség kidolgozta a fegyverzetkorlátozás és leszerelés átfogó koncepcióját, hogy számba vegye az ezen a területen vizsgálandó összes komplex és egymással összefüggő kérdést. A koncepció keretet nyújtott a szövetség politikája számára a fegyverzetkorlátozás teljes területén. Kiterjedt az Egyesült Államok és a Szovjetunió által 1987 decemberében aláírt INF-megállapodás megkötésére és végrehajtására, amelynek értelmében az egész világon felszámolták a földi indítású, közepes hatótávolságú amerikai és szovjet rakétákat. Az átfogó koncepció egyéb célkitűzései a következők voltak:
– az Egyesült Államok és a Szovjetunió hadászati támadó nukleáris fegyvereinek 50 százalékos csökkentése;
– a vegyi fegyverek globális felszámolása;
– a hagyományos erők stabil és biztonságos szintjének megteremtése oly módon, hogy egész Európában felszámolják a diszparitást;
– a hagyományos erők és eszközök egyensúlyának megteremtésével párhuzamosan a földi indítású, kis hatótávolságú nukleárisrakéta-rendszerek jelentős, ellenőrizhető csökkentése, amely azonos plafonok eléréséhez vezet.
A NATO és a Varsói Szerződés tagországai között az európai hagyományos erőkről (CFE) folyó tárgyalások 1989 márciusában kezdődtek Bécsben, és 1990. november 19-én elvezettek a CFE-szerződés aláírásához. A CFE-szerződést az EBEÉ párizsi csúcsértekezletén írta alá a NATO és a VSZ 22 tagországa. A csúcsértekezleten az EBEÉ-folyamatban részt vevő mind a 34 ország jelen volt. A párizsi csúcstalálkozón még két további fontos dokumentumot is aláírt az EBEÉ összes résztvevő országa: az Új Európa Párizsi Chartáját, valamint a „Bécsi Dokumentum 1990” elnevezésű okmányt, amely egész Európára vonatkozóan számos bizalom- és biztonságépítő intézkedést tartalmazott. 1992 márciusában ezt a dokumentumot beépítették a „Bécsi Dokumentum 1992” nevű okmányba, amely további intézkedéseket irányzott elő a nyitottság és az átláthatóság vonatkozásában.
Ezeket továbbfejlesztette az „1994. évi Bécsi Dokumentum”, amelyet 1994 decemberében hagyott jóvá az EBEÉ Biztonsági Együttműködési Fóruma.
Az 1989 óta végbement drámai politikai és katonai fejlemények eredményeként a tárgyalások folyamán megváltozott néhány olyan elem, amely a CFE-szerződés kiindulópontja volt. A kulcstényezők között szerepelt Németország egyesülése; a szovjet csapatok jelentős részének kivonása Kelet-Európából; a Varsói Szerződés felbomlása; a Szovjetunió és a térség más országai fegyveres erőinek létszámában bekövetkezett jelentős, egyoldalú csökkentések, s végül magának a Szovjetuniónak a felbomlása.
E nagy horderejű változások ellenére, amelyek különösen a CFE-szerződés végrehajtásának nemzeti felelőssége szempontjából voltak jelentősek, a tárgyalások sikeres befejezése és a szerződés érvénybe lépése alapvetően fokozta Európa biztonságát. A szövetség 1986-ban indítványozta az európai fegyveres erők szintjének csökkentését az Atlanti-óceántól az Urál-hegységig terjedő területen, és a szerződés létrejötte ennek az erőfeszítésnek az eredménye volt. A szerződés kötelező érvényű felső határokat szab meg a felszerelések kulcskategóriáira, akár egyes országok kezében, akár kollektív kézben vannak. A fegyverzetek fő kategóriáira vonatkozó intézkedések a támadó jellegű eszközökre terjednek ki, nevezetesen a harckocsikra, a tüzérségi eszközökre, a páncélozott harcjárművekre, a harci repülőgépekre és támadó helikopterekre. A felső határok jelentős csökkentéseket eredményeztek, és biztosítják, hogy egyetlen ország sem tarthat fenn olyan szintű fegyveres erőt, amely képessé tenné, hogy domináns katonai pozícióra tegyen szert az európai kontinensen.
A szerződés részét alkotják a nyilatkozatok formájában elfogadott intézkedések, amelyek a földi támaszpontú haditengerészeti repülőgépekre és a személyi állomány növelésének befagyasztására vonatkoznak. A szerződés végrehajtását pontos ütemterv, továbbá a részletes ellenőrzési záradékokban foglalt információcsere és az ellenőrzések szigorú rendszere biztosítja.
Említést kell tenni a CFE-szerződés további két lényeges eleméről:
a) a közös konzultatív csoport megalakulásáról, amelyben a szerződés összes fele képviselteti magát, és felvetheti, illetve megvitathatja a szerződés értelmezésére, betartására és továbbfejlesztésére vonatkozó kérdéseket;
b) az újabb szerződés (CFE 1A) tárgyalásának mandátumáról, amely további intézkedéseket irányoz elő egyebek közt a haderők létszámának korlátozásáról. Ezek a tárgyalások 1990. november 29-én kezdődtek meg.
A szövetség tagállamai kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak a szerződésnek, és azt Európa katonai biztonsága és stabilitása sarkkövének tekintik. 1991 decemberében az együttműködő partnerekkel együtt létrehozták a magas szintű munkacsoportot, amelyben részt vesz valamennyi közép- és kelet-európai ország, továbbá a volt Szovjetunió független államai közül azok, amelyeknek a területe a CFE-szerződés hatálya alá tartozik, azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a szerződés mielőbbi hatályba lépését. 1992 februárjában a szerződés hatályba lépésének szakaszos megvalósításáról állapodtak meg. Májusban az érintett nyolc korábbi szovjet állam elfogadta azoknak a jogoknak és kötelezettségeknek az átvállalását, amelyeket a CFE-szerződésben a Szovjetunió elfogadott. Ez a megállapodás, amelyet 1992. jóniusban az oslói rendkívüli konferencia megerősített, biztosította az alapokat a CFE-szerződés ideiglenes életbeléptetéséhez 1992. július 17-i hatállyal az alkalmazás teljes területére vonatkozóan, míg az ellenőrzési és csökkentési eljárásokat azonnal megkezdték. Azt követően, hogy a szerződés alkalmazási területével rendelkező mind a nyolc volt szovjet állam ratifikálta a szerződést, majd mind a 29 aláíró országban befejeződött a ratifikációs folyamat, 1992. november 9-én hivatalosan is hatályba lépett a CFE-szerződés. Amikor szétvált a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, a CFE-szerződés aláíró országainak száma 30-ra emelkedett.
A szövetség ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonít az európai hagyományos fegyveres erők létszámának csökkentéséről elfogadott zárónyilatkozat végrehajtásának, amely lefekteti a CFE 1A tárgyalásokon részt vevő felek által vállalt kötelezettségeket az 1992. július 6-án létrejött megegyezés értelmében.
1994 decemberében a NATO-tagállamok külügyminiszterei üdvözölték, hogy eredményesen befejezték a CFE-szerződés második csökkentési szakaszát. Ismételten kifejezésre juttatták, hogy teljes mértékben és szigorúan végre kell hajtani a szerződést, és integritását meg kell őrizni, mivel továbbra is ez képezi az európai biztonság és stabilitás sarokkövét.
A katonai téren megvalósítandó fokozott nyitottság és bizalomépítés további fontos eleme az 1992 márciusában aláírt „Nyitott Égbolt” egyezmény, amely lehetővé teszi a nemzeti területek fölötti átrepülést kölcsönösségi alapon. Hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonít a szövetség a Nyitott Égbolt szerződésnek mint olyan eszköznek, amely elősegíti a katonai erők és tevékenységek nyitottságát és átláthatóságát, mutatja az a nyilatkozat, amelyet a NATO-tagállamok külügyminiszterei 1994. december 1-jén kiadott közleményükben tettek. Ebben felszólítják a szerződés valamennyi aláíróját, hogy ratifikálják a szerződést és azt minél előbb léptessék érvénybe.
1990-ben az Észak-atlanti Tanács létrehozta az ellenőrzést összehangoló bizottságot (VCC) azzal a feladattal, hogy koordinálja a szövetség tagországainak a hagyományos fegyverzetek korlátozására és leszerelésére vonatkozó megállapodásait, és különösen a CFE-szerződés ellenőrzésére és végrehajtására irányuló intézkedéseit. A bizottság biztosítja a szövetség tagországai közötti információcserét az ellenőrzési tervekkel, az ellenőrzéssel és végrehajtással összefüggő kérdésekkel kapcsolatban. Felügyeli a NATO-központban telepített adatbázis fejlesztését és működését, amelybe betáplálják a CFE-szerződésre vonatkozó információcsere összes adatát, valamint az igazolt csökkentések és egyéb ellenőrzések kimutatásait. Emellett a bizottság felügyeli a NATO katonai hatóságainak az ellenőrzést támogató tevékenységét, így a közös helyszíni eljárások kidolgozását és a NATO ellenőrzési tanfolyamainak megrendezését, és ha szükséges, útmutatást nyújt. A bizottság emellett a NATO szövetségesek közötti konzultációk fóruma is, ahol megvitatják a szerződés betartásával kapcsolatban felmerült problémákat.
Az ellenőrzést összehangoló bizottság ezenkívül a szövetségesek közötti konzultáció, koordináció és tapasztalatcsere fóruma is azon tevékenységeket illetően, amelyek az EBEÉ által 1994-ben Bécsben elfogadott bizalom- és biztonságépítő intézkedések dokumentumának végrehajtását szolgálják. (Ebbe a dokumentumba beépítették a korábbi stockholmi és bécsi dokumentumokat.) E tevékenységek kiterjednek a helyszíni megfigyelésekre, légi támaszpontok ellenőrzésére vagy látogatására, valamint a gyakorlatok és más katonai tevékenységek megfigyelésére. Jelentősen csökkent a nagyszabású gyakorlatok száma.
1992 óta az ellenőrzést összehangoló bizottság (VCC) folyamatosan bővítette az együttműködést a közép- és kelet-európai országokkal a CFE-szerződés végrehajtásával kapcsolatban. A partnerek részvételével a NATO központjában tartott, a VCC által szponzorált szemináriumok elősegítették a megvalósítható intézkedések feltárását. Ennek eredményeként jelenleg számos tevékenységet közösen végeznek, így a többnemzetiségű csoportok együttesen ellenőrzik a katonai intézményeket, megfigyelik és igazolják a csökkentéseket. A bizottság szponzorálta az együttműködő partnerek számára rendezett ellenőrzési folyamatokat, s 1994 elején jóváhagyta, hogy az együttműködő partnerek igénybe vehessék a NATO ellenőrzési adatbázisát (Verity).
Az EBEÉ-nek kulcsszerepe van a fegyverzetkorlátozásban és leszerelésben. Az 1992-ben megrendezett helsinki utótalálkozó fordulópont volt az európai átfogó fegyverzetkorlátozási és leszerelési folyamatban, amelyben valamennyi EBEÉ-ország részt vesz. Egyedülálló lehetőséget nyújtott a folyamat továbbfejlesztésére. A IV. részben található a helsinki utótalálkozó végén elfogadott határozatok összefoglalása. Az EBEÉ ötödik utótalálkozóját 1994. október 10-december 2-ig rendezték meg Budapesten, melynek végén, 1994. december 5-6-án csúcsértekezletet tartottak, amelyek részt vett Willy Claes, a NATO főtitkára.
Az Észak-atlanti Tanács 1994 decemberi miniszteri ülésén a külügyminiszterek ismételten leszögezték, hogy támogatják az EBEÉ csúcsértekezletének a fegyverzetkorlátozással kapcsolatos céljait. Különösen nagy várakozással tekintenek az EBEÉ Biztonsági Együttműködési Fórumán létrejött fontos megállapodások elfogadása elé: ilyen a biztonsági ügyekkel kapcsolatos magatartási kódex; a katonai információk globális kicserélésére vonatkozó megállapodás; az erőfeszítések fokozása a proliferáció megakadályozására; továbbá a bizalomépítő intézkedések bécsi dokumentumának továbbfejlesztése. Ezzel összefüggésben a szövetség támogatja az átlátható és hatékony fegyverzetkorlátozási és bizalomépítő intézkedések erősítését a teljes EBEÉ-térségben és regionális szinten. A budapesti csúcsértekezlet eredményeinek összefoglalását a IV. rész tartalmazza.
A nukleáris fegyverek korlátozásában a szövetség célja a biztonság megvalósítása a nukleáris fegyverek olyan minimális szintjén, amely elégséges a béke és a stabilitás fenntartásához. E célkitűzés teljesítésének kulcseleme az 1991 júliusi START–I. egyezmény (amely az Egyesült Államok és a Szovjetunió hadászati fegyvereinek 30 százalékos csökkentését eredményezi) és az 1993 januári START–II. egyezmény hatályba lépése és mielőbbi végrehajtása. Bush amerikai elnök 1991. szeptember 27-i kezdeményezése, amelyet a szövetség erősen támogatott, új távlatokat nyitott a nukleáris fegyverzetcsökkentésben. A földi indítású kis hatótávolságú fegyverrendszerek atomrobbanófejeinek felszámolására hozott döntéssel teljesült az 1990. júliusi londoni nyilatkozatban a kis hatótávolságú atomeszközökkel kapcsolatosan megfogalmazott fegyverzetkorlátozási célkitűzés. 1992 júliusáig befejeződött az amerikai földi indítású és a haditengerészeti harcászati nukleáris fegyverek Európából történő kivonása.
1992 januárjában az Egyesült Államok elnöke az Unió helyzetéről szóló újévi üzenetében újabb kezdeményezést tett a nukleáris fegyverek korlátozása terén; további kölcsönös csökkentéseket javasolt a hadászati atomeszközökben. Az orosz vezetés kezdeti reagálásai igen pozitívak voltak, és további javaslatokat is magukban foglaltak. A szövetségesek örömmel fogadták azt az 1992 májusában tett bejelentést, miszerint befejezték a leszerelésre szánt harcászati atomeszközök visszavonását Oroszország területére. Teljes mértékben támogatták az 1992. májusban létrejött Lisszaboni Jegyzőkönyvet, amelyet az Egyesült Államok és a volt Szovjetunió négy állama (Belarusz, Kazahsztán, Oroszország és Ukrajna) kötött a területükön lévő nukleáris fegyverekről, amely kötelezte őket a START–I. szerződés közös végrehajtására. A szövetség hasonlóképpen üdvözölte Belarusz, Kazahsztán és Ukrajna kötelezettségvállalását, hogy nukleáris fegyverrel nem rendelkező államként csatlakoznak az atomsorompó-egyezményhez (NPT). Sürgette ezen államokat, hogy minden kötelezettségüknek tegyenek eleget, amint erre lehetőségük nyílik. Belarusz 1993. júliusban, Kazahsztán 1994. februárban, Ukrajna 1994. decemberben csatlakozott az atomsorompó-egyezményhez.
Az Egyesült Államok és Oroszország között 1992 júniusában létrejött megállapodás, amelyet megerősített a START–II. szerződés Moszkvában, 1993. január 3-án történt aláírása újabb jelentős lépés volt, amellyel a hadászati atomeszközök számát jóval a START–I. szerződésben megállapított plafonok alá csökkentik. A START–II. szerződés végrehajtásával 2003-ra, vagy ha lehet, még korábban, felszámolják a több robbanófejes, földi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétákat, és a hadászati nukleáris fegyvereket a jelenlegi szintek kétharmadával csökkentik.
Amikor Ukrajna 1994. december 5-én ratifikálta az atomsorompó-egyezményt, majd eleget tett a START–I. szerződés ratifikációs eljárásának, az utolsó akadály is elhárult a START–I. szerződés hatályba lépése elől, és megnyílt az út a START–II. szerződés ratifikálása és végrehajtása felé. A NATO védelmi miniszterei 1994 decemberi ülésükön üdvözölték ezeket az eseményeket, és ismételten leszögezték, hogy teljes mértékben támogatják azokat a törekvéseket, amelyek célja, hogy 1995-ben az atomsorompó-egyezmény érvényességét határozatlan időre és feltétel nélkül kiterjesszék. Támogatják továbbá a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozását szolgáló nemzetközi intézkedések megerősítését, és megkezdték a munkát az atomsorompó-egyezmény ellenőrzési rendszerének továbbfejlesztése céljából.
A szövetség és Oroszország közti megváltozott viszonyt tükrözte az Egyesült Államok és Oroszország elnökének, valamint az Egyesült Királyság miniszterelnökének nyilatkozata, miszerint 1994. május végétől a parancsnokságuk alá tartozó hadászati rakétákat nem irányítják többé egymás országai ellen.
Az 1994. január 14-én az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna elnöke által aláírt háromoldalú nyilatkozat alapvető fontosságú abban a tekintetben, hogy fenntartja a hadászati fegyverek korlátozásában elért lendületet. A nyilatkozatban eljárásokat fektettek le arról, hogy Ukrajna átadja Oroszországnak az interkontinentális ballisztikus rakéták robbanófejeit felszámolásuk céljából, továbbá ezzel kapcsolatos biztonsági garanciákat, kompenzációt és segítségnyújtó intézkedéseket irányoztak elő. E folyamat végrehajtása irányában tett fontos konkrét lépés volt a hadászati atomrobbanófejek kivonása a tervezettnél korábban Ukrajnából és az ország területén deaktiválták az összes SS–24 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát.
A proliferáció kihívása
A tömegpusztító fegyverek terjedése megakadályozásának politikai kerete a szövetségben
A főbb fegyverzetkorlátozási egyezmények és szerződések kronológiája (1963–1994)
