A tömegpusztító fegyverek terjedése megakadályozásának politikai kerete a szövetségben

Teljes szövegű keresés

A tömegpusztító fegyverek terjedése megakadályozásának politikai kerete a szövetségben
Az ENSZ BT által 1992. január 31-én kiadott nyilatkozat ismételten leszögezi, hogy a tömegpusztító fegyverek terjedése veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. A szövetség 1991 novemberében elfogadott stratégiai koncepciója rámutatott, hogy a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták terjedésének problémája különös figyelmet igényel. A NATO-országok állam- és kormányfőinek 1994-ben Brüsszelben tartott csúcsértekezletén hangsúlyozták, hogy a tömegpusztító fegyvereknek és célba juttató eszközeiknek terjedése veszélyezteti a nemzetközi biztonságot, és aggasztja a szövetséget. Utasították a NATO-t, hogy dolgozzon ki olyan politikai keretet, amelyben megvizsgálják, miként erősíthetik meg a proliferáció megakadályozására irányuló jelenlegi erőfeszítéseket, miként csökkenthetik a terjedés veszélyét és hogyan védekezhetnek ellene.
A csúcsértekezleten tett kezdeményezés abból indul ki, hogy a biztonsági környezetben olyan fejlemények következtek be, amelyek hozzájárulnak a tömegpusztító fegyverek fokozott terjedéséhez. Ilyen fejlemények az alábbiak:
– egyes államok (például Irak, Észak-Korea) nem tettek eleget a fegyverek terjedése megakadályozására vonatkozó nemzetközi kötelezettségeiknek, sőt tudatosan figyelmen kívül hagyták azokat;
– az európai kontinensen az egykori Szovjetunió felbomlása folytán bekövetkezett jelentős politikai változások potenciálisan előidézhetik a tömegpusztító fegyverek terjedését, és ezzel a veszéllyel behatóan kell foglalkozni;
– a szövetség térségének közelében néhány állam nem hagy fel azokkal a törekvésekkel, amelyek azt célozzák, hogy kifejlesszék vagy megszerezzék a tömegpusztító fegyverek és célba juttató eszközeik előállításának képességét, vagy illegális úton szerezzenek be ilyen rendszereket;
– egyedi szereplők, például terroristák, szintén igyekeznek azon, hogy szert tegyenek ilyen képességre;
– napjaink világgazdaságában a kereskedelem folyamatos bővülése, beleértve a kettős alkalmazású áruk exportját, a technológiák fokozott terjedéséhez vezet, s ez megnehezíti, hogy felfedjék és megakadályozzák azon anyagok és technológiák átadását, amelyek a tömegpusztító fegyverek és célba juttató eszközeik kifejlesztését célozzák;
– ezenkívül fennáll az a veszély, hogy a fegyverek valamelyik terjesztője profitra vagy politikai előny szerzésére törekszik a tömegpusztító fegyver vagy célba juttató eszköze, illetve vonatkozó technológia és szakismeretek eladásával. Az ilyenfajta kereskedelmi tevékenység azt eredményezheti, hogy a szövetséget olyan ellenfél fenyegeti, amely a NATO területétől távolabb kifejlesztett fegyvergyártási képességhez jutott hozzá.
Jelenleg a nemzetközi erőfeszítések egy sor nemzetközi szerződés és rendszabály révén igyekeznek megakadályozni a tömegpusztító fegyverek és rakéták terjedését. A normákat megszabó legfontosabb szerződések közé tartozik az atomsorompó-egyezmény, a vegyi fegyverekre, valamint a biológiai és mérgező fegyverekre vonatkozó egyezmény. Az atomsorompó-egyezményt illetően a jelenlegi erőfeszítések arra összpontosulnak, hogy elfogadtassák annak feltétel nélküli és meghatározatlan kiterjesztését 1995-ben, elérjék az egyezményhez való univerzális csatlakozást, fejlesszék az ellenőrzést és a biztonsági rendszabályokat. A vegyi fegyverekre vonatkozó egyezménnyel kapcsolatosan a közvetlen cél a mielőbbi érvénybe léptetés. A biológiai és toxikus fegyverekre vonatkozó egyezmény megvalósítását az átláthatóság és ellenőrzés erősítésével kívánják elősegíteni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem