Minilexikon
Minilexikon
aknavető: földfelszíni célok megsemmisítésére szolgáló, olyan elölről tölthető csöves tűzfegyver, amely az űrméretétől (csőátmérőtől) függő lőtávolságra tüzel. Felépítése egyszerű, tömege nem nagy, eléggé mozgékony. Az aknavetők sima furatú csövének űrmérete jelenleg 50–280 mm között van. A lövéskor keletkező visszahatás a talplemezen és a csőtámasztó állványon keresztül adódik át a talajra. Többségüket szétszerelt állapotban, járművön szállítják, a nagyobb űrméretűeket taligán vontatják.
általános rendeltetésű helikopter: különféle katonai feladatok megoldására kialakított vagy átalakított forgószárnyas repülőeszköz. Nagyobb részüket csapatszállításra vagy a harcoló csapatok számára hadianyagok, lőszer, fegyver, élelmiszer szállítására használják. Legnagyobb változatai harcjárművek, fegyverrendszerek szállítására is alkalmasak. A szállítási feladatokon kívül igen kiterjedt a helikopterek katonai felhasználása. Az általános rendeltetésű helikopterek között megtalálhatók a kompolásra, hídépítésre, aknatelepítésre, futárszolgálatra, kereső-mentő tevékenységre, hadszíntér-megfigyelésre kialakított típusok. Az általános rendeltetésű helikopterek rendszerint polgári típusok átalakított, illetve a feladatnak megfelelően kiegészítő berendezésekkel ellátott változatai. A gördülő terhek befogadására szolgáló nagy teherbíró képességű szállítóhelikoptereket rakodórámpával is felszerelik. Az általános helikopterek egy részét könnyű fegyverzettel – kis kaliberű sorozatlövő fegyver, néhány nem irányított kisrakéta – is ellátják. Ezek önvédelemre vagy a saját tevékenységre (pl. ki- és berakodási munkálatok) oltalmazására szolgálnak. Az általános rendeltetésű helikopterek rendszerint polgári konstrukciók sajátosan átalakított változatai.
atomfegyver: tömegpusztítófegyver-fajta, melynek megsemmisítőképessége az atommag-reakció közben felszabaduló energia pusztító hatásán alapul. A jelenlegi atomfegyverek a működésük lényegét jelentő atommag-reakciók szerint egy-, ill. kétfázisúak. Az egyfázisú atomfegyverben a felszabaduló energiát a hasadóanyagok (a 233-as vagy a 235-ös tömegszámú izotópban feldúsított urán vagy a 239-es tömegszámú plutónium) láncreakcióban történő maghasadása szolgáltatja. Azért, hogy a láncreakció a robbantás időpontjában induljon meg, a hasadóanyagokat vagy több részre osztva, vagy laza (tömörítetlen) állapotban helyezik el. A kívánt pillanatban hagyományos robbanóanyagok felhasnálásával a résztölteteket összelövik, ill. a laza töltetet tömörítik. Így hozzák létre a láncreakció megindulásához szükséges kritikus tömeget. A kétfázisú atomfegyverben az első fázis köré fúziós töltetet (lítium- és hidrogénizotópok vegyülete) helyeznek el, amelyben az első fázis robbanásakor keletkező rendkívül magas hőmérséklet hatására végbemegy az atommagok egyesülése, s az ebből felszabaduló energia sokszorosa a hasadótöltetekének.
atomfegyver-hordozó: a II. világháború után megkezdődött mindenekelőtt az atomfegyverek mennyiségi és minőségi továbbfejlesztése. Már az 1950-es évek elejére jelentős mértékben sikerült a kezdetben igen nagy (5500 kg) tömegű és nehezen kezelhető atombomba méreteit és tömegét jelentősen csökkenteni, biztonságosabbá, egyszerűbben kezelhetővé tenni, sőt hatóerejét is növelni. A kezdeti 12–20 kilotonna trotillal megegyező rombolóhatású bombák helyett már az 1950-es évek elejére kifejlesztették a néhány száz kilotonna hatóerejű atom-robbanószerkezeteket.
Az atomfegyver hatóerejének drasztikus növelésére a kétfázisú atomtöltet – a hidrogénbomba – kifejlesztése adott lehetőséget. Az Egyesült Államokban 1952-ben, a Szovjetunióban 1953-ban robbantották először az új atomfegyvert, melynek kifejlesztése azt jelentette, hogy egyetlen töltet hatóereje elérhette akár a 25–50 megatonna (millió tonna) trotil egyenértékét is. Az atomfegyverek fejlesztése természetesen sok kísérleti robbantást igényelt.
Az atomfegyverek egyre növekvő állománya megkövetelte a korábbiaknál gyorsabb, nagyobb teherbíró-képességű, az atombombát nagyobb távolságra célba juttatni képes hordozóeszközök kifejlesztését.
Kezdetben a hagyományos dugattyús motoros bombázó repülőgépeket tették alkalmassá atombombák hordozására. Az 1940-es évek második felétől megjelentek a gázturbinás repülőgép-hajtóművek. A gázturbinás sugárhajtómű és a légcsavaros gázturbina forradalmi változást hozott a repülésben. Az első a sebesség számottevő megnövekedését, a második a repülőgépek jelentős mérettömeg- és hasznosteher-növelését tette lehetővé.
Az új hajtóművek már az 1950-es évek elejétől lehetőséget adtak a korábbiaknál jóval gyorsabb, 900–950 km/h sebességű, 8000–10 000 km hatósugarú, 150–200 t felszállótömegű, interkontinentális nehézbombázó repülőgépek kifejlesztésére. Ezek már 10–20 t atombombát hordozhattak.
Az 1950-es évek közepétől megjelentek az atombombák hordozására alkalmas közepes (50–80 t) felszállótömegű sugárhajtású bombázó repülőgépek első változatai is.
Az 1960-as évek elejétől a hadászati nehézbombázó repülőgépek csak fedélzeti berendezéseikben és fedélzeti fegyverzetükben fejlődtek. A légibomba formájában hordozott atomfegyvert felváltotta (vagy kiegészítette) a néhány száz km hatótávolságú atomtöltetű rakéta, ill. az 1980-as évek elejétől a nagy hatótávolságú, atomtöltetű, igen alacsonyan, terepkövető repülésben haladó hadászati robotrepülőgép, melynek tengeralattjáró-fedélzeti és szárazföldről startoló változatai is léteznek.
A közepes bombázó repülőgépek állományában már az 1960-as évek elejétől megjelent néhány szuperszonikus típus. Az első és mindmáig egyetlen hang feletti sebességű nehézbombázó repülőgép – az amerikai B–1B – rendszerbe állítása 1986-ban kezdődött meg.
atomfegyvermentes övezetek: 1996 márciusában Franciaország, Nagy-Britannia és az USA csatlakozott a dél-csendes-óceáni atomfegyvermentes övezetről szóló raratongai (Cook-szk.) szerződéshez. Az 1985-ös egyezmény tiltja az atomfegyverek bevetését (ill. az azzal való fenyegetést), kipróbálását és tárolását. Az övezet Ausztráliától Dél-Amerikáig, ill. az Egyenlítőtől a déli 52. szélességi körig nyúlik. 1996-ig Franciaország, Nagy-Britannia és az USA a Csendes-óceán térségében (beleértve Ausztráliát is) 311 nukleáeris kísérletet hajtott végre. A pelindabai (Dél-Afrika) megállapodásban – amelyet 43 állam írt alá 1996 áprilisában – atomfegyverektől mentessé nyilvánították az afrikai földrészt. A szerződés 28 állam ratifikálásával lép hatályba. Nyitva áll az 53 afrikai országon kívül az öt atomhatalom számára is, amelyek részben még kisebb birtokokkal rendelkeznek az afrikai partok előtt. Franciaország – Réunion és Mayotte szigete nevében – aláírta a szerződést. Ezzel szemben Nagy-Britannia és az USA nem akarja bevonni a szerződésbe az Indiai-óceánon, a brit Diego Garcia szigetén található amerikai katonai támaszpontot.
atom-tengeralattjáró: a hadihajók egyk fajtája, felszín alatti hajótípus, amely huzamos idejű víz alatti tartózkodásra és mozgásra képes. Le- és felmerülése a merülési tartályok vízzel való megtöltése, ill. a víznek sűrített levegővel történő kiszorítása és a vízszintes kormánylapátok állítása útján valósul meg. Az atomhajtóműves tengeralattjáró energiaforrása viszonylag kis méretű atomerőmű. A tengeralattjárók két fő csoportja: a 8000–16 000 t vízkiszorítású csapásmérő tengeralattjárók, amelyeken közepes hatótávolságú vagy interkontinentális ballisztikus rakétákat helyeznek el (a víz alól is indíthatók), és a vadász-tengeralattjárók, amelyek a csapásmérő tengeralattjárók és a felszíni hajók ellen harcolnak; torpedókkal, rakétatorpedókkal és mélységi bombákkal szerelik fel őket. Vízkiszorításuk 2000–7000 t.
balkáni konfliktus 1995. november 21-én Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szerbia Daytonban (USA, Ohio állam) békemegállapodást írt alá, és ezzel véget vetett az 1991-ben a volt Jugoszláviában (Horvátországban a szerbek és a horvátok között, Bosznia-Hercegovinában egyik oldalon a szerbek, másik oldalon a horvátok és muzulmánok között) kitört háborúnak. 1996 közepéig megvalósították a szerződés lényeges részeit, így Bosznia két részre osztását és Szarajevónak, Bosznia fővárosának az újraegyesítését. 1996 áprilisában a NATO legkevesebb három hónappal elhalasztotta a 60 ezer fős nemzetközi békeerő eredetileg júniusra tervezett csökkentését, hogy biztosítsák a szeptemberre tervezett választásokat. Az etnikai motivációjú balkáni konfliktus következménye legkevesebb 250 ezer halott és eltűnt volt.
A háború utolsó hónapjai: miután a szerbek 1995 júliusában meghódították Srebrenica és Zepa ENSZ-oltalmi övezetet, a horvátok augusztusban nagyszabású hadműveletbe kezdtek Krajina ellen, amelyet néhány nap alatt elfoglaltak. 1995. augusztus 28-án Szarajevóban 30 polgári személy halt meg szerb aknabecsapódások következtében. A NATO erre bombatámadásokat kezdett a szerb állások ellen. Augusztus végén a szerbek felhagytak a főváros ostromával. Szeptember közepéig a muzulmánok és horvátok – közös hadműveletük során – 4000 négyzetkilométer területet foglaltak el. 1995. október 12-én a konfliktusban érintett felek között tűzszünet lépett érvénybe.
A daytoni szerződés: Bill Clinton amerikai elnök közvetítése nyomán Slobodan Milosevic szerb, Franjo Tudjman horvát és Alija Izetbegovic bosnyák elnök aláírta a daytoni békeszerződést. A megállapodás legfontosabb pontjai:
– Bosznia-Hercegovina megmarad egységes államnak. Két részből áll, a Horvát-bosnyák Föderációból (az állam területének 51%-a) és a Szerb Köztársaságból (49%).
– Újraegyesítik és muzulmán igazgatás alá helyezik a fővárost, Szarajevót.
– Hat-kilenc hónapon belül elnök- és parlamenti választást tartanak, nemzetközi felügyelet mellett.
– 60 ezer fős NATO-békeerő felügyeli a békemegállapodás betartását.
– Az összes menekült visszatérhet hazájába. Visszakapják javaikat vagy kártalanítják őket.
– A volt Jugoszlávia elleni fegyverembargót, valamint a Szerbia és Montenegro elleni kereskedelmi embargót feloldják.
A megállapodás gyakorlatilag két részre osztotta Bosznia-Hercegovinát. A bírálók kifogásolták, hogy a szerződés az agresszorokat jutalmazza, amennyiben utólagosan törvényesíti tízezrek elűzését, az ún. etnikai tisztogatásokat. Ráadásul olyan területek, mint Srebrenica és Zepa, ahol a szerbek emberek ezreit gyilkolták meg, a hódítók birtokában maradtak. Az újabb etnikai konfliktusok előre be vannak programozva.
A háború mérlege: 250 ezer ember halt meg vagy tűnt el a négy évig tartó harcokban. 1995-ben 4,5 millió horvát, bosnyák és szerb volt menekült. Boszniában az erőművek és elektromos vezetékek 90%-a megsemmisült, az összes iskola és kórház egyharmada romokban hevert. Boszniában és Horvátországban megsemmisült az ipar 60%-a. A Világbank az újjáépítés teljes költségét 85 milliárd DM-re becsülte, amit egyharmad-egyharmad arányban az EU-nak, az USA-nak és a többi országnak kell viselnie.
Kelet-Szlavónia: 1996 januárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsa átmeneti ENSZ-igazgatást rendelt el Kelet-Szlavóniában, Horvátország azon térségében, amely utolsóként még szerb megszállás alatt volt. Ötezer kéksisakosnak kell felügyelnie a szerb–horvát határterület horvát fennhatóság alá történő visszahelyezését. Az ENSZ-csapatok feladata lett az is, hogy lefegyverezzék a 15-25 ezer szerb katonát, valamint biztosítsák 80 ezer olyan horvát személy visszatérését, akiket 1991-ben űztek el az előrenyomuló szerbek. 1996-ban a szerbek Kelet-Szlavónia lakosságának mintegy 50%-át alkották.
Kegyetlenkedések: a szerb agresszorok háborús eszközként vetették be a tömeges erőszakot (40-70 ezer eset). Fogolytáborokat létesítettek, ahol emberek százezreivel – túlnyomórészt polgári személyekkel – kegyetlenkedtek, és hajtottak végre körükben gyilkosságokat. 1995–96-ban sokasodtak az arra utaló jelek, hogy a szerbek tömeggyilkosságokat hajtottak végre a bosnyák és a horvát polgári lakosság körében. Bosznia különböző részein fedeztek fel tömegsírokat. Az ENSZ 1995 decemberében jelentést terjesztett elő, amelyben bizonyítékok voltak arra, hogy a szerbek 1995 júliusában, Srebrenica bevétele után tömeges kivégzéseket hajtottak végre. Azóta 8 ezer ember tűnt el.
Háttér: az egykori soknemzetiségű Jugoszlávia több évtizedes nemzetiségi konfliktusai szélesedtek ki és vezettek háborúhoz, miután 1991 közepén Szlovénia és Horvátország tagköztársasággá, 1992-ben pedig a szomszédos Bosznia-Hercegovina függetlennek nyilvánította magát. A volt Jugoszlávia szerb lakossága, amely mindegyik tagköztársaságban kisebbséget alkotott, de a kommunizmus alatt politikailag domináns szerepet játszott, a hatalom elvesztésétől félt. A szerb Slobodan Milosevic, akit 1990-ben Szerbia tagköztársaság elnökévé választottak, nagyszerb állam létrehozására szólított fel. A szerb dominanciájú Jugoszláv Néphadsereg segítségével a szerbek 1991-től meghódították Horvátország mintegy egyharmadát, Bosznia-Hercegovinának pedig 70%-át. Szerbiával és Montenegróval együtt (amely két köztársaság 1992 óta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot alkotja) ezek a hódítások képezték volna Nagy-Szerbiát. A szerb szélsőségesek a volt déli jugoszláv tagköztársaságot, Macedóniát is (függetlenségi nyilatkozata: 1991) be akarták tagolni Nagy-Szerbiába.
A háború krónikája:
1991. június 25. Horvátország és Szlovénia kinyilvánítja függetlenségét. Jugoszlávia csapatokat küld a szlovén határra, a harcok három nap múlva befejeződnek.
1991. december 19. Szerb felkelők kinyilvánítják a horvát Krajina függetlenségét.
1992. január 3. Az ENSZ közvetítésével tűzszünet a szerbek és a horvátok között. 14 ezer ENSZ-katona állomásozik Horvátországban.
1992. március 3. A boszniai muzulmánok a köztársaság függetlenségére szavaznak, a szerbek bojkottálják a referendumot.
1992. április 6. Az EU elismeri Boszniát. Megkezdődnek a harcok a kormányhadsereg és a Szarajevót ostromló szerbek között.
1992. április 7. A szerbek saját Köztársaságot kiáltanak ki Boszniában.
1992. április 27. Szerbia és Montenegro megalapítja a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, szerb hegemóniával.
1992. május Az ENSZ szankciókat rendel el Kis-Jugoszlávia ellen.
1993. január Harcok törnek ki az addig szövetséges bosnyákok és horvátok között.
1993. április 13. Az ENSZ katonai repülési tilalmat rendel el Bosznia fölött.
1993. május 5. Szarajevó, Srebrenica, Zepa, Gorazde, Tuzla és Bihac ENSZ-oltalmi övezetté válik.
1994. február 6. Egy Szarajevó elleni támadás során 68 ember hal meg. A NATO légitámadásokkal fenyeget, a szerbek visszavonják nehézfegyvereiket Szarajevó környékéről.
1994. február 28. A NATO erői alkalmazásával érvényesíti a repülési tilalmat, és lelő négy szerb harci repülőgépet.
1994. március A horvátok és a muzulmánok befejezik harcukat, és föderációt alapítanak.
1994. április A NATO-légitámadások véget vetnek a Gorazde ENSZ-oltalmi övezet ellen intézett szerb támadásoknak.
| 1994. augusztus 4. | Kis-Jugoszlávia megszakítja viszonyát a boszniai szerbekkel, akik elutasítják a nemzetközi béketervet. Enyhítik a Kis-Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciókat. |
1995. március 20. Nagyszabású bosnyák hadművelet Északkelet-Boszniában.
1995. május 1. A horvátok visszafoglalják Nyugat-Szlavóniát.
1995 május A szerbek túszul ejtenek 350 kéksisakos katonát. Az ENSZ erősítésként gyors bevetésű csapatokat küld.
1995. július A szerbek elfoglalják Srebrenica és Zepa ENSZ-oltalmi övezetet. Megkezdődnek a tömeges kivégzések.
1995. augusztus 7. A horvátok visszafoglalják Krajinát.
1995. augusztus 28. A Szarajevó elleni szerb rakétatámadásban 30 ember hal meg. A NATO 800 légitámadással kikényszeríti Szarajevó ostromának feladását.
1995. szeptember Muzulmánok és horvátok nagyszabású közös hadművelet során 4000 négyzetkilométer területet foglalnak vissza Boszniában.
1995. október 12. Életbe lép a tűzszünet.
1995. november 12. A horvátországi szerbek megállapodást írnak alá Kelet-Szlavóniának Horvátországba történő újra betagolásáról.
1995. november 21. Bosznia, Horvátország és Szerbia aláírja a daytoni békemegállapodást.
1995. november 22. Az ENSZ feloldja a Kis-Jugoszlávia elleni szankciókat.
1995. december 5.
A NATO elfogadja azt a tervet, hogy 60 ezer katonát vet be a békemegállapodás biztosítása érdekében.
(További események a NATO eseménynaptárában.)
ballisztikus rakéta: olyan rakéta, amelynek hasznos terhe (többnyire robbanótöltete) a hajtómű kiégése (az égésvégi pont elérése) után ballisztikus pályán mozog tovább. A ballisztikus rakéta pályáját az égésvégi sebesség határozza meg. Általában a tüzérségi, a közepes és az interkontinentális hatótávolságú, felszín-felszín osztályú rakétákat sorolják a ballisztikus rakéták csoportjába.
bináris fegyverek: a vegyi fegyverek legújabban kifejlesztett alkalmazási módja. A fegyverben egymástól jól elkülönítve két vegyi anyag található, amelyek külön-külön nem vagy kevéssé mérgező hatásúak. (Így könnyebben, veszélytelenebbül tárolhatók, szállíthatók, és esetleges balesetükkel sem okoznak veszélyhelyzetet.) A két anyag a hordozótartályban (bomba, lövedék, akna) a kilövést követően, a repülés folyamán rendkívül nagy mérgező hatású anyaggá, idegméreggé alakul át, s ily módon fejti ki hatását. Veszélyességét növeli, hogy a két komponens szinte ugyanolyan összetételű lehet, mint a polgári életben használatos sok vegyszer.
biológiai fegyver: az élővilág (ember, állat, növény) elpusztítására, megbetegítésére és járványos megfertőzésére alkalmas, mesterséges úton kitenyésztett mikrobiológiai és egyéb biológiai hatóanyagok (ágensek: baktériumok, vírusok, rickettsiák, gombák) és ezek természetes úton vagy mesterségesen előállított méreganyagai (toxinjai). Alkalmazásuk eszköze lehet: rakéták, bombák és tüzérségi lövedékek útján szétterített aeroszol, légi kiöntő- és permetezőberendezések, továbbá fertőzött betegséghordozók (vektorok: rovarok, férgek, rágcsálók, használati tárgyak) célba juttatására szolgáló tartályok, dobozok stb. Teljes körű tilalmukat és a készletek megsemmisítését nemzetközi egyezmény rögzítette.
biológiai (B) és vegyi (kémiai – chemical – C) fegyverek: az ENSZ egyik bizottsága által 1948-ban meghatározott tömegpusztító fegyverek csoportjába tartoznak, együtt az atomfegyverekkel (A). Ez utóbbitól eltérően mind a B, mind a C fegyverek a hatásukat kizárólag élő közegre gyakorolják. Ez a hatás időben és térben nem vagy alig korlátozható. Széles körű alkalmazásuk a természet egyensúlyi állapotát visszafordíthatatlanul megkárosíthatja. A II. világháború utáni időszakban jelentős mértékben megnőtt mindkét fegyverfajta kifejlesztésének és alkalmazásának lehetősége (az alkalmazható anyagok választéka, toxicitása, hatásmechanizmusuk sokfélesége). Még a legfejlettebb, leggazdagabb országok sem képesek hatékony és széles tömegeket átfogó védelmet nyújtani e fegyverfajtákkal szemben. Esetleges alkalmazásuk viszont könnyen vezethet egyre veszélyesebb fegyverfajták bevetéséhez (eszkaláció). A veszélyt növeli, hogy még a kevéssé fejlett országok is képesek lehetnek e fegyverfajták kifejlesztésére vagy megszerzésére, ami növeli a proliferációs veszélyt. Minthogy tömeges védekezésre nincs mód, tömeges bevetésük (az ellencsapás veszélye miatt) nem kínál eléggé vonzó lehetőséget; egyetemes eltiltásuk és a készletek megsemmisítése egyetlen ország nemzetbiztonságát sem károsíthatja. A B fegyver betiltása már megtörtént. A C fegyver hadviselési célokra történő alkalmazása is tiltott, a teljes tilalomról és megsemmisítésről szóló egyezmény kidolgozása folyamatban van.
bombázó repülőgép: a légibombát a cél körzetébe, a repülőgép-fedélzeti rakétát és/vagy robotrepülőgépeket a céltól megfelelő távolságra szállító, majd onnan indító repülőeszköz, a légierők egyik legfontosabb, legnagyobb ütőerejű harceszköze. Felépítése szerint lehet: könnyű, közepes és nehéz; feladatkörét tekintve: harcászati és hadászati bombázó repülőgép. A harcászati repülőgépek feladata a szárazföldi csapatok harcának légi támogatása. Ide tartoznak a könnyűbombázó repülőgépek, amelyek 2000–3000 km távolságra 3–4 tonnányi bombaterhet szállítanak. A hadászati bombázó repülőgépek közé sorolják a közepes és a nehézbombázó repülőgépeket, melyek 5000–15 000 km távolságra 10–34 tonna bombaterhet szállíthatnak. Egyik fő feladatuk az ellenséges hátország létfontosságú célpontjainak bombázása.
csapatcsökkentés A kelet–nyugati konfliktus megszűnése, továbbá az olyan leszerelési megállapodások, mint például a CFE szerződés megkötése, a katonai doktrínák és a védelmi tervek megváltozása, valamint a hadi kiadások csökkenése 1987 óta oda vezetett, hogy a katonai létszám globálisan egyhatoddal, mintegy 24 millió főre süllyedt. A csapatcsökkentés mindenekelőtt Kínát, Európát, a FÁK államait és az USA-t érintette. A NATO-államok egyötöddel, 4,75 millió katonára redukálták fegyveres erőik létszámát. A csapatcsökkentés a strukturálisan gyenge térségek számára hátrányokkal jár, mert elesik bizonyos mennyiségű megrendelés és fogyasztás, és polgári munkahelyeket kell felszámolni. Az EU a Konver–II. program keretében 1994-től mintegy 500 millió ECU-t bocsát az ilyen területek rendelkezésére. Németország ennek legnagyobb szeletét (44%) kapja. Nemzetközi támogatásban részesül a katonák leszerelése és visszaintegrálása a polgári életbe a FÁK államaiban, Afrikában (Angola, Etiópia, Mozambik, Uganda) és Közép-Amerikában (Salvador, Nicaragua).
USA: az amerikai kormány 1994 és 1999 között haderejének létszámát egyhatoddal, 1,43 millió főre, európai katonai jelenlétét pedig 1997-ig 100 ezer katonára (ebből Németországban 65 ezer) kívánta csökkenteni. Ugyanennyien maradnak Japánban és Dél-Koreában. 1994-ig az USA-ban található katonai helyőrségek 20%-át, a külföldön (elsősorban Európában) lévők 40%-át bezárták.
Oroszország: a volt Varsói Szerződés államaiból, Kubából és Mongóliából 1989-től összesen mintegy 700 ezer katona tért vissza Oroszországba. Nagyjából ugyanennyien kiváltak a szovjet, ill. az orosz hadseregből. Oroszországban kb. 155 ezer tiszti lakás hiányzik. A leszerelt katonáknak szánt lakások építése akadozik. Németország 45 ezer katonalakás építését finanszírozza Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország 42 helységében – ebből 1995 végéig 38 ezer elkészült. Hogy megtakarítsák a nyugdíjak, végkielégítések és új lakások költségét, a katonák leszerelését gyakran halogatják.
Németország: a Bundeswehr (beleszámítva a volt NDK Nemzeti Néphadseregének átvett részeit) 1990 és 1996 között 526 ezer főről 340 ezerre csökkenti saját létszámát. Ezt egészítette ki 338 ezer szovjet katona 1994-ig lebonyolított kivonása az új szövetségi tartományokból, valamint a hét nyugati szövetséges állam Nyugat-Németországban állomásozó katonai személyzetének csaknem kétharmaddal való, 140 ezer főre történt csökkentése.
Csapatcsökkentés, a legnagyobb hadseregek
ENSZ-békemissziók
Tervezett Eurofighter-beszerzések
Észak-Írország: a béke még nincs a láthatáron
A nagyhatalmak hadi kiadásai
Fegyverexport – a legnagyobb szállítók
Fegyverexport – a legnagyobb vásárlók
A világ legnagyobb hadiipari vállalatai
Hadkötelezettség
Nukleáris kísérletek 1945–1996
Nukleáris kísérleti telepek:
A legnagyobb vegyifegyver-készletek a világban
